Ugrás a tartalomhoz

Friedrich Engels

Hivatkozások szerkesztése
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen TomcsyBot (vitalap | szerkesztései) 2013. október 5., 17:52-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→Külső hivatkozások: Bot: Nemzetközi katalógusok sablon hozzáadása)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2013. október 5.) ezen a változaton alapul.
Friedrich Engels
Született1820. november 28.
Wuppertal
Elhunyt1895. augusztus 5. (74 évesen)
London
Állampolgársága
ÉlettársaMary Burns[2]
SzüleiElisabeth Franziska Mauritia van Haar
Friedrich Engels
Foglalkozása
IskoláiBerlini Egyetem
Halál okarák
Friedrich Engels aláírása
Friedrich Engels aláírása
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Friedrich Engels témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Engels témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Szülőháza Wuppertalban

Friedrich Engels (magyarosan: Engels Frigyes) (Wuppertal, 1820. november 28. – London, 1895. augusztus 5.) német forradalmár, filozófus, a Kommunista kiáltvány társszerzője, a kommunizmus tudományos elméletének megalapozója Karl Marx társaságában.

Élete

Gyermekkor, ifjúság

Friedrich Engels 1820. november 28-án született a poroszországi Barmenben (ma Wuppertal, Németország), mely abban az időben dinamikusan fejlődő iparváros volt. Textilgyáros apja a kálvinista és puritán hagyományokat ötvöző, szigorú vallásoságot hirdető, pietista szellemben nevelte gyerekeit. Ebben a légkörben még Goethe is erkölcstelennek számított.[3] Engels tizennégy éves koráig a helyi reáliskolában tanult, ahol viszonylag alapos fizikai, kémiai és francia tudást szerzett.[4]

Friedrich Engels (1836)

1834-ben a szomszédos Elberfeld gimnáziumában folytatta tanulmányait, mely az egyik legjobb poroszországi középiskolának számított. Elberfeldben szabadabb szellem uralkodott, mint Barmenben, a gimnázium tanári karában is több szabadelvű tanár volt, s Engelsre nagy hatást tett a történelmet és irodalmat tanító Dr. Clausen.[5] Szenvedélyesen tanulta a történelmet és az irodalmat, az ógörögöt és a latin nyelvet olyan jól elsajátította, hogy a klasszikus szövegeket szótár nélkül olvasta. Engels humoros és életvidám természete apját aggodalommal töltötte el fia jövőjét illetően. Hogy állandó felügyelet alatt legyen, a gimnázium igazgatójához adta albérletbe.[6] „Egy öregasszony, aki valaha a házukban lakott, visszaemlékezett arra, hogy egy ízben látta Engelst, amint fényes nappal lámpával a kezében jelent meg és kijelentette, hogy embert keres, mint Diogenész.”[6] A családi szigor elleni első lázadási kísérlete vallásos formát öltött, s 16 évesen a kereszténység valamiféle új értelmezésével emberibb vallásfelfogást keresett, amit ekkoriban írt egyik verse is kifejezett, melyben Krisztushoz könyörgött, hogy „fogadja el és mentse meg a lelkét”. 1837 márciusi konfirmációján tanúsított jámbor és áhítatos magatartása elismerésre késztette a jelenlevőket. Az ifjú Engels törekvése az igaz hit keresésére, a vallás újraértelmezésére szülei elutasító, rideg, dogmatikus vallásosságával találkozott. Engels a gimnázium elvégzése után jogot szeretett volna tanulni, de apja kívánságára 1837 októberében, egy évvel érettségije előtt megszakította tanulmányait. Végbizonyítványa szerint különös tehetsége volt a nyelvekhez (latin, görög, német, francia) és a hittan, történelem, földrajz, matematika, fizika tárgyakban is szép eredményeket mutatott fel.[7] A gimnázium félbehagyása után egy évet a szülői házban töltött, a jövőbeli foglalkozására való felkészülés részeként. A számára nyomasztó légkörből versek, novellák írásába menekült, s tagja volt egy fiatal költőkből, költészetbarátokból álló körnek, melyben felolvasták és kritikai elemzéseknek vetették alá egymás alkotásait.[8]

Bréma

Bréma, kikötői életkép (1837)

1838 augusztus végén Brémába utazott, azzal a céllal, hogy kereskedelmi ismereteit bővítse. „Heinrich Leupold, szász konzulnál, apja barátjánál állt munkába, akinek nagy exportvállalata főleg a sziléziai vászon amerikai kivitelével foglalkozott. Ez a vallási és politikai tekintetben egyaránt igen konzervatív kereskedő úgy látszik garanciát jelentett az öreg Engels számára a tekintetben, hogy fia továbbra is olyan nevelésben részesül majd, mint az apai házban.”[8] Bréma, mint a világkereskedelem egyik fontos kikötővárosa, valóságos metropolisz volt Barmenhez képest, s Engels szellemi fejlődésében nagyjából ugyanazt jelentette, mint Marx számára Berlin. Végre felszabadult a szigorú apai felügyelet és a korlátolt kispolgári légkör nyomása alól. Élvezni kezdte az élet világi örömeit, intenzíven sportolt, vívott, úszott, lovagolt. Polgárpukkasztásul bajuszt növesztett, esténként zenélt, dalokat szerzett, karikatúrákat rajzolt, sörözött, szivarozott. A féktelen életmódba viszont az is belefért, hogy szorgalmasan tanulta a nyelveket (angol, spanyol, portugál, olasz, holland), s külföldi lapokat olvasott. Foglalkoztatták gondolatvilágát a népkönyvek (Volksbücher), melyek a 16–17. századi német történelmi mondairodalmat dolgozták fel, lelkesedett a Burschenschaft betiltott színeiért, a szabadság szimbólumának tartott fekete-vörös-arany trikolórért. A napi politikai kérdések is egyre jobban érdeklődésének homlokterébe kerülnek.[9] Engels szellemi fejlődése felgyorsult, nézetei politikailag a demokratikus liberalizmus felé fordultak, mely szerint „a népnek joga van az államigazgatásban való részvételhez, az alkotmányhoz, a minden vallási kényszer alóli felszabaduláshoz, a pénzarisztokrácia megszüntetéséhez, a zsidóknak pedig az egyenjogúsághoz.” Felfedezte, hogy a pietizmus a reakció vallási támasza, s vele szemben racionalista és liberális vallásfelfogást alakított ki magának, melyet „szupranaturalizmusnak” azaz a dogmáktól megtisztított istenhitnek nevezett.[10]

Friedrich Engels (1840)

Engels ebben az időszakban az abszolút monarchia ellen fellépő forradalmi demokrata ellenzék irodalmát olvasta, s rendszeresen csempészett be tiltott könyveket porosz területre, barátai számára.[11] Nagyon megnyerte tetszését Jakob Venedey: „Poroszország és poroszság” (Preussen und Preussentum) című könyve, és nagy hatást tettek rá Ludwig Börne művei, aki akkoriban az ellenzéki mozgalom egyik vezető írójának számított Heinrich Heine mellett. 1839 márciusában felvette a kapcsolatot az Ifjú Németország irodalmi mozgalom vezetőjével, Karl Gutzkowval, s szerkesztőségi munkatársa lett a „Telegraph für Deutschland” című lapnak, melyben kezdetben név nélkül, majd novembertől F. Oswald álnéven jelentek meg írásai.[12] Eddig csak szépirodalmi munkákat írt, első publicisztikai munkája a „Telegraph für Deutschland”-ban jelent meg, 1839 márciusában Wuppertali levelek címen.[13] E szatirikus írás fő célpontja a wuppertali provincializmus, pietizmus, a helyi munkásság kilátástalan nyomora, kizsákmányoltsága, alkoholizmusa, a helyi társadalom beszűkültsége, obskurantizmusa. Bár még a kizsákmányolás ábrázolása inkább csak leíró jellegű, mégis megpróbál valamiféle összefüggést keresni a tények között: „Mert az már csak úgy van, hogy a gyárosok közül a pietisták bánnak a legrosszabbul munkásaikkal, hogy ők azok, akik minden lehetséges módon csökkentik bérüket, azzal az ürüggyel, hogy így gátat vetnek iszákosságuknak, lelkészválasztásnál pedig mindig ők az elsők, akik embereiket megvesztegetik.”[14] A kipellengérező írás óriási felháborodást keltett Barmen és Elberfeld burzsoá köreiben, a helyi sajtó ellencikkel reagált.[15]

Engels fokozatosan, belső harc következményeként távolodott el a vallási nézetektől. Ezen az úton fontos határkő volt David Friedrich Strauss: „Jézus élete” (Das Leben Jesu) című műve, különösen Friedrich Schleiermacherrel való vitája. Engels 1839 őszén olvasta a könyvet, s leveleinek tanúsága szerint Strauss „lelkes hívévé vált”.[16] Strauss egyik legfőbb általános célja a filozófia és a vallás viszonyának tisztázása volt, s végső konklúziójában azt állította, hogy a filozófia és a vallás nem egyeztethető össze egymással. Ezt a következtetést konkrétan Hegel filozófiája elleni bírálatban fejtette ki, amely Engels figyelmét Hegel műveire és általában a bölcselet kérdéseire irányította.[17][18][19]

1839 végén Engels Hegel könyveit olvasta. Különösen megragadta „Történelemfilozófiá”-jának[20][21] az a gondolata, hogy az emberiség egyre magasabb és érettebb formák felé halad. 1840 februárjában „Retrográd kortünetek” című írásában[22] a történelmi haladást spirálhoz hasonlította. A történelem haladása ott is érvényesül, – írta, – ahol „reakció-mandarinjaink” csak ismétlődést észlelnek. Történelmi determinizmusát költői metaforával fejezte ki: a „[…]régi eszmék szétmorzsolódnak egymáson és a haladó idő gyémántkemény lábán.”[23] Ekkori írásaiban kiállt a forradalmi demokratikus módon megteremtett német egység mellett, de egyrészt elítélt mindenfajta „németeskedést”, sovén germanofilizmust, mely azt hiszi, hogy az egész világ a németekért teremtődött, a németek pedig a fejlődés tetőfokát képviselik, másrészt elítélte a kozmopolita liberalizmus életidegen terméketlenségét is. Engels gyors világnézeti-politikai fejlődése során eltávolodott egykori gimnáziumi barátaitól, egyiküket, Wilhelm Graebert levelében ironikusan „politikai álomszuszék”-nak titulálta.[24]

Berlin

Egy materialista filozófia körvonalai

A Berlini Egyetem (1890 és 1905 között)

1841 március végén visszatért Barmenbe. Nem érezte jól magát ebben a családi és társadalmi közegben, rengeteget olvasott, elmélkedett és írt. Utazást tett Svájcban és Észak-Itáliában, ezzel próbálta elterelni figyelmét gyötrő szerelmi bánatáról. Elhatározta, hogy katonai szolgálatának letöltésére önkéntesnek jelentkezik. Megválthatta volna pénzzel, mint sok kortársa tette, de őt vonzotta Berlin.

1841 szeptemberében érkezett Berlinbe, s megkezdte szolgálatának letöltését a tüzérségnél, melynek laktanyái az egyetem közelében voltak. Vendéghallgatóként egyetemi kurzusokat látogatott. November közepétől a frissen kinevezett Friedrich Schelling előadásait hallgatta[25], részt vett Franz Ferdinand Benary professzor vallástörténeti szemináriumán, a hegeliánus Philipp Konrad Marheineke filozófiai-teológiai előadásain, Henning professzornak a porosz pénzügyi rendszerről szóló előadásain.[26]

Csatlakozott az ifjúhegeliánusok „Doktorklub” nevű köréhez, – melynek legismertebb tagjai közé tartozott David Friedrich Strauss, Bruno Bauer, Edgar Bauer, Arnold Ruge, Karl Köppen, Ludwig Buhl, Max Stirner,[27] – és belevetette magát a filozófiai harcokba.[28]

Ludwig Feuerbach

Schelling IV. Frigyes Vilmos király személyes kérésére ment Berlinbe, aki azért hívta, hogy ellensúlyozza a hegeli filozófia egyre nagyobb térnyerését. Engels, mint az ifjúhegeliánusok között a legradikálisabb, több cikket, tanulmányt szentelt a filozófiai reakciót képviselő Schelling ellen.[29][30][31] Engels alábbi sorai bizonyítják, hogy mekkora fontosságot tulajdonított a Schelling elleni fellépésnek: „Ha most itt Berlinben megkérdeznek valakit, akinek csak némi sejtelme is van a szellemnek a világ feletti hatalmáról, hogy hol az a harctér, amelyen küzdelem folyik a németországi politikai és vallási közvéleményen, tehát magán Németországon való uralomért, akkor azt fogja válaszolni, hogy ez a harctér az egyetemen van, mégpedig a 6. tanteremben, ahol Schelling tartja előadásait a kinyilatkoztatás filozófiájáról.”[32] Ebből érthető meg az, hogy Schelling és a kinyilatkoztatás című munkája mintegy „tüzérségi harcerővel” kisebbfajta könyv terjedelmét érte el. Védelmébe vette Hegelt, de úgy, hogy közben a saját forradalmi filozófiai nézeteinek kifejtésével sok tekintetben túl is ment rajta. Ebben nagy mértékben Ludwig Feuerbach nézeteire támaszkodott, akinek 1841-ben jelent meg A kereszténység lényege (Wesen des Christentums) című könyve, mely elemi erejű hatást gyakorolt Engelsre.[33] „Az ész könyörtelen kritikájának hatására megdőlt minden alapelve a kereszténységnek, sőt annak is, amit eddig egyáltalában vallásnak neveztek; az abszolút eszme arra támaszt igényt, hogy egy új korszak alapítója legyen.” – írta művében, s nyílt ateizmusával, racionalizmushoz való ragaszkodásával, Hegelt védelmezve-meghaladva, döntő lépést tett a materialista filozófia felé. Engels ezen munkáit, – melyek részben álnéven, részben név nélkül jelentek meg, – a konzervatív, reakciós sajtó dühödten támadta, a haladó lapok, mint a „Rheinische Zeitung”, a „Hamburger Neue Zeitung” viszont üdvözölték, méltatták, Arnold Ruge lapja, a „Deutsche Jahrbücher” cikksorozatban foglalkozott vele. Ruge levelében a „filozófia doktorának” titulálta, s sajnálkozott, hogy Engels miért nem nála publikálta tanulmányát. A Schelling és a kinyilatkoztatás külföldön is figyelmet keltett, 1842 októberében a lengyel demokrata, Edward Dembowski által szekesztett „Przegląd naukowy” méltatta, míg 1843 januárjában a pétervári „Otsecsesztvennije Zapiszki” részletesen ismertette. Dembowski 1844-ben, folyóiratának 15–17. számaiban csaknem teljes terjedelmében közölte, s Engelst a kor kimagasló filozófusának nevezte.[34] Engels elhárította Ruge nagyra értékelő titulusát: „Doktor egyébként nem vagyok és nem is lehetek soha, csupán kereskedő vagyok és porosz királyi tüzér; kérem tehát, a jövőben ne tiszteljen meg a doktori címmel.”[35]

1841 végén megalakult az ateisták, a „Szabadok” klubja, melynek kemény magját a korábbi „Doktorklub” résztvevői alkották, de tagsága szélesebb kört ölelt fel. Bruno Bauer és Max Stirner befolyására a vallásellenes harcot a haladásért vívott minden küzdelem előfeltételének tekintették.[36] Régebben a felvilágosult porosz államot szövetségesüknek tartották, csakhogy 1840 tavaszán III. Frigyes Vilmos és kultuszminisztere, Karl vom Stein zum Altenstein meghalt, s a liberális alkotmány és a parlamentáris rendszer nemcsak, hogy teljesítetlen ígéret maradt, hanem IV. Frigyes Vilmos reakciós, abszolutista fordulatot hajtott végre, támogatni kezdte az egyházakat, a pietizmust, a hegeliánusokat sorra eltávolította az egyetemi tanszékekről és üldözte a baloldali hegeliánusokat. A „Szabadok” így egyre erőteljesebb ellenzéki pozícióba szorultak.[37] Engels magát e csoport legradikálisabbjának tartotta, s a közvetlen politikai harc mellett foglalt állást.

A Rheinische Zeitung újságírója

Wilhelm Weitling

Engels miután 1841 végén a Schelling Hegelről című írásával befejezte közreműködését a „Telegraph für Deutschland”-ban, 1842 áprilisától publikálni kezdett az év elején idult Rheinische Zeitung-ban. A rajnai liberális burzsoázia lapjának titkos irányítója a háttérből nem más, mint Karl Marx volt. A radikalizálódó, politikai cselekvés felé orientálódó Engelsnek az év folyamán tizenhat kisebb-nagyobb írása jelent meg a lapban.[38]

1842 március végén Bruno Bauert elbocsátották a bonni egyetem magántanári állásából.[39] Engels tiltakozásul, Edgar Bauer társszerzőségével megírta „A hit diadala” címmel, „heroikus-komikus paródia” formájába öntött művét, mely újabb bizonyítékkal szolgál nem mindennapi humorára és derűs életszemléletére.[40] A poéma egyik kulcsmondatával burkoltan bírálja a „Szabadok”-at, a tettek számonkérésével: „Tetteink csak szavak eddig és ezután is, / Az absztrakció után magától jő a praxis.”[41] Ezek az ironikus verssorok néhány hónapon belül jelentőséget nyertek.

1842 nyarán megjelentetett egy terjedelmes recenziót „Alexander Jung, »Vorlesungen über die moderne Literatur der Deutschen«”[42] címmel, melynek ürügyén kemény kritikával illette az Ifjú Németország irodalmárait, s nyíltan elhatárolta magát tőlük: „Az Ifjú Németország a múlté lett, színre lépett az ifjúhegeliánus iskola, Strauss, Feuerbach, Bauer, a »Jahrbücher« magára vonta az általános figyelmet, legjavában dúl az elvek harca, életre-halálra folyik a küzdelem, a kereszténység forog kockán, a politikai mozgalom mindent betölt, de a derék Jung még mindig abban a naiv hitben él, hogy »a nemzetnek« nincs más tennivalója, mint hogy feszülten várja Gutzkow újabb darabját, Mundt beígért regényét, Laube soron levő bizarrságát. Egész Németország visszhangzik a harci kiáltásoktól, Jung orra előtt vitatkoznak az új elveken, s Jung úr közben ott ül szobácskájában, rágja a tolla végét és a »modern« fogalmán töpreng.”[43] Engels egyedül Börnét részesítette kivételes elismerésben, de nézete szerint Börnének, aki az Engels által oly fontosnak tartott radikális politikai cselekvést képviselte, alig volt valami hatása az Ifjú Németország mozgalomra.

1842 júliusában Rugéhoz írt levele arról tanúskodik, hogy fontos döntést hozott: „Arra az elhatározásra jutottam, hogy egy időre lemondok minden irodalmi tevékenységről és ehelyett minél többet tanulok. Ennek okai kézenfekvők. Fiatal vagyok és a filozófiában autodidakta. Eleget tanultam ahhoz, hogy meggyőződésemet kialakítsam és szükség esetén képviseljem. De nem eleget ahhoz, hogy sikerrel és kellőképpen munkálkodhassak érte. Velem szemben nagyobb követelményeket fognak támasztani azért is, mert »filozófiai vigéc« vagyok és nem vásároltam meg doktori diplomával a filozofálás jogát. Azt hiszem, mire ismét írok valamit, s akkor már a saját nevemen, eleget tudok majd tenni ezeknek a követelményeknek.”[44]

Moses Hess (1846)

1842 nyarán és őszén politikai, világnézeti fejlődése tovább folytatódott. Kommunistává válásában nagy valószínűséggel fontos láncszem volt Lorenz von Stein: „Sozialismus und Kommunismus des heutigen Frankreichs”[45] című munkája, mely a korai antikommunizmus egyik alapművének tekinthető, de paradox módon az akkori ellenzéki körökben nagy ismertségre tett szert. „L. von Stein 1815-ben született. 1840-ben, egyetemi tanulmányainak befejezésekor, ösztöndíjat kapott a porosz kormánytól, hogy tanulmányozza Párizsban a szocialista és kommunista doktrínákat. Egyben von Rochow rendőrminisztertől[46] is megbízást kapott, hogy szimatolja ki a párizsi német kézműves egyleteket és tájékoztassa a minisztériumot a kommunistákkal való kapcsolataikról. Stein beszámolt a porosz kormánynak a párizsi német munkások forradalmi tevékenységéről, egyúttal pedig felhívta a figyelmet a szocializmus és a kommunizmus veszélyeire. Ezeket az eszmeáramlatokat a francia forradalom logikus és szükségszerű következményének tüntette fel.”[47] A könyv ellenségesen tekintett ezekre a szocialista és kommunista elméletekre, de az első volt, mely átfogóan, és világosan fejtette ki azokat. A másik fontos forrás, amely Engels figyelmét felkelthette Gutzkow 1842 nyarán írt „Párizsi levelek” című cikkei, melyekben részletesen beszámolt Wilhelm Weitling eszméiről, illetve a „Telegraph”-ban közölte Weitling „A kommunista elv kormányformája” (Die Regierungsform des kommunistischen Prinzips) című írását.

Engelsnek október 8-án letelt katonai szolgálata. Hazaindult Barmenbe, de tett egy kitérőt a „Rheinische Zeitung” kölni szerkesztőségébe, ahol Moses Hess igen barátságosan fogadta, s beszélgetésük meghatározó impulzust jelenthetett Engels számára, hogy végleg a kommunizmus lelkes hívévé vált. Ezt Hess később büszkén hangoztatta is.[48] Fontos adalék, hogy Hessnek abban az időszakban jelent meg két forradalmi könyve „Die europäische Triarchie” (1841) és „Sozialismus und Kommunismus” (1842) címekkel, amelyek a kommunizmus első német teoretikusává avatták, s kétségtelenül növelték érveinek a hatékonyságát.

Manchesteri útja előtt közel két hónapot töltött Barmenben. Ezalatt vetette papírra utolsó ifjúhegeliánus írását „IV. Frigyes Vilmos, Poroszország királya” (Friedrich Wilhelm IV., König von Preussen) [49] címmel, amelyben a király által bevezetni szándékozott reakciós államrendszer belső ellentmondásait elemezte. A rendszer egyik megoldhatatlan ellentmondása, hogy fennen hangoztatott keresztény államként az egyházat alárendelte az államnak, holott egy teokratikus államban ez éppen fordítva van. Engels előrevetítette a bevezetni szándékozott „keresztény állam” belső konfliktusainak felerősödését, s bukását. A cikk végkövetkeztetése, egy a franciaországihoz hasonló forradalomra való célzás volt.[50]

Manchester

Az első találkozás Marxszal

1842 november végén elindult Manchesterbe, hogy kereskedelmi gyakorlatot szerezzen az Ermen and Engels cég pamutfonó gyárában, melyben apjának tulajdonrésze volt. Apja azért küldte Angliába, mert azt remélte, ha távol kerül Németországtól, felhagy forradalmi tevékenységével. Engels újra útba ejtette a Rheinische Zeitung szerkesztőségét Kölnben, s ezúttal személyesen is megismerkedett Marxszal, aki akkor már a lap főszerkesztője volt. Engels első találkozásukra egy 1895-ös levelében így emlékezett vissza: „Amikor november vége felé (1842-ben) Angliába utaztomban elmentem a »Rheinische Zeitung« szerkesztőségébe, ott találtam Marxot, s ez volt első – igen hűvös – találkozásunk. Marx időközben fellépett Bauerék ellen, azaz visszautasította azt az igényt, hogy a »Rheinische Zeitung« elsősorban a teológiai propaganda, az ateizmus stb. szócsöve legyen ahelyett, hogy a politikai vita és cselekvés eszközéül szolgáljon, s ugyanígy szembeszállt az Edgar Bauer-féle, a puszta kedvtelésből »a legszélesebb gesztusokon« alapuló frázis-kommunizmussal, amelyet egyébként Edgar nemsokára más, ugyancsak szélsőségesen csengő frázisokkal cserélt fel; minthogy én leveleztem Bauerékkel, a szövetségesüknek számítottam, Marxot viszont ők tették gyanússá a szememben.”[51][52][53] Ezt az első találkozást tehát a kölcsönös bizalmatlanság és gyanakvás légköre uralta.

Új tapasztalatok

Engels számára Manchester ugyanazt jelentette, mint Marx számára Párizs.[54] Az új gazdasági, társadalmi, politikai környezet még jobban kitágították látókörét és felgyorsították világnézeti-politikai fejlődését. Szabad idejéban tanulmányozta a politikai rendszert, a gazdasági életet, a chartista munkásmozgalmat, a munkások életkörülményeit, melyeket a munkások társadalmi forradalmának perspektívájából elemzett. Az angliai ipar fejlettsége, termelésének mérete sokszorosan meghaladta az akkori Németországét, ennek következtében a munkásság létszáma is sokkal nagyobb volt. Az angol munkásmozgalom kezdeti spontán lázadásait, a luddizmust felváltották a szervezett, tömeges akciók, sztrájkmozgalmak. Engels érkezése előtt néhány hónappal zajlott le az évszázad egyik legnagyobb sztrájkja. 1842 decemberében „Levelek Angliából”[55] címmel cikksorozatot írt a Rheinische Zeitung számára. Ezekben az egyik legnagyobb felfedezése, hogy a politikai pártok gazdasági érdekek kifejeződései, melyeket Németországban eltakart az ideológiai mez. A gazdasági és a politikai elemzés összekapcsolása Engels e korszakának legnagyobb újdonsága. A gazdasági érdekek elemzése következtében látásmódja tovább tolódott a materializmus felé, a forradalom ezáltal egy megismerhető ok-okozati eseménysorrá vált számára: „Ez a forradalom Angliában elmaradhatatlan; de mint mindenben, ami Angliában történik, az érdekek és nem az elvek, fogják e forradalmat megindítani és végrehajtani; csak az érdekekből fejlődhetnek ki az elvek, vagyis a forradalom nem politikai, hanem társadalmi forradalom lesz.”[56] Ennek következtében egyre jobban eltávolodott az ifjúhegeliánus idealizmustól, de még nem tudta feladni teljesen. Már ezekben az írásaiban megállapította, hogy a proletariátus lesz a forradalom végrehajtója. 1842 decemberében jelent meg Weitling: „Az összhang és a szabadság biztosítékai”[57] című könyve. „Ezt azonnal beszerezte, és annyira fellelkesült rajta, hogy Hess mellett most már Weitlinget tartotta a német kommunista mozgalom másik fő képviselőjének, és elhatározta, hogy nagy terjedelmű kivonatokat angolra fordít belőle.” Elolvasta a chartizmus teoretikusának, James Bronterre O’Briennak az írásait, könyveit is.[58]

Új ismeretségek

George Julian Harney

Ismeretséget kötött a cégénél dolgozó ír proletár lánnyal, Mary Burnsszel, aki megmutatta Engelsnek a proletár lakónegyedeket, melyekben anyagot gyűjtött „A munkásosztály helyzete Angliában” című könyvéhez. Barátságuk szerelemmé fejlődött, s később Mary Burns Engels élettársa lett.[59]

1843 tavaszán megismerte a német kommunista munkások szervezetének, az Igazak Szövetségének vezetőit: Karl Schapper betűszedőt, Heinrich Bauer cipészt és Joseph Moll órást, akik felajánlották neki, hogy lépjen be szervezetükbe, melyet Engels udvariasan elhárított, mivel nem értett egyet összeesküvő módszereikkel és az egyenlősítő kommunizmussal.

Engels összebarátkozott a chartista mozgalom néhány vezetőjével, többek között James Leachcsel, akinek „Rideg tények a gyárakról. Írta egy manchesteri munkás” című brosúráját jól ismerte, s felhasználta könyvéhez. 1843 nyarán megismerkedett George Julian Harney-vel, a chartisták „Northern Star” című központi lapjának főszerkesztőjével és forradalmi balszárnyának egyik vezetőjével. Továbbá kapcsolatba került angol szocialistákkal is, többek között John Wattsszal, aki Robert Owen tanítványaként megismertette az owenizmus eszmekörével.[60][61]

Manchesteri írásai

A Londoni levelek[62] és A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen[63] című cikksorozatok első angliai tartózkodása (1842. november 29. – 1844. augusztus 26.) alatt született írásainak figyelemre méltó darabjai. Míg az előbbi a német olvasókat igyekszik tájékoztatni az angliai munkásmozgalomról és belpolitikai helyzetről, addig az utóbbi az angol szocialistákat próbálja ösztönözni azáltal, hogy informálja őket a kontinens kommunista irányzatairól.

Manchesteri írásai közül különösen kiemelkedik A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata[64] című, mely nemcsak fontos határkövet jelentett Engels szellemi fejlődésében, hanem felkeltette Marx figyelmét is, sőt jelentős befolyást gyakorolt rá. Ez a mű tekinthető Marx és Engels munkássága legelső gazdaságelméleti művének, melynek döntő szerepe volt abban, hogy Marx elkezdte szisztematikus gazdaságtani kutatásait.

Engels rendkívül kritikusan tekintett az angol uralkodó osztályokra, s Thomas Carlyle: „Egykor és most” („Past and Present”)[65] című társadalomkritikai esszéjéről írott könyvismertetésében[66] sem mulasztotta el dekadenciájuk ostorozását: „Az arisztokrácia – és ez magában foglalja a középosztályokat is – kimerült; amit gondolattartalom dolgában nyújtani tudott, azt már legvégső következtetéseiig feldolgozta és átvitte a gyakorlatba, és birodalma óriásléptekkel rohan a pusztulás felé.” Szerinte gyedül a munkásokban van erő, dinamizmus és „gyúrható anyag”, hogy nagy tetteket hajtsanak végre, s habár nincs műveltségük, de korlátozó előítéleteik sincsenek. Engels ítélete igen sommás az angol irodalom meddőségét illetően: „…a fenti írás az egyetlen, melyet érdemes elolvasni” – állítja cikkében. Mindazonáltal Carlyle panteizmusa, hőskultusza, a német filozófiát illető hiányos ismeretei, az angol szocializmus figyelmen kívül hagyása sem mentesült bírálata alól, a könyvben érintett bajok megoldásaként pedig a magántulajdon felszámolását javasolja.

Párizs

1844 augusztus végén Engels elhagyta Manchestert, de hazafelé útba ejtette Párizst, hogy találkozzon Marxszal. Tíz napot vendégeskedett nála, mialatt szinte minden időt együtt töltöttek, s hosszú beszélgetésekben cserélték ki gondolataikat. „Mikor Marxot 1844 nyarán Párizsban meglátogattam, kiderült, hogy az elmélet minden területén tökéletesen egyetértünk, s ekkortól kezdődik közös munkánk.”[67] – írta ezekről a napokról 1885-ben. Nyoma sem volt már az 1842-es kölcsönös bizalmatlanságnak, sőt egy nem mindennapi barátság vette kezdetét. Ehhez hozzájárult mindkettejük eszmei fejlődése, mely hasonló utat járt be. Engelsnek a Marx által szerkesztett Jahrbücherbe küldött cikkei, és az ezek révén köztük megindult levelezés megalapozta világnézeti közeledésüket.

Marx megismertette a Vorwärts! szerkesztőivel és munkatársaival, illetőleg a kommunista lap körül tömörült barátai és eszmetársai körével, melybe akkoriban beletartozott Karl Ludwig Bernays, August Hermann Ewerbeck, Mihail Bakunyin, Nyikolaj Ivanovics Szazonov és Feuerbach műveinek francia fordítója, Guerrier hajóorvos.[68]

Az ifjúhegeliánusok nézetei az elmúlt évek során egyre inkább jobbra tolódtak. Filozófiailag a vulgáris szubjektív idealizmus álláspontjára tértek át, a történelmet kiválasztott személyiségek művének fogták fel, a tömegeket pedig csak a történelem tehetetlen anyagának, ballasztjának tekintették. Bruno Bauer kiadásában jelent meg vezető folyóiratuk, az „Allgemeine Literaturzeitung”, melynek nyolcadik számában publikálta „1842” című cikkét. Ebben Bauer kritizálta „1842 radikalizmusát” és az egykori „Rheinische Zeitung”-ot. Ennek a cikknek is szerepe volt abban, hogy Marx indítványozta Engelsnek, hogy írjanak egy közös pamfletet Bauerék ellen. Engels beleegyezett, s még párizsi tartózkodása alatt megszületett az általa vállalt rész a könyvből, melynek Marx által adott gúnyos címe „A szent család avagy a kritikai kritika kritikája. Bruno Bauer és társai ellen.” lett.[69][70] Később meglepetéssel vette tudomásul, hogy a tervezett írás Marx jóvoltából könyvnyi méretűre duzzadt.[71]

Barmen

1844 szeptember elején Engels hazautazott Barmenba, de előzőleg megállapodott Marxszal, hogy mielőbb visszatér Párizsba. Németországban aktív szervező és propagandatevékenységet folytatott a szocialista mozgalom ottani hívei körében. Terjesztette a Vorwärts! című újságot, megszervezte Hess-szel együtt a „Gesellschaftsspiegel” című folyóirat kiadását, „Legkiválóbb külföldi szocialista írók könyvtára” címmel könyvsorozat kiadását tervezte. Emellett cikkeket írt, s elkezdte „A munkásosztály helyzete Angliában” című könyvének végső formába öntését, mellyel 1845 márciusára készült el. Az Elbertfeldben 1845. február 8-án, 15-én és 22-én a kommunizmusról tartott vitaestek egyik szervezője, s szónoka volt Hess és Gustav Adolph Köttgen mellett. Az elsőn 40-en, a másodikon 130-an, míg a harmadikon kb. 200-an vettek részt. Engels az első két gyűlésen tartott előadást, melyek kidolgozott szövege megjelent nyomtatásban is a „Rheinische Jahrbücher zur gesellschaftlichen Reform” című folyóirat 1845. évi első kötetében.[72] Engels forradalmi tevékenysége folyamatos feszültséget, megújuló konfliktusokat okozott apjával való kapcsolatában. Az érzelmi, morális és pénzügyi nyomásgyakorlás legkülönfélébb formáit volt kénytelen elviselnie családja részéről otthoni tartózkodása során, melyről részletesen beszámolt Marxnak küldött leveleiben.[73][74] Marxot a porosz diplomácia követelésére a francia kormány kiutasította, így 1845. február 3-án Brüsszelbe költözött. Engels gyűjtést szervezett részére, illetve könyve honoráriumának első részletét is elküldte neki.[75]

Engels kommunista szervezőtevékenysége miatt ekkorra a porosz rendőrség látókörébe került, s rendőri megfigyelés alá helyezték. A barmeni ügyész többször érdeklődött felőle, Duncker rendőrfőnök pedig a porosz belügyminiszternek továbbított jelentést állított össze a kommunisták tevékenységéről, melyben Engelst a Rajna-tartomány egyik aktív szocialista vezetőjeként említette.[76] Várható volt, hogy előbb-utóbb rendőri zaklatásnak, netán letartóztatásnak lesz kitéve, ezért családja nem gördített akadályt Engels külföldre való utazása elé.

Brüsszel

Engels 1845 április elején elutazott Brüsszelbe, ahol kezdetben a „Bois Sauvage” szállodában lakott, majd májusban Marx közvetlen szomszédságába költözött. Ezek után mindennapi vendég volt Marx otthonában, s hamarosan meghitt barátság alakult ki köztük. Marx ekkoriban írta „Feuerbach-téziseit”[77], mely betekintést enged már nagy vonalakban kialakult materialista történelemfelfogásába. A két jó barát alapos beszélgetésekben vitatta meg a forradalmi elméletet és gyakorlatot. Elhatározták, hogy az új világnézetet részleteiben is kidolgozzák, ekkor született meg egy új, immár valóban közösen megírt könyv „A német ideológia” terve. „Fő céljuk az maradt, hogy közös szemléletüket tudományosan szilárdabban megalapozzák és tovább fejlesszék, s kíméletlenül bírálva az idealizmust, a dogmatizmust és az utópizmust, megnyerjék eszméiknek a proletariátust és élére álljanak ennek az osztálynak harcában.”[78]

Közös angliai utazás

Marx szerződést kötött egy könyvkiadóval, hogy „A politika és a politikai gazdaságtan bírálata” címmel ír egy kétkötetes könyvet, melynek munkálataihoz a legújabb angol közgazdasági irodalmat kellett tanulmányoznia, amihez elengedhetetlen volt egy angliai kutatóút. Engels tervbe vett Anglia társadalomtörténetét feldolgozó könyvéhez kívánt anyagot gyűjteni, mindazonáltal pedig Mary Burnst is szándékában állt meglátogatni. Így Engels és Marx 1845 július 12-én elutazott Angliába. Manchesterben töltötték augusztus 21-ig tartó angliai tartózkodásuk legnagyobb részét, s Európa egyik legrégibb nyilvános könyvtárában, a Chetham Libraryban folytattak kutatásokat. Mary Burns és Engels együttélése ekkoriban kezdődött, s Brüsszelbe már együtt utaztak vissza. Hazafelé menet, megálltak Londonban, s Engels megismertette Marxot a radikális chartista Harneyval, s az Igazak Szövetsége vezetőivel. Továbbá részt vettek egy nemzetközi demokrata gyűlésen, „Az angyalhoz” címzett kocsmában a Webber Street-en, melyen Engels támogatott egy nemzetközi forradalmi szervezet létrehozására irányuló javaslatot. Ez a szervezet Londonból történt elutazásuk után, szeptember 22-én alakult meg Testvéri Demokraták (Fraternal Democrat) néven. A nemzetek ünnepe Londonban című cikke[79] ebből az alkalomból született, melyben először fogalmazódott meg a proletár internacionalizmus elve. Megismerkedtek Weitlinggel is, találkozásuk barátságos légkörben zajlott le.[80]

Harneynak tett ígéretének megfelelően rendszeresen küldött írásokat a „Northern Star” részére. A minapi lipcsei mészárlás – A német munkásmozgalom című rövid tudósításában[81] is megjelenik új álláspontja a kommunista forradalommal kapcsolatban. A „The New Moral Wold”-be írt cikkeiben még úgy gondolta, hogy a kommunista forradalom elindítója a polgári értelmiség lesz. Itt viszont már a könyvében is megfogalmazott gondolatot viszi tovább, miszerint a polgári demokraták és kispolgári gyökerű kommunisták nem fognak jelentős szerepet játszani, a forradalom kizárólag a proletariátus műve lesz, amire tagjait osztályhelyzetük, puszta életükért való harc determinálja őket. Belátják, hogy a polgári szabadságjogokért, alkotmányért folyó küzdelem nem fog számukra gyökeres változást hozni, így az nem lesz mozgósító erejű körükben. A Németország állapota című cikksorozatában[82] a német történelem előző 50 évét elemezte, s fontos aktuálpolitikai következtetésekre jutott a német burzsoá liberalizmus osztálykorlátait, s a munkásosztály politikai stratégiáját illetően.

A német ideológia

Bővebben: A német ideológia

Engels és Marx más irodalmi terveiket félretéve 1845 szeptemberében hozzákezdtek A német ideológia című művük[83] megírásához. A könyv korai változatának hangsúlya még Max Stirner és Bruno Bauer kimerítő kritikáján volt, később a proudhonizmus németországi irányzatát, az „igazi szocializmust” képviselő Karl Grün került figyelmük fókuszába, majd legvégül Ludwig Feuerbach, mely fejezet már csak egyes részleteiben készült el, s maga a könyv 1846 nyarán befejezetlenül maradt. A szóba jöhető kiadók az igazi szocialisták befolyása alatt álltak, akik az őket ért éles kritikák miatt meghiúsították a munka publikálását, s regényes története után a kézirat „teljes terjedelmében” csak 1932-ben jelent meg.[84]

Engels és Marx megsemmisítő kritikát gyakoroltak művükben Stirner individualista anarchizmusa, Karl Grün kispolgári, osztályharcot tagadó, „igazi szocializmusa” és Bruno Bauer lapos epigonizmusa fölött. A Feuerbach című fejezet a könyv legkiérleltebb része, mely elutasítja Feuerbach idealista történelemszemléletét, amivel szemben pozitívan kifejti a történelem materialista felfogásának első, teljesnek tekintett változatát. Ebben Marx és Engels egy olyan új, tudományos világnézet filozófiai alapjait rakta le, mely minden korábbinál valóságra vonatkoztatottabb. A német ideológia materializmusa részletes kibontása Marx Feuerbach-téziseinek, különösen a végletes tömörségű 11. tézisnek, mely kulcsot jelent a marxizmus lényegének megértéséhez:

„A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; [de][85] a feladat az, hogy megváltoztassuk.”[86][87][88][89]

1848

1848-ban megalapították Marxszal a Kommunisták Szövetségét. 1849-ben a délnémet felkelésben vett részt, melynek bukását a Forradalom és ellenforradalom Németországban című művében (1851-52) elemezte. Visszatérve Londonba anyagilag támogatta Marxot A tőke megírásában, majd a manchesteri fonalgyárat vezette. Ebben az időszakban írta meg az Anti-Dühring, A természet dialektikája, A család, a magántulajdon és az állam eredete című művét. Marx halála után feldolgozta és kiadta A Tőke II. és III. kötetét. Részt vett az I. és a II. Internacionálé megalapításában, és szervezte a nemzetközi munkásmozgalmat. 1895. augusztus 5-én hunyt el Londonban.

Véleménye az 1848-49-es magyar forradalomról

Engels és Karl Marx az 1848-49-es magyar forradalom tisztelői és támogatói közé tartoztak. Maga Engels így kommentálta az akkori eseményeket: „Az 1848-as forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először meri megtenni egy nép, amelyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, hogy a gyáva ellenforradalmi dühvel a forradalmi szenvedélyt, a terreur blanche-sal a terreur rouge-t állítsa szembe. Hosszú idő óta először találkozunk egy valóban forradalmi jellemmel, egy olyan férfiúval, aki népe nevében fel meri venni az élethalálharc kesztyűjét, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben, s ez a férfiú - Kossuth Lajos.” (Marx és Engels válogatott művei I.: A magyar harc)

Fontosabb munkái

(Engels 1892-es összeállítása)

  1. (Marxszal együtt) "A szent család. Bruno Bauer és társai ellen". Friedrich Engels és Karl Marx, Majna-Frankfurt 1845. [MEM, 2. köt.]
  2. "A munkásosztály helyzete Angliában. Személyes megfigyelések és forrásmunkák alapján", Lipcse 1845. Angolul New York 1887. [MEM, 2. köt.]
  3. (Marxszal együtt, névtelenül) "A Kommunista Párt kiáltványa", London 1848. Minden nyelvre lefordítva. [MEM, 4. köt.] Társszerkesztés, ill. főszerkesztés – Marx helyett – a "Neue Rheinische Zeitung [Organ der Demokratie]"-nál, Köln 1848. június 1 – 1849. május 19. [MEM, 5-6. köt.] Ua. a "Neue Rheinische Zeitung. [Politsch-ökonomische] Revue"-nél, Hamburg 1850. [MEM, 7. köt.]
  4. (Névtelenül) "A Pó és a Rajna", Berlin, F. Duncker 1859. [MEM, 13. köt.]
  5. (Névtelenül) "Szavoja, Nizza és a Rajna", Berlin, Behrend 1860. [MEM, 13. köt.]
  6. "A porosz katonai kérdés és a német munkáspárt", Hamburg 1865. [MEM, 16. köt.]
  7. "A német parasztháború". [A "Neue Rheinische Zeitung. Politsch-ökonomische Revue" nyomán], Lipcse, Genossenschaftsbuchdruckerei, I. kiad. [1850], II. kiad. [1870], III. kiad. 1875. [MEM, 7. köt.]
  8. "A lakáskérdéshez". 3. füzet, a "Volksstaat" nyomán. I. kiad. Lipcse, Genossenschaftsbuchdruckerei 1872, II. kiad. Zürich, Volksbuchhandlung 1887. [MEM, 18. köt.]
  9. "Az oroszországi társadalmi viszonyokról", a "Volksstaat" nyomán, Lipcse, Genossenschaftsbuchdruckerei 1875. [MEM, 18. köt.]
  10. "Porosz pálinka a német Reischtagban". "-" 1876. [MEM, 19. köt.]
  11. "A bakunyinisták munkában. Emlékirat a legutóbbi spanyolországi felkelésről". A "Volksstaat" nyomán, Lipcse, Genossenschaftsbuchdruckerei [1874] [MEM, 18. köt.]
  12. "Eugen Dühring úr tudomány-forradalmasítása". A "Volksstaat", ill. "Vorwärts" nyomán. I. kiad. Lipcse, Genossenschaftsbuchdruckerei 1878. II. kiad. Zürich, Volksbuchhandlung 1886. [MEM, 20. köt.]
  13. "A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig", I., II. és III. kiad., valamennyi 1883, Zürich, Volksbuchhandlung. (Franciául, oroszul, lengyelül, olaszul, spanyolul, románul, dánul, hollandul.) [MEM, 19. köt.]
  14. "A család, a magántulajdon és az állam erdete. Lewis H. Morgan kutatásai nyomán" Zürich, Volksbuchhandlung 1884. II. kiad. Stuttgart, Dietz [1886]. III. kiad. előkészületben, (olasz, román, dán, francia kiad. előkészületben). [MEM, 21. köt.]
  15. "Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége". A "Neue Zeit" nyomán, Stuttgart, Dietz 1888. [MEM, 21. köt.]
  16. "A Brentano contra Marx állítólagos idézethamisítási ügyben" Hamburg 1891. [MEM, 22. köt.]

Egyéb fontosabb munkái

  • Jegyzetek a háborúról. [MEM, 17. köt.]
  • A természet dialektikája. [MEM, 20. köt.]

Források

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
  • Karl Kautsky: Frederick Engels. His Life, His Work and His Writings (1887/1899) marxists.org
  • V. I. Lenin: Friedrich Engels. (1896) Lenin Összes Művei, Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1964. 1–13 old.
  • Gustav Mayer: Friedrich Engels in seiner Frühzeit, 1821 bis 1851. Berlin 1920.
  • Czóbel Ernő: Engels politikai tevékenységének fő szakaszai (in.: Válogatott írásai. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1963. 222–275 old.
  • Auguste Cornu: Marx és Engels. 1818–1844. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1968. 812 old.
  • Auguste Cornu: Marx és Engels. 1844–1845. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1969. 334 old.
  • Auguste Cornu: Marx és Engels. 1845–1846. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1970. 551 old.
  • L. F. Iljicsov (szerzői kollektíva vezetője): Friedrich Engels. Életrajz. Kossuth Kiadó, Budapest – Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1974. 611 old. ISBN 9630902982
  • Manfred Kliem: Engels élete dokumentumokban. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1980. 619 old. ISBN 9630915324
  • Heinrich Gemkow: Kettős életrajz. Karl Marx és Friedrich Engels. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1986. 305 old. ISBN 9630927845

Jegyzetek

  1. ↑ a Német Nemzeti Könyvtár katalógusa (német nyelven). (Hozzáférés: 2024. szeptember 5.)
  2. ↑ https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Friedrich_Engels#England
  3. ↑ Auguste Cornu: Marx és Engels. 1818–1844. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1968. 149. old.
  4. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 151. old.
  5. ↑ Friedrich Engels: Wuppertali levelek. Karl Marx és Friedrich Engels Művei (MEM) 1. köt. 426. old.
  6. ↑ a b Auguste Cornu [1968]: i.m.: 152–153. old.
  7. ↑ Friedrich Engels [gimnáziumi] végbizonyítványa. MEM 41. köt. 503–504. old.
  8. ↑ a b Auguste Cornu [1968]: i.m.: 160. old.
  9. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 162–163. old.
  10. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 168–170. old.
  11. ↑ „Most nagyban szállítok tiltott könyveket porosz területre: Barmenba való szállításra vár Börne »Franzosenfresser«-je négy példányban, ugyancsak tőle a »Briefe aus Paris«, hat kötet, Venedey »Preussen und Preussentum«-ja, öt példányban, ez a legszigorúbban be van tiltva.” – Friedrich Engels: [levél] Friedrich Graeberhez. (1839. november 13–20.) MEM 41. köt. 425. old.
  12. ↑ L. F. Iljicsov (szerzői kollektíva vezetője): Friedrich Engels. Életrajz. Kossuth Kiadó, Budapest – Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1974. 19. old.
  13. ↑ Friedrich Engels: Wuppertali levelek. MEM 1. köt. 411–431. old.
  14. ↑ Friedrich Engels: Wuppertali levelek. MEM 1. köt. 416. old.
  15. ↑ L. F. Iljicsov (szerzői kollektíva vezetője): Friedrich Engels. Életrajz. Kossuth Kiadó, Budapest – Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1974. 21–22 old.
  16. ↑ Friedrich Engels: [levél] Wilhelm Graeberhez. (Bréma, 1839. október 8.) MEM 41. köt. 410. old.
  17. ↑ „Én ugyanis azon a ponton vagyok, hogy hegeliánussá legyek. Persze, még nem tudom, az leszek-e, de Strauss úgy megvilágította nekem Hegelt, hogy a dolog egészen elfogadhatóvá válik számomra. Az ő történelemfilozófiája (Hegelé) amúgy is mintha a lelkemből szólna.” – Friedrich Engels: [levél] Friedrich Graeberhez. (1839. november 13–20.) MEM 41. köt. 426. old.
  18. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 22 old.
  19. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 177–182. old.
  20. ↑ „Ezenkívül Hegel történelemfilozófiáját tanulmányozom, hatalmas munka, minden este kötelességszerűen olvasok belőle, az óriási gondolatok rettentő mód megragadnak.” – Friedrich Engels: [levél] Friedrich Graeberhez. (1840. január 21.) MEM 41. köt. 431. old.
  21. ↑ „Hegel Történetfilozófiája a filozófus ama művei közé tartozik, amelyek nem tőle kaptak végleges irodalmi formát s nem életében jelentek meg, hanem amelyeket halála után saját feljegyzései és hallgatóinak egyetemi jegyzetei alapján szerkesztettek meg és adtak közre tanítványai. Hegel összes műveinek a filozófus halála után rendezett kiadásában a Történetfilozófia Edward Gans és Karl Hegel gondozásában jelent meg 1840-ben, […]” – Szemere Samu: A fordító utószava. in.: G. W. F. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról. Akadémiai Kiadó, Budapest 1979. 747. old. – Ez a kiadás nem rekonstruálta teljesen Hegel előadásait, mivel bizonyos részeket a szerkesztők kihagytak belőle, sőt Hegel eredeti terminológiáját is sok esetben megváltoztatták. Tehát Engels csak ebből a csonka és viszonylag torz Hegel szövegből alkotta meg a maga képét Hegel történetfilozófiájáról. Ugyanakkor Engels valószínűleg megismerkedett Hegel korábbi, „szöveghű” műveivel.
  22. ↑ Friedrich Engels: Retrográd kortünetek. MEM 41. köt. 25–29. old.
  23. ↑ Friedrich Engels: Retrográd kortünetek. MEM 41. köt. 25–26. old.
  24. ↑ Friedrich Engels: [levél] Wilhelm Graeberhez. (Bréma, 1840. november 20.) MEM 41. köt. 457. old.
  25. ↑ November 15-i, közéleti eseményként számon tartott első előadásán a hallgatóság soraiban ott volt: Alexander Humboldt, Mihail Bakunyin, Søren Aabye Kierkegaard, Ferdinand Lassalle, Leopold von Ranke, Jacob Burckhardt, Friedrich Adolf Trendelenburg, Friedrich Carl von Savigny, Edward Dembowski, Vlagyimir Odojevszkij, August Cieszkowski. – Arszenyij Gulüga: Schelling. Gondolat Kiadó, Budapest 1987. 292. old.
  26. ↑ Friedrich Engels: Egy vendéghallgató naplója. (Rheinische Zeitung, 1842. május 10. és 24.) MEM 41. köt. 233–238. old.
  27. ↑ Korábban Karl Marx is a „Doktorklub” egyik vezetője volt, de 1841 áprilisától már nem tartózkodott Berlinben.
  28. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 25–26. old.
  29. ↑ Friedrich Engels: Schelling Hegelről. MEM 41. köt. 151–158. old.
  30. ↑ Friedrich Engels: Schelling és a kinyilatkoztatás. MEM 41. köt. 161–207. old.
  31. ↑ Friedrich Engels: Schelling a Krisztusban való filozófus avagy a világi bölcsesség átszellemülése isteni bölcsességgé. MEM 41. köt. 208–229. old.
  32. ↑ Friedrich Engels: Schelling Hegelről. MEM 41. köt. 151. old.
  33. ↑ „E könyv felszabadító hatásáról csak annak lehet elképzelése, aki maga is átélte. A lelkesedés általános volt: pillanatnyilag mindannyian feuerbachiánusok voltunk.” – Friedrich Engels: Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége. MEM 21. köt. 261. old.
  34. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 29–30. old.
  35. ↑ Friedrich Engels: [levél] Arnold Rugéhoz. (1842. június 15.) MEM 27. köt. 379. old.
  36. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 412–413. old.
  37. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 214. old. old.
  38. ↑ Jegyzetek. (184) MEM 41. köt. 524. old.
  39. ↑ Jegyzetek. (187) MEM 41. köt. 524. old.
  40. ↑ Friedrich Engels: Az arcátlanul fenyegetett, de csodálatos módon megszabadított Biblia avagy: A hit diadala (1842. június–július) MEM 41. köt. 264–299. old.
  41. ↑ Friedrich Engels: Az arcátlanul fenyegetett, de csodálatos módon megszabadított Biblia avagy: A hit diadala (1842. június–július) MEM 41. köt. 286. old.
  42. ↑ Friedrich Engels: Alexander Jung, »Vorlesungen über die moderne Literatur der Deutschen« Danzig 1842. Gerhard. MEM 1. köt. 432–444. old.
  43. ↑ Friedrich Engels: Alexander Jung, »Vorlesungen über die moderne Literatur der Deutschen« Danzig 1842. Gerhard. MEM 1. köt. 433. old.
  44. ↑ Friedrich Engels: [levél] Arnold Rugéhoz. (1842. július 26.) MEM 27. köt. 383. old.
  45. ↑ Lorenz von Stein: „Sozialismus und Kommunismus des heutigen Frankreichs. Ein Beitrag zur Zeitgeschichte.” Lipcse, O. Wigand 1842.
  46. ↑ Gustav Adolf Rochus von Rochow (1792–1847), 1834–1842 porosz belügyminiszter.
  47. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 583. old.
  48. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 594. old.
  49. ↑ Friedrich Engels: IV. Frigyes Vilmos, Poroszország királya. (1842 október. Első megjelenés helye: Einundzwanzig Bogen aus der Schweiz 1843. Aláírás: F. O.) MEM 1. köt. 445–452. old.
  50. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 595. old.
  51. ↑ Engelst idézi: Auguste Cornu [1968]: i.m.: 492. old. (Fordította: Józsa Péter)
  52. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 34. old.
  53. ↑ Friedrich Engels: [levél] Franz Mehringhez. (London, 1895. április vége) MEM 39. köt. 469. old. [Megjegyzés: Józsa Péter fordítását használtam, nem pedig a MEM értelemzavaró interpretációját. Composer]
  54. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 596. old.
  55. ↑ Friedrich Engels: Angol nézet a belső válságokról. MEM 1. köt. 453–454. old.; A belső válságok. MEM 1. köt. 455–459. old.; A politikai pártok álláspontja. MEM 1. köt. 460–462. old.; A munkásosztály helyzete Angliában. MEM 1. köt. 463–464. old.; A gabonatörvények. MEM 1. köt. 465–466. old.
  56. ↑ Friedrich Engels: A belső válságok. MEM 1. köt. 459. old.
  57. ↑ Wilhelm Weitling: Az összhang és a szabadság biztosítékai. in.: Válogatott művei. Gondolat, Budapest 1966. 39–301. old.
  58. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 607. old.
  59. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 606. old.
  60. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 36–38. old.
  61. ↑ Auguste Cornu [1968]: i.m.: 741–742. old.
  62. ↑ Friedrich Engels: Londoni levelek. MEM 1. köt. 467–478. old.
  63. ↑ Friedrich Engels: A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen. MEM 1. köt. 479–494. old.
  64. ↑ Friedrich Engels: A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata. MEM 1. köt. 497–522. old.
  65. ↑ Thomas Carlyle: Egykor és most. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor Kiadó 2010. 182 old.
  66. ↑ Friedrich Engels: Anglia helyzete. Carlyle: „Past and Present” MEM 1. köt. 523–549. old.
  67. ↑ Friedrich Engels: A Kommunisták Szövetsége történetéhez. MEM 21. köt. 205. old.
  68. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 50–51. old.
  69. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 51–52. old.
  70. ↑ Karl Marx – Friedrich Engels: A szent család avagy a kritikai kritika kritikája. Bruno Bauer és társai ellen. MEM 2. köt. 1–210. old.
  71. ↑ Engels a könyvnek csak kevesebb, mint 10 %-át írta. A terjedelemhez részben hozzájárult, hogy 20 ív fölött több német államban a kiadványok mentesültek az előzetes cenzúra alól.
  72. ↑ Friedrich Engels: Két elbertfeldi beszéd. MEM 2. köt. 504–523. old.
  73. ↑ Friedrich Engels: 4. [levél] Marxhoz. (Barmen, 1845. február 22–26 és március 7.) MEM 27. köt. 17–20. old.
  74. ↑ Friedrich Engels: 5. [levél] Marxhoz. (Barmen, 1845. március 17.) MEM 27. köt. 21–24. old.
  75. ↑ Friedrich Engels: 5. [levél] Marxhoz. (Barmen, 1845. 1845. március 17.) MEM 27. köt. 21. old.
  76. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 67. old.
  77. ↑ Karl Marx: Tézisek Feuerbachról. MEM 3. köt. 7–10. old.
  78. ↑ Auguste Cornu: Marx és Engels. 1845–1846. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1970. 296. old.
  79. ↑ Friedrich Engels: A nemzetek ünnepe Londonban. MEM 2. köt. 571–584. old.
  80. ↑ L. F. Iljicsov: i. m.: 69–71. old.
  81. ↑ Friedrich Engels: A minapi lipcsei mészárlás – A német munkásmozgalom. MEM 2. köt. 524–526. old.
  82. ↑ Friedrich Engels: Németország állapota. MEM 2. köt. 529–547. old.
  83. ↑ Karl Marx – Friedrich Engels: A német ideológia. MEM 3. köt. 11–538. old.
  84. ↑ Ágh Attila: „A német ideológia” történetfelfogása. Akadémiai Kiadó, Budapest 1976. 17–25. old.
  85. ↑ Engels betoldása.
  86. ↑ Karl Marx: Tézisek Feuerbachról. MEM 3. köt. 10. old.
  87. ↑ Ágh Attila: „A német ideológia” történetfelfogása. Akadémiai Kiadó, Budapest 1976. 219 old.
  88. ↑ Auguste Cornu [1970]: i. m.: 336–517. old.
  89. ↑ T. I. Ojzerman: A marxista filozófia kialakulása. Kossuth Könyvkiadó 1978. 377–430. old.

Külső hivatkozások

Commons:Category:Friedrich Engels
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Engels témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Friedrich_Engels&oldid=13999706”