Barna varangy

Barna varangy
	Pihenő példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon védett
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Kétéltűek (Amphibia);
Rend:	Békák (Anura);
Alrend:	Neobatrachia;
Család:	Varangyfélék (Bufonidae);
Nem:	Bufo;
Faj:	B. bufo;
Tudományos név
	Bufo bufo; (Linnaeus, 1758)
Elterjedés
	Elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Barna varangy témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Barna varangy témájú médiaállományokat és Barna varangy témájú kategóriát.

A barna varangy (Bufo bufo) a kétéltűek (Amphibia) osztályának a békák vagy farkatlan kétéltűek (Anura vagy Salientia) rendjébe, ezen belül a varangyfélék (Bufonidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

A barna varangy Európában szinte mindenütt, Ázsia mérsékelt égövi részén Japánig, valamint Északnyugat-Afrikában honos. Írországban, Korzikán, Szardínia szigetén és a Baleár-szigeteken nem fordul elő. Magyarország legelterjedtebb kétéltű faja, szinte mindenhol előfordul, sík vidékeken, dombságokon és középhegységekben, ember közelében is, kertekben, pincékben, árokparton stb.^[1]

Megjelenése

A hím legfeljebb 7 centiméter hosszú és 10–50 gramm testtömegű, a nőstény legfeljebb 13 centiméter hosszú és 50–120 grammot nyom. Az állat általában túlnyomórészt barna színű, szürkés vagy feketés foltokkal; testét olajzöld – Dél-Európában vöröses – szemölcsök borítják. A háton és a mellen található mirigyekben két különböző mérgező váladék termelődik, amelyek elriasztják egyes ellenségeit. Mellső lábával kapja el zsákmányát; párzáskor a hím ezzel karolja át a nőstényt. Úszóhártyával rendelkező hátsó lába nagyobb és erősebb, a meghajtást szolgálja. Egy átlátszó, védő „harmadik szemhéj”, a pislogóhártya segítségével a béka a víz alatt is lát. A száj elülső részében található ízület révén a béka akár 10 centiméter hosszúra is megnövő, ragadós, rózsaszínű nyelvét képes lasszószerűen előre- és visszalendíteni. Ezt a reflexszerű mozgást minden tárgy kiváltja, amelynek nagysága körülbelül megegyezik a zsákmány nagyságával. A színárnyalatok változatossága ellenére is biztosan megkülönböztethetõ a másik országunkban is elõforduló rokon békafajtól a zöld varangytól (Bufo viridis), ha összehasonlítjuk a hátsó végtag ujjainak alsó felén elhelyezkedõ izület alatti bütyköket. Ezek ugyanis a barna varangynál párosak, míg a zöld varangynál egyesével állanak.

Életmódja

A barna varangy a környezetével szemben nem támaszt különleges igényeket. A síkságoktól a hegyvidékekig, több mint 2000 méter magasságig mindenütt találkozhatunk vele. Természetes erdőkben és erdős pusztákon éppen úgy előfordul, mint az emberi településeken, valamint kisebb álló- és folyóvizek partján. Az állat magányos. Tápláléka különböző gerinctelen állatokból áll. Férgeket, csigákat, pókokat és sok kerti kártevőt fogyaszt el, ezzel hasznot hajt. Vadászterületét lassan járja be, áldozatához óvatosan közeledik. Hosszú, tapadós nyelve nyílsebesen kilövell és a rovart már meg is fogta. Ha fenyegetve érzi magát, figyelmeztető helyzetet vesz fel, merev lábain felemelkedik, testét felfújja, fejét előrehajtja és előre-hátra himbálja magát. Ezzel az ijesztő trükkel gyakran megmenekül, ellensége nem meri megtámadni. A barna varangy 30–40 évig is élhet. Szeptember végén vagy október elején bújik el telelelő helyére. A szürkület beállta után mozog. Elsősorban szárazföldi, fagymentes helyeken egyesével vagy csoportosan telel át. Vannak adatok vízben történt telelésről is. Szívesen elfoglalja a kerti tavakat.

Szaporodása

Szaporodása elsősorban tavak, holtágak vagy akár nagyobb pocsolyák vízében, ritkábban lassú folyású csatornákban (esetleg folyókban, patakokban) zajlik. Szaporodóhely-hűség jellemzi. Az ivarérett példányok igyekeznek ugyanahhoz a víztérhez visszatérni, ahol átalakultak. Ilyenkor képesek igen nagy távolságok megtételére is. A szaporodási időszak általában március közepétől április elejéig tart. Többnyire a hímek érkeznek korábban, és sokkal több időt töltenek a vízben, mint a nőstények. A nőstény a fekete színű petéket kétsoros, több méter hosszúságú dupla zsinórban rakja le vízi vagy vízben álló növények köré tekerve. A petezsinórban akár 7000-10000 pete is lehet. Az embrionális fejlődés általában 2-3 hétig tart, majd az ebihalak 1,5-2,5 hónapig fejlődnek. A fekete ebihalak gyakran igen nagy egyedszámú „felhőkbe” tömörülve mozognak. Az átalakulás egy adott víztérben általában 1-2 nap alatt, szinte egyszerre megy végbe. Júniusban alakulnak át. A frissen átalakult, 7-12 mm-es kis varangyok eleinte inkább nappal aktívak, és a víz közelében maradnak, de azután egyre távolabb keresnek menedéket és táplálékot. Ivarérettségüket a hímek általában három-, a nőstények négyéves korukban érik el.

Galéria

Jegyzetek

↑ Juhász Lajos Hazánk kétéltűi és hüllői. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 2009, 33. oldal. ISBN 978-963-286-510-2

Források

Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 5.)
Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6

[1] Juhász Lajos Hazánk kétéltűi és hüllői. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 2009, 33. oldal. ISBN 978-963-286-510-2

[1]