Holodomor
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát [1][2] és 6.5-7 millió[3] és 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A holodomor nevet kimondottan az ukránok által lakott területeket sújtó éhínségre használják.
A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat politikája volt. Emiatt a holodomort gyakran ukrán holokauszt néven is emlegetik,[4][5][6][7] arra is utalva, hogy a szovjetek (illetve az orosz vezetés) azért idézte elő az eseményeket, hogy leszámoljon az ukrán néppel, illetve az ukrán parasztsággal, mint politikai és társadalmi tényezővel.[8] A történészek közt nincs arról egyetértés, hogy a holodomorhoz vezető politika kimeríti-e a genocídium jogi definícióját, de tíz ország már elismerte a holodomort népirtásnak. 2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.
A név
A holodomor név az „éhség” jelentésű ukrán 'голод', illetve a szintén „éhség”, illetve „kitörés” (például járványé) jelentésű 'мор' szavak összetétele. Származhat egyenesen a 'Морити голодом' szókapcsolatból is, ami azt jelenti: „éhség által meghal”.
Az okok és következmények
A politikai háttér
A holodomor okait részben a szovjet felülről szervezett társadalmi forradalom sajátosságai magyarázzák. Az 1920-as években az újonnan született Szovjetuniónak a széthúzó erők kavalkádjával kellett szembenéznie. A szovjet birodalomban élő népek szimpátiáját az új kommunista hatalom olyan etnikai politikával próbálta megnyerni, amely a szovjetköztársaságok címzetes nemzetei képviselőit, illetve a közigazgatás minden szintjén a nemzeti kisebbségeket segítette. Ukrajnában, sőt más tagköztársaságok ukránok lakta területein is, a szovjet korenizációs politika helyi változatává az ukránosítás vált. Ez az évtized az ukrán nemzeti kultúra és öntudat felívelését hozta. Az 1930-as évekre ez a folyamat a szovjet rezsim számára egyre riasztóbb méreteket öltött, és attól kezdtek el tartani, hogy a nemzeti kötelék erősebbnek bizonyulhat a kommunista ideológiához (illetve a szovjet birodalomhoz) való ragaszkodásnál. Az ukránosítási politikának ezért hirtelen véget szakítottak, a helyébe oroszosítási politikát állítottak, ami az ukránok lakta területeken jelentős szociális, kulturális és politikai konfliktusokhoz vezetett.
Nagyjából ugyanekkor gyorsították fel a mezőgazdaságban a kollektivizálás politikáját. 1932 elejére már a gazdaságok 69%-át kollektivizálták. Voltak a Szovjetuniónak olyan területei, ahol a kollektivizálás ennél is előrébb haladt, a kampány mégis az ukrán mezőgazdaságot érintette a legkomolyabban. A vidéki népesség körében rendkívül népszerűtlen volt: amíg nem volt kötelező belépni a termelőszövetkezetekbe, alig csatlakozott valaki. A szovjet rezsim ezért egyre fokozódó nyomást helyezett a parasztokra. A folyamat felgyorsítására 1929-ben és 1930-ban szovjet hivatalnokok tízezreit küldték vidékre.
Ekkortájt küldték vidékre a téeszek működtetéséhez a Huszonötezreket, az elkötelezetten bolsevik ipari munkások légióját. Ugyanakkor a kollektivizálás ellen növekvő passzív és aktív ellenállás letörésére meghirdették a „kuláktalanítást”. Letartóztatták, majd az Urál-hegységbe és Közép-Ázsiába telepítették ki a kulákokat (például famunkásnak), azokat a parasztokat, akiket azzal vádoltak meg, hogy jómódúak, gabonát rejtegetnek, a rendszer ellenségei stb. Valójában így félemlítették meg mindazokat, akik ellenezték a szövetkezetesítést. Egyes adatok szerint a kuláküldözés 1930-ban és 1931-ben a teljes ukrán lakosság egy százalékát, mintegy 300 ezer főt érintett, ami a Szovjetuniószerte kitelepített 1,8 millió „kulák” mintegy 15%-át tette ki.
A kollektivizálás mindenhol negatívan érintette a mezőgazdasági termelést, különösen Ukrajnában, ahonnan a század elején például az Orosz Birodalom teljes búzatermésének több, mint fele származott. 1932-re például az volt a terv, hogy 90,7 millió tonna gabonát termelnek, amiből 29,5 millió tonnát gyűjt be az állam. A termés valójában katasztrofális, 55-60 millió tonna lett és az állam végül csak 18,5 millió tonnát tudott begyűjteni, az 1930-as és 1931-es mintegy 22 millió tonnával szemben.[9]
| Év | Termelés | Begyűjtés | Maradék | Begyűjtés a termelés %-ában |
|---|---|---|---|---|
| 1930 | 73-77 | 22,1 | 51-55 | 30,2-28,7 |
| 1931 | 57-65 | 22,8 | 34-43 | 40-35,1 |
| 1932 | 55-60 | 18,5 | 36,5-41,5 | 33,6-30,8 |
| 1933 | 70-77 | 22,7 | 47,3-54,3 | 32,4-29,5 |
A rendszabályok
1932. augusztus 7-én a szovjet kormány rendeletet hozott, amely halálbüntetést írt elő bármely köztulajdon ellopására. [10][11][12]. A törvény „rugalmasan” alkalmazható volt a gabonarejtegetőkkel szemben is, illetve azokkal szemben, akiket ilyennel vádoltak.
Az SZKP Politbüró dokumentumai szerint az eredeti rendeletet titkos utasításokkal később enyhítették. 1932. szeptember 16-án a Politbüró az apró lopásokat kivette a halállal büntetendő körből, bár azt fenntartotta, hogy „az olyan szervezetek és csoportosulások tagjait, amelyek szervezetten pusztítják az állami, társadalami és szövetkezeti tulajdont tüzekkel, robbantásokkal és tömeges mértekben, továbbra is halálbüntetéssel sujtandók”, és felsorolt olyan eseteket is, amelyekben „a kulákok, korábbi kereskedők és társadalmilag idegen személyek” halálbüntetést kell hogy kapjanak. A kulákokat, akár tagjai voltak a kolhoznak, akár nem, halálra kellett ítélni, ha kolhoztulajdon vagy gabona ellopásában vettek részt. A nem kulák dolgozó parasztokat ugyanezért 10 év börtönre kellett ítélni és halálra csak a gabona, cukorrépa, állatok stb. rendszeres ellopásáért. [13]
Amikor kiderült, hogy az 1932-es termés elmarad a kormányzati várakozástól, ezért a kulákokat, a „nacionalistákat” és a petljuristákat nevezték ki bűnbaknak. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelentése szerint 1933. január 15-éig 103 000 embert ítéltek el az augusztus 7-ei rendelet alapján. A 79 000 esetben, amelyeknek ítéletét ismerte a Legfelsőbb Bíróság, 4880 volt a halálos ítélet, 26 086 tíz éve börtön és 48 094 egyéb ítélet. A halálra ítélteket többnyire a kulák kategóriába sorolták be, a tíz évre ítéltek pedig többnyire egyéni parasztok voltak, nem kulákok.[14]
A párt Vjacseszlav Molotovot küldte Ukrajnába, hogy begyűjtse a gabonát. [15] November 9-én titkos rendelet sürgette meg a szovjet titkosügynökségekete, hogy növeljék a begyűjtés „hatékonyságát”. Molotov azt is elrendelte, hogy ha egy ukrán faluban már nem maradt gabona, vigyék el a burgonyát, zöldségeket és az egyéb megtalált élelmet.
December 6-án új rendszabályokat hoztak az ukrán falvak ellen, amelyek alulteljesítették a gabonabegyűjtési tervet: nem kaphattak ellátást sem élelemből, sem egyéb árukból, a helyszínen talált élelmet és gabonát elrekvirálták, betiltották a kereskedelmet, majd mindezek után a pénzt is elvették. [16][17] Büntetőintézkedéseket foganatosítottak a gabona rejtegetése vagy eladása ellen. A rendszabályok végrehajtásában gyakran rohambrigádokat használtak, amelyek gabona után kutatva lerohanták a parasztházakat. Nem törődtek azzal sem, a parasztoknak maradt-e élelmük a saját ellátásukra és magjuk a következő vetéshez.
Az éhség főképp a vidéki lakosságot sújtotta, és nem aszály okozta, mint 1921-1922-ben, sem a háború pusztításai, mint 1947-ben, hanem szándékos, politikai és adminisztratív döntések. Az eredmény katasztrofális volt. Az ukrán vidéket, a világ egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területét, néhány hónapon belül általános éhínség sújtotta.
A szovjet kormány cáfolta az éhínségről szóló jelentéseket. A külföldi újságíróknak megtiltották, hogy a régióba utazzanak. A Politbüró és a helyi pártszervek ugyan segélyezést sürgettek, a segélyek azonban, ha érkeztek is, vajmi keveset segítettek. 1933 februárja és júliusa között legalább 35 Politbüró és Sovnarkom határozat született, amelyek összesen 320 000 tonna gabonát juttattak volna az éhező 30 millió embernek. A szovjet levéltári adatok szerint azonban a segítség szelektív volt és célja csak a mezőgazdasági munkaerő életben tartása volt. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága arra adott különleges utasítást, hogy a kórházakban ápolt disztrófiás parasztokat osszák fel lábadozókra és gyengélkedőkre. Az utasítás szerint a lehetőségekhez mérten az előbbi csoport táplálását kellett javítani, hogy mielőbb kimehessenek a mezőkre elvetni az új vetést. Az élelmet kormányszervek speciális rendelkezései alapján, és egyenesen a mezőkön dolgozóknak osztották.
A gabonaexport, bár csökkenő méretekben, az éhezés ellenére folytatódott. Az 1930-31-es idényben 5,832 millió tonna gabonát exportáltak, a rákövetkező szezonban 4,782 millió tonnát, 1932/1933-ban 1,607 millió tonnát, egy évvel később 1,441 millió tonnát.
Hogy megelőzzék az éhínségről szóló hírek terjedését, 1933. január 22-én és január 23-án újabb direktívákat bocsátottak ki (Molotov és Sztálin, illetve a Központi Bizottság és a Szovnarkom), amelyek megtiltották a kiutazást Ukrajnából és Don környéki területekről. A direktívák szerint az ezekből a régiókból történő "kenyérutazásokat" a szovjethatalom ellenségei szervezték, hogy az északabbra fekvő területeken a kolhozok ellen izgassanak. Vasúti jegyeket csak speciális, "iszpolkom" (azaz végrehajtó bizottsági) engedélyekkel adhattak el, akiknek pedig mégis ezek nélkül sikerült északra utazni, azokat a rendeletek szerint letartóztatták.
Rossz időjárás
Egyes tudósok szerint az Ukrajnában erősen kontinentális, gyakran aszályokkal terhelt időjárás is jelentős szerepet játszott az éhínség kialakulásában. Az 1909-13 közti esztendőkben a kedvező időjárás miatt volt az átlagnál magasabb a termés, az 1925-29 közti évek csak némileg voltak rosszabbak az átlagosnál, 1930 és 1934 között azonban, és különösen 1931-ben és 1932-ben, rossz évek köszöntöttek be. 1931-ben a tavasz sokkal hűvösebb volt a szokottnál, a június melegebb, a július pedig sokkal forróbb. A tavaszi vetés az elhúzódó hideg, illetve sok helyen (különösen a Volga középső és alsó folyásának vidékén) a nagy tavaszi esőzések miatt heteket késett, így a gabona beérési folyamata is, és a legrosszabbkor köszöntött be a júliusi kánikula. Ugyanakkor a száraz délkeleti szeleket (szuhovej) Ukrajnában átlagosan 10-12 évente nem váltja fel a május-júliusban a hidegebb és nedvességet hozó északnyugati szél, ami aszályt okoz, és ez volt a helyzet 1931-ben is. Ez a jelenség már okozott éhínséget 1891-ben és 1921-ben (1906-ban csak azért nem, mert a cári kormányzat felkészült a masszív segítségnyújtásra). A sors iróniája, hogy 1931-ben, miután az aszály kiégette a termést, hatalmas esők érkeztek. Az időjárás a következő évben más módon volt kedvezőtlen: a termés sebezhetősége azért nőtt, mert a tavaszi nagy hideg után májustól még az előző évnél is forróbb volt az idő, ami a vetés körüli időszakban nem jó, majd nagy esők jöttek abban az időszakban, amikor az új vetésnek ez nem használt.
Igaerőhiány
A rossz terméseredményben szerepet játszott, hogy 1932-ben még a megelőző éveknél is nagyobb hiány alakult ki a szántáshoz és betakarításhoz szükséges igaerőben. A munkára fogható lovak száma július 1-jén 16,2 millió volt, szemben az egy évvel korábbi 19.5 millióval. A hiányt traktorokkal próbálták pótolni, de hiába. 1931-ben a mezőgazdaság 964 000 lóerőnek megfelelő traktorhoz jutott, amelyből 393 000 lóerőnyit belföldön állítottak elő, 578 000 lóerőnyit importáltak. 1932-ben azonban, amikor szovjetek külkereskedelmi válságot éltek át, a traktorimport megszűnt. 1932 folyamán a mezőgazdaságba 679 000 lóerőnyi új traktor került, sokkal kevesebb, mint 1931-ben. A betakarítás idejére csak mintegy ennek fele állt készen, a tavaszi vetéskor ennél még kevesebb.
Eközben az állati vonóerő minősége is romlott. A lovakat rosszul táplálták és egyre nagyobb arányban marhákkal helyettesítették őket. Február 23-án az Alsó-Volga pártszervezete például arról döntött, hogy 200 000 marhát fogjanak be mezei munkákra.
| Év | Lovak száma (ezer) |
|---|---|
| 1930 | 30237 |
| 1931 | 26247 |
| 1932 | 19368 |
| 1933 | 16579 |
| 1934 | 15664 |
Tudománypolitika
Az 1920-as évek végétől a szovjet agrobiológiában teljhatalmat nyert Sztálin személyes pártfogoltja, a sarlatán Trofim Gyenyiszovics Liszenko. Liszenko lényegében felszámolta a szovjet növénynemesítés és a vetőmagtermesztés tudományos alapjait.
Az áldozatok számának becslése
Források és jegyzetek
- ↑ France Meslè et Jacques Vallin avec des contributions de Vladimir Shkolnikov, Serhii Pyrozhkov et Serguei Adamets, Mortalite et cause de dècès en Ukraine au XX siècle p.28, see also France Meslé, Gilles Pison, Jacques Vallin France-Ukraine: Demographic Twins Separated by History, Population and societies, N°413, juin 2005
- ↑ Jacques Vallin, France Mesle, Serguei Adamets, Serhii Pyrozhkov, A New Estimate of Ukrainian Population Losses during the Crises of the 1930s and 1940s, Population Studies, Vol. 56, No. 3. (Nov., 2002), pp. 249-264
- ↑ Stanislav Kulchytsky, "How many of us perished in Holodomor in 1933", Zerkalo Nedeli, November 23-29, 2002. Available online in Russian and in Ukrainian
- ↑ U.S. Commission on the Ukraine Famine, "Findings of the Commission on the Ukraine Famine" [1], Report to Congress, Washington, D.C., 1988. április 19.
- ↑ US House of Representatives Authorizes Construction of Ukrainian Genocide Monument
- ↑ Statement by Pope John Paul II on the 70th anniversary of the Famine
- ↑ HR356 "Expressing the sense of the House of Representatives regarding the man-made famine that occurred in Ukraine in 1932-1933", U.S. House of Representatives, Washington, D.C., 2003. október 21.
- ↑ Yaroslav Bilinsky (1999). „Was the Ukrainian Famine of 1932-1933 Genocide?”. Journal of Genocide Research 1 (2), 147–156. o.
- ↑ Davies and Wheactroft, p. 448
- ↑ Potocki, p. 320.
- ↑ Serczyk, p. 311.
- ↑ Andrew Gregorovich, „Genocide in Ukraine 1933”, part 4: „How Did Stalin Organize the Genocide?” [2], Ukrainian Canadian Research & Documentation Centre, Toronto 1998.
- ↑ Davies and Wheatcroft, pp.167-168, 198-203
- ↑ Davies and Wheatcroft, p.198.
- ↑ Rajca, p. 77.
- ↑ ibid, p. 321.
- ↑ Memorandum on Grain Problem, Addendum to the minutes of Politburo [meeting] No. 93. Resolution on blacklisting villages. ^ December 1932
Külső hivatkozások
- Holodomor emlékhonlap (ukrán és angol nyelvű)
- H/6288.Országgyűlési határozati javaslat az 1932-33. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára
- Holodomor képgaléria
- Vida László: Az ítélet: éhhalál
- A szovjet vezetést hibáztatják az ukrajnai éhségért
- Közzéteszik a nagy éhínség dokumentumait
