Download the full version of the testbank or

solution manual at testbankbell.com

General Organic and Biochemistry 8th Edition

Denniston Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/general-organic-
and-biochemistry-8th-edition-denniston-solutions-
manual/

Explore and download more testbank or solution manual

at https://testbankfan.com
 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

General Organic and Biochemistry 8th Edition Denniston

Test Bank

https://testbankfan.com/product/general-organic-and-biochemistry-8th-
edition-denniston-test-bank/

testbankbell.com

General Organic and Biochemistry 9th Edition Denniston

Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/general-organic-and-biochemistry-9th-
edition-denniston-solutions-manual/

testbankbell.com

General Organic and Biochemistry 9th Edition Denniston

Test Bank

https://testbankfan.com/product/general-organic-and-biochemistry-9th-
edition-denniston-test-bank/

testbankbell.com

Psychiatric Mental Health Nursing 6th Edition Mary

Townsend Test Bank

https://testbankfan.com/product/psychiatric-mental-health-nursing-6th-
edition-mary-townsend-test-bank/

testbankbell.com
Introduction to Management Science Quantitative 13th
Edition Anderson Test Bank

https://testbankfan.com/product/introduction-to-management-science-
quantitative-13th-edition-anderson-test-bank/

testbankbell.com

College Accounting A Contemporary Approach 4th Edition

Haddock Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/college-accounting-a-contemporary-
approach-4th-edition-haddock-solutions-manual/

testbankbell.com

Visualizing Technology Complete 6th Edition Geoghan Test

Bank

https://testbankfan.com/product/visualizing-technology-complete-6th-
edition-geoghan-test-bank/

testbankbell.com

Business Law in Canada Canadian Edition Canadian 10th

Edition Yates Test Bank

https://testbankfan.com/product/business-law-in-canada-canadian-
edition-canadian-10th-edition-yates-test-bank/

testbankbell.com

Information Systems A Managers Guide to Harnessing

Technology 1st Edition Gallaugher Test Bank

https://testbankfan.com/product/information-systems-a-managers-guide-
to-harnessing-technology-1st-edition-gallaugher-test-bank/

testbankbell.com
Corporate Computer Security 4th Edition Boyle Solutions
Manual

https://testbankfan.com/product/corporate-computer-security-4th-
edition-boyle-solutions-manual/

testbankbell.com
 Chapter 7
Energy, Rate, and Equilibrium
Solutions to the Even-Numbered Problems

In-Chapter Questions and Problems

7.2 a. Exothermic. H˚ is negative, meaning that energy is released by the reaction.
b. Endothermic. Energy is shown as a reactant in the reaction.

7.4 H2O(g) has a greater entropy than H2O(l). Gases have a greater degree of disorder than
liquids.

7.6 G = H - TS
substituting signs: G = (+) – T
Depending on the magnitude of T, the result can be positive or negative. Hence, the
process is temperature dependent.

4.18 J
7.8 7.0 x 102 cal x = 2.9 x 103 J
1 cal

7.10 Net energy is the difference in energy between products and reactants. Activation energy
is the threshold energy that must be overcome in order to cause a chemical reaction.

7.12 The rate of chemical reactions critical to the growth process decreases at the lower
temperature of the refrigerator.

7.14 An increase in the rate of the forward reaction favors product formation.

7.16 No. The equilibrium process is dynamic; products and reactants continuously
interconvert at the same rate.

7.18 The equilibrium favors reactants. A very low value for the equilibrium constant indicates
that the ratio of products to reactants is very low. Therefore reactant concentration is
larger than product concentration.

End-of-Chapter Questions and Problems

7.20 Calorie, the nutritional calorie; it is equivalent to 103 cal.

7.22 Endothermic reactions gain energy. (Energy is a reactant.)

61

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
7.24 Often, decomposition reactions are endothermic because energy is required to break
bonds in the reactant in order to produce the products. On the other hand, combination
reactions are often exothermic because bonds are formed, releasing energy.

7.26 See textbook Figure 7.5.

7.28 Fuel value is a measure of the amount of energy per gram of food. Food whose energy is
not used to maintain normal body temperature or in muscular activity is stored as fat,
contributing to obesity.

7.30 The specific heat of a substance is the number of calories of heat needed to raise the
temperature of one gram of the substance one degree Celsius.

7.32 The second law of thermodynamics states that the universe spontaneously tends toward
increasing disorder or randomness.

7.34 Entropy is a measure of randomness or disorder.

7.36 a. Q = mw x Tw x SHw

Q = 2.00 x 102 g H2O x 5.70˚C x (1.00 cal/gH2O˚C) = 1.14 x 103 cal

1.14 x 103 calories are derived from 0.0500 moles of the nutrient substance.

1.14 x 10 3 cal 1 mol subst

x = 2.00 x 10 2 cal/g subst
0.0500 mol subst 114 g subst

fuel value = (2.00 x 102 cal/g subst) x (1 nutritional Cal/103 cal)

fuel value = 2.00 x 10–1 nutritional Calories/g subst

2.00 x 10 -1 C 1 kcal 10 3 cal 4.18 J 1 kJ -1

7.38 x x x x 3 = 8.36 x 10 kJ/g subst
g subst 1C 1 kcal 1 cal 10 J

7.40 a. Entropy increases. Conversion of a single solid object, the log, into carbon monoxide,
carbon dioxide, and water (all gases) and ashes (disordered solid) increases the
disorder of the substance.

b. Entropy decreases. A gas (more disordered) is converted to a liquid (less disordered).

The randomness of the water molecules has decreased.

7.42 G = H – TS

substituting signs: G = (–) – T

62

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
 Depending on the magnitude of T, the result can be positive or negative. Hence, the
process is temperature dependent.

7.44 Energy is released when chemical bonds form. The bond energy is defined as the energy
released when a chemical bond is formed.

7.46 Combustion of natural gas in a kitchen range.

7.48 The activation energy is the threshold energy barrier that must be overcome to cause a
chemical reaction to take place.

7.50 rate = kr[CH4][O2]

7.52 Increase; the rate is proportional to the concentration of each reactant.

7.54 Our example is lactase. Lactase is the enzyme critical to the digestion of lactose, a milk
sugar. Lactose intolerance is a problem for perhaps 20% of the population; digestion of
lactose is impeded by the inability of the body to make the enzyme lactase.

7.56 Figure 7.2(b) in the textbook depicts a generalized endothermic reaction. The presence of
a catalyst would lower the activation energy (similar to the effect shown in Figure 7.11 in
the textbook, illustrated for an exothermic reaction) and would leave the initial and final
energies unchanged. Consequently, the change in enthalpy would remain the same.

7.58 The rate equation for the reaction is determined to be rate = k[H2O2].
It is known that the value of k=3.1 x 10-3 s-1. We are not given specific values for the
[H2O2], so we will start with [H2O2] = 1 M and determine the rate.

Rate = 3.1 x 10-3 s-1 [1 M] = 3.1 x 10-3 M/s

To determine the effect of doubling the concentration of H2O2, we use [H2O2] = 2 M and
determine the rate.

Rate = 3.1 x 10-3 s-1 [2 M] = 6.2 x 10-3 M/s

Comparing the rates obtained, it can be concluded that doubling the concentration of
H2O2 will cause the rate of the reaction to double.

7.60 An increase in the temperature of reactants increases the rate of a reaction for two
reasons:
• The speed of reactant molecules increases as the temperature increases. Faster-
moving molecules collide more frequently, increasing the probability of reaction.
• Reactant molecules have more kinetic energy at higher temperatures; thus, a greater
fraction of all collisions will be effective collisions.

63

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
7.62 Rate = k[H2S]n[Cl2]n Note: n and n must be experimentally determined.

7.64 The catalyst is involved in the formation of the activated complex, an unstable
intermediate in the reaction. When the complex breaks apart to form products, the
catalyst is regenerated; it is free to repeat the process over and over again.

7.66 No, equilibrium and kinetics are separate considerations.

7.68 a. Increasing the temperature of this endothermic reaction will cause the equilibrium
position to shift to the right and produce more of product B. Therefore, diagram (C)
represents the system once equilibrium is reestablished.
b. Decreasing the temperature of this endothermic reaction will cause the equilibrium
position to shift to the left and produce more of reactant A. Therefore, diagram (B)
represents the system once equilibrium is reestablished.

7.70 Le Chatelier’s principle allows us to predict conditions of temperature, pressure, etc., that
will favor the production of products.

7.72 The rates of the forward and reverse reactions are equal for a reaction at equilibrium.

7.74 A catalyst increases the rates of forward and reverse reactions to the same extent. We
may reach equilibrium faster, but the equilibrium position will be the same as would be
achieved without the catalyst.

7.76 Gaseous

[HCl]2
7.78 K eq =
[H2S][Cl2 ]

7.80 The rate constant is a measure of how rapidly a reaction reaches equilibrium or
completion.

The equilibrium constant describes the ratio of product and reactant concentrations at
equilibrium. It is a measure of the completeness of the reaction.

[NH3 ]2
7.82 Keq =
[N 2 ][H 2 ]3
[1.8 x 10 -4 ]2
Keq =
[0.071][9.2 x 10 -3 ]3

3.2 x 10 -8
Keq = = 0.585  0.59
[0.071][7.8 x 10 -7 ]
64

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
 [H 2 S] 2
7.84 Keq =
[S 2 ][H 2 ] 2

[7.3 x 10 -1 ]2
Keq =
[1.1 x 10 -6 ][2.1 x 10 1 ]2

Keq = 1.1 x 107

[H 2 S] 2
7.86 Keq =
[S 2 ][H 2 ] 2
Rearrange to solve for [H2S]2

[H2S]2 = Keq [H2]2[S2]

Then, solve for [H2S]

[H2S] = {Keq [H2]2[S2]}1/2

Substitute,

[H2S] = {(1.1 x 107) (1.1 x 10-1)2 (1.0 x 10-5)}1/2

[H2S] =1.049 M  1.0 M (two significant figures)

7.88 a. Equilibrium shifts to the right. Increasing the temperature provides more energy to
drive the endothermic reaction to the right.
b. Equilibrium shifts to the left. An increase in pressure will favor the direction that
favors a smaller volume: Three moles of gaseous product will convert to two moles of
gaseous reactant.
c. No change in equilibrium position. The catalyst has no effect on equilibrium
position.

7.90 a. A reaction is at equilibrium when no reactants remain—False. If a reaction has gone

to completion, no reactants remain. During equilibrium, the concentration of
products and reactants remain unchanged.
b. A reaction at equilibrium is undergoing continual change—True. The rate at which
reactants form products equals the rate at which products reform reactants.

7.92 a. Adding more carbon has no effect on the equilibrium because carbon is a solid.
Solids and pure liquids are not a part of the equilibrium expression.
b. Adding more H2 shifts the equilibrium to the right, favoring the formation of
methane.

65

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
 c. Removing CH4 shifts the equilibrium to the right.
d. Increasing the temperature shifts the equilibrium to the left. Increasing the
temperature increases heat energy and heat is viewed as a product.
e. Addition of a catalyst has no effect on the equilibrium position.

7.94 Since the total moles of reactants in the gaseous state is equal to the total moles of
products in the gaseous state, an increase in pressure will have no effect on the
concentration of NO(g).

[NO]2
7.96 K eq =
[N2 ][O2 ]

7.98 True. In an endothermic reaction, heat energy is absorbed from the surroundings; heat
can be viewed as a reactant. Adding reactant shifts the equilibrium to the right.

7.100 Heating shifts the equilibrium to the right as well. Gases are less soluble at elevated
temperatures (Henry’s Law) and the beverage goes “flat”.

[CO][H 2 ]
7.102 The solid, C, is not written into the equilibrium expression. Keq =
[H 2 O]

[CO][H 2 ] [0.40][0.20]
7.104 Keq = = = 0.20 or 2.0 x 10-1
[H 2 O] [0.40]

7.106 According to the reaction equation, C(s) + H2O(g) CO(g) + H2(g), experimental
conditions that would result in an increase of H2(g) include adding H2O(g), removing
CO(g), or decreasing the pressure.

66

© 2013 by McGraw-Hill Education. This is proprietary material solely for authorized instructor use. Not authorized for sale or distribution in any
manner. This document may not be copied, scanned, duplicated, forwarded, distributed, or posted on a website, in whole or part.
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
érkeztemmel legelső dolgom is az vala, hogy a nekem adott
bizományban eljártam.
„Fogám a serendybi király levelét, s elmenék az igazhitüek
uralkodójának kapujához, kisérve a szép rabnőtől, s azon rokonimtól,
kik a reám bizott ajándékokat vivék. Elmondtam mi vezet oda, s
azonnal a Chalyf thronusa elébe bocsáttattam. Leborultam előtte, s
egy rövid megszólitás után általadtam neki a levelet, s az
ajándékokat. Midőn elolvasta volna a mit neki a seredybi király ira,
kérdezé, valóban oly gazdag és hatalmas-e azon fejdelem, mint
levelében állitja. Másodszor is földre borulék, s minekutána ismét
fölkeltem volna felelék: „Igazhitüek uralkodója, bizonyossá tehetem
fölségedet, öntapasztalásomnál fogva, hogy ő kincseit, s hatalmát
nem nagyítja. Semmi sem lehet bámulatosabb, mint palotájának
pompája. Ha ezen fejedelem nyilván akar megjelenni, elefántra
készitenek neki thronust, s arra ülvén ugy megyen két sor között,
melyek minisztereiből, kedvenczeiből, s egyéb udvarnokiból állanak.
Előtte, vele elefánton, egy tisztviselő arany láncsát tart kezében, s a
thronus mögött egy másik áll, ki egy arany szobrot hordoz, melynek
hegyére egy fél lábnyi hosszu, s egy ujjnyi vastag smaragd van
alkalmazva. Elől megy egy ezer emberből álló őrsereg aranyba,
selyembe öltözve, s gazdag szerszámu elefántokon lovagolva. Mig a
menetel tart, azon tisztviselő, ki a király előtt az elefánton ül, időről
időre fenn szóval kiáltja:
„Ez a nagy fejdelem, Indiának hatalmas és rettenetes uralkodója,
kinek palotája száz ezer rubinnal van födve, s kinek husz ezer
gyémántkoronája vagyon. Ez a koronás fejedelem, nagyobb mint
valaha a nagy Szulimán, a nagy Maharadzsa voltak.“
„Minekutána e szavakat mondotta, a thronus mögött álló tiszt
viszont ezt kiáltja: „ezen nagy és hatalmas fejdelemnek meg kell
halni, meg kell halni, meg kell halni!“ S most ismét az első tiszt
kiáltja:
„Dicsőség és tisztesség annak, ki él, és meg nem hal!“
 „Egyébiránt a serendybi király oly igazságos, hogy sem
fővárosában, sem egyébütt birodalmában, nincsenek birók; népei
nem szorulnak ezekre; maguk ismerik s gyakorolják az igazságot, és
soha sem távoznak tisztöktől. S igy az itélőszékek, s birói személyek
szükségtelenek nálok.“
„A Chalyf igen megelégedett beszédemmel.“ „Ezen király
bölcsesége, – monda ő, – kitetszik leveléből: s a szerint, a mit épen
mondottál, meg kell vallani, hogy bölcsesége népeihez, s népei
bölcseségéhez méltók.“ E szavak után elbocsáta gazdag
ajándékkal…“
Itt vége volt Szindbád beszédének, s hallgatói, eloszlottak,
minekutána Hindbád ismét száz zecchinót kapott volna. Más napon
ismét Szinbádhoz jöttek, ki nekik hetedik és utósó utját következőleg
beszélte el:

A hajózó Szindbád hetedik és utólsó utja.

„Hatodik utamból megtértem után, végképen letettem a
gondolatról, hogy valaha megint meginduljak. Mert azonkivül, hogy
már oly kort értem, melynek nem vala nyugalomnál egyéb szüksége,
meg is fogadtam magamnak, hogy soha többé magamat oly
veszedelemre nem teszem ki, melyekbe oly gyakran jutottam. Nem
gondolkodtam tehát egyébről, csak hogy életem hátralevő részét
vigasságban töltsem.
„A mint egykoron számos barátimat vendéglettem meg, bejöve
egyik cselédem jelentvén, hogy a Chalyfnak egy tisztje kiván velem
szólni. Fölkelék az asztaltól s elébe menék. „A Chalyf, – monda ő, –
azt bizá reám, adjam tudtodra, hogy veled szólani kiván“ Követém a
tisztet a palotába, s a fejdelem elébe vezete, kit, lábaihoz borulván,
üdvözlöttem. „Szindbád, – szóla ő hozzám, – szükségem van reád,
egy szolgálatot kell nekem tenned, választ s ajándékot vinned tőlem
a serendybi királyhoz; illő hogy irántam mutatott udvariságát
viszonozzam.“
„A Chalyf parancsa mennykőütés volt reám nézve. „Igaz hitüek
uralkodója, – mondék neki, – kész vagyok fölséged minden
parancsait teljesiteni; de könyörgök alázatosan, méltóztassál
meggondolni, hogy a kiállott hihetetlen nyomoruságok által el
vagyok rémitve. Sőt fogadalmat is tettem, hogy Bagdádot soha el
nem hagyom.“ Itt alkalmat vevék minden kalandjaimról egy hosszu
jelentést tenni előtte, melyet türelemmel hallgata végig. Mihelyt
megszüntem beszélni, monda ő: „Ezek valóban igen rendkivüli
történetek; azonban ne tartóztassanak, hogy kedvemért azon utat
melyet javalok, megtegyed. Hiszen csak Serendyb szigetre kell
utaznod, s bizományomat elvégezned. Azután magadon áll minden
haladék nélkül visszatérned. De utaznod kell, mert látod, nem volna
illő s hozzám méltó, azon sziget királya adósának maradnom.“
Látván, hogy a Chalyf megátalkodott szándékában, késznek jelentém
magamat neki engedelmeskedni. Igen örült rajta, s uti költségre ezer
zecchinót adata.
„Kevés napok alatt készen valék az elutazásra, s mihelyt a Chalif
ajándékai, egy ön kezével irott levéllel együtt kezemhez adattak,
elindultam, s utamat Balsorának vevém, s ott hajóra ültem,
Utazásom igen szerencsés vala, és Szerendybbe értem. Ottan
közlöttem bizományomat az országos főtisztekkel, s kértem őket
nyerjenek minél előbbi kihallgatást számomra. Megtevék; nagy
tisztességgel a palotába vezetének, s üdvözlém a királyt, előtte a
szokás szerint leborulván.
„A fejedelem tüstént megismert, s különös örömét mutatá
viszontlátásomon. „Isten hozott Szindbád, – monda. – Mondhatom,
hogy elmeneteled óta igen gyakran gondoltam reád. Áldom e napot,
melyen viszont látjuk egymást.“ Megköszöntem nagy kegyét,
általadám a Chalyf levelét és ajándékát, s ő mindeniket nagy
megelégedés jeleivel fogadta.
 „A Chalyf egy ezer zecchinóra becsült, s arany szövetből való
teljes készületü ágyat küldött neki; ötven öltözetet leggazdagabb
anyagból, más százat Kahirói, Alexandriai, Suezi, és Kufai
legfinomabb gyolcsból; egy másik karmazsin szinü ágyat, s még egy
harmadikat másfélét; egy ujjnyi vastagságu, s fél lábnyi átméröjü
sikér edényt agátból, melynek feneke dombor műben egy embert
ábrázola nyillal és ijjal kezében, oroszlánra lövő félben; s végre egy
nagy táblát, mely a monda szerint, a nagy Salamontól származott. A
Chalyf levele következő kifejezésekkel volt irva:

„Az igaz úton vezérlő határtalan hatalmu

kalauz nevében a hatalmas és boldog
szultánnak, Abdallah Harun Arresyd, kit isten
boldog emlékü elődi után fő polczra állitott,
üdvözletét.
„Örömmel vettük leveledet, s ezt küldjük kapunk tanácsüléséből,
a fennebbi szellemek kertjéből származottat. Reméljük, mihelyt
szemedet reá veted, jó szándékunkat kedvesen fogadandod. Isten
veled!“
„A serendybi király nagyon örvendett, hogy a Chalyf iránta
mutatott barátságát viszonozta. Egy idő mulva ezen kihallgatás után,
egy másodikat kértem, hogy elbucsuzhassam. Megnyertem végre, s
a király a mint elbocsáta, igen gazdagon megajándékoza. Tüstént
hajóra szállottam, oly szándékkal, hogy Bagdádba visszatérjek; de
nem volt szerencsém reménységem szerint oda jutni és isten
máskép végezé.
„Harmad vagy negyed nap mulva elindulásunk után tengeri
kalózok támadának meg bennünket, kik annál könnyebben elfoglalák
hajónkat, mivel épenséggel nem valánk védelmi állapotban.
Néhányan a legénység közül ellent akartak állani; de életökbe került;
a mi engem s egyebeket illet, kiknek eszünk volt a tengeri rablókkal
nem ellenkezni, mi rabszolgákká tétettünk.
„Minekutána a tengeri rablók bennünket kifosztottak, s rosz
ruhákat adtak a magunkéi helyett, egy nagy s igen messze szigetre
vittek, s ott eladtak.
„Én egy gazdag kalmár kezébe estem, ki mindjárt mihelyt
megvett, lakába vitt, s ott jól tartván, rabszolgai öltözetet adott.
Néhány nap mulva, mivel még nem igen tudakozá, ki vagyok,
kérdezett, nem tudok-e valami kézi munkát. Én a nélkül, hogy
magamat közelebbről megismertetném, azt felelém neki, hogy
mesterségemre nézve nem vagyok kézműves, hanem kalmár és
hogy a tengeri rablók, kik neki eladtak, mindenemet elvették. – De
hát, – mondá ő, – nem értesz-e az ijászathoz? Felelém, hogy ez egy
volt ifjukori gyakorlataim közül, s hogy azóta nem feledtem el, erre
ijjat és nyilakat ada, s maga mögé elefántra ültetvén, kimentünk egy,
a várostól néhány mérföldnyire fekvő igen nagy erdőre. Mélyen bele
mentünk, s midőn jónak látá a megállást, parancsolá, szálljak le.
Ezután egy nagy fát mutata. – Mászsz ezen fára, – monda, – s
lövöldözz az itt elmenő elefántokra, kik nagy számmal tartózkodnak
ez erdőségben. Mihelyt egy elesik, tudósíts róla. – Ezt mondván,
eleséget hagya számomra, s visszament a városba, én pedig egész
éjszaka a fán lesben maradtam.
„Ez idő alatt egy elefántot sem vettem észre, de mihelyt a nap
fölkelt, egész csordát láttam jőni. Több nyilat lőttem reájok, s végre
egyet elejtettem. A többiek tüstént eltávozának, s szabad utat
engedének uramhoz mennem, s őt vadászatomról tudósítnom. Ezen
hir áldomásául igen jól megvendégele, dicsérte ügyességemet, és
mindenképen kedvezett. Ezután együtt kimenénk az erdőre, a hol
egy gödröt ástunk, melybe a megölt elefántot eltemettük. Uram
szándékozott ismét eljönni, ha az állat rothadásba fog általmenni,
hogy annak fogait a földből kivegye és eladja.
„E vadászatot két hónapig folytatám, s egy nap sem mult el,
melyen egy elefántot meg ne öltem volna. Nem mindig egy fán
ültem lesben, hanem majd egyikre, majd másikra mentem. Egy
reggel, midőn az elefántok érkezésére várakoztam, nem kevéssé
bámultam el, hogy a helyett, hogy szokás szerint mellettem az
erdőben elmentek volna, megállottak, s iszonyu ordítással, s oly
számosan, hogy a földet egészen ellepték, s ez szinte rezgett
alattok, egyenesen nekem jöttek. Közelítettek azon fához, melyre
másztam, s körülfogák azt mindnyájan kinyujtott orral s reám
függesztett szemmel. Ezen irtózatos látványra egészen elképedtem,
s oly rémülés fogott el, hogy az íj és nyil kezemből kihullottak.
„Félelmeim fölöttébb alaposak voltak. Minekutána az elefántok
egy ideig figyelemmel szemléltek volna, egyik a legnagyobbak közül
átalfogá orrával a fa derekát, s oly erősen, hogy azt gyököstül
kirántá s ledönté. Én a fával együtt leestem; de az állat megfoga
orrával, hátára emele, a melyre a nyakamba akasztott puzdrával
együtt inkább halva, mint élve ültem. Ezután a többiek előtt, kik őt
csoportosan követék, egy helyre vitt, melyet minekutána ottan a
földre letett volna, a többiekkel együtt elhagyott. Képzeljétek, ha
lehetséges, állapotomat; azt hittem aluszom, s nem vagyok ébren.
Végre, minekutána egy ideig a földön feküdtem volna, s nem láték
elefántot, fölkeltem, s látám, hogy egy hosszú és széles halmon
vagyok, mely egészen el volt borítva elefántcsontokkal, s elefánt
fogakkal. Megvallom, hogy e látvány igen sok elméletekre nyujtott
alkalmat. Csodáltam az állatok ösztönét. Nem kétlettem, hogy ez az
ő temetkező helyök, s csak azért vittek oda, hogy azt nekem
megmutassák, hogy szünjem meg őket üldözni, a mi különben is
csak fogaik végett történik. Nem késtem a halmon, hanem a
városnak indultam, s minekutána egy nap s egy éjszaka mentem,
végre uramhoz értem. Minthogy utamban egy elefánttal sem
találkoztam, azt következtettem belőle, hogy ők belebb mentek az
erdőbe, hogy az utat a halomhoz előttem szabadon hagyják.
„Mihelyt uram megpillantott, kiálta előmbe: „Ah szegény
Szindbád, igen aggódtam megtudni, mi lett belőled. Voltam az
erdőn, s egy ujonnan tövestül kidöntött fát s íjat és nyilakat leltem a
földön, s minekutána hiába kerestelek, kétségbe estem, hogy viszont
megleljelek. Beszéld el, kérlek, mi történt veled, s mely szerencsés
eset által maradtál életben. Teljesítém kivánságát. Másnap
mindketten a halomra menénk, s most nagy örömmel győződék meg
annak valóságáról, a mit neki mondottam. Annyi fogat raktunk az
elefántra, melyen kimentünk, a mennyit csak elbirhatott, s midőn
haza térénk, mondá a gazdám: „Édes atyámfia, – mert azon öröm
után, melyet nekem felfedezéseddel, mely engem meg fog
gazdagítni, okoztál, nem akarlak rabszolgának nevezni, – az isten
tetézzen mindenféle boldogsággal és javakkal! Előtted
nyilatkoztatom ki, hogy szabaddá teszlek. Eltitkoltam tőled, de most
tudtodra adom, hogy az elefántok a mi erdőnkben minden évben
számos rabszolgát megöltek, kiket elefántcsontért küldöttünk. Bármi
tanácsot adtunk is nekik, előbb-utóbb életöket veszték, ezen állatok
ravaszsága miatt. Isten téged megmentett dühöktől, s egyedűl veled
éreztette e kegyelmet. Ez bizonysága, hogy ótalmában vagy és
szüksége van rád e földön, itt lenn jót mívelni. Te nekem hihetlen
hasznot szerzesz; mind ekkorig nem szerezhettünk más módon
elefántcsontot, mint ha rabszolgáink életét koczkáztattuk, s most
egész városunk meggazdagul általad. Ne hidd, mintha azt vélném,
hogy szabadságod visszaadásával eléggé megjutalmaztalak; ez
ajándékot még más nevezetes adományokkal is meg fogom toldani.
Az egész várost arra birhatnám, hogy szerencséssé tegyen, de ez oly
dicsőség, melyet magamnak tartok fenn.“
„E nyájas szavakra felelék neki: „Uram, az isten tartson meg
téged: szabadságom, melyet visszaadtál, elégséges arra, hogy
irántam minden kötelezéstől feloldozzon, s nem kivánok más
jutalmat azon szolgálatért, melyet szerencsés voltam neked s
városodnak tenni, az engedelemnél, hogy honomba térhessek.“ Jól
van, – mondá ő, – a Musszou nemsokára hoz oly hajókat hozzánk,
melyek elefántcsonttal rakodnak: majd velök elküldlek, s módot
szerzek a hazamenetelre.“ Ujolag hálat adtam neki az adott
szabadságért, s irántami jó érzeteiért. Nála maradtam a Musszoura
várakozván, s ezalatt annyiszor fordultunk ama halomról, hogy
rakhelyeit tele töltöttük elefántcsonttal. A városnak minden azzal
kereskedő kalmára is ugyanazt tevé, mert a dolog nem sokáig
maradt előttök titokban.
„Vége elérkeztek a hajók, minekutána uram kiválasztotta azt,
melyen haza fogok menni, megraká elefántcsonttal, fele részben az
én számomra. Nem feledkezett el szükséges eleséggel is ellátni, s
még ezen fölül nagy becsü ajándékok, s nevezetes belföldi
termékek, elvitelére is kényszeritett. Minekutána minden velem
közlött jótéteményeiért a lehetőségig hálákat adtam volna, hajóra
szállottam; eleveztünk, s mivel azon kaland, mely szabadságomat
visszaszerzé igen különös vala, lelkem szüntelen avval volt eltelve.
„Kikötöttünk néhány szigetnél, hogy frisitőket vegyünk be. Mivel
hajónk az indiai száraz föld egyik révéből indult, ugyan ottan
szállottunk ki is, s hogy a Balsoráig való tengeri ut veszedelmeit
elkerüljem, az engem illető elefántcsontot kirakattam, eltökélve
utamat szárazon folytatni. Elefántcsontomból nevezetes pénzt
árultam és sok ritka dolgot vásárlottam, hogy azokat
elajándékozzam, s midőn holmimmel az indulásra készen valék, egy
kalmárokból álló karavanhoz csatlódtam. Sokáig utaztam és
szenvedtem, de türelemmel; mert eszembe jutott sokszor, hogy sem
vésztől sem tengeri rablóktól, sem kigyótól, sem más kiállott
veszedelmektől nem lehet tartanom.
„Utoljára vége lett mindezen bajoknak; mert szerencsésen
Bagdádba értem. Tüstént udvarlására mentem a Chalyfnak, s
jelentést tettem követségemről. A fejedelem azt mondá, hogy
utazásom hosszas volta ugyan nyugtalanitotta, de mind e mellett is
mindig volt reménysége, hogy Isten engem el nem fog hagyni. A
mint az elefántokkal való kalandomat elbeszéltem, szörnyen
álmélkodott rajta, s nem fogott volna hitelt adni neki, ha
igazságszeretetemet nem ismerte volna. Ezen történetet és a
többieket, melyeket előtte elbeszéltem, oly nevezeteseknek lelé hogy
egyik irnokára bizta azoknak arany betükkel leendő leirását, hogy
kincstárában megtartassanak. Én a tisztességgel, melyet irántam
mutatott, s az ajándékokkal melyeket adott, nagyon megelégedve
tértem haza, s ettől fogva, csupán családomnak, rokonimnak és
barátimnak éltem.“
Igy végezé Szindbád hetetik és utósó utja elbeszélését, s ezt veté
hozzá Hindbádhoz fordulván: „No barátom hallottál-e valaha akármi
halandót is, ki ennyit szenvedett, s ily szorongató veszélyeknek lett
volna kitéve mint én? Nem méltó és illő-e, hogy én ily sok
nyomoruság után kellemes és nyugalmas életet éljek?“ A mint e
szavakat mondá, hozzá járula Hindbád s kezét megcsókolván
monda: „Való, uram hogy irtózatos veszedelmeket állottál ki, s hogy
bajaim a tiedhez nem is hasonlithatók. Ha szomoritanak is, addig
mig azokat szenvedem, megvigasztalódom rajtok, azon kis haszon
által, melyet belőlök veszek. Nem csak nyugalmas életet érdemelsz,
de méltó vagy azon javakra is, melyeket birsz, mivel oly jól, és
nagylelküleg használod azokat. Vajha halálod órájáig örömben élj!“
Szindbád ismét száz zecchínót adata neki, barátjává fogadá, s
mondá neki, hagyjon föl a terhhordósággal, s ezentuljárjon hozzá
enni, hogy a hajózó Szindbádról egész életében megemlékezzék.
 Abulhasszán Aly Ebn Bekár, és
Harun Arresyd Chalyf kedvencznéje
Semsz El Nihár története.
„Harun Arresyd chalyf uralkodása alatt élt Bagdádban egy
Abulhasszán Ebn Thaher nevü fűszerárus, egy nagy gazdagságu,
mivelt és kellemes személyü ember. Több esze s finomsága volt,
mint rendszerint mesterségebeli embereknek szokott lenni;
embersége, őszintesége s vidám kedve szeretetté s kedveltté tevé
egész világ előtt. A chalyf, ki ismerte becsét, vak bizodalmat
helyezett benne. Annyira becsülte, hogy egészen gondjaira bizá
kedvencznéit mind azokkal ellátni, a mikre szükségök lenne. Ő volt
tehát, ki számukra ruhákat, házi-eszközöket, s ékességeket
választott, s ebben bámulásra méltó izléssel járt el.
Jó tulajdonai s a chalyf kegyelme az emirek s más első rendű
tisztviselők fiait vonták házába, s ez volt az egész udvari nemesség
gyülhelye.
De ezen ifju urak között, kik őt naponkint látogatták, volt egy, kit
többre becsült, mint minden egyebeket, s a kivel különös barátságra
lépett. Ezen urat Abulhasszán Aly Ebn Bekárnak hitták, s egy régi
persa királyi házból származott, mely még állott Bagdádban,
minekutána a muzelmánok Persiát fegyveres hatalommal
meghóditották is. A természetnek öröme látszott benne telni, hogy
ezen herczegben a test és lélek minden ritka tulajdonait egyesitse.
Arcza tökéletes szépségü volt, termete karcsu, magaviselete
könnyüd, s tartása oly lefoglaló, hogy az ember mihelyt rá tekintett,
azonnal szerette is. Ha szólt, az mindig helyes s válogatott
kifejezésekben történt, kellemes és uj fordulattal; szavának
hangjában is volt valami, mely mindeneket elbájolt, kik hallották.
Emellett nagy és éles esze volt, s mindenről bámulatraméltó
helyességel gondolkodott és szólt. Oly tartózkodó és szerény vala,
hogy semmit sem állitott anélkül, hogy a legnagyobb gonddal nem
iparkodott volna azon gyanút elháritani, mintha véleményét másokra
akarná tolni. Ezen dicséretes tulajdonainál fogva épen nem lehet
csodálkozni, hogy Ebn Thaher őt az udvar minden egyéb urfiai fölött
megkülönbözteté, kik nagyobb részint az ő erényeivel épen ellenkező
hibákkal birtak.
Egykoron, midőn ezen herczeg Ebn Thahernél vala, megjelenék
egy hölgy, fekete s fehértarka öszvéren, tiz rabnő közepett, kik őt
gyalog kisérék, s mindnyájan igen szépek valának, a mennyire
tartásukból, s a fátyolon keresztül, mely arczukat födözé, kivenni
lehetett. A hölgy egy négy ujjnyi szélességü rózsaszinü övet visele,
melyen rendkivülvaló nagyságu igazgyöngyök s gyémántok
ragyogtak; s szépségére nézve könnyü volt észrevenni, hogy ugy
mulja fölül kisérőnéit, mint a telehold a kétnapos ujholdat. Valami
vásárlást tett, s mivel Ebn Thaherrel volt szólása, belépett ennek
holtjába, mely csinos és téres vala, s ez őt a legmélyebb tisztelet
jeleivel fogadá, s kérte, üljön le, kezével a főhelyet mutatván ki neki.
A persa herczeg, ki ily szép alkalmat finomsága s udvarisága
kimutatására nem akart elszalasztani, helyre igazitá az arany-
szövetből való vánkosokat, melyeknek a hölgy támasztékául kellett
szolgálniok, s azután sietséggel félrevonula, hogy leülhessen. Azután
üdvözlé őt, megcsókolván a szőnyeget lábainál, ismét fölkele, s
megálla a szőnyeg végénél. Mivel a hölgy Ebn Thaherrel
bizodalmasan volt, levevé fátyolát, s a persa herczeg szemeibe oly
rendkivüli szépséget ragyogtatott, hogy ez attól egész szivéig
megilletődött. A hölgy sem állhatá meg, hogy a herczeget ne
szemlélje, kinek tekintete reá ugyanazon hatást tevé.
„Uram, – szóla hozzá nyájas arczczal, – kérlek ülj le.“
A perzsa herczeg engedelmeskedék, s leüle a szofa szélére.
Szemei folyvást reá tapadtak, s hosszu kortyokban nyeldesé a
szerelem édes mérgét. Mert szépsége oly nagy vala, hogy egy
költőnek következő verseit lehete reá alkalmazni:
„Ő a nap, s lakhelye az ég; vigasztald tehát szívedet a legjobb
vigasztalással;
Mert hozzá nem lehet fölemelkedni, s ő nem szállhat le hozzád.“
Észrevevé a hölgy, mi történt ennek lelkében; s ezen felfödözés
egészen fölgyujtá iránta. Fölkele, közelite Ebn Thaherhez, s
minekutána halkan szólott volna vele látogatása tárgyáról, kérdezé
őtet a persa herczeg nevéről s honáról. „Asszonyom – felele neki Ebn
Thaher, – ezen ifju urat, kiről szólsz, Abulhasszan Aly Ebn Bekárnak
hiják, s királyi vérségü herczeg.“
A hölgy nagyon megőrült, értvén, hogy az, kit már is oly
szenvedelmesen szeretett, oly főrendü volt. „Azt akarod kétségkivül
mondani, – kezdé ujra, – hogy ő a persa királyoktól származik?“ –
„Igenis asszonyom – felele Ebn Thaher, – az utolsó persa királyok
ősei. Ezen ország meghóditása óta az ő házabeli herczegek mindig
megkülönbözteték magukat a chalyf udvaránál.“ „Nagy örömet
szerzesz vele, – monda erre, – hogy ezen ifju urral megismertetsz.
Mihelyt ezen asszonyt küldöm, – ezt veté hozzá, egyik rabnőjére
mutatván, hogy hozzám hivassalak, kérlek, hozd el őt is magaddal.
Szeretném neki házam pompáját megmutatni, hogy dicsekedhessék
avval, hogy a bagdádi főembereknél nem uralkodik fösvénység.
Érted, mit akarok mondani. Ne feledd el; különben igen
megharagszom reád, és életemben soha sem jövök ide többé.“
Ebn Thahernek sokkal élesebb esze volt, hogy sem ezen
szavakból a hölgy érzelmeit ki ne ismerhette volna. „Fejdelemné,
királyné, – felele, – isten mentsen meg, hogy neked valaha ellenem
haragra okot adjak. Mindig törvényül fogom tenni magamnak,
parancsaidat teljesiteni.“
Ezen feleletre bucsut vőn a hölgy Ebn Thahertől, fejhajtással
köszönvén neki; s minekutána a persa herczegnek egy nyájas
pillanatot vetett volna, fölüle öszvérére, s ellovagla…
 A persa herczeg halálban szerelmes lett a szép hölgybe,
szemeivel kiséré őt, a mig láthatá; s midőn már régen eltünt is
pillanatai elől, szemeit mégis azon utra irányzá, a melyen az elmene.
Ebn Thaher figyelmezteté, hogy néhány ember szemmel tartja, s
nevetni kezd helyzetén. „Ah, – monda neki a herczeg, – azon
emberek és te szánakozni fognátok rajtam, ha tudnátok, hogy ama
szép hölgy, ki tőled most elmene, énemnek jobb részét magával
elvivé, s a többi rész arra törekszik, hogy amattól el ne szakadjon!
Mondd meg, kényszeritlek reá, – ezt veté hozzá, – ki az a hölgy, ki
az embereket szerelemre készteti, s nem hagy nekik időt az
eszméletre?“
„Uram, – felele neki Ebn Thaher, – az a hires Semsz el Nihár,
urunknak a chalyfnak első kedvencznéje.“
„Igazán viseli e nevet, – vága szavába a herczeg, mert szebb,
mint a nap felhőtlen égen.“ – „Az való, felele Ebn Thaher, – de
szereti is ám az igazhitüek uralkodója, vagyis inkább imádja.
Világosan megparancsolá nekem, hogy neki mindent adjak, a mit
tőlem kér, sőt a mennyire csak tehetségemben áll, minden kivánatait
megelőzzem.“
Azért szóla igy hozzá, mert vissza akará tartóztatni, nehogy oly
szerelembe keveredjék, mely csak szerencsétlen lehete: azonban ez
csak arra szolgált, hogy őt még inkább fölgyujtsa. „Sejtettem kecses
Semsz el Nihár, – kiálta, – hogy nem lesz szabad gondolatimat
hozzádig fölemelnem, s még is érzem, noha reménytelenül tőled
szerettetnem, hogy nem áll hatalmamban megszünnöm téged
szeretni. Örökké foglak tehát szeretni, s áldani fogom végzetemet a
legszebb lény rabszolgájának lennem, kire valaha nap sütött.“
Mig a persa herczeg igy szentelé szivét a szép Semsz el Nihárnak,
ez haza tértében utakról s módokról gondolkodék, hogy a herczeget
láthassa, s vele tartalék nélkül mulathasson.
Alig ért vissza palotájába, azonnal elküldé Ebn Thaherhez
asszonyai közül azt, kit neki megmutatott s kiben egész bizodalmát
helyezte, azt izenvén neki, hogy a persa herczeggel haladék nélkül
hozzá menjen.
A rabnő azon pillanatban ére Ebn Thaher boltjába, midőn az még
a persa herczeggel szóla, s a legerősebb okok által iparkodott a
chalyf kedvencznéje iránt való szerelméről lebeszélni. Midőn
mindkettőjöket együtt találá, igy szóla hozzájok: „Uraim az én tisztelt
asszonyom Semsz el Nihár, az igazhitüek uralkodójának első
kedvencznéje kéret benneteket, menjetek palotájába, a hol
várakozik reátok.“
Ebn Thaher, hogy tüsténti engedelmességét megmutassa,
azonnal fölkele, és semmit sem felelvén a rabnőnek, azt némi
viszolgással követé. A herczeg ellenben nem is gondola a
veszedelemmel, mely ezen látogatással össze volt kötve. Ebn Thaher
jelenléte, kinek szabad járása volt a kedvencznéhez, fölmenté
minden nyugtalanságtól. Mindketten követék a rabnőt, ki egy kissé
előre ment a chalyf palotájába, s vele együtt Semsz el Nihár kis
palotájának ajtajához értek, mely már ki vala nyitva. Mindeniköket
egy nagy terembe vezeté, s kérte, üljenek le.
A herczeg azt vélte, hogy ama gyönyörteli palotáknak egyikébe
tétetett által, melyeket a más világra igérnek. Semmit sem látott
még, a mit ezen hely pompájával össze lehetett volna hasonlitani,
hol mostan vala. A lábszőnyegek, támaszvánkosok, s a szófának
egyéb tartozékai, a házieszközök, az épitő mesterség ékességei,
bámulásra ragadó szépségüek s gazdagok valának.
Nemsokára, minekutána Ebn Thaherrel leült volna, egy csinos
fekete rabnő egy asztalt hozott elejökbe, megrakva a
legválogatottabb étkekkel, melyeknek drágalátos illata készitésök
finomságát hirdeté.
Mig ettek, a rabnő, ki ide vezeté, nem hagyá el őket; nagyon
szorgoskodott nekik azon étkeket ajánlani, melyeket legjobbaknak
tartott; más rabnők az asztal vége felé jó bort töltögettek nekik.
Midőn készek valának, mindeniknek különösen egy medenczét adtak,
egy vizzel töltött arany edénynyel együtt, kezeiket megmosniok;
ezután egy arany-szenelőt vittek nekiök égő aloefával, melylyel
szakállukat s ruháikat megfüstölék. Jó illatu vizet sem felejtettek el, s
különösen erre rendelt s gyémánttal és rubinnal rakott arany-
edényben volt ez, s két kezeikre locsoltatott, melylyel a szokáshoz
képest szakállukat s arczukat megnedvesiték.
Ismét letelepedének; de alig ültek le, kéré őket a rabnő, keljenek
föl s kövessék őtet. Kinyitá a terem egyik ajtaját, melyben valának, s
egy még nagyobb s bámulandóbb épületü terembe léptek: ékesb
kupja vala, alabastrom-fehérségü száz márványoszloptól tartva. Ezen
oszlopok fejezetei s lábai különféle nemü négylábu s szárnyas-állatok
aranyozott képműveivel valának ékesitve. Ezen rendkivüli terem
lábszőnyege egyetlen egy darab aranyszövetből állott, piros és fehér
selyemmel himzett rózsapamatokkal, s a szintugy arab izléssel festett
kuppal együtt bájos tekintetet adott. Mindenik oszloppár között egy
hasonlómód ékesitett kis szófa állott, nagy porczellán, jáspis, gágát,
porphyr, achát, s más becses kő-edényekkel, aranynyal, és
drágakövekkel fényesitve. Az oszlopok közei mind megannyi nagy
ablakok valának kihajló s a szofákként ékesitett támaszokkal, s a
világon a legvarázsabb kertre tekintének. Ennek utai különféle szinü
kövecsekkel a terem lábszőnyegét utánozták elannyira, hogy ha az
ember be és kitekintett, ugy tetszék, mintha a terem és a kert
minden bájaival egy szőnyegen állanának. A kilátás körösleg az utak
hosszában két kristálytisztaságu vizcsatorna által határoztatott,
melyek hasonló körben folytak a gömbölyeg teremmel, s melyek
közül az egyik kissé magasabb, mintegy kiterjesztett ezüst lepel
hullott az alantabba. Bizonyos távolságra aranyos ércz-edények
voltak felállitva csemetékkel és virágokkal rakva. Ezen határok sugár
és lombos fákkal beültetett nagy téreket vágának keresztül, hol ezer
madár zengzetes karéneket hangoztatá, s a szemet ide s tova
repdesésökkel s a légben tartó majd ártatlan, majd véres harczaikkal
mulattatá.
A herczeg és Ebn Thaher sokáig késének e nagy pompa
szemléleténél. Minden tárgynál, mely szemökbe tünt, hangos
bámulásra s csodálkozásra fakadtak; kiváltképen a persa herczeg, ki
soha sem látott valami olyast, melyet azzal, a mit most látott, össze
lehetett volna hasonlitani. Ebn Thaher pedig, noha már néhányszor
volt ezen pompás helyen, oly szépségeket födözött fel benne,
melyek előtte még egészen ujaknak tetszének. Egy szóval nem
győzték e sok ritka tárgyat csodálni, s még avval mulatának, a mint
egy gazdagon öltözött asszonyi társaságot pillantának meg.
Mindnyájan kün ülének egy kis távolságra a teremtől, mindenik ezüst
sodorral ékesitett indiai juharfa széken, hangszerrel kezökben, s csak
parancsot várának, hogy rajta játszanak.
Mindketten a támaszokhoz állának, a honnan ezen rabnők
arczaikat lehetett látni: s innen jobbra tekintvén, egy nagy udvarra
látának, melyből lépcsők menének le a kertbe, s a mely igen szép
szobáktól volt körülvéve.
A rabnő ott hagyá őket, s maguk maradván egy darabig, együtt
beszélgetének. „Mint okos ember, – monda a persa herczeg, – nagy
gyönyörüséggel szemléled, tudom, te is a nagyság s hatalom ezen
jeleit. Én részemről azt hiszem, hogy ennél a világon semmi sincs
bámulatosabb; de ha eszembe jut, hogy ez a felettébb is szeretetre
méltó Semsz el Nihár laka, s hogy a föld első fejdelme tartja őt itt
fogva, megvallom, hogy magamat a legboldogtalanabb embernek
érzem. Ugy tetszik, nincs kegyetlenebb végzet az enyémnél, oly
tárgyat szeretnem, ki vágytársam kezében van, és pedig ott, hol
vágytársam oly hatalmas, hogy e pillanatban sem vagyok
bátorságban életem felől.“
Ebn Thaher igy hallván szólni a persa herczeget, ezt felelé neki:
„Adná isten, uram, hogy szintoly bizonyossá tehetnélek szerelmed
szerencsés sikeréről, mint életed bátorsága felől. Noha e pompás
palota a chalyfé, ki ezt különösen Semsz el Nihár számára építtette,
mint egyik részét ön palotájának.“ „Az örök örömek palotája“ neve
alatt: tudjad mégis, hogy ezen hölgy evvel teljes szabadságban él.
Nincs körülvéve heréltektől, kik tetteire vigyáznának. Saját házi
cselédei vannak, kiken határtalanul uralkodik. Senkitől sem kér
engedelmet, ha a városba akar kimenni; s akkor jő meg, mikor neki
tetszik; és soha sem látogatja meg a chalyf a nélkül, hogy Mezrurt, a
heréltek fejét erről való tudósitással hozzá ne küldené, hogy
elfogadására elkészülhessen. Egészen nyugodt lehetsz tehát, s
minden figyelmedet a muzsikára fordithatod, melylyel a mint látom,
Semsz el Nihár meg akar tisztelni.“
Végezvén Ebn Thaher beszédét láták a kedvenczné biztos
rabnőjét jőni, ki az előttök ülö nőknek parancsot ada, hogy
énekeljenek s hangszereiken játszszanak. Azonnal mindnyájan
egyetemben játszának mintegy bevezetésül; s minekutána egy
darabig igy játszottak volna, elkezde egyik magánosan énekelni, s
hangját egy lanttal kiséré, melyet bámulandó szépséggel játszott.
Zengzetes szavával következő verseket éneklé:
„Oh szépség! ki iránt a szerelem minden pillantattal nő
szivemben, uralkodjál fölöttem tetszésed szerint;
„S hűtsed közelitéseddel szivem lángjait, melyet távozásod
megemészt.
„Végy jutalmul a mit akarsz; – de én nem adhatok más jutalmat,
mint kinos halálomat!“
Mivel meg volt neki hagyva, micsoda tárgyról énekeljen, szavai
úgy megegyeztek a persa herczeg érzelmeivel, hogy ez nem
tartóztathatá magát, hogy az ének végével javalását ki ne jelentse.
„Lehetséges-e, – kiálta, – hogy neked hatalmad vagyon a szivekbe
látni, s arról való tudomásod, a mi az enyémben történik birt reá,
hogy bájos szavadat velünk az énekben hallasd? önmagam sem
birnám magamat másképen kifejezni.“
Az énekesné semmit sem felelt e megszólitásra. Folytatá énekét,
s még következő verseket mondá:
„Szerelemre gyúladtam irántad a nélkül, hogy valaha tudtam
volna, mi a szerelem.
„Szivemben, és keblemben oly láng dühödik, mely őrültté teszen.
 „A könyhullatás szent tisztemmé leve; s az önkénytlen
sohajtozást nem hagyhatom el.“
A herczeg ezen ugy megilletődött, hogy e szavakat könyes
szemekkel ismétlé: a mi eléggé kijelenté, hogy azok értelmét magára
alkalmazta. Midőn minden verseit elénekelte volna, fölkele
kisérőnéivel, s mindnyájan ezen éneket mondák: „Most kel föl a tele
hold teljes fényében, s majdan a naphoz fog közeliteni.“
Ez azt jelenté, hogy Semsz el Nihár mindjárt megjelenik, s a
persa herczegnek szerencséje lesz őtet láthatni.
Valóban észrevevé Ebn Thaher s a persa herczeg, az udvar felé
tekintvén, hogy közelit a biztos rabnő, tiz fekete nővel együtt, kik
nagy bajjal emelének egy bámulandó mivü merő ezüst-thrónust,
melyet bizonyos távolságra elejökbe letétetett, melyre a fekete
rabnők egy ut kezdeténél a fák mögé vonták magokat.
Mindjárt ezután jöve husz, mind szépen, gazdagon, s egyenlőn
öltözött hölgy, kettős sorban, mindenik egy hangszerrel, melyen
játszottak, s mellé énekeltek, s igy a thrónus két oldalára állottak.
Mindezen dolgok annyival inkább lefoglalák a persa herczeg és
Ebn Thaher figyelmét, mivel mindketten vágytak látni mivel fogna ez
végződni.
Végre látának ugyanazon ajtónál, melyből a tiz fekete rabnő az
ezüst-thrónussal, s a husz énekesné jött, tiz más egyaránt szépen s
gazdagon öltözött hölgyet megjelenni, kik ott néhány pillanatig
megállapodának. Asszonyukat várák, ki végre előjöve s közükbe
lépett…
Könnyen kiösmerszett közülök mind termete s fennséges tartása
által, mind pedig egy aranynyal szövött égszinü igen könnyüd
palástnál fogva; ezt vállaira akasztva ruhája fölött viselé, mely a
legcsinosb, izletesb és pompásb vala, a mit csak gondolni lehet. A
gyöngyök, gyémántok és rubinok, melyek ékességéül szolgáltak,
nem voltak felesleg alkotva, mind ez kis számmal vala, de válogatott
s megbecsülhetlen értékü. Oly felséggel járdala, mint a nap a
fellegeken keresztülmentében, mely fényét fölfogja, de el nem
takarhatja, s felüle az ezüst-thrónusra, mely számára hozatott oda. A
persa herczeg, mihelyt Semsz el Nihárt meglátá, csak érte voltak
szemei. „Nem tudakozzuk többé, a kit kerestünk, mihelyt
megpillantjuk, – szóla Ebn Thaherhez; – minden kétség elenyészik,
mihelyt az igazság kinyilatkozik. Látod-e e bájos szépséget? ő oka
kinaimnak: kinaimnak, melyeket áldok, és soha sem szünöm meg
áldani, bármi kemények s hosszadalmasak legyenek is! E tekintetnél
nem birok magammal; lelkem nyugtalankodik, s föllázad, s érzem,
hogy el akar hagyni. Eredj el tehát oh lelkem, megengedem azt
neked! de tedd azt e gyarló test javára s megtartására. Te vagy az
kegyetlen Ebn Thaher, ki e zavart okozád: azt vélted, nagy örömet
okozol nekem azzal, hogy ide vezetél; s látom, hogy vesztemre
jöttem ide. – Bocsáss meg, – szóla tovább, magát ismét
összeszedvén, – csalatkozom, örömest jöttem ide, s csupán
magamat vádolhatom.“ E szavaknál könyekre fakada.
„Örvendek, – monda erre Ebn Thaher, – hogy igazságos vagy
irántam. Midőn azt mondottam, hogy Semsz el Nihár a chalyf
kedvencznéje, egyenesen azért cselekedtem, hogy e boldogtalan
szenvedélyt megelőzzem, melyet kedvteléssel táplálsz szivedben.
Mindennek, a mit látsz, vissza kell attól tartóztatnia, s csupán a hála
érzeteinek szabad helyet engedned azon tisztességért, melyet Semsz
el Nihár mutata irántad, megparancsolván nekem, hogy velem ide
hozzalak. Hídd vissza tehát megzavarodott elmédet, s tedd magad
oly állapotba, hogy előtte megjelenhessél, miként az illendőség
kivánja. Ime itt jő. Ha ennyire nem ment volna a dolog, más módot
vennék elő; de mivel már megtörtént, kérem istent, hogy meg ne
bánjuk. – Azt kell még eszedbe juttatnom, – folytatá tovább, – hogy
a szerelem áruló, s oly örvénybe buktathat, melyből soha többé ki
nem szabadulhatsz.“
Ebn Thaher nem ért rá többet szólni, mivel Semsz el Nihár
elérkezék. Fölüle a thrónusra, s mindkettőjöket fejhajtással köszönté.
De szemei a persa herczegen veszének, s egymással néma és
sohajtással kevert nyelven beszélének, mely által néhány pillanat
alatt többet mondottak, mint szavakkal hosszu ideig mondhattak
volna. Mennél tovább nézé Semsz el Nihár a herczeget, pillantatai
annál inkább megerősiték a gondolatban, hogy ez nem idegen
iránta; s meggyőződvén a herczeg viszonszerelméről, magát a
világon a legboldogabb személynek érezé. Végre elforditá róla
szemeit, s parancsolá a nőknek, kik először énekeltek, hogy
közelitsenek. Ezek fölkelének, s mig oda menének, a fekete nők
előjővén a fák mögül, utánok vivék a székeket s elrakák közel a
terem kinyúló ablakához, hol Ebn Thaher és a persa herczeg ültek,
oly móddal, hogy a székek a kedvenczné thrónusával, s a nőkkel
oldalai mellett, előttök egy félkört képzének.
Midőn a nők, kik előbb a székeken ültek, Semsz el Nihár egy
intésére mindnyájan helyükre ültek volna, kiválaszta közülök kecses
asszonyuk egyet énekelni. Ezen nő megigazitván lantját, következő
dalt éneklé:
„Két szerető, ki egymást igazán szereti, határtalan hajlandósággal
viseltetik egymás iránt; szivök két különvált testben csak egy; ha
akadály tolódik ohajtásuk ellen, ezt mondhatnák könyes szemekkel:
„Ha egymást szeretjük, mert szeretetreméltónak találjuk, szabad-e
azért bennünket szidalmazni? Szidalmazzák inkább a végzetet.“
Semsz el Nihár e szavakat pillanataival s mozdulataival oly nyilván
magára s a perzsa herczegre magyarázá, hogy ez magát tovább nem
tartóztathatá. Félig fölálla, kihajola az ablakból, s egyet azon nő
legközelebbi társnői közül, ki akkor énekelt, oda hiván, ezt mondá
neki: „Hallgass reám, s légy oly szives lantoddal azon éneket kisérni,
melyet kezdeni fogok.“ Most egy dalt énekle, melynek forró s
szenvedelmes szavai teljesen kifejezék szerelme hevét.
Mihelyt elvégzé, Semsz el Nihár követte példáját, s ezt mondá
egyik nőnek: „Hallgass reám, s kisérd énekemet.“ Egyszersmind egy
dalt énekle, mely a herczeg szivét méginkább lángba borítá; s ez
ismét egy énekkel felele neki, mely még szenvedelmesebb vala, mint
az először énekelt.
 Midőn a két szerelmes igy jelenté ki énekeik által kölcsönös
hajlandóságukat, Semsz el Nihár nem birt a magáé hatalmának
ellenállani, egészen magán kivül fölemelkedék thrónusáról, s közelíte
a terem ajtajához. A herczeg elértvén szándékát, azonnal fölkele s
elébe siete. Mindketten az ajtó alatt találkozának, kinyujták egymás
elébe kezeiket, s oly hévvel ölelék meg egymást, hogy mindketten
elájulának. Lerogytak volna, ha a nők, kik Semsz el Nihárt követték,
meg nem akadályozzák; ezek fölfogák s egy szófára vitték, hol ismét
magukhoz hozák, jószagu vizet locsolván arczaikra s több más jó
illatokat szivatván be velök.
Midőn mindketten felocsudtak, Semsz el Nihár legelső dolga is az
vala, hogy mindenfelé tekintgetett, s Ebn Thahert nem látván,
kérdezé hirtelen, hol van. Ebn Thaher tiszteletből távozék el, mig a
nők asszonyuk körül foglalatoskodának; s méltán félt annak rosz
következéseitől, a mit most látott. Mihelyt hallá, hogy Semsz el Nihár
őtet kérdezi, közelítvén elébe lépe…
Semsz el Nihár megörült, hogy Ebn Thahert látá, s örömét
következő lekötelező szavakkal jelenté ki neki: „Ebn Thaher, nem
tudom, hogy mutassam ki hálámat azon véghetetlen
lekötelezésekért, melyekkel neked tartozom. Nélküled sohasem
ismertem volna meg a perzsa herczeget, s a legszeretetreméltóbbat,
a mi a világon van, sohasem szerettem volna. Azonban légy
meggyőződve, hogy nem halok meg háládatlanul, hanem hálám, ha
lehet, megfelel a szolgálatnak, melyet neked köszönök.“
Ebn Thaher ezen udvarias megszólításra csak egy mély
meghajlással felele és Semsz el Nihárnak minden vágyai teljesedését
kiváná.
Semsz el Nihár most a perzsa herczeghez fordula, ki mellette ült,
s egy kis zavarodással tekintvén reá a köztük történtek miatt, s igy
szóla hozzá: „Kedvesem! bizonyos vagyok benne, hogy szeretsz; s
bármily hévvel szeress is, nem kételkedhetel rajta, hogy szerelmem
szintoly forró, mint a tied. De ne titkoljuk el magunk előtt,
bármennyire megegyeznek is érzelmeid az enyéimmel, mégsem
látok egyebet számodra is, mint a magaméra, gondnál, ohajtozásnál
és halálos fájdalomnál. Nincs más szer szenvedéseink ellen, mint
hogy egymást mindenha szeressük, magunkat az ég akaratjába
megadjuk, s elvárjuk, mit végzend felőlünk.“ – „Asszonyom, – felele
a perzsa herczeg, – a világon a legnagyobb igazságtalanságot
tennéd velem, ha szerelmem tartósságában csak egy pillanatig
kételkednél is; ugy van ez egyesülve lelkemmel, hogy annak jobbik
részét teszi, s még holtom után is meg fogom azt tartani.
Szenvedések, kínok, gyötrelmek, semmi sem képes meggátolni
abban, hogy szeresselek.“ E szavakat mondván, szemeiből könyek
csordulának és Semsz el Nihár sem tartóztathatá a magáéit.
Ebn Thaher használván az időt, igy szólt: „Asszonyom, – monda
neki, – bocsáss meg, ha arra emlékeztetlek, hogy a helyett, hogy
könyekben olvadoztok, inkább örülnötök kellene, hogy igy egyesülve
vagytok. Nem foghatom meg fájdalmatokat. Hogy lesz majd akkor,
ha a szükség kényszerít benneteket az elválásra? Már régóta
vagyunk itten; s tudod asszonyom, ideje van, hogy visszavonuljunk.“
– „Ah be kegyetlen vagy! – felele Semsz el Nihár. – Te, ki ismered
könyeim okát, nem szánakozol-e boldogtalan állapotomon, melyben
látsz? Szomoru kénytelenség! mit vétettem, hogy alája kell
vettetnem a kegyetlen törvénynek, mely tilt tégedet azzal
megörvendeztetni, a mit egyedűl szeretek?“
Meg lévén győződve a felől, hogy Ebn Thaher csak iránta való
barátságból szólt ugy hozzá, nem vevé tőle rosz néven, a mit
mondott, sőt inkább hasznára fordítá. Valóban inte a biztos
rabnőnek, s ez tüstént kimene, s nemsokára azután egy
gyümölcscsel rakott kis ezüst-asztalt vivén be, asszonya s a perzsa
herczeg közé állítá. Semsz el Nihár kiválasztván a legjavát, a
herczegnek nyujtá, s kérte, egyék belőle az ő kedvéért. Elvevé ez, s
azon helyen szájához érteté, melyet az illetett. Ő is nyujtott néhány
gyümölcsöt Semsz el Nihárnak, melyet ez elfogada, s hasonlóképen
megett. Nem feledé el Ebn Thahert is megkinálni, hogy velök egyék;
de ez oly helyen látván magát, hol bátorságban nem vélé, jobb
szeretett volna otthon lenni, s csak becsületből evett. Minekutána az
asztalt fölszedték, egy ezüst-medenczét hozának s egy arany-edényt
tele vizzel, s mindnyájan megmosák kezeiket. Ezután leülének
helyeikre; a tiz nő közül hárman külön-külön egy csészét hozának
hegyi kristályból, tele drágalátos borral, arany alsó-csészén, s letevék
Semsz el Nihár, a perzsa herczeg és Ebn Thaher elébe.
Hogy inkább magokban legyenek, Semsz el Nihár csak a tiz
fekete nőt fogá ott, kik énekelni és játszani tudtak; s minekutána a
többieket mind elküldötte volna, vevé az egyik csészét, s kezében
tartván, következő szerelmes szavakat éneklé, melyeket egyik a nők
közül lantjával kisére:
„Éltemet adom azért, ki köszöntésemet oly nyájasan viszonzá;
megujítá kéjemet s szerelmemet, midőn már minden reményről
lemondottam.
Valahányszor megjelen ő, elárulja vágyásom, titkaimat, s
kinyilatkoztatja annak, ki irigyli azt tőlem, a mi belsőmben történik.
Ő irigységből sir, én szerelemkéjből; a ki ezt látja, azt vélhetné,
hogy mind ketten iránta való szerelmünkben sirunk.“
Ezt énekelvén, ivék, azután vevé a másik csészét, a herczegnek
nyujtá s kéré, igya ki kedvéért. Ez elvevé a szerelem, öröm
elragadtatásával; de minekelőtte innék, ő is a következő dalt éneklé,
melyet egy másik nő kisére húrjátékával:
„Folynak könyeim, hasonlók boromhoz, s elegyülnek vele; kinek
volt valaha szeme a pohara, mint nekem?
Valóban nem tudom, bor buzog-e szemeimből, vagy könyüimet
iszom.“ S igy énekelvén, könyek csordulának ki szemeiből.
Semsz el Nihár végre a harmadik csészét Ebn Thahernek nyujtá,
ki kegyét s a vele tett becsületet udvariasan megköszöné; s egy
másik rabnő lantot fogván, következő verseket éneklé helyette:
„Egymást űzik a könyek orczáin, a szerelemtűz miatt, mely
keblében dühödik.
 Sir szerelmese közelében, „félvén távozásától. Távol s közel
egyaránt özönlenek könyei.“
Ezután kivevé Semsz el Nihár a lantot egyik nő kezéből, s oly
szenvedelemmel kiséré szavával, hogy egészen magán kivül látszék;
s a perzsa herczeg merően reá szegzett szemekkel mozdulatlanul
üle, mintha meg lett volna varázsolva.
E közben a biztos rabnő rémülten jött be, s ezt mondá
asszonyának: „Nagyságos asszonyom, Mezrur s még két udvari tiszt,
több herélttel együtt, az ajtónál vannak, s a chalyf nevében akarnak
veled szólni.“ Midőn a perzsa herczeg s Ebn Thaher e szavakat
hallák, elváltozának szinökben, s reszketni kezdének, mintha
veszedelmök már bizonyos lett volna. De Semsz el Nihár, ki ezt
észrevevé, megnyugtatta őket egy sohajtással…
Minekutána Semsz el Nihár a perzsa herczeget és Ebn Thahert
megnyugtatta volna, azt bizá biztos rabnőjére, hogy menjen ki, s
Mezrurral s a chalyf két más udvari tisztjével mindaddig
beszélgessen, mig ő magát annyira rendbe fogja szedni, hogy őket
elfogadhassa s neki meg fogja izenni, hogy vezesse be őket.
Azonnal megparancsolá, hogy a terem minden ablakait csukják
be, s a festett kárpitokat a kert felől ereszszék le. S minekutána a
herczeget s Ebn Thahert bizonyossá tette volna, hogy félelem nélkül
ott maradhatna, kimene a kertbe nyiló ajtón, s azt maga után
bezárá. De bármint biztatta is őket, hogy ne féljenek, mégis
mindketten a legnagyobb nyugtalanságban hánykódtak, míg magok
valának.
Mihelyt a kertbe ért Semsz el Nihár kisérőivel, elhordatá a
székeket, melyeken a nők az ablakhoz közel a perzsa herczeg és Ebn
Thaher előtt ültek s játszottak; s minekutána mindent ugy
elrendeltetett volna, a mint kiváná, leüle ezüst-thrónusára. Ezután
megparancsoltatá a biztos rabnőnek, hogy a heréltek fejét s a két
altisztviselőt vezesse be.
 Megjelenének ezek husz fekete herélt kiséretében, mindnyájan
gazdagon öltözve, karddal oldalaikon, s négyujjnyi szélességü arany-
övvel. Mihelyt megláták távolról a kedvencznét, mély tiszteletet
tevének neki, melyet ő thrónusán viszonoza. A mint közelebb
érének, fölkele s Mezrurnak, ki legelől volt, elejébe mene. Kérdezé,
mi ujságot hoz; s ez igy felele: „Asszonyom, az igazhitüek
uralkodója, ki hozzád küld, azt bizá reám, adjam értésedre, hogy
nem élhet tovább látásod nélkül. Szándékozik ez éjjel meglátogatni;
azért jöttem, hogy erről tudósitsalak, hogy elkészülhess
elfogadására. Reményli, asszonyom, hogy te szint oly örömmel fogod
őt látni, a mily nyugtalanul várja ő, hogy nálad lehessen.“
Mezrurnak ezen megszólítására Semsz el Nihár földre borula,
hogy a chalyf parancsa iránt való engedelmességét kinyilatkoztassa.
Midőn ismét fölkele, ezt mondá neki: „Kérlek, mondd meg az
igazhitüek uralkodójának, hogy mindig dicsőségemnek fogom tartani
ő fölsége parancsait teljesiteni, hogy az ő rabnője iparkodni fog őt
minden illető tisztelettel fogadni.“
Egyszersmind parancsolá biztos rabnőjének, hogy a palotát az
ezen szolgálatra rendelt fekete rabnők által a chalyf elfogadására
készittesse el. Ezután a heréltek fejét következő szavakkal bocsátá
el: „Tudod, hogy egy kis idő kivántatik arra, mig az ember mindent
elkészit. Eszközöld ki tehát, kérlek igen nagyon, hogy magát egy
kissé türtőztesse, nehogy ide érkeztével rendetlenségben találjon
bennünket.“
Midőn a heréltek feje és kisérői eltávozának, Semsz el Nihár
nagyon szomoruan tért vissza a terembe, mivel kénytelen volt a
perzsa herczeget előbb elbocsátani, mintsem gondolta. Ismét könyes
szemekkel közelite hozzá; a mi Ebn Thaher ijedségét, ki azt rosz
előjelenségnek vevé, még inkább nevelte.
„Asszonyom, – szóla hozzá a herczeg, – látom azt jelenteni jösz,
hogy el kell válnunk. Csak roszabbtól ne kelljen félnem, reménylem
az ég fog annyi türelmet ajándékozni, a mennyire szükségem lesz
távolléted elviseléséhez.“ – „Ah édes kedves szivem, édes kedves
lelkem, – vága szavába a felettébb érzékeny Semsz el Nihár, – beh
boldog vagy te, beh boldogtalannak érzem magamat, ha sorsodat
gyászos végzetemmel össze hasonlitom! Te kétségkivül szenvedni
fogsz, ha engem nem látsz; de csak ez lesz minden gyötrelmed, s
vigasztalhatod magadat azon reménységgel, hogy engem ismét meg
fogsz láthatni. Én ellenben, igaz egek, be kemény kisértetbe fogok
tétetni! Nem csak annak tekintetétől fosztatom meg, kit egyedül
szeretek, hanem még egy más tárgyét is kell türnöm, kit előttem
gyülöletessé tettél! Nem fogja-e a chalyf érkezése távozásodat
eszembe juttatni? s hogy mutathatnám, képeddel foglalatoskodván,
e fejedelemnek azon örömet, melyet ekkorig, valahányszor
látogatásomra jött, szemeimben látott? Lelkem el lesz szórva midőn
vele beszélek; s a legcsekélyebb kedvezések mind meg annyi gyilkok
lesznek, melyek szivemet szurdalják. Hogyan fognak még tetszhetni
hizelgései, s enyelgései? Látod herczeg, mily gyötrelmeknek leszek
kitéve, mihelyt nem látlak!“ Özönlő könyei s sóhajtásai nem hagyák
többet szólni. A persa herczeg felelni akart neki; de nem volt hozzá
ereje: ön fájdalma, és az, melyet szerelmese láttatott vele,
megnémitották nyelvét.
Ebn Thaher, ki csak azon tünődött, miképen mehessen ki a
palotából, kénytelen volt mindeniket vigasztalni, türelemre intvén. De
a biztos rabnő belépvén, félbe szakasztá beszédét: „Asszonyom, –
szóla Semsz el Nihárhoz, – nem lehet időt vesztenünk: a heréltek
már jőnek, s tudod, hogy utánok nem sokára a chalyf is
megérkezik.“ – „Oh egek be kegyetlen ez elválás!“ – kiálta a
kedvenczné. – „Siess, – monda aztán a biztosnénak, – s vezesd
ezeket a függő folyosóra, mely egyik felől a kertbe, s más felől a
Tigrisre szolgál, s ha az éjjel legsűrübb sötétét terjeszti ki a föld
felett, bocsásd ki őtet a hátulsó ajtón, hogy bátorságban
mehessenek haza.
E szavakkal forrón megölelé a persa herczeget, egy szót sem
szólhatván neki, s oly zavarban mene a chalyf elé, melyet könnyen
képzelhetni.
 Azonban a biztos rabnő a herczeget, s Ebn Thahert a folyosóra
vezeté, melyet Semsz el Nihár neki megjegyezett; itt magukra hagyá
őket, a rájok zárá az ajtót, s eltávozék, bizonyossá tévén előbb őket,
hogy semmitől sem tarthatnak, hogy ő el fog jőni, s kibocsátja őket,
ha ideje lesz…“
Midőn Semsz el Nihár biztos rabnője eltávozott, a persa herczeg
és Ebn Thaher elfeledék ennek biztatását, hogy semmitől se
tartsanak. Megvizsgálák az egész folyosót, s iszonyu rémülés fogá el
őket, midőn semmi rést sem lelének, melyen kisuhanhatnának, ha
talán a chalyfnak, vagy valamelyik emberének, eszökbe jutna oda
menni.
Egy világos fény, melyet a kert felől a rostély ablakon által
megpillantának, arra birá őket, hogy közelebb lépjenek
megszemlélni, honnan jő. Ez száz fehér viasz fáklyától származott,
melyet ugyan annyi fiatal fekete herélt tarta kezében. Ezen ifjakat
száznál több idősb herélt követé, mindnyájan a chalyf palotájának
nő-őrei közül, szintugy öltözve, s karddal fegyverkezetten, mint azok,
kikről már szólottam. Utánok méne a chalyf, Mezrur a heréltek feje,
és Vasszif azoknak második tisztjök között, amaz jobbja, s ez balja
felől lévén.
Semsz el Nihár a chalyfot egy fasor végénél várá, husz nőtől
kisérve, kik mind ritka szépségüek valának, s nagy gyémánt
nyakkötőkkel, s függőkkel ékesitve, s egész fejök apró gyémánttal
volt elboritva. Énekeltek hangszereik mellett, s igen szép
zengeményt csináltak. Mihelyt megpillantá Semsz el Nihár a
fejedelmet, azonnal elébe méne, s lábaihoz borula. De midőn ezt
tevé igy szóla magában: „Ah persa herczeg, ha bus szemeid tanui
ennek, a mit most cselekszem, itéld meg sorsom keménységét! Igen
is előtted örömest megaláznám igy magamat; szívem nem fogna
vele ellenkezni.“
A chalyf igen megörült, hogy Semsz el Nihárt látá: „Kelj föl
asszonyom, – monda neki, – s jőj közelebb. Magam is haragszom
magamra, hogy ily soká megfosztám magamat látásodtól.“ E
szavakkal megfogá kezét, s untalan lekötelező szavakat szólván
hozzá, oda mene, s fölüle az ezüst thrónusra, melyet Semsz el Nihár
hozatott számára. Ő maga egy székre üle elébe, s a husz nő
székeivel egy kört képze körülöttök mig az ifju rabszolgák fáklyáikkal
egymástól bizonyos távolságra a kertben elszéledének, hogy a chalyf
az alkony hüvét annál szabadabban éldelhesse.
Leülvén a chalyf, körültekinte, s nagy megelégedéssel látá a
kertet számtalan világgal fényesitve a fiatal heréltek fáklyáin kivöl.
De észrevevé, hogy a terem be volt zárva; csodálkozék rajta, s
kérdezé okát. Készakarva történt az ő meglepetésére. Mert alig
szólott róla, azonnal egyszerre kinyila minden ablak, s a teremet
kivül s belül oly fényesen, s izletesen látá kivilágitva, a mint még
soha sem látá.
„Kecses Semsz el Nihár, – kiálta e látványra, – értelek. Azt akarád
értésemre adni, hogy vannak szintoly szép éjjelek, mint a legszebb
nappal. E szerint a mit most látok, nem tagadhatom.“
De térjünk vissza a persa herczeghez, és Ebn Thaherhez, kiket a
folyosón hagytunk. Ebn Thaher nem győze eléggé csodálni mindent,
a mi szemei elébe akadt. „Nem vagyok már fiatal, – monda, – s
láttam néhány nagy ünnepet életemben, de nem hittem volna, hogy
ily bámulandó dolgot is lehessen látni, és a mi ily nagyságot mutat.
Mind az, a mit előttünk türdérvárakról meséltek, nem hasonlitható
azon bámulatos látványhoz, mely itt szemünk előtt fekszik. Mily
gazdagság, s egyszersmind mily pompa!“
A persa herczeg meg sem illetődött mindazon fényes
tüneményeken, melyek Ebn Thahernek oly sok gyönyört okoztak.
Neki csak Semsz el Nihárra voltak szemei, s a chalyf jelenléte
leirhatlan szomoruságba sülyeszté. „Kedves Ebn Thaherem, –
monda, – adná isten, hogy oly könnyü vérem volna, hogy mint te,
csak azon mulathatnék, a minek bámulásomat ingerlenie kell! De ah!
én egészen más állapotban vagyok. Mindezen tárgyak csak arra
szolgálnak, hogy gyötrelmemet öregbítsék. Lehet-e a chalyfot annál
látnom, kit szeretek, a nélkül, hogy kétségbeesésemben meghaljak?
Ah hogy ily forró szerelemnek, mint az enyém, ily hatalmas vágytárs
által kell megzavartatnia! Oh egek beh különös, és kegyetlen az én
végzetem! egy pillantat előtt még a legboldogabb szerető voltam a
világon, s most oly csapás által érzem sebhedve szivemet, mely
halálomat okozza. Nem állhatok tovább ellent kedves Ebn Thaherem,
türelmemnek vége van; fájdalmam erőt veszen rajtam, s bátorságom
elcsügged.“ Ez utósó szavakat mondván valamit láta történni a
kertben, mi őt félbeszakasztá, s figyelmét magára voná.
A chalyf egyik közelében lévő nőnek parancsolá, hogy lantjához
énekeljen, s ez elkezdé énekét. A szavak, melyeket énekle, nagyon
szenvedelmesek valának; s a chalyf azt vélvén, hogy azokat Semsz el
Nihár parancsából éneklé, ki gyakran tett neki e féle szerelem-
nyilatkozásokat, azokat a maga részére magyarázá. De ez most ez
egyszer nem vala szándéka Semsz el Nihárnak. Ő azokat kedves Aly
Ebn Bekárjára érté, s azon tárgy látására, melynek jelenlétét tovább
ki nem állhatá, oly erős fájdalom hatotta meg, hogy ájulásba esett.
Hátra dőlt székébe, melynek nem valának karjai, s leesett volna, ha
néhány hivei hirtelen segédére nem ugrának. Fölemelék, s a
terembe vivék. Ebn Thaher a folyosón megijede ezen történetre, s
fejét a herczeg felé forditá; de a helyett, hogy azt a rostélyhoz
támaszkodva látná, hogy mint ő azon keresztül nézzen, legnagyobb
bámulására mozdulatlanul szemlélé lábainál kiterülve. Erről ösmeré
meg a szerelem hatalmát, mely a herczeget Semsz el Nihárhoz
vonzá; s bámulta a szívrokonság ezen különös erejét, mely azonban
őt a helyre nézve, melyen valának, halálos aggodalomba ejté.
Megtette mindazáltal, a mi hatalmában vala, de minden siker nélkül.
Ebn Thaher még ezen zavarban vala, midőn a folyosó ajtaja kinyilék,
és Semsz el Nihár biztosnéja lélektelenül, s olyatén személyként, ki
nem tudja hol vagyon, lépe be.“ „Jertek szaporán, – szóla hozzájok,
– hogy kibocsássalak. Itt minden zavarban van, s félek, hogy ez
utósó napunk.“ – „Igen, de hogyan menjünk el innen?“ felele Ebn
Thaher oly hangon, mely egész szomoruságát festé. „Kérlek lépj
közelebb, s lásd mely állapotban van a persa herczeg.“ A rabnő őt
ájultan látván, nehogy a beszéddel időt veszessen, vizért szalada, s
néhány pillantat mulva visszatért.