Gróf Erdődy Gyuláné
(szül. Gróf Széchenyi Emília)
A vasvörösvári kastélyban született 1866-ban, apja gróf Széchenyi Jenő, anyja Erdődy Henriette grófnő volt. A grazi nevelőintézeti tanulmányai után 17 évesen férjhez ment gróf Erdődy Gyulához. Két fia születik: Lajos és Tamás.
Bécsi lakásán nemcsak szalont nyit, hanem műtermet is berendez. Háza az udvar köré sereglett magyar főúri családok kedvelt találkozóhelye, műtermébe gyakran látogatnak el Bécs 80-as éveinek divatos festői, akadémiai tanárai. Megtanul jól rajzolni, az arcképfestésben is hamarosan otthon érzi magát. Elutazik Münchenbe is, itt főleg a képtárakat látogatja.
A vasvörösvári kastélyban sokszor megfordult Lotz Károly is, akitől a grófnő sokat tanult. Kiállításokon csak kivételes alkalmakkor vesz részt. Az 1896-os ezredévi kiállításon munkáit éremmel tüntették ki. 1908-ban nagyszabású kiállítást rendez a vármegyeház nagytermében a vas megyei tűzkárosultak megsegítésére. 1915-ben Nagyváradon fivérének, gróf Széchenyi Miklós püspöknek a palotájában hatalmas kiállítást rendez a Vöröskereszt javára.
Férje halála után a művészetben keresett vigasztalást. A háború után, a kommunizmus bukása után Szombathelyen még egy alkalommal megcsillogtatja nagy művészi tudását. Az újjáéledt szombathelyi Kultúregyesület 1918-ban a képzőművészeti szakosztály tagjának választja és amikor az egyesület 1919-bennagyszabású kiállítást rendez, a grófnő egész kollekcióval szerepel.
Szinte halála napjáig festett. 1928-ban hunyt el művészi alkotóereje teljében.
További híres szülötteink:
- Dr. Beke Ferenc (Kossuth-díjas növénynemesítő)
- Falusi János (növénynemesítő)
- Dr. Istóczy Győző (ügyvéd, országgyűlési képviselő)
- Dr. Rosenberg Gyula (ügyvéd, országgyűlési képviselő)
- Dr. Széll Kálmán (jogi doktor, miniszterelnök)
- Dr. Nagy László (növényvédelmi szakmérnök)