Full download ebooks at https://ebookmeta.

com

Biomedical Informatics: Computer Applications

in Health Care and Biomedicine Edward H.
Shortliffe (Editor)

For dowload this book click link below

https://ebookmeta.com/product/biomedical-informatics-
computer-applications-in-health-care-and-biomedicine-edward-
h-shortliffe-editor/

OR CLICK BUTTON

DOWLOAD NOW
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Deep Learning, Machine Learning and IoT in Biomedical

and Health Informatics: Techniques and Applications
(Biomedical Engineering) 1st Edition Sujata Dash
(Editor)
https://ebookmeta.com/product/deep-learning-machine-learning-and-
iot-in-biomedical-and-health-informatics-techniques-and-
applications-biomedical-engineering-1st-edition-sujata-dash-
editor/

Nursing Informatics: A Health Informatics,

Interprofessional and Global Perspective Ursula H.
Hübner

https://ebookmeta.com/product/nursing-informatics-a-health-
informatics-interprofessional-and-global-perspective-ursula-h-
hubner/

Handbook of Deep Learning in Biomedical Engineering and

Health Informatics 1st Edition E. Golden Julie (Editor)

https://ebookmeta.com/product/handbook-of-deep-learning-in-
biomedical-engineering-and-health-informatics-1st-edition-e-
golden-julie-editor/

Big Data Analytics and Machine Intelligence in

Biomedical and Health Informatics Concepts
Methodologies Tools and Applications Advances in
Intelligent and Scientific Computing 1st Edition Sunil
Kumar Dhal (Editor)
https://ebookmeta.com/product/big-data-analytics-and-machine-
intelligence-in-biomedical-and-health-informatics-concepts-
methodologies-tools-and-applications-advances-in-intelligent-and-
Using Computer Science in Health Care Careers 1st
Edition Don Rauf

https://ebookmeta.com/product/using-computer-science-in-health-
care-careers-1st-edition-don-rauf/

Queer Interventions in Biomedicine and Public Health

(Second Edition) Rebecca Garden

https://ebookmeta.com/product/queer-interventions-in-biomedicine-
and-public-health-second-edition-rebecca-garden/

Applied Smart Health Care Informatics A Computational

Intelligence Perspective 1st Edition Sourav De

https://ebookmeta.com/product/applied-smart-health-care-
informatics-a-computational-intelligence-perspective-1st-edition-
sourav-de/

Healthcare Systems and Health Informatics: Using

Internet of Things (Innovations in Health Informatics
and Healthcare) 1st Edition Pawan Singh Mehra (Editor)

https://ebookmeta.com/product/healthcare-systems-and-health-
informatics-using-internet-of-things-innovations-in-health-
informatics-and-healthcare-1st-edition-pawan-singh-mehra-editor/

Computer Science Theory and Applications 17th

International Computer Science Symposium in Russia CSR
2022 Virtual Event June 29 July 1 2022 Lecture Notes in
Computer Science 13296 Alexander S. Kulikov (Editor)
https://ebookmeta.com/product/computer-science-theory-and-
applications-17th-international-computer-science-symposium-in-
russia-csr-2022-virtual-event-june-29-july-1-2022-lecture-notes-
Biomedical
Informatics
Computer Applications in
Health Care and Biomedicine
Edward H. Shortliffe
James J. Cimino
Editors
Michael F. Chiang
Co-Editor
Fifth Edition

123
Biomedical Informatics
Edward H. Shortliffe • James J. Cimino
Editors
Michael F. Chiang
Co-Editor

Biomedical
Informatics
Computer Applications in Health Care
and Biomedicine

5th Edition
Editors
Edward H. Shortliffe James J. Cimino
Biomedical Informatics Informatics Institute
Columbia University University of Alabama at
New York, NY, USA Birmingham
Birmingham, AL, USA

Co-Editor
Michael F. Chiang
National Eye Institute
National Institutes of Health
Bethesda, MD, USA

ISBN 978-3-030-58720-8    ISBN 978-3-030-58721-5 (eBook)

https://doi.org/10.1007/978-3-030-58721-5

© Springer Nature Switzerland AG 2013, 2021

This work is subject to copyright. All rights are reserved by the Publisher, whether the
whole or part of the material is concerned, specifically the rights of translation, reprinting,
reuse of illustrations, recitation, broadcasting, reproduction on microfilms or in any other
physical way, and transmission or information storage and retrieval, electronic adaptation,
computer software, or by similar or dissimilar methodology now known or hereafter
developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in
this publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such
names are exempt from the relevant protective laws and regulations and therefore free for
general use.
The publisher, the authors, and the editors are safe to assume that the advice and
information in this book are believed to be true and accurate at the date of publication.
Neither the publisher nor the authors or the editors give a warranty, expressed or implied,
with respect to the material contained herein or for any errors or omissions that may have
been made. The publisher remains neutral with regard to jurisdictional claims in published
maps and institutional affiliations.

This Springer imprint is published by the registered company Springer Nature

Switzerland AG
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
 V

This volume is dedicated to AMIA, the principal professional association

for the editors. Born as the American Medical Informatics Association in
1990, AMIA is now preferentially known simply by its acronym and has
grown to include some 5500 members who are dedicated to all aspects
of biomedical informatics. AMIA and this textbook have evolved in
parallel for four decades, and we thank the organization and its
members for all they have done for the field and for health care and
biomedicine. May both AMIA and this volume evolve and prosper in
parallel for years to come.
 VII

Foreword

Health and biomedicine are in the midst of revolutionary change.

Health care, mental health, and public health are converging as discov-
ery science reveals these traditional “silos” share biologic pathways and
collaborative management demonstrates better outcomes. Health care
reimbursement is increasingly framed in terms of paying for outcomes
achieved through value-based purchasing and population health man-
agement. Individuals are more engaged in their health and wellness
decisions, using personal biomedical monitoring devices and testing ser-
vices and engaging in citizen science. Systems biology is revealing the
complex interactions among a person’s genome, microbiome, immune
system, neurologic system, social factors, and environment. Novel bio-
markers and therapeutics exploit these interactions.
These advances are fueled by digitization and generation of data at
an unprecedented scale. The volume of health care data has multiplied
8 times since 2013 and is projected to grow at a compound annual rate
of 36% between 2018 and 20251. The rate of growth of biomedical
research data is comparable2. When you consider recent estimates that
socioeconomics, health behaviors, and environment—factors outside of
the domain of health care and biomedicine—contribute as much as 80%
to health outcomes3, the variety and scale of health-related data are
breathtaking.
Biomedical informatics provides the scientific basis for making sense
of these data—methods and tools to structure, mine, visualize, and rea-
son with data and information. Biomedical informatics also provides
the scientific basis for incorporating data and information into effective
workflows—techniques to link people, process, and technology into sys-
tems; methods to evaluate systems and technology components; and
methods to facilitate system-level change.
Biomedical informatics grew out of efforts to understand biomedical
reasoning4, such as artificial intelligence; to develop medical systems,
such as multiphasic screening5; and to write computer programs to solve
clinical problems, such as diagnosis and treatment of acid-base disor-
ders6. By the late 1970s, “medical informatics” was used interchangeably
with “computer applications in medical care”. As computer programs
were written for various allied health disciplines, nursing informatics,
dental informatics, and public health informatics emerged. The 1980s
saw the emergence of computational biology for applications such as
scientific visualization and bioinformatics to support tasks such as
DNA sequence analysis.
Biomedical Informatics: Computer Applications in Health Care and
Biomedicine provided the first comprehensive guide to the field with its
first edition in 1990. That edition and the subsequent three have served
as the core syllabus for introductory courses in informatics and as a
reference source for those seeking advanced training or working in the
field. The fifth edition carries on the tradition with new topics, compre-
hensive glossary, reading lists, and citations.

VIII Foreword

I encourage people who are considering formal education in

­ iomedical informatics to use this book to sample the field. The book’s
b
framework provides a guide for educators from junior high to graduate
school as they design introductory courses in biomedical informatics. It
is the basic text for students entering the field.
With digitization and data driving change across the health and bio-
medicine ecosystem, everyone in the ecosystem will benefit from reading
Biomedical Informatics and using it as a handbook to guide their work.
The following is a sample of questions readers can turn to the book to
explore:
55 Practicing health professionals—How do I recognize an information
need? How do I quickly scan and filter information to answer a
question? How do I sense the fitness of the information to answer my
question? How do I configure my electronic health record to focus
my attention and save time? How do I recognize when to override
decision support? How do I analyze data from my practice to identify
learning and improvement opportunities? How do I engage with
patients outside of face-to-face encounters?
55 Quality improvement teams—How might we detect if the outcome
we are trying to improve is changing in the desired direction? Are
data available in our operational systems that are fit for that purpose?
What combination of pattern detection algorithm, workflow process,
decision support, and training might work together to change the
outcome? How can we adapt operational processes and systems to
test the change and to scale if it proves effective?
55 Discovery science teams—How do data about biological systems
differ from data about physical systems? How do we decide when to
use integrative analytic approaches and when to use reductionist
approaches? How much context do we need to keep about data we
create and how do we structure the metadata? How do we optimize
compute and storage platforms? How might we leverage electronic
health record-derived phenotype to generate hypotheses?
55 Artificial intelligence researchers or health “app” developers—What
health outcome am I trying to change? Do I need a detection,
prediction, or classification algorithm? What sources of data might
be fit for that purpose? What type of intervention might change the
outcome? Who would be the best target for the intervention? What is
the best place in their workflow to incorporate the intervention?
55 Health system leaders—How do we restructure team roles and
electronic health record workflows to reduce clinician burnout and
improve care quality? How do we take advantage of technology-­
enabled self-management and virtual visits to increase adherence
and close gaps in care? How do we continuously evaluate evidence
and implement or de-implement guidelines and decision support
across our system? How do we leverage technology to deploy
context-sensitive just-in-time learning across our system?
55 Health policy makers—How might we enhance health information
privacy and security and reduce barriers to using data for population
 IX
Foreword

health, health care quality improvement, and discovery? To what

degree is de-identification a safeguard? What combination of legislative
mandate, executive action, and industry-driven innovation will
accelerate health data interoperability and business agility? How
might federal and state governments enable communities to access
small area data to inform their collective action to improve community
health and well-being?

You have taken the first step in exploring these frontiers by picking up
this book. Enjoy!

References
1. IDC White Paper, The Digitization of the World from Edge to Core, #US44413318
November 2018 7 https://www.­seagate.­com/files/www-­content/our-­story/trends/
files/idc-­seagate-­dataage-­whitepaper.­pdf
2. Vamathevan, J. V., Apweiler, R., & Birney, W. (2019). Biomedical data resources:
Bioinformatics infrastructure for biomedical data science. Annual Review of
Biomedical Data Science, 2:199–222.
3. County Health Rankings Program and Roadmap 7 https://www.­
countyhealthrankings.­org/explore-­health-­rankings/measures-­data-­sources/county-­
health-­rankings-­­model
4. Ledley, R., & Lusted, L. (1959). Reasoning foundations of medical diagnosis.
Science, 130, 9–21.
5. Collen, M. F. (1966). Periodic health examinations using an automated multitest
laboratory. JAMA, 195, 830–3.
6. Bleich, H. L. (1971). The computer as a consultant. New England Journal of
Medicine, 284, 141–7.

William W. Stead, MD, FACMI

Chief Strategy Officer, Vanderbilt University Medical Center,
McKesson Foundation Professor, Department of Biomedical
Informatics, Professor, Department of Medicine, Vanderbilt University
Nashville, TN, USA
September 2019
 XI

Preface to the Fifth Edition

The world of biomedical research and health care has changed remark-
ably in the 30 years since the first edition of this book was published. So
too has the world of computing and communications and thus the
underlying scientific issues that sit at the intersections among biomedi-
cal science, patient care, public health, and information technology. It is
no longer necessary to argue that it has become impossible to practice
modern medicine, or to conduct modern biological research, without
information technologies. Since the initiation of the Human Genome
Project three decades ago, life scientists have been generating data at a
rate that defies traditional methods for information management and
data analysis.
Health professionals also are constantly reminded that a large per-
centage of their activities relates to information management—for
example, obtaining and recording information about patients, consult-
ing colleagues, reading and assessing the scientific literature, planning
diagnostic procedures, devising strategies for patient care, interpreting
results of laboratory and radiologic studies, or conducting case-based
and population-­based research. Artificial intelligence, “big data,” and
data science are having unprecedented impact on the world, with the
biomedical field a particularly active and visible component of such
activity.
It is complexity and uncertainty, plus society’s overriding concern for
patient well-being, and the resulting need for optimal decision making,
that set medicine and health apart from many other information-­
intensive fields. Our desire to provide the best possible health and health
care for our society gives a special significance to the effective organiza-
tion and management of the huge bodies of data with which health
professionals and biomedical researchers must deal. It also suggests the
need for specialized approaches and for skilled scientists who are knowl-
edgeable about human biology, clinical care, information technologies,
and the scientific issues that drive the effective use of such technologies
in the biomedical context.

Information Management in Biomedicine

The clinical and research influence of biomedical-computing systems is

remarkably broad. Clinical information systems, which provide com-
munication and information-management functions, are now installed
in essentially all health care institutions. Physicians can search entire
drug indexes in a few seconds, using the information provided by a com-
puter program to anticipate harmful side effects or drug interactions.
Electrocardiograms (ECGs) are typically analyzed initially by computer
programs, and similar techniques are being applied for interpretation of
pulmonary-function tests and a variety of laboratory and radiologic
abnormalities. Devices with embedded processors routinely monitor
patients and provide warnings in critical-care settings, such as the

XII Preface to the Fifth Edition

intensive-­care unit (ICU) or the operating room. Both biomedical

researchers and clinicians regularly use computer programs to search
the medical literature, and modern clinical research would be severely
hampered without computer-based data-storage techniques and statisti-
cal analysis systems. Machine learning methods and artificial intelli-
gence are generating remarkable results in medical settings. These have
attracted attention not only from the news media, patients, and clini-
cians but also from health system leaders and from major corporations
and startup companies that are offering new approaches to patient care
and health information management. Advanced decision-support tools
also are emerging from research laboratories, are being integrated with
patient-care systems, and are beginning to have a profound effect on the
way medicine is practiced.
Despite this extensive use of computers in health care settings and
biomedical research, and a resulting expansion of interest in learning
more about biomedical computing, many life scientists, health-science
students, and professionals have found it difficult to obtain a compre-
hensive and rigorous, but nontechnical, overview of the field. Both
practitioners and basic scientists are recognizing that thorough prepara-
tion for their professional futures requires that they gain an understand-
ing of the state of the art in biomedical computing, of the current and
future capabilities and limitations of the technology, and of the way in
which such developments fit within the scientific, social, and financial
context of biomedicine and our health care system. In turn, the future
of the biomedical-computing field will be largely determined by how
well health professionals and biomedical scientists are prepared to guide
and to capitalize upon the discipline’s development.
This book is intended to meet this growing need for such well-­
equipped professionals. The first edition appeared in 1990 (published by
Addison-Wesley) and was used extensively in courses on medical infor-
matics throughout the world (in some cases with translations to other
languages). It was updated with a second edition (published by Springer)
in 2000, responding to the remarkable changes that occurred during the
1990s, most notably the Human Genome Project and the introduction
of the World Wide Web with its impact on adoption and acceptance of
the Internet. The third edition (again published by Springer) appeared
in 2006, reflecting the ongoing rapid evolution of both technology and
health- and biomedically related applications, plus the emerging govern-
ment recognition of the key role that health information technology
would need to play in promoting quality, safety, and efficiency in patient
care. With that edition the title of the book was changed from Medical
Informatics to Biomedical Informatics, reflecting (as is discussed in
7 Chap. 1) both the increasing breadth of the basic discipline and the
evolving new name for academic units, societies, research programs, and
publications in the field. The fourth edition (published by Springer in
2014) followed the same conceptual framework for learning about the
science that underlies applications of computing and communications
technology in biomedicine and health care, for understanding the state
of the art in computer applications in clinical care and biology, for cri-
tiquing existing systems, and for anticipating future directions that the
field may take.
 XIII
Preface to the Fifth Edition

In many respects, the fourth edition was very different from its prede-
cessors, however. Most importantly, it reflected the remarkable changes
in computing and communications that continued to occur, most nota-
bly in communications, networking, and health information technology
policy, and the exploding interest in the role that information technol-
ogy must play in systems integration and the melding of genomics with
innovations in clinical practice and treatment. Several new chapters
were introduced and most of the remaining ones underwent extensive
revision.
In this fifth edition, we have found that two previous single-chapter
topics have expanded to warrant two complementary chapters, specifi-
cally Cognitive Science (split into Cognitive Informatics and Human-­
Computer Interaction, Usability, and Workflow) and Consumer Health
Informatics and Personal Health Records (split into Personal Health
Informatics and mHealth and Applications). There is a new chapter on
precision medicine, which has emerged in the past 6 years as a unique
area of special interest. Those readers who are familiar with the first
four editions will find that the organization and philosophy are essen-
tially unchanged (although bioinformatics, as a set of methodologies, is
now considered a “recurrent theme” rather than an “application”), but
the content is either new or extensively updated.1
This book differs from other introductions to the field in its broad
coverage and in its emphasis on the field’s conceptual underpinnings
rather than on technical details. Our book presumes no health- or
computer-­science background, but it does assume that you are inter-
ested in a comprehensive domain summary that stresses the underlying
concepts and that introduces technical details only to the extent that
they are necessary to meet the principal goal. Recent specialized texts
are available to cover the technical underpinnings of many topics in this
book; many are cited as suggested readings throughout the book, or are
cited in the text for those who wish to pursue a more technical exposure
to a topic.

Overview and Guide to Use of This Book

This book is written as a text so that it can be used in formal courses, but
we have adopted a broad view of the population for whom it is intended.
Thus, it may be used not only by students of medicine and of the other
health professions but also as an introductory text by future biomedical
informatics professionals, as well as for self-study and for reference by
practitioners, including those who are pursuing formal board certifica-
tion in clinical informatics (as is discussed in more detail later in this

1 As with the first four editions, this book has tended to draw both its examples and
its contributors from North America. There is excellent work in other parts of the
world as well, although variations in health care systems, and especially financing,
do tend to change the way in which systems evolve from one country to the next.
The basic concepts are identical, however, so the book is intended to be useful in
educational programs in other parts of the world as well.

XIV Preface to the Fifth Edition

“Preface”). The book is probably too detailed for use in a 2- or 3-day

continuing-education course, although it could be introduced as a refer-
ence for further independent study.
Our principal goal in writing this text is to teach concepts in biomedical
informatics—the study of biomedical information and its use in decision
making—and to illustrate them in the context of descriptions of represen-
tative systems that are in use today or that taught us lessons in the past.
As you will see, biomedical informatics is more than the study of comput-
ers in biomedicine, and we have organized the book to emphasize that
point. 7 Chapter 1 first sets the stage for the rest of the book by providing
a glimpse of the future, defining important terms and concepts, describ-
ing the content of the field, explaining the connections between biomedi-
cal informatics and related disciplines, and discussing the forces that have
influenced research in biomedical informatics and its integration into
clinical practice and biological research.
Broad issues regarding the nature of data, information, and knowl-
edge pervade all areas of application, as do concepts related to optimal
decision making. 7 Chapters 2 and 3 focus on these topics but mention
computers only in passing. They serve as the foundation for all that fol-
lows. 7 Chapters 4 and 5 on cognitive science issues enhance the discus-
sions in 7 Chaps. 2 and 3, pointing out that decision making and
behavior are deeply rooted in the ways in which information is processed
by the human mind. Key concepts underlying system design, human-­
computer interaction, patient safety, educational technology, and deci-
sion making are introduced in these chapters.
7 Chapter 6 introduces the central notions of software engineering
that are important for understanding the applications described later.
We have dropped a chapter from previous editions that dealt broadly
with system architectures, networking, and computer-system design.
This topic is more about engineering than informatics, it changes rap-
idly, and there are excellent books on this subject to which students can
turn if they need more information on these topics.
7 Chapter 7 summarizes the issues of standards development, focus-
ing in particular on data exchange and issues related to sharing of clini-
cal data. This important and rapidly evolving topic warrants inclusion
given the evolution of the health information exchange, institutional
system integration challenges, federal government directives, and the
increasingly central role of standards in enabling clinical systems to
have their desired influence on health care practices.
7 Chapter 8 addresses a topic of increasing practical relevance in
both the clinical and biological worlds: natural language understanding
and the processing of biomedical texts. The importance of these meth-
ods is clear when one considers the amount of information contained in
free-text notes or reports (either dictated and transcribed or increasingly
created using speech-understanding systems) or in the published bio-
medical literature. Even with efforts to encourage structured data entry
in clinical systems, there will likely always be an important role for tech-
niques that allow computer systems to extract meaning from natural
language documents.
7 Chapter 9 recognizes that bioinformatics is not just an application
area but rather a fundamental area of study. The chapter introduces
 XV
Preface to the Fifth Edition

many of the concepts and analytical tools that underlie modern compu-
tational approaches to the management of human biological data, espe-
cially in areas such as genomics and proteomics. Applications of
bioinformatics related to human health and disease later appear in a
chapter on “Translational Bioinformatics” (7 Chap. 26).
7 Chapter 10 is a comprehensive introduction to the conceptual under-
pinnings of biomedical and clinical image capture, analysis, interpretation,
and use. This overview of the basic issues and imaging modalities serves as
background for 7 Chap. 22, which deals with imaging applications issues,
highlighted in the world of radiological imaging and image management
(e.g., in picture archiving and communication systems).
7 Chapter 11 considers personal health informatics not as a set of
applications (which are covered in 7 Chap. 19), but as introductory
concepts that relate to this topic, such as notions of the digital self and
the digital divide, patient-generated health data, and how a focus on the
patient (or on healthy individuals) affects both the person and the field
of biomedical informatics.
7 Chapter 12 addresses the key legal and ethical issues that have
arisen when health information systems are considered. Then, in
7 Chap. 13, the challenges associated with technology assessment and
with the evaluation of clinical information systems are introduced.
7 Chapters 14–28 (which include two new chapters in this edition,
including one on mHealth and another on precision medicine) survey
many of the key biomedical areas in which informatics methods are
being used. Each chapter explains the conceptual and organizational
issues in building that type of system, reviews the pertinent history, and
examines the barriers to successful implementations.
7 Chapter 29 reprises and updates a chapter that was new in the
fourth edition, providing a summary of the rapidly evolving policy
issues related to health information technology. Although the emphasis
is on US government policy, there is some discussion of issues that
clearly generalize both to states (in the USA) and to other countries.
The book concludes in 7 Chap. 30 with a look to the future—a
vision of how informatics concepts, computers, and advanced commu-
nication devices one day may pervade every aspect of biomedical
research and clinical practice. Rather than offering a single point of
view developed by a group of forward thinkers, as was offered in the
fourth edition, we have invited seven prominent and innovative thinkers
to contribute their own views. We integrate these seven future perspec-
tives (representing clinical medicine, nursing, health policy, translational
bioinformatics, academic informatics, the information technology
industry, and the federal government) into a chapter where the editors
have synthesized the seven perspectives after building on how an analy-
sis of the past helps to inform the future of this dynamic field.

The Study of Computer Applications in Biomedicine

The actual and potential uses of computers in health care and biomedi-
cine form a remarkably broad and complex topic. However, just as you
do not need to understand how a telephone or an ATM machine works

XVI Preface to the Fifth Edition

to make good use of it and to tell when it is functioning poorly, we

believe that technical biomedical-computing skills are not needed by
health workers and life scientists who wish simply to become effective
users of evolving information technologies. On the other hand, such
technical skills are of course necessary for individuals with career com-
mitment to developing information systems for biomedical and health
environments. Thus, this book will neither teach you to be a program-
mer nor show you how to fix a broken computer (although it might
motivate you to learn how to do both). It also will not tell you about
every important biomedical-computing system or application; we shall
use an extensive bibliography included with each chapter to direct you
to a wealth of literature where review articles and individual project
reports can be found. We describe specific systems only as examples that
can provide you with an understanding of the conceptual and organiza-
tional issues to be addressed in building systems for such uses. Examples
also help to reveal the remaining barriers to successful implementations.
Some of the application systems described in the book are well estab-
lished, even in the commercial marketplace. Others are just beginning to
be used broadly in biomedical settings. Several are still largely confined
to the research laboratory.
Because we wish to emphasize the concepts underlying this field, we
generally limit the discussion of technical implementation details. The
computer-science issues can be learned from other courses and other
textbooks. One exception, however, is our emphasis on the details of
decision science as they relate to biomedical problem solving (7 Chaps.
3 and 24). These topics generally are not presented in computer-science
courses, yet they play a central role in the intelligent use of biomedical
data and knowledge. Sections on medical decision making and
computer-­assisted decision support accordingly include more technical
detail than you will find in other chapters.
All chapters include an annotated list of “Suggested Readings” to
which you can turn if you have a particular interest in a topic, and
there is a comprehensive set of references with each chapter. We use
boldface print to indicate the key terms of each chapter; the definitions
of these terms are included in the “Glossary” at the end of the book.
Because many of the issues in biomedical informatics are conceptual,
we have included “Questions for Discussion” at the end of each chap-
ter. You will quickly discover that most of these questions do not have
“right” answers. They are intended to illuminate key issues in the field
and to motivate you to examine additional readings and new areas of
research.
It is inherently limiting to learn about computer applications solely
by reading about them. We accordingly encourage you to complement
your studies by seeing real systems in use—ideally by using them your-
self. Your understanding of system limitations and of what you would
do to improve a biomedical-computing system will be greatly enhanced
if you have had personal experience with representative applications. Be
aggressive in seeking opportunities to observe and use working systems.
In a field that is changing as rapidly as biomedical informatics is, it is
difficult ever to feel that you have knowledge that is completely current.
 XVII
Preface to the Fifth Edition

However, the conceptual basis for study changes much more slowly than
do the detailed technological issues. Thus, the lessons you learn from
this volume will provide you with a foundation on which you can
­continue to build in the years ahead.

The Need for a Course in Biomedical Informatics

A suggestion that new courses are needed in the curricula for students
of the health professions is generally not met with enthusiasm. If any-
thing, educators and students have been clamoring for reduced lecture
time, for more emphasis on small group sessions, and for more free time
for problem solving and reflection. Yet, in recent decades, many studies
and reports have specifically identified biomedical informatics, includ-
ing computer applications, as an area in which new educational oppor-
tunities need to be developed so that physicians and other health
professionals will be better prepared for clinical practice. As early as
1984, the Association of American Medical Colleges (AAMC) recom-
mended the formation of new academic units in biomedical informatics
in our medical schools, and subsequent studies and reports have contin-
ued to stress the importance of the field and the need for its inclusion in
the educational environments of health professionals.
The reason for this strong recommendation is clear: The practice of
medicine is inextricably entwined with the management of information. In
the past, practitioners handled medical information through resources
such as the nearest hospital or medical-school library; personal collec-
tions of books, journals, and reprints; files of patient records; consulta-
tion with colleagues; manual office bookkeeping; and (all-too-often
flawed) memorization. Although these techniques continue to be vari-
ably valuable, information technology is offering new methods for find-
ing, filing, and sorting information: online bibliographic retrieval
systems, including full-text publications; personal computers, laptops,
tablets, and smart phones, with database software to maintain personal
information and commonly used references; office-practice and clinical
information systems and EHRs to capture, communicate, and preserve
key elements of the health record; information retrieval and consulta-
tion systems to provide assistance when an answer to a question is
needed rapidly; practice-management systems to integrate billing and
receivable functions with other aspects of office or clinic organization;
and other online information resources that help to reduce the pressure
to memorize in a field that defies total mastery of all but its narrowest
aspects. With such a pervasive and inevitable role for computers in clin-
ical practice, and with a growing failure of traditional techniques to deal
with the rapidly increasing information-management needs of practitio-
ners, it has become obvious to many people that an essential topic has
emerged for study in schools and clinical training programs (such as
residencies) that train medical and other health professionals.
What is less clear is how the subject should be taught in medical
schools or other health professional degree programs, and to what
extent it should be left for postgraduate education. We believe that top-
Another random document with
no related content on Scribd:
The Project Gutenberg eBook of A szerelem és

Lewisham úr
 This ebook is for the use of anyone anywhere in the United
States and most other parts of the world at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away
or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License
included with this ebook or online at www.gutenberg.org. If you
are not located in the United States, you will have to check the
laws of the country where you are located before using this
eBook.

Title: A szerelem és Lewisham úr

Author: H. G. Wells

Translator: Sándor Tonelli

Release date: June 3, 2024 [eBook #73764]

Language: Hungarian

Original publication: Budapest: Lampel Róbert (Wodianer F. és

Fiai), 1923

Credits: Albert László from page images generously made

available by the SZTE Miscellanea

*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZERELEM ÉS

LEWISHAM ÚR ***
 H. G. WELLS MŰVEI

H. G. WELLS MŰVEI

LAMPEL. R. (WODIANER F. ÉS FIAI) R. T.

H. G. WELLS

A SZERELEM ÉS LEWISHAM

ÚR
FORDITOTTA TONELLI SÁNDOR

LAMPEL. R. (WODIANER F. ÉS FIAI) R. T.

Budapest, 1923. – Franklin-Társulat nyomdája.
 I.

Megismerkedés Lewisham úrral.

A bevezető fejezet nem foglalkozik a szerelemmel – ez az ellenfél

kétségtelen bizonyossággal csak a harmadikban lép fel, – és
Lewisham urat még tanulmányainak közepette találjuk. Az idő jó
nehány évvel, majdnem évtizeddel napjaink előtt s ezekben a
napokban Lewisham úr kisegítő oktató volt a whortleyi földesúri
iskolában – Whortley, Sussexben – és fizetése negyven font volt egy
esztendőre, a miből a tanidő tartama alatt hetenkint tizenöt shillinget
fizetett Mundayné asszonynak, a weststreeti kis bolt tulajdonosának,
lakásért és ellátásért. Urnak szólították, megkülönböztetésül a
nagyobb fiúktól, a kiknek a tanulás volt a kötelességük és szigorú
rendszabály tárgya volt, hogy ezek részéről a sir czímzés illeti meg.
Készen vett ruhákat viselt, merev szövetből való fekete kabátja
elől és ujjain fehér volt az iskolai krétától, arcza lágy és bajusza alig
serkedező. Elég jóképü tizennyolcz éves ifjú volt, dús hajú,
mindennapiasan megnyirva, meglehetősen kiemelkedő orrán
majdnem felesleges szemüveggel, – a szemüveget ugyanis azért
viselte, hogy öregebbnek tüntesse fel magát s így a tekintélyt
biztosítsa. Az adott pillanatban, mikor történetünk megkezdődik,
lakószobájában tartózkodott. A helyiség padlásszoba volt, fémvázas
feltoló ablakkal, ferde tetővel és nekivetemedett falakkal, melyek,
mint azt a még le nem szaggatott helyek bizonyították, számtalan,
régi divatú virágos papirszalaggal voltak kitapétázva.
 A szobáról itélve Lewisham úr keveset gondolt a szerelemre,
hanem annál többet a hirnévre. Az ágy fejénél, példának okáért, a
hova jóravaló emberek bölcs mondásokat szoktak függeszteni, a
tiszta, határozott, fiatalosan üde kézre valló irások igazságai
önmagukat bizonyították: „A tudás hatalom“ és „A mit valaki
megtett, más is megteheti“, – a más ez esetben Lewisham úrra
vonatkoztatva. Ezek az igazságok egy pillanatra sem merülhettek
feledésbe. Lewisham úr minden reggel újból meg újból láthatta őket,
mikor fejét az ingéből kidugta. A sárgára festett láda fölött, melyen –
könyvállványok hiányában – Lewisham úr könyvtára sorakozott, a
Vázlat volt felfüggesztve. (Hogy miért ne nevezhette volna ezt a
papirlapot Vázlat-nak, azt a Church Times szerkesztője, a ki apró
hireit Varia czím alatt közli, nálam jobban meg tudná mondani.)
Ebben a vázlatban az 1892. év volt úgy feltüntetve, hogy Lewisham
úr a londoni egyetemen akkor szándékozik megszerezni
„kitüntetéssel az összes tárgyakban“ a Baccalaureatus Artium
fokozatot, 1895 pedig az arany érem megszerzésének volt az
időpontja. Azután „általános érdekű röpiratok liberális szellemben“ és
hasonló dolgok következtek, megfelelő határidőkkel. „Ki másokat
birál, először önmagát birálja“, beszélte a fal a mosdó fölött, az ajtó
mögött, az ünneplő nadrág szomszédságában pedig Carlyle arczképe
lógott.
Mindez nem volt üres fenyegetőzés a világegyetemmel szemben;
a cselekvés már megkezdődött. Shakespeare, Emerson tanulmányai,
Confucius pennys életrajza mellett viharvert és megfakult
iskolakönyvek, az Universal Correspondance Association több kitünő
kézikönyve, gyakorló füzetek, pennys üvegekben fekete és vörös
tinta és gummibélyegző sorakoztak, utóbbi Lewisham úr nevével. A
következő falat diadaljelvények módjára a southkensingtoni
kékeszöld bizonyítványok ékesítették, mértani rajzról, csillagászatról,
élettanról, természetrajzról és szervetlen chemiáról. Carlyle
arczképével szemben a franczia rendhagyó igék listája foglalt helyet.
A mosdó fölött, rajzszöggel a tetőre erősítve, a mely – a helyiség
padlásszoba lévén – veszedelmesen lejtősödött, a napi órabeosztás
lebegett. Lewisham úr felkelésének időpontja öt órában volt
megállapítva s hogy ez nem volt üres dicsekvés, azt a ládán, a
könyvek mellett, az olcsó amerikai ébresztő-óra bizonyította.
Hátterében, az ágy fejéhez eső, papirral bevont ablakpárkányon
csokoládédarabok hevertek. „Nyolcz óráig franczia“, mondta az
órarend röviden. A reggeli ideje húsz perczben volt megállapítva;
utána huszonöt percz „irodalom“, közelebbről meghatározva
Shakespeare szindarabjaiból egyes – kiváltképen fellengző –
részletek megtanulása, azután iskola és kötelesség. A szünetekre és
a déli szabadidőre az órarend latin gyakorlatot írt elő – „étkezés ideje
alatt ismét irodalom,“ – s így változtatta beosztását a huszonnégy
óra hátralevő részét illetőleg, a hét különböző napjai szerint. Egy
pillanata sem maradt a Sátánnak és „minden gonoszságainak“. Az
egész időből csak hetven percz volt pihenésre szentelve.
Csak el kell képzelni egy ilyen vázlatnak a csodás jelentőségét!
Valaki már fent van és tevékeny, mikor az egész világ még vizszintes
helyzetben, álmokba merülve, vagy ostobán eltompulva, meleg
fészkében leledzik s ha felriasztják, csak azért riad fel, hogy ásítás és
sohajtás közben ismét a feledésbe guruljon. Nyolcz órakor már
három órai előny, három órai tudás mindenkivel szemben. Mint egy
kitünő tudós mondotta nekem, körülbelül ezer órai komoly munka
elegendő egy nyelvnek a teljes elsajátítására, – három vagy négy
nyelv után a következőre már kevesebb is elég, – a minek folytán
évente egyet, a napi munka kezdete gyanánt a reggeli előtt el lehet
sajátítani. A nyelvek kincse reggeli gombaszedés módjára
összegyűjtögetve! Azután az „irodalom“, – mily nagyszerű beállítás!
Délután számtan és reális tudományok. Lehet-e valami egyszerűbb
és nagyszerűbb? Hat esztendő múlva Lewisham úr öt vagy hat
nyelvnek, alapos egyetemes tudásnak lesz a birtokosa, megszokta az
óriási munkásságot és még nem is lesz huszonnégy esztendős.
Meglesz az elismerése az egyetemen és szélesebb körökben is.
Bizonyosra lehet venni, hogy azok az általános érdekü röpiratok nem
lesznek semmitmondó érdektelenségek. Hogy hova jut Lewisham úr
harmincz éves korában, lázba hozza a képzeletet. Akkor a vázlatnak
kétségtelenül módosulni kell, a mint a tapasztalatok bővülnek. De a
szelleme, a szelleme továbbra is emésztő láng marad!
Lewisham úr a fémkeretes ablak előtt ült és írt, gyorsan írt, egy
másik sárga ládán, melyet üresen rövidebb oldalára állított. Fedelét
felnyitotta s így lábát kényelmesen belemélyesztette az ürességbe.
Az ágy könyvekkel és jelen nem levő oktatómestereinek
sokszorosított előadási lapjaival volt teleszórva. A lebegő órarend
szemügyre vétele esetén meg lehetett volna állapítani, hogy latint
fordít angolra.
Az írás gyorsasága észrevétlenül megcsökkent. „Urit me Glycerae
nitor“ meredt eléje és zavarba ejtette. „Urit me“, mormogta és
szeme könyvéről az ablakon át a vikárius házának tetejére és
borostyánnal befutott kéményeire kalandozott. Szemöldöke először
összeránczolódott, azután ismét elsimult. „Urit me!“ Tollát szájába
vette és a szótár után nyúlt. Urare?
Egyszerre az arczkifejezése megváltozott. A szótár felé irányuló
mozdulat félbemaradt. Valami kívülről jövő ismétlődő hangra, –
lépések zaja – fülelt.
Hirtelen felállt és nyakát előre nyújtva, felesleges szemüvegén és
az ablaktáblán át az utczára tekintett. Egészen egyenesen letekintve,
halavány rózsaszinű virágokkal díszített kalapot, női kabátnak a
vállait és egy orrnak és állnak pontosan a hegyét láthatta. Bizonyára
az az idegen lány volt, a ki a mult vasárnap Frobisherék mellett ült a
templomban a karzat alatt. Egyébként akkor csak nagyon futólag
látta őt…
Addig nézte, míg csak az ablak látókörében haladt. Hiába
erőlködött, hogy a sarkon túl is kisérje őt a szemével…
Azután rosszkedvűen újra munkához látott és kivette a tollat a
szájából.
– A figyelmem elkalandozott, – mondta magában. – Ilyen
semmiség miatt! Mi történt velem?
 Furcsa hangot adott a fogával, mely felháborodását jelezte, leült
és térdét ismét belemélyesztette a felfordított ládába. „Urit me“, –
ismételte, tollszárának végét rágcsálva és a szótár után nézegetve.
Egy szerdai szabad délután volt, márczius végén, vakító fényben
ragyogó tavaszi nap, káprázatosan fehér felhőkkel és mélyen kék
égboltozattal, itt-ott csodálatosan szép zöld szint szórva el a fák
között és zajos örömcsicsergésre késztetve a madarakat, – az
ujjáébredés napja volt, hangosan serkentő nap, a nyárnak igazi
előhirnöke. Ennek az előérzetnek a nyüzsgése töltötte be a levegőt,
a meleg földből feltörtek a serkedező vetések és a fenyőerdőkben
szinte hallani lehetett a rügyek halk pattogását. De az anyatermészet
nemcsak a földet, levegőt és erdőt keltette életre, hanem Lewisham
úr fiatal vérét is, ösztökélve, hogy éljen, – éljen, de egészen más
értelemben, mint azt a Vázlat jelezte.
Lewisham úr a szótárt egy papirlap alól látta előkukkanni,
fellapozta az „urit“ szót, elképzelte Glycera vállának ragyogó „nitor“-
át és így megint tétlenségbe merült, melyből erőszakkal rázta fel
magát.
– Nem tudom lekötni a figyelmemet, – állapította meg Lewisham
úr. Levette felesleges szemüvegét, megtörölte és szemét
hunyorgatta. – Ez a Horatius hogy megzavarja az embert és milyen
izgatóak a jelzői! Sétálni kellene talán?
– Nem engedem magamat legyőzni, – mondta helytelen
kifejezéssel, visszahelyezte a szemüvegét orrára, könyökét pedig
kétoldalt zörrenve csapta az üres ládára és haját a füle fölött
hátrasimította a kezével…
Öt percz mulva ismét rajtakapta magát, hogy a fecskéket nézi,
melyek a kékségben keringőznek a vikárius kertje fölött.
– Lehet, hogy valakinek ennyi baja legyen önmagával? – kérdezte
határozatlanul, de egyben hevesen. – Bizonyára az elkényeztetés az
oka… az ülés a lustaság kezdete.
 Felállt tehát, hogy úgy tanuljon, de ekkor a városka utczája
állandóan a szeme előtt volt. „Ha ő a posta sarkát kerülte meg,
megint elő kell tűnni neki az üres telkek kerítése mögött“, –
motoszkált az eltakart és fegyelmezetlen tájék Lewisham úr
agyában…
A leány azonban nem került elő. Bizonyára nem fordult be a
posta sarkánál. Találgatásra adott alkalmat, hogy merre ment. Talán
a városkán keresztül vette útját a fasor felé?… Azután hirtelen felhő
takarta el a napot, a meleg utcza hűvösre változott és Lewisham úr
meg tudta fékezni képzelődését. Így a „Mater salva cupidinum“, „A
vágyak legyőzhetetlen anyjá“-nak fordítása, – Horatius (Ódák II.
könyve) volt ugyanis az egyetem által Lewisham úr felvételére
kijelölt auctor, – mindezek után mégis eljutott prófétai
befejezéséhez.
Pontosan, mikor a templom órája ötöt ütött, Lewisham úr olyan
pontossággal, mely talán túlságosan gyors volt egy csakugyan
komoly tanulóhoz, becsapta Horatiusát, kezébe vette Shakespearet
és a keskeny, kanyargó, szőnyegtelen lépcsőn padlásszobájából
lement a nappali szobába, a hol háziasszonyával, Mundaynéval
együtt szokta elfogyasztani délutáni teáját. A derék hölgy egyedül
volt és Lewisham úr nehány udvarias szólásforma után felnyitotta
Shakespearet s egy jeltől kezdve, – mellékesen megjegyezve, a jel
épen egy jelenetnek a közepére esett, – miközben gépiesen bizonyos
számú kenyérszeletet és áfonya-jamet elfogyasztott, olvasni kezdett.
Mundayné asszony pápaszeme fölött nézegette Lewisham urat s
arra gondolt, hogy ilyen sok olvasás megárt a szemnek, mígnem a
bolti csengőnek a csilingelése ki nem szólította a vevőjéhez. Hat óra
előtt huszonöt perczczel Lewisham úr a könyvet az ablakpárkányra
helyezte, leverte a morzsákat kabátjáról, kezébe vette a
teásasztalkán fekvő négyszögletes kalapját és elindult az esti
„előkészítő leczkeórára“.
A West Street üres volt és aranyosan ragyogott a lemenő nap
fényében. A képnek a szépsége megragadta Lewisham urat s
elfeledkezett róla, hogy a „VIII. Henrik“ részletét ismételje, melynek
az úton kellett volna őt foglalkoztatni, A helyett e perczben az
ablakból való programmellenes nézelődésre, a kis állra és az
orrhegyre gondolt. Tekintete a távolban veszett el, mikor ezt a képet
idézte maga elé…
Az iskola ajtaját egy alázatos képü kis fiú nyitotta ki, kinek
írásbeli feladatát kellett átnézni.
Lewisham úr úgy érezte, hogy a légkör különös módon
megváltozott, mikor belépett. Az ajtó becsapódott mögötte. Az
előcsarnok, szembeszökő iskolai jellegével, sárga márványcserezésü
falkárpitjával, hosszú ruhafogas sorával, kellemetlen esernyő-
hadseregével, egy bevert diák-kalappal, a falon lógó ütött-kopott
iskolai szabályzattal, homályosnak és komornak tűnt fel a külső
márcziusi korai este ragyogó elevensége után. A tanító életének, a
minden elfoglalt ember életének sajátságos szürkeség-érzete lepte
meg és ejtette hatalmába lelkét. Átvette a kis diák feladatát, mely
egy gyakorló füzetnek kínosan megírt három oldalát foglalta el,
hatalmas G. E. L. betűkkel, nevének kezdőbetüivel jelölte meg és
rettenetesen átfirkálta mindegyik oldalt. Közben hallotta a játszótér
jól ismert zürzavaros hangjait, melyek az iskolaudvar nyitott ajtaján
behallatszottak hozzája.
 II.

Mikor a szél fúj.

A bűvös órarendnek, annak a varázsos eszköznek, mely hivatva

lett volna, hogy a szórakozás démonait elűzze Lewisham úrnak a
hírnévhez vezető útjáról, hiányossága volt, hogy nem kapcsolódott
hozzá olyan záradék, mely eltiltja a szabadban való tanulást. Az
órarendnek ez a hiányossága az ablakon való kinézegetést követő
napon, a megelőzőnél talán még szebb és csábítóbb napon, derült
ki, mikor fél tizenkettő tájban, a helyett, hogy az iskolából egyenesen
hazatért volna, Lewisham úr ezt a hiányosságot kihasználta és lépteit
– Horatiusszal a zsebében – a park kapuja és az ősrégi fákból álló
fasor felé irányozta, mely a széles Whortley-uradalmat veszi körül. A
gyanus indító okot tökéletes sikerrel leplezte el önmaga előtt. A
fasorban – minthogy az úton csak nagyon kevesen járnak –
zavartalan olvasásra számíthat. A szabad levegő, az álló magatartás
mindenesetre jobb, mint a fülledt, bágyasztó hálószobában való ülés.
A szabad levegő feltétlenül egészséges, edző hatású és kellemes…
A nap szeles volt és a virágzó fák állandóan zizegtek, ide-oda
hajtogatták gallyaikat.
A bükkfák koronája aranyos napfényben úszott és az alsó ágakon
már mindenfelé az új zöld lomb serkedezett.

„Tu, nisi ventis

Debes ludibrium, cave“,
volt épen a körülményeknek nagyon megfelelő verssor, mely
Lewisham úr agyát foglalkoztatta. Gépiesen igyekezett, hogy a
könyvet egyszerre három helyütt, a szövegnél, a jegyzeteknél és
fordításnál nyitva tartsa, mialatt a szótárban a ludibrium után
kutatott, mikor veszedelmesen a lap felső szélén kalandozó figyelme
átugrott a számára kijelölt kereten és hihetetlen gyorsasággal
száguldott lefelé a fasorban…
Egy fehér-virágos szalmakalapot viselő leány közeledett feléje. A
leány is „irodalmilag“ foglalatoskodott. Lassan lépegetve, olyan
buzgón írt, hogy nyilvánvalóan nem vette észre Lewisham urat.
Érthetetlen hevülés fogta el Lewisham urat, olyan hevülés, mely
egy véletlen találkozás feltevésével nem volt megmagyarázható.
Mintha valami suttogott és gyanús módon így hangzott volna: „Ő
az!“ Lewisham úr ujját könyvében tartva haladt, készen arra, hogy
lapjaiba merül, ha a leány feltekint. Közben a könyv felett a leányt
nézte. A ludibrium egészen elpárolgott belőle. A leány nem vette
észre közelségét, állapította meg Lewisham úr s az íráson törte fejét,
hogy vajjon mi lehet. Találgatta, hogy mi lehet. A leány arcza, melyet
a lefelé szegzett tekintet megkomolyított, gyermekesnek látszott.
Ringó szoknyája rövid volt s látni lehetett czipőjét és bokáját.
Lewisham úrnak feltűnt bájos, könnyed járása. Üde és ragyogó alak
közeledett a napfényben feléje, a mely, mint utólag bizonyos
csodálkozással eszmélt rá, teljesen kívül esett a Vázlaton.
A leány folyton közelebb, közelebb jött, szemét állandóan lefelé
szegezve. Lewisham urat bizonytalan és oktalan gondolatokkal
töltötte el ez a váratlan találkozás. Különös volt, hogy a leány még
mindig nem vette észre őt. Lewisham úr valósággal sajnálkozva
gondolt a pillanatra, mikor a leány feltekint, pedig hát mit várhatott
ettől a pillanattól!… Az járt az eszében, hogy a leánynak mi ötlik a
szemébe, ha őt meglátja s hogy bizonyára azon fog csodálkozni,
hogy hova lóg sapkájának a rojtja, mely néha eltakarta az egyik
szemét.1) Bizonyára már lehetetlen, hogy felemelje a kezét és
megigazítsa. Közel volt hozzá, hogy remegjen az izgatottságtól.
Lépése, mozdulatai, melyek rendesen önkénytelenek voltak,
bizonytalanra és nehézkesre változtak. Azt lehetett volna hinni, hogy
azelőtt sohasem találkozott emberi lénynyel… Mind közelebb, már
csak tiz yard, kilencz, nyolcz. Elmegy a leány talán mellette, a nélkül,
hogy feltekintene?…
Azután a tekintetük találkozott.
A leánynak dióbarna szeme volt, de Lewisham úr, a ki még kezdő
volt a szemek tekintetében, nem tudott szavakat találni a
meghatározásukra. A leány komolyan tekintett rá és úgy látszott,
nem vett észre rajta semmi különöset. Ellebegett mellette a fák
között és elment s nem maradt utána egyéb, mint az üres fasor és a
naptól megvilágított, zölden csillogó üresség.
A látomás elmúlt.
Távolról a szél suhogása szárnyalt Lewisham úr felé s a
következő pillanatban valamennyi gally recsegett és ropogott és
minden ág megzörrent felette. Úgy látszott, mintha sürgették volna,
hogy távolodjék a leánytól. Az elfakult száraz levelek, melyek
valamikor zöldek és frissek voltak, felkerekedtek, egymásnak
rohantak, ugrándoztak, forogtak és tánczoltak. Mintha valami
nagyobb levél súrolta volna a nyakát, fennakadt egy pillanatra s
azután elhagyva őt, repült tovább a fasorban.
Valami vakítóan fehér dolog volt! Egy papirlap, a melyre az imént
a leány írt.
Lewisham úr az alkalmat, a mit sokáig lesett, nem szalasztotta el.
Oldalra pillantott a válla fölött és rögtön megértette. Félszegsége
eltűnt. Horatiusszal a kezében üldözésre indult és tíz ugrással
hatalmába ejtette a megszökött okmányt. Azután a diadaltól
felhevülten, a leány felé fordult, kezében lobogtatva a zsákmányt.
Mikor felvette, rögtön meglátta, hogy mi van rá írva, de
pillanatnyilag maga az esemény teljesen uralkodott rajta. Nehány
lépést tett a leány felé s csak azután eszmélt rá, hogy mit látott.
Vonalak és nagybetük, szabályosan ismétlődő távolságban
egymástól! Lehetséges volna?… Megállt. Szemöldökét
összeránczolva, az írásra pillantott, majd maga elé tartotta és egész
nyiltan szemügyre vette. Töltőtollal volt írva s a szöveg ismétlődött.
„Iskolában lármázni nem szabad!“
Azután újból:
„Iskolában lármázni nem szabad!“
Azután folytatólag tovább:
„Iskolában lármázni nem szabad!“
„Iskolában lármázni nem szabad!“
Ez a szöveg folytatódott végig az egész oldalon, olyan gyerekes
írással, mely szokatlanul hasonlított a kisebbik Frobisher fiúéhoz.
– No nézd csak! – mondotta magában Lewisham úr és az új
jelenség láttára meglepetésében kizökkent minden
elfogódottságából… Nagyon jól emlékezett a büntetés
körülményeire. A kisebbik Frobisher kissé nagyon is hangos volt
magyarázat közben és ennek köszönhette az ügyet… Mikor látta,
hogy a leány mit csinált, az a bizonytalan körvonalú kép, melyet róla
megrajzolt, csorbát szenvedett. Ugy érezte, mintha megcsalták
volna. De ez az érzés csak egy pillanatig tartott.
A leány egyenesen feléje tartott.
– Lesz szives visszaadni a papiromat, kérem? – kérdezte lihegve.
Mintegy két inch-csel volt alacsonyabb Lewisham úrnál. „Észrevetted
félig nyitott ajkát?“ – kérdezte az anyatermészet halk suttogással
Lewisham úrtól, – a mire különben később ő maga is
visszaemlékezett. A leány szeméből a szemrehányásnak az
árnyalatát lehetett kiolvasni.
– Azt hiszem, – mondta Lewisham úr először ellenkezve, – ezt
nem kellett volna magénak megtenni.
 – Mit nem kellett volna megtennem?
– Ezt. Iskolai büntetés a diákjaim számára.
A leány hirtelen felhúzta a szemöldökét, azután hirtelen
leeresztette és reánézett.
– Ön Lewisham úr? – kérdezte úgy szinlelve, mintha semmiről
sem tudna s e pillanatban fedezne fel valamit.
Nagyon jól ismerte Lewisham urat, a mi épen egyik oka volt
annak, hogy a büntető feladatot írta, de a nemismerést tettetve
alkalma volt, hogy mondjon valamit.
Lewisham úr igenlőleg intett.
– Szentséges Isten! Akkor rajtakapott engem…
– Attól tartok, – felelte Lewisham. – Attól tartok, hogy
rajtakaptam…
A következő pillanatban megint egymásra meredtek. Azután a
leány mentegetőzésre szánta magát.
– Frobisher Teddy az unokaöcsém. Tudom, hogy ezt nem kellett
volna tennem, de láttam, hogy szegénynek oly borzasztó sok a dolga
és oly nagy bajban van. Nekem pedig semmi dolgom sem volt. Én
voltam az, a ki felajánlottam neki…
A leány megállt és Lewisham úrra nézett. Ugy látszott, hogy
befejezettnek tartja a magyarázatot.
A szemek találkozása határozottan zavaró hatású volt. Lewisham
úr a büntetési ügybe igyekezett belekapaszkodni.
– Magának ezt nem kellett volna tenni, – felelte határozottan.
A leány először a földre, azután megint a szemébe nézett.
– Nem, – felelte. – Magam is azt hiszem, hogy nem kellett volna
tennem. Nagyon sajnálom.
 A földre tekintés, majd a felpillantás más váratlan eredményt
idézett elő. Lewisham úrnak úgy tűnt fel, mintha nem a
beszélgetésük tárgyáról, hanem valami másról vitatkoznának.
Mindenesetre oly lehetetlen feltevés, melyet csak zavart állapotának
lehetett tulajdonítani. Komoly kisérletet tett, hogy a szemrehányás
talaján maradjon.
– Biztosíthatom, hogy megismertem volna az írást.
– Én is azt hiszem, hogy megismerte volna. Nagyon helytelen volt
tőlem, hogy őt rábeszéltem. Higyje el… én ajánlottam neki. Szegény
olyan nagy bajban volt. És én azt hittem…
Megint félbeszakította a mondatot és arczát halavány pirosság
öntötte el. Hirtelen, ostoba módon, Lewisham úr úgy érezte, mintha
az ő ifjúi arcza is pirulni kezdene. Szükségét érezte, hogy ennek a
kettős pirulásnak az érzését valahogyan elűzze.
– Biztosíthatom, – mondta nagyon komolyan, – hogy sohasem
adok fel büntetést, sohasem, hacsak a gyerek meg nem érdemli. Ez
szabály nálam… Ez mindig szabály volt nálam… Ebben nagyon
lelkiismeretes vagyok.
– Nagyon sajnálom, – mondta a leány őszinte megbánással. –
Ostobaság volt tőlem.
Lewisham érthetetlen módon kellemetlenül érezte magát, hogy a
leánynak mentegetőznie kell és megint azért beszélt, hogy a további
arczpirulást megakaszsza.
– Nem így értettem, – mondta erőltetett jókedvvel. – Alapjában
véve nagyon szép, mondhatom, nagylelkű volt magától… És tudom,
meg tudom érteni, hogy a maga szivessége…
– Őt is bajba rántotta. És a szegény Teddy most bajba kerül,
hogy elfogadta…
– Dehogy, – kapott Lewisham úr az alkalmon, megkisérelve, hogy
ne nevessen annak a hallatára, a mit maga mond. – Nekem nem
kellett volna elolvasnom ezt, mikor felemeltem… nem lett volna
szabad elolvasnom… következésképen…
– Nem vesz tudomást róla? Csakugyan?
– Bizonyára nem, – mondta Lewisham úr.
A leány arcza felderült, Lewisham úr arcza pedig rokonszenvesre
változott.
– Semmi az egész… a legkevesebb, ha nem veszek róla
tudomást.
– Pedig a legtöbb ember nem tenne így. A tanítók rendesen nem
ily… lovagiasak.
Lewisham úr lovagias volt! A szó sarkantyú módjára hatott.
Valami bolondos ösztönzésnek engedelmeskedett.
– Ha kivánja… – mondta.
– Mit?
– Ha kivánja, nem lesz szüksége erre. A büntetést értem.
Elengedem neki.
– Valóban?
– Megtehetem.
– Nagyon kedves magától.
– Szót sem érdemel… Semmi az egész. Ha csakugyan kivánja…
Lewisham úr valósággal megtapsolta önmagát ezért az igazságon
elkövetett botrányos sérelemért.
– Nagyon kedves magától, – ismételte a leány.
– Semmi, igazán, semmi, – mondta Lewisham úr.
– A legtöbben nem tennék meg.
 – Tudom.
Szünet.
– Rendben van, – tette azután hozzá. – Teljesen rendben van.
Szivesen mondott volna még többet, valami ötleteset és eredetit,
de semmi sem jutott az eszébe.
A szünet tovább tartott. A leány az üres fasort nézegette. A
beszélgetésnek, a ki nem mondott dolgok pillanatnyi sorozatának
véget kellett érni… A leány Lewisham úrra tekintett és megint
mosolygott. A kezét nyujtotta neki. Kétségtelenül, ez volt a
leghelyesebb, a mit tehetett. Lewisham úr megfogta a kezét és hiába
keresett valami hiányzó, megrendítő kifejezést.
– Igazán nagyon kedves magától, – ismételte a leány, mikor
kezét nyujtotta.
– Szóra sem érdemes, – mondta Lewisham úr és hiába kereste,
hogy valami mást mondjon, valami szellemeset, a közhelyek után. A
leány keze hideg, puha és mégis szilárd volt, nagyon kellemes érzés
volt kézben tartani s ez a megfigyelés minden más gondolatot
elnyomott. Lewisham úr egy pillanatig tartotta, de semmi sem ötlött
az eszébe.
Rajtakapták magukat, hogy még mindig egymás kezét tartják.
Mindketten elmosolyodtak és ostobának találták a helyzetet.
Bizalmas ismerősök módjára szorították meg egymás kezét és
félszegen húzták vissza. A leány félénken pillantott a fiúra, mintha
haboznék.
– Isten vele, – mondta azután és hirtelen útnak indult.
Lewisham úr meghajtotta magát a távolodó alak felé, kollegiumi
sapkájával a tizenhetedik századra valló ivet kanyarított s azután úgy
érezte, mintha bensejének ismeretlen tájékain lázadás ütne ki.
 A leány még alig tett hat lépést, mikor Lewisham megint mellette
termett.
– Kérem, – mondta megdöbbenve a saját vakmerősége fölött,
miközben szögletes fövegét olyan félszegen tartotta maga elé,
mintha temetésen volna. – De az a papirlap…
– Nos? – mondta a leány, természetszerű meglepődéssel.
– Megkaphatom?
– Minek?
Lewisham úr valami elfulladó örömet érzett, mely ahhoz volt
hasonlatos, mintha havas lejtőn csúsznék lefelé.
– Szeretném, ha az enyém volna.
A leány mosolygott és felhúzta szemöldökét, de Lewisham úrnak
izgatottsága sokkal nagyobb volt, semhogy mosolyogni tudott volna.
– Nézzen ide! – mondta a leány és kibontotta a már gombóczczá
összegyűrt papirlapot. Kissé erőltetve nevetett hozzá.
– Nem így értettem, – mondta Lewisham úr, szintén
elmosolyodva. Türelmetlen mozdulattal elkapta a papirlapot és
remegő ujjaival kisimítani igyekezett. Nem haragszik meg érte? –
kérdezte azután.
– Megharagudjam, miért?
– Ha megtartom.
– Miért haragudnék meg érte?
Szünet. Szemük megint találkozott. Furcsa elfogódás vett rajtuk
erőt. A csend lüktetett körülöttük.
– Most már csakugyan mennem kell, – mondta a leány hirtelen,
szintén erőltetve a szavakat. Megfordult és Lewisham urat magára
hagyta, egyik markában, mellyel a könyvet is tartotta, a gyűrött
papirdarabbal, mig másik keze ismét tiszteletteljesen meglóbálta
kollegiumi sapkáját.
Lewisham úr a leány távolodó alakját nézte. Szíve feltünő
hevességgel dobogott. Milyen fénylő, milyen élettől ragyogó volt a
leány! Kis kerek napfoltok futottak csillogva végig rajta, a mint
haladt. Először sebesen, azután lassabban haladt, kétszer-háromszor
oldalt tekintett, de hátra egyszer sem, mig csak a park kapujához
nem ért. Ott visszafordult, távolodó barátságos kis alakja búcsút
intett és eltűnt.
Lewisham úr arcza piros volt és szemét tágra meresztette. Elég
különös módon a lélekzete elfulladt. Jó ideig az üres fasor végére
meresztette a tekintetét. Azután a kezében becsukott és elfelejtett
Horatiushoz préselt zsákmányra fordította a szemét.
 III.

A csodálatos felfedezés.

Vasárnap Lewisham úr kötelessége volt, hogy a bennlakókat

kétszer a templomba vezesse. A fiúk a karzaton ültek a szószék
fölött, átellenben az orgona-emelvénynyel, szemben a hívők
gyülekezetével. Nagyon föltünő hely volt és a kinos szembetünés
érzetét szokta benne felkelteni, leszámítva kivételes hiusági
rohamait, mikor azt szokta képzelni, hogy az összes ottlevők mind
úgy gondolkodnak róla, a hogy önbizalma és bizonyítványai
megkivánják. Ezekben a napokban sokat gondolt bizonyítványaira és
önbizalmára, de annál kevesebbet a mögötte meghúzódó saját
becsületes és egészséges arczára. (Az igazat megvallva, ezen az
önbizalmon nem volt semmi csodálni való.) A templomba csak ritkán
tekintett le, mert azt hitte, hogy ha így tesz, találkozik az egész
gyülekezetnek reája szegzett tekintetével. Igy reggel nem is vette
észre, hogy Frobisherék padszéke a litániáig üres maradt.
De este, a templomba vezető úton, Frobisherék és vendégük
akkor mentek át a piacztéren, mikor ő diákjainak menetével a
nyugati oldalra kanyarodott. A vendég világos új ruhát viselt, mintha
már húsvét lett volna és sötét hajtól körülvett arcza az üdeség és
barátság sajátos vegyülékétől ragyogott. Szendén nézett Lewisham
úrra. Lewisham bátortalan volt és majdnem megszakította az
ismeretséget. Azután lekapta kalapját, olyan emeléssel, mintha
Frobishernének szólna. Az üdvözlést, mely kissé meglepő lett volna,
egyik hölgy sem vette észre… E pillanatban a kis Sieldons leejtette a
zsoltáros könyvét, lehajolt, hogy felvegye és Lewisham majdnem
orra bukott rajta… Sötét kétségbeesés hangulatában lépett a
templomba.
A vigasztalódás azonban nem sokáig váratott magára. Mikor
helyet foglalt, „ő“ félreérthetetlenül felpillantott a karzatra, mikor
pedig Lewisham úr az imához letérdelt és átpillantott az ujjai között,
megint látta, hogy felnéz. Bizonyára nem nevette ki őt.
E napokban lelkivilágának nagy része még teljesen ismeretlen
terület volt Lewisham úr előtt. Egyebek között azt képzelte, hogy
még ugyanaz a következetes, intelligens emberi lény, mint azelőtt,
noha bizonyos behatások alatt nem volt már okszerűen gondolkozó
és fegyelmezett, hanem tisztán képzelődő és érzelmi egyéniség. A
zene példának okáért egészen magával ragadta és különösen a sok
egyszólamú hangnak a hatása rendes lelkiállapotából az
átfinomodott érzések hangulatába emelte. Az esti istentisztelet a
whortleyi templomban pedig – az esti istentiszteletnél miseruhát
viseltek, – a karének és ének, a nagyszámú gyertya lángjának
bizonytalan ragyogása, a gyülekezet sokaságának összeolvadása
odalent, a térdelés, felállás, a menydörgésszerű válaszok, állandó
kábulatba ejtették. Mindez megkapta őt, vagy ha úgy tetszik,
életének prózáját költészetre fordította. A véletlen pedig, mely e
perczben segítségére jött a természetanyának, a megfelelő
sugalmazást csendítette meg nagyon fogékony fülében.
A második ének nagyon egyszerű és népies volt; a hit, remény és
könyörület szerepelt benne és minden verse a szerelem szóra
végződött. Hosszan elhúzva, szinte egybeolvadóan hangzott:

– A szemha…tárról a hit elve…szeett,

A remény ke…elyhe megürese…deett,
Annál tündök…lőőbb lett a szee…retet.
Azért ne hagyj el, égi szerelem.

A refrén harmadik ismétlésénél Lewisham letekintett a szószék

felett és egy rövid pillantásra találkozott a leány tekintetével…
 Hirtelen abbanhagyta az éneklést. Lent a tömött arczsorok érzete
nyomasztólag hatott rá és nem mert ujból a leányra tekinteni. Ugy
érezte, hogy a vér elönti az arczát.
Szerelem! A legnagyobb dolog mindenek között. Drágább, mint a
hír. Drágább, mint a tudás. A nagy felfedezés igy dagály módjára
öntötte el lelkét, együtt áradva az ének hangjaival s az együttérzés
pirjának a hullámával öntötte el az arczát. Az istentisztelet hátralevő
része csak különös háttér volt ehhez a nagy valósághoz, különös
háttér volt, mely némileg csodálkozásra is szolgáltatott okot.
Lewisham úr szerelmes volt.
– Amen! – hangzott alulról. Lewisham annyira el volt mélyedve,
hogy azon vette észre magát, hogy az egész gyülekezet már ismét
elfoglalta helyét s ő még mindig áll, szinte megkövülten. Gépiesen
leült, olyan zajjal, hogy azt képzelte, hogy az egész templom
visszhangzik tőle.
Mikor kiléptek a kapuboltozat alól a sötétedő éjszakába, úgy
vélte, hogy mindenütt ugyanazt az arczot látja. Ugy rémlett, hogy a
leány előttük halad és siettette a fiúkat, hogy megelőzzék. A
gyerekek keresztül törtettek a hazafelé törekvő sötét
embertömegen… Megemelje megint a kalapját?… De Hopbrow Susie
volt előtte fehér ruhában, – a holló a galamb tollazatában. A
megkönnyebbülés és elkedvetlenedés sajátságos vegyülékét érezte.
Ez este találkozásra már nem lehetett számítani.
Az iskolából a lakására rohant. Sürgős szükségét érezte, hogy
egyedül legyen. Felment a lépcsőn kis szobájába és leült a
felfordított láda előtt, melyen Butler Analogiája feküdt kinyitva.
Ahhoz a hiábavalósághoz azonban, hogy a gyertyát meggyujtsa, már
nem folyamodott. Hanyattdőlt és túláradó boldogsággal bámult a
vikárius kertje fölött felbukkant magányos csillagra.
Összegyűrt papirlapot vett ki a zsebéből, teleirva a fiatalabb
Frobisher fiuéhoz nagyon hasonlatos irással, kiegyenesítette és
gondosan kisimította és némi szüzies habozás után kincsét ajkához
szorította. A Vázlat és az órarend úgy lógtak a sötétségben, mintha
önmaguk kisértő szellemei lettek volna.
Mundayné háromszor hivta Lewishamot a vacsorához.
Étkezés után rögtön elhagyta a házat és a csillagok alatt addig
kóborolt, mig a városka mögötti dombra jutott, a honnét láthatta
Frobisherék házát. Megállapította, hogy az egyetlen világos ablak
csak az övé lehet. Az ablakfüggöny mögött pedig Frobisherné,
harmincznyolcz éves, papirtekercsre göndörítette a haját, – papirt
használt, mert azt jobbnak tartotta a haj számára, – közben pedig
szaggatva egyes szomszédokról vitatkozott Frobisher úrral, a ki már
ágyban feküdt. Azután az asszony felemelte a gyertyát, hogy
arczszinének fakulását megvizsgálja, mely kedvetlen érzéssel töltötte
el.
Odakint pedig Lewisham úr, tizennyolcz éves, jó félóráig leste a
narancsvörös téglalapot, mignem eltünt s a ház fekete sötétségbe
merült. Azután mélyen felsóhajtott és valóban csodás hangulatban
tért haza.
Másnap reggel ismét szokott komolysággal ébredt, de nem
emlékezett tisztán az esti eseményekre. Tekintete az órára esett. Az
óra hatot mutatott s így nem hallotta a csengést, a mi annak volt a
következése, hogy az ébresztőt nem húzta fel. Egyszerre kiugrott az
ágyból és legjobb nadrágjára taposott, mely alaktalanul a földön
hevert, a helyett, hogy rendesen a székre lett volna akasztva.
Miközben a fejét szappanozta, az ismétlés szabályainak megfelelően,
az előző este olvasottakat igyekezett emlékezetébe idézni. De bár
minden erejét megfeszítette, nem sikerült neki. Csak akkor ébredt a
valóság tudatára, mikor az ingébe bujt. A rejteke alatt mozgó fej
hirtelen megállt és ingujjai, melyből a karok még hiányzottak,
abbanhagyták a lóbálózást egy pillanatra…
Azután a feje lassan előtünt. Arcza csodálkozó kifejezést árult el.
Emlékezni kezdett. Ugy emlékezett, mintha kellemetlen felfedezést
tett volna, a meghatottságnak minden árnyalata nélkül. A kora
reggel szinárnyalatok nélküli világossága és romantika nélküli
szintelensége uralkodott rajta…
Igen. Már teljesen tisztán emlékezett. Előző este az olvasás
elmaradt. Szerelmes volt.
Ez a megállapítás valami idegenszerű megdöbbenést váltott ki
belőle. Egy darabig kővé meredten állt, azután tétován az
inggombját kezdte keresni. A Vázlat előtt megállt és bámészkodva
nézte.
 IV.

Összeránczolt szemöldökök.

– Akárhogyan is, dolgozni kell, – mondta Lewisham úr.

A szabadban való tanulásnak az előnyei azonban soha ilyen élénk
formában nem kinálkoztak. Reggeli előtt félórát olvasott a szabad ég
alatt az üres telkek során, közel a Frobisherék házához, reggeli után
és iskola előtt a fasoron ment végig, könyvvel a kezében, kerülővel a
fasoron át ment haza az iskolából s ugyanígy tért vissza harmincz
perczczel a délutáni iskola előtt. Mikor Lewisham úr nem a
könyvének felső széle fölött nézelődött ennek a szabad levegőn való
tanulásnak az ideje alatt, rendesen válláról visszafelé pislogott.
Végre meglátta, a kit akart, de…
A szeme csücskéből pillantotta meg, de tüstént megfordult, úgy
szinlelve, mintha nem vette volna észre. Egész lényét hirtelen
izgatottság árasztotta el. Keze nagyon szorosan markolta meg a
könyvet. Többször már nem nézett hátra, de nagyon lassan és
kimérten lépegetett, miközben egy ódát olvasott, melyet élete árán
sem tudott volna lefordítani és feszülten figyelt a leány közeledésére.
Végre, végtelen hosszúnak tetsző idő után halk léptek zaja és
szoknyasuhogás hallatszott a háta mögött.
Ugy érezte, mintha vas-harapófogó kényszerítette volna előre a
fejét.
– Lewisham úr, – hangzott közvetlen mellette. Inkább
ösztönszerű mozdulattal megfordult. Esetlenül lekapta a sapkáját.