Lázár Vilmos (ezredes)
| Lázár Vilmos | |
 | |
| Született | 1817. október 24. Nagybecskerek |
| Meghalt | 1849. október 6. (31 évesen) Arad |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Szolgálati ideje | 1834–1844, 1848–1849 |
| Rendfokozata | honvéd ezredes |
| Egysége | 9. hadtest |
| Halál oka | lőtt seb |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lázár Vilmos témájú médiaállományokat. | |
Szkárosi Lázár Vilmos (Nagybecskerek, 1817. október 24. – Arad, 1849. október 6.) honvédezredes,[1] az aradi vértanúk egyike.
Élete
Örmény származású magyar nemesi családban született. Katonai szolgálatát 1834-ben kezdte a 34. gyalogezredben. Ferdinánd császár 1. huszárezredében hadnagyi kinevezést nyert, de ő 1844-ben elhagyta a katonai pályát, és feleségével, báró Revitzky Máriával visszavonult zempléni birtokára gazdálkodni. 1847-től a vasúttársaság főpénztárnoka volt.
Az 1848-as események hatására belépett a magyar honvédseregbe. Október 19-én a győri 39. honvédzászlóaljban főhadnagy, majd november 13-ától az első utászzászlóalj századosa lett. Részt vett az utászkar szervezésében és 1849 januárjában Perczel Mór hadtestében teljesített szolgálatot. Február 1-jétől, őrnagyi rendfokozatban Répásy Mihály tábornok segédtisztje volt. Tábornokát képviselve jelen volt a március 3-ai tiszafüredi gyűlésen, ahol Görgei kikényszerítette Dembiński lemondását.
Április 5-én kinevezték egy akkor a Zemplénben állomásozó dandár parancsnokának. Egységével feladata volt a megye galíciai határának biztosítása. A hónap végén ezt a dandárt a Kassán szerveződő felső-magyarországi hadtesthez rendelték és június közepétől magasabb beosztásba került hiszen a hadtest egyik hadosztályának lett a parancsnoka. Részt vett a Duklai-hágón át június 17-e és 19-e között betört cári fősereg elleni utóvédharcokban. Július 16-án alezredessé léptették elő. Kiválóan szerepelt a szabadságharc utolsó csatáiban. Augusztus 12-én Bem tábornok ezredessé léptette elő, és megbízta a felső-magyarországi hadtest maradványaiból alakított IX. hadtest parancsnokságával. Csatát vesztett seregével Lugos irányába vonult. Karánsebesnél elvált Dessewffy Arisztidtól, s Hátszeg felé vette az irányt, azonban augusztus 19-én hadteste mintegy 4600 főnyi maradványával kénytelen volt a császári csapatok előtt letenni a fegyvert.
Arad
Noha csak ezredesi rendfokozatot viselt, mint önálló hadtestparancsnokot a szabadságharc tábornokaival együtt állították az aradi hadbíróság elé. Mivel a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az aradi vértanúk között őt végezték ki elsőként.
Csontjait csak 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában. Most az emlékoszlop kriptájában nyugszik. Felesége az 1844-ben megözvegyült báró Revitzky Mária volt, akinek első férjétől dévaványai Halasy Józseftől (1784–1844) három gyermeke született: Béla (1833–1899), Magdalaine, Székely Imréné (1834–1899), és Szerencs (1839–?). Özvegye 1873-ban hunyt el Pesten, 62 éves korában, amikor vejét, Székely Imrét látogatta meg.[2]
Jegyzetek
- ↑ Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2). [2011. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 5.)
- ↑ Vasárnapi Ujság 1873. január 12-ei szám
Források
- Magyar életrajzi lexikon
- Lázár Vilmos 1849-i honvédezredes aradi fogságában kivégeztetése előtt írt emlékiratai (Sátoraljaújhely, 1899)
- Kempelen Béla: Magyar nemes családok
- Katona Tamás (szerk.). Az aradi vértanúk. Budapest: Európa (1983). ISBN 963-07-3048-0. Hozzáférés ideje: 2009. október 5.
