Maderspach Viktor
| Maderspach Viktor | |
 | |
| Az I. világháborúban | |
| Született | 1875. február 11. Iszkrony |
| Elhunyt | 1941. október 4. (66 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | író |
| Halál oka | közúti baleset |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Maderspach Viktor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Maderspach Viktor (Iszkrony, 1875. február 11. – Budapest, 1941. október 4.) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró.
Életpályája
[szerkesztés]1848–1849-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája.[1] Gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán élte.[2]
Tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte. Később a családi birtokok irányításával foglalkozott. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt.[3] A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páring havasok jó része egykor a Maderspach család birtokához tartozott.[2] Elismert mérnök, sportoló és vadász volt. A magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is.
1914-ben az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra és az orosz frontra vezényelték. Két év szolgálat után szabadságra hazatér Iszkronyba. Az erdélyi román betöréskor (1916) gerillacsapatot vezetett a Retyezát és Páring hegységekben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). Magyar honvédek mellett bosnyák hegyivadászok, környékbeli románok, olaszok, szlovákok is, nem feltétlen feddhetetlen múlttal és az erkölcsi bizonyítvánnyal élők voltak különítményében, amit rövidesen csak „oláhölőknek” neveztek – ez a név végül a parancsnokon ragadt.[4]
A trianoni békeszerződés után család birtokán maradt és – akarata ellenére – román állampolgárrá lett. 1921-ben csapdát állítottak neki, így egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett, Szerbián keresztül Magyarországra.[2] Ennek történetét Menekülésem Erdélyből című könyvében írta le (először a Magyarság, majd a Soproni Szemle közölte). A Rongyos Gárda tagjaként részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben is, a nagy jelentőségű második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült, majd fogságba került.
Később mérnökként dolgozott, valamint írásaiból élt, Székesfehérvár mellett és Mátyásföldön.
Közreműködött az 1940-es erdélyi bevonulásban. Teherautója felborulásakor szerzett sérülésébe halt bele 1941. október 3-án éjjel fél tizenegy órakor. 1934-től haláláig Mátyásföldön élt családjával. A cinkotai köztemetőben nyugszik.[5]
Művei
[szerkesztés]- Menekülésem Erdélyből (Stádium, Budapest, 1927)
- Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig (Ludvig és Janovits Ny., Miskolc, 1930. Julier Ferenc előszavával)
- Véres lábnyomok a Kárpátok gerincén
- A nászajándék (Árpád Ny., Szeged, 1936)
- Páreng-Retyezát – Vadászataim a Déli-Kárpátokban (Vajna, Budapest, 1936)
- A románok nyomában (Stádium, Budapest, 1940; megegyezik Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című könyvvel, az előszó csak kismértékű hozzáfűzéssel bővült)
- Havasi vadászataim (Vajna és Bokor, Budapest, 1942)
- Medve! (Ruszkabányai, Budapest, 1943)
- Élményeim a nyugatmagyarországi szabadságharcból; szerk. Ádám Jenő; Közdok, Budapest, 2000
- Karaván a havasokban. Kisregények és elbeszélések; Lazi, Szeged, 2013
- Hazám volt a Retyezát; szerk. Sonnevend Imre; Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt., Tatabánya, 2017
- Konstantinápolytól Kairóig – Kalandozások Törökországban, Palesztínában és Egyiptomban, 1911–1938 (Erdélyi Szalon Kiadó, Szentendre, 2024)
Emlékezete
[szerkesztés]
- A Budakeszi Erdészet vadász-panteonjában 2002-ben avatták Tóth Dávid szobrát róla.[6][7]
- Várpalota mellett 2013. szeptember 19-én adták át a Bakony Harckiképző Központ száz éves ünnepségének részeként a Maderspach Viktor-kilátót.[8][9]
- Nevét viseli 2020. szeptember 2-ától Budapest XVI. kerületében egy sétány az Erzsébetligeti Színház oldalában.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A Maderspach család 1849-es kálváriája (Erdély.ma)[halott link], forestpress.hu - 2009. augusztus 23.
- ↑ a b c Bodó József: Maderspach Viktor nyomában a Retyezát hegységben, barangolás a retyezáti akcióhős kalandjainak helyszínein, retyezat.ro - 2014.
- ↑ Kászoni Zoltán: Hatvan éve távozott Maderspach Viktor, Nimród 89. évfolyam 11. szám - 2001. november (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ Domonkos László: Kommandó a Kárpátokban - Harcok az 1916-os román betörés ellen, Hitel, epa.oszk.hu - 2002. október
- ↑ Maderspach Viktor, Nemzeti Sírhelyek, intezet.nori.gov.hu
- ↑ Kertész László: Vadász-panteon a Budakeszi Erdészetben (383-384. old.), Erdészeti lapok 148. évf. 11. sz., erdeszetilapok.oszk.hu - 2013. november
- ↑ Tóth Dávid szobrászművész életrajza, tothdavid.hu
- ↑ Események, maderspach.hu
- ↑ Ma 140 éve született Maderspach Viktor magyarvadasz.hu - 2015. február 11.
Források
[szerkesztés]- Somogyváry Gyula: És mégis élünk. Auktor, Budapest, 2004. ISBN 9637780912
- Domonkos László: Tűzzel-vassal a hazáért. A Maderspach család. Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011. ISBN 9789638929105
- Mostantól Maderspach Viktor nevét viseli az Erzsébetligeti Színház melletti sétány, bp16.hu – 2020. szeptember 2.
További információk
[szerkesztés]- Maderspach Viktor a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján, bme.hu, 2010. május 1. (Hozzáférés ideje: 2012. december 23.)
- Az oláhölő "Vadmagyar", avagy Maderspach Viktor csodálatos élete[halott link], vasihazafi.hu, 2010. október 12. (Hozzáférés ideje: 2012. december 23.)
- Maderspach Viktor-emlékszoba nyílt Telkiben, tortenelemportal.hu, 2011. február 11. (Hozzáférés ideje: 2012. december 23.)
- VADÁSZTEA Percek: Maderspach Viktor (1875 – 1941) emlékére - 2016.08.20-i adás. YouTube a Vadász Erdész YouTube-csatornán – 2016. aug. 19.
- A havasok magányos vadásza. Maderspach Viktor életének története; szerk. Ádám Jenő; Közdok, Budapest, 2000
- Maderspach Kinga: Egy Zsil-völgyi földesúr. Maderspach Viktor; Püski, Budapest, 2021