Barna varangy

Barna varangy
Pihenő példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Kétéltűek (Amphibia) Rend: Békák (Anura) Alrend: Neobatrachia Család: Varangyfélék (Bufonidae) Nem: Bufo Faj: B. bufo
Tudományos név
Bufo bufo (Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Barna varangy témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Barna varangy témájú médiaállományokat és Barna varangy témájú kategóriát.

A barna varangy (Bufo bufo) a kétéltűek (Amphibia) osztályának a békák vagy farkatlan kétéltűek (Anura vagy Salientia) rendjébe, ezen belül a varangyfélék (Bufonidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

A barna varangy Európában szinte mindenütt, Ázsia mérsékelt égövi részén Japánig, valamint Északnyugat-Afrikában honos. Írországban, Korzikán, Szardínia szigetén és a Baleár-szigeteken nem fordul elő. Magyarország legelterjedtebb kétéltű faja, szinte mindenhol előfordul, sík vidékeken, dombságokon és középhegységekben, ember közelében is. Gyakorisága az egyes területeken változó. A legkülönbözőbb helyeken megtalálható, erdőkben, bozótosokban, ligetekben, szántóföldeken, réteken és kertekben, pincékben, barlangokban, üregekben, vén falak repedéseiben, kőrakások között, fatörzsek és egyes kövek alatt, szóval mindenütt, ahol csak rejtekhelyet talál magának, vagy ahol ilyet készíteni tud. Ha csak lehetséges nyirkos, árnyas helyeket választ ki, éppen azért nagyon gyakran található olyan növények alatt, melyeknek levelei a talajt nemcsak beárnyékolják, hanem valósággal be is fedik. Állítólag különösen kedveli az erősszagú növényeket, mint a zsályát és a bürköt. stb.

Megjelenése

Fiatal példány

A hím legfeljebb 7 centiméter hosszú és 10–50 gramm testtömegű, a nőstény legfeljebb 13 centiméter hosszú és 50–120 grammot nyom. Az állat általában túlnyomórészt barna színű, szürkés vagy feketés foltokkal; testét olajzöld – Dél-Európában vöröses – szemölcsök borítják. A háton és a mellen található mirigyekben két különböző mérgező váladék termelődik, amelyek elriasztják egyes ellenségeit. Mellső lábával kapja el zsákmányát; párzáskor a hím ezzel karolja át a nőstényt. Úszóhártyával rendelkező hátsó lába nagyobb és erősebb, a meghajtást szolgálja. Egy átlátszó, védő „harmadik szemhéj”, a pislogóhártya segítségével a béka a víz alatt is lát. A száj elülső részében található ízület révén a béka akár 10 centiméter hosszúra is megnövő, ragadós, rózsaszínű nyelvét képes lasszószerűen előre- és visszalendíteni. Ezt a reflexszerű mozgást minden tárgy kiváltja, amelynek nagysága körülbelül megegyezik a zsákmány nagyságával. A színárnyalatok változatossága ellenére is biztosan megkülönböztethetõ a másik országunkban is elõforduló rokon békafajtól a zöld varangytól (Bufo viridis), ha összehasonlítjuk a hátsó végtag ujjainak alsó felén elhelyezkedõ izület alatti bütyköket. Ezek ugyanis a barna varangynál párosak, míg a zöld varangynál egyesével állanak.

Életmódja

A barna varangy a környezetével szemben nem támaszt különleges igényeket. A síkságoktól a hegyvidékekig, több mint 2000 méter magasságig mindenütt találkozhatunk vele. Természetes erdőkben és erdős pusztákon éppen úgy előfordul, mint az emberi településeken, valamint kisebb álló- és folyóvizek partján. Az állat magányos. Tápláléka különböző gerinctelen állatokból áll. Férgeket, csigákat, pókokat és sok kerti kártevőt fogyaszt el, ezzel hasznot hajt. Vadászterületét lassan járja be, áldozatához óvatosan közeledik. Hosszú, tapadós nyelve nyílsebesen kilövell és a rovart már meg is fogta. Ha fenyegetve érzi magát, figyelmeztető helyzetet vesz fel, merev lábain felemelkedik, testét felfújja, fejét előrehajtja és előre-hátra himbálja magát. Ezzel az ijesztő trükkel gyakran megmenekül, ellensége nem meri megtámadni. A barna varangy 30–40 évig is élhet. Szeptember végén vagy október elején bújik el telelelő helyére. A szürkület beállta után mozog. Elsősorban szárazföldi, fagymentes helyeken egyesével vagy csoportosan telel át. Vannak adatok vízben történt telelésről is. Szívesen elfoglalja a kerti tavakat. Mint valódi éjjeli állat, nappalra elrejtőzik, kivéve, ha meleg eső megpuhította a talajt és felhők eltakarták a neki annyira kellemetlen napot. Ilyen körülmények között nappal is megkísérli a vadászatot, amit különben csak naplemente után szokott elkezdeni. A varangyoknak csak kevés ellenségük van. Mirigyes bőrük megmenti őket a ragadozóktól, kivéve a kígyókat. Ellenben rettenetes ellenségük van bizonyos legyek (Lucilia bufonivora és sylvarum) nyűveiben, melyek orrnyílásaikon át beléjük hatolnak és szörnyű pusztítást visznek végbe a fejükben, vakságukat okozzák és végül szétroncsolva agyukat, megölik őket. Éjszakai életmódot folytat. Egész éjszaka vadásznak rovarokra csigákra lárvákra egészen hajnalig hajnalkor vissza mennek a búvóhelyeikre és ott pihenek egészen a következő estig. Gyakran tanyáznak a falusi udvarokon aztán éjszaka előjönnek és szerte ugrálnak. A száraz területeken éjszakánként felkeresik a vizes helyeket, hogy pótolják az elvesztett vízmennyiséget. Főként szürkületkor és éjszaka jön elő, nappal csak a párzási időszakban figyelhető meg. Az emberektől a többi kétéltűnél kevésbé fél. Ha szerencsénk van, még a kisebb városokban is összefuthatunk vele éjjelenként, ahogy az utcai lámpák fényénél vadászik a rovarokra. A hazánkban gyakori fajjal esténként, vadászat közben településünk kertjeiben, utcáin is találkozhatunk. Megszokott látvány falusi, kertvárosi környezetben, ahogy az utcai lámpa alá gyűlve vadászik. A bolygatott és a városi élőhelyeken (parkokban, kertekben) is jól érzi magát. A csatornákat, mint ökológiai folyosókat gyakran használja terjedése során. Nagyobb egyedszámban található olyan helyeken, ahol gyakoriak a rágcsálók, mert üregeiket előszeretettel használja búvóhelyül. A szaporodóhelytől messzire, akár 2-5 km-re is eltávolodhat.

Szaporodása

Szaporodása elsősorban tavak, holtágak vagy akár nagyobb pocsolyák vízében, ritkábban lassú folyású csatornákban (esetleg folyókban, patakokban) zajlik. Szaporodóhely-hűség jellemzi. Az ivarérett példányok igyekeznek ugyanahhoz a víztérhez visszatérni, ahol átalakultak. Ilyenkor képesek igen nagy távolságok megtételére is. A szaporodási időszak általában március közepétől április elejéig tart. Többnyire a hímek érkeznek korábban, és sokkal több időt töltenek a vízben, mint a nőstények. A nőstény a fekete színű petéket kétsoros, több méter hosszúságú dupla zsinórban rakja le vízi vagy vízben álló növények köré tekerve. A petezsinórban akár 7000-10000 pete is lehet. Az embrionális fejlődés általában 2-3 hétig tart, majd az ebihalak 1,5-2,5 hónapig fejlődnek. A fekete ebihalak gyakran igen nagy egyedszámú „felhőkbe” tömörülve mozognak. Az átalakulás egy adott víztérben általában 1-2 nap alatt, szinte egyszerre megy végbe. Júniusban alakulnak át. A frissen átalakult, 7-12 mm-es kis varangyok eleinte inkább nappal aktívak, és a víz közelében maradnak, de azután egyre távolabb keresnek menedéket és táplálékot. Ivarérettségüket a hímek általában három-, a nőstények négyéves korukban érik el.

Párosodás

a peték füzére

és az ebihalak

Kifejlett példány

Galéria

Barna varangy úszás közben

Források

• Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 
• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 5.)
• Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6