Ósikócsi no Micune
Ósikócsi no Micune (japánul: 凡河内躬恒, Hepburn-átírással: Ōshikōchi no Mitsune) (898? – 922?) kora Heian-kori japán udvaronc és vaka-költő, az első császári versantológia, a Kokinsú négy összeállítójának egyike, a „harminchat költőgéniusz” (szandzsúrokkaszen) közé számít.
Barátja, Ki no Curajuki mellett a kor legnagyobb költőjének tartják. Több mint 190 költeménye került be a Kokinsú-ba és az azt követő gyűjteményekbe. Saját korpuszát Micunesú-nak nevezik, ez különböző változatokban maradt fenn, a legteljesebb 482 versét tartalmazza, köztük kínai nyelvű versei is megtalálhatók, s nem egy olyan is, amely eredetileg paravánra készült (bjóbu-uta), illetve költészeti versenyen (uta-avasze), rögtönözve.
Leghíresebb, legtöbbet idézett (Kenneth Rexroth által is lefordított) költeménye a fehér zúzmara alá bújó fehér krizantémról (a 8. században Kínából honosított siragiku-ról) szóló, Muraszaki Sikibu korában azonban egy másik volt annyira közkedvelt, hogy a Gendzsi szerelmei-ben négyszer is utalnak rá:
Hiába bántja tavaszéj sötétje a szilvát,
színét elölheti, szirmai illatát soha.
Források
- Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
- Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu): Gendzsi szerelmei I–III., Európa, 2009, fordította Gy. Horváth László
