Színház

Még egy kört mindenkinek

Belvárosi Színház, március 29., 16:00, 19:00

Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére? A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021). Plakáttervező: Csáfordi László

A diktátor

Vígszínház, március 31., 19:00

Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében önmagához híven most is a hatalommal fordul szembe a zseniális alkotó. Hol kíméletlenül szatirikusan, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek. Chaplin Korda Sándor magyar származású filmrendező és producer tanácsára kezdte el forgatni a filmet 1939-ben. A diktátorban Ausztria megszállásáig követi Hitler Birodalmának kiépülését és a zsidóság meghurcoltatásának eseményeit. A film bemutatója 1941 márciusában volt. A történet a két világháború között játszódik egy olyan korban, amikor a szegénység és az őrület féktelenné vált. Az emberség és a szabadságba vetett hit elbukott. Chaplin később azt nyilatkozta: „Ha tudtam volna, hogy léteznek haláltáborok, nem írtam volna meg ezt a forgatókönyvet.” Közreműködik: BÁLINT BARNA, BICZÓ ANNA, DRAHOTA ALBERT, HARANGOZÓ BOGLÁRKA, KÓBOR BALÁZS, KOVÁCS OLIVÉR, NÁNÁSI ATTILA, OROSZ GERGŐ, PUPICS LEVENTE, REIDER-MISIK RENÁTA, RIMÁR IZABELLA, TÓTH BRIGITTA, VIOLA PÉTER, VIRÁG PÉTER, VITÁRIUS ORSOLYA Zenészek: BARTEK ZSOLT, HOSSZÚ KRISTÓF, KISS-VARGA ROBERTA IZABELLA, KURUCZ LEVENTE, MESTER DÁVID, MIHÁLYFI MÁRK, RÓNAI GÁBOR, STANDOVÁR MÁTYÁS Zenészek: GELLÉRT-ROBINIK PÉTER, HLASZNY ÁDÁM, HOSSZÚ KRISTÓF, KISS-VARGA ROBERTA IZABELLA, KURUCZ LEVENTE, MESTER DÁVID, RÓNAI GÁBOR, STANDOVÁR MÁTYÁS, TÓTH PÉTER

Kizárólag az utókor számára

6szín, március 28., 19:00

Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján. „Ha valami rém okos bácsi, mondjuk, egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára.” Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették. A leendő írónő hol kacagtató humorral, hol szívszorító iróniával mesél barátairól és szerelmeiről, kíméletlenül elemzi saját magáról – miközben a háttérben végig ott ketyeg a világtörténelem kegyetlen órája

Rém rendes vendég

Játékszín, március 29., 15:00, 19:00

(The Unfriend). A kedves, udvarias angol házaspár, Peter és Debbie egy hajóúton összebarátkozik egy amerikai özvegyasszonnyal, Elsával. A nyaralás végén megtörténik a kölcsönös címváltás, ígértetek a jövőbeli látogatásra, ami persze, többnyire elmarad... Ezúttal azonban nem...Elsa egy szép napon becsenget hozzájuk... Addigra azonban olyasmiket olvastak róla az interneten, hogy elfogja őket a jeges rémület – nem szívesen engedik be, főként két kamaszgyerekük közelébe. De megbántani se szeretnék. A fergeteges vígjátéki helyzetekbe még egy okoskodó szomszéd és egy rendőr-őrmester is belekavar…És most, közvetlenül a londoni West End-siker után a budapesti Játékszínbe is megérkezik a rém rendes vendég…

Igenis, miniszterelnök úr!

RaM-ArT Színház, március 31., 19:00

Anglia, a 21. században, az Európai Unión már éppen kívül, de még egy kicsit belül. Az egész Európát fenyegető energia-, gazdasági és az angliai kormányzati válság tetőpontján a miniszterelnök azzal szembesül, hogy egy keleti ország kormánya erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa összes problémájára. Milyen áldozatot lehet hozni a politika és közgazdaság oltárán, a fenekedő bulvárlapok szenzációra éhes újságíróinak gyűrűjében, mégis mindig megfelelve a nép, az istenadta nép tetszésének? Mi történik, ha a kormányunortodox megoldásokhoz folyamodik? Mit tehet a hatalom egy háborús veszélyhelyzetben? Hogyan rontja a helyzetet a globális felmelegedés? Mi lesz a brexittel? Hogyan válik a kormányfő a világpolitika meghatározó szereplőjévé? Nagy-Britannia és Európa nem sejti, hogy sorsa egy fiatal lányokra éhező külügyminiszter és egy bevándoló magyar szakácsnő kezében van, és ezen az éjszakán minden eldől...

Koncert

Bach - 41 tételben

Zeneakadémia, március 28., 19:00

A Doktori Iskola zongorista hallgatóinak koncertje Km.: Benabdallah Marouan, Csabay Domonkos, Gulyás Berta, Király Ádám, Kovács Gergely, Tony Chen Lin, Molnár Marcell, Ludmány Gábor, Orsovai Endre, Váradi László, Várallyay Kinga (zongora). Bach partitáinak előadására viszonylag kevesen vállalkoznak. Arra azonban még ritkábban van példa (és adódik lehetőség), hogy a fiatal pályakezdő zongorista generáció számos tagja (esetünkben valamennyien doktorandusz hallgatók) részt vesz e vállalkozásban, mely nem kis mértékben pont ezáltal nevezhető minden ízében formabontónak. Az egyediség másik oka, hogy a hat partita tételei az eredetitől eltérő sorrendben, a nagy egészt atomi részeire bontva, sosem hallott, felvillanyozó válogatásban hangoznak el ezen a teljes estés koncerten. A kaleidoszkópszerű műsorstruktúra célja, hogy új fényben láttassa ezen időtlen alkotásokat.

TNT - POP / 30 év egy koncertben

MVM Dome, március 29., 19:00

Nem is kell TNT rajongónak lenni ahhoz, hogy a szöveg mellé dúdoljuk a dallamot. A koncertek mindig tele vannak élettel, lendülettel, amik most extra fokozatra kapcsolva jelennek meg az MVM Dome színpadán. Felcsendülnek az ikonikus slágerek, amiket a bulikból és a rádiókból is jól ismerünk már (Titkos üzenet, Nem jön álom a szememre, Bolond, aki sír, Kicsi Gesztenye….), sőt vadonatúj slágerekkel is megajándékoznak minket. Március 29-én együtt ünnepeljük meg a zenekar 30-ik évfordulóját, egy gigantikus show keretén belül, ahol kicsik és nagyok együtt énekelnek és táncolnak, mert amint tudjunk, TNT koncertre járni egy közösségi élmény. Gyere és legyél részese a felejthetetlen utazásnak!

beck@grecsó - szeretet vessző béke

Katona József Színház, március 30., 19:00

terek, remények, lillák – hat képben A beck@grecsó duó új előadása egy ironikus és felemelő lelki leltár.Két alkotó ember számvetése múlttal, örökséggel, úton levéssel és megérkezéssel. Városok, terek, garázsok, a végtelenben sem találkozó vasúti sínek. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián kíméletlenül magukba néztek, megvannak-e még a régi remények, hitek.Mit jelent találkozni a bennük élő kamasszal, meg persze mit adnak tovább, miben élnek most.Ország, város, fiú, lány. A 100. Hoztunk valamit magunkból előadás után itt az új beck@grecsó premier, a szeretet vessző béke. Közösen írt prózák, dalok, versek – hat képben. Az új előadás szellemi, vagyis inkább lelki folytatása az előzőnek, de egyvalamit konkrétan továbbvisz: ez is folyamatosan változik, alakul majd, amíg el nem jut egy alkotói végpontig.

Dianne Reeves és Snétberger Ferenc

Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 31., 20:00

KM.: Dianne Reeves (ének), Snétberger Ferenc (gitár), John Beasley (zongora), Barcza-Horváth József (bőgő), Toni Snétberger (dob) Bizonyosan óriási várakozás előzi majd meg az évad művésze, Snétberger Ferenc és az ötszörös Grammy-díjas Dianne Reeves közös koncertjét – a művészek részéről is. A Berlinben élő Kossuth-díjas gitárvirtuóz nem a szavak embere, inkább hangszere segítségével folytat izgalmas, érzelmes, felemelő párbeszédeket zenésztársaival. Reeves pedig énekhangjának milliónyi színével zenél, mesél, varázsol. A színpadon születő közös történeteikbe kapcsolódik be Reeves régi társa, Miles Davis és Freddie Hubbard egykori zongoristája, a szintén Grammy-díjas John Beasley, illetve Toni Snétberger dobos, a gitárművész fia, valamint az egyik legkeresettebb magyar jazzbőgős-zeneszerző, Barcza-Horváth József. Reeves és Snétberger darabjait hol duók, hol triók, hol a teljes fellépőgárda szólaltatja meg.  

BMC Records Goes Live | Bacsó Kristóf Triad, vendég: Tóth István

BMC - Opus Jazz Club, április 2., 20:00

Km.: Bacsó Kristóf (szaxofon, effektek), Tálas Áron(Fender Rhodes, zongora), Juhász Márton (dob), Vendég: Tóth István (nagybőgő, elektromos gitár) Bacsó Kristóf szaxofonos-zeneszerző időnként vendégzenészekkel hosszabbítja meg saját zenei látómezejét, így volt ez, amikor Lionel Loueke benini származású basszusgitárossal rögzített lemezt a BMC Recordsnál (Pannon Blue), egyfajta fúzióját hozva létre a magyar fókuszú kortárs jazznek és a nyugat-afrikai hatásokból táplálkozó improvizatív zenének, majd pedig saját zenekara, a Bacsó Kristóf Triad élén újabb szerzői albumot készített régi barátja, Daniele Camarda basszusgitáros vendégszereplésével (Imaginary Faces). A mostani este gerincét új lemezanyaguk adja. Az albumot a koncert utáni napokban a BMC Records számára rögzíti majd az együttes. A trió a koncerten és a lemezen is a fantasztikus tehetségű Tóth Istvánnal fog kiegészülni, aki gitár- és nagybőgőszólamokkal egyaránt még izgalmasabbá teszi a hangzást.Bacsó Kristófnak az elmúlt években négy szerzői lemeze jelent meg, ezeken kompozícióit élvezetes hangszerelésben szólaltatta meg triója, kvartettje, kvintettje vagy éppen a Modern Art Orchestra, amelyben a zenekar alapítása óta Bacsó szólistaként és zeneszerzőként is aktívan tevékenykedik. Valamennyi formáció közül mégis Triad nevű zenekarára tekint saját gyermekeként, amelyben két partnere Tálas Áron billentyűs és Juhász Márton dobos. A Triad zenéjében a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a kelet-európai életérzéssel; a gondosan kimunkált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk is.

Kiállítás

Kaesz otthonok 1925–1960. Kaesz Gyula és Lukáts Kató tervezőházaspár otthonai

Walter Rózsi-villa, május 15-ig

A Walter Rózsi-villa új kiállítása a harmincas évek magyar iparművészetének gazdag világába kalauzolja a látogatókat. A bútorok, textilminták és csomagolástervek segítségével a magyar bútortervezés és grafika kimagasló művészeinek kreativitása, napjainkat is meghatározó vizuális hatása szintén megelevenedik, bepillantást nyújt a harmincas évek modernista otthonaiba.A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kaesz otthonok 1925–1960 címmel rendez kiállítást Kaesz Gyula (1897–1967) belsőépítész, bútortervező és felesége, Lukáts Kató (1900–1990) grafikusművész hat otthonának és egy nyaralójának berendezéséből, bútorterveiből, archív fotográfiákból és textilmintákból.

Gyöngyélet - népi ékszer a 21. században

Hagyományok Háza, június 30-ig

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ékszergyűjteményét 20. és 21. századi népi iparművészek és designerek népi motívumok ihlette ékszerei alkotják, melyek a kortárs anyaghasználat interaktivitását és a népi motívumok mai reflexióját vegyítik. Együtt még sosem voltak láthatóak a nagyközönség számára, így igazi csemegekénttálaljuk őket egy különleges helyszínen. A Budai Vigadó pinceszintjén található Nagy Lajos terem egykor borlerakatként működött, és megcsodálható benne az eredeti középkori épület falai is, nem mindennapi élményt nyújtva a látogatóknak. A kiállítás csak tárlatvezetéssel látogatható, a meghirdetett időpontokban! A tárlatvezetés hossza: 45-50 perc. Egy tárlatvezetés alkalmával maximum 15 főt tudunk fogadni. A kiállítás nem akadálymentes. Kérjük érkezzenek időben, mert a tárlatvezetés pontosan kezdődik és a későn érkezők már nem tudnak a csoporthoz csatlakozni! Vezetések novemberben:november 9., 10:30november 23., 10:30november 28., 17:00  

Ez+Az

Ír Kocsmamesék 2.0 - Várkert Akusztik

Várkert Bazár, március 31., 19:00

Kacagtató vagy meghökkentő legendák, mesék, történetek keringenek whiskeyk és söröskorsók között gomolygó pipafüstben, miközben a mindenkit magával ragadó és összetéveszthetetlen ír muzsika segít a kedv és lélek röptetésében. A zene és a történetek megállítják az időt a képzelet óceánján, és amíg a közönség a „zöld szigeten" időzik, a valós világ gondjai ködös messzeségbe tűnnek. A közkedvelt mesemondó Horti Zoltán (Görömbő Kompánia) és a neves zenészek a Firkin zenekarból először egy nyári fesztiválon adták elő „öröm-előadásukat”, egy baráti fesztiválszervező meghívására. A hangulatos műsor híre gyorsan elterjedt, így elkészült egy teljes estés változat is. Így, ha saját projektjeik engedik, örömmel összeülnek - továbbra is - néhány hangulatos Ír Kocsmamesére. Ezúttal Paddy Mahoney kalandjait követhetitek nyomon, aki Amerikába menekül egy félresikerült légyott után, bányában dolgozik és várja szerelmét, hogy utána jöjjön az ígéret földjére. Egy véletlen folytán azonban az ígéret földjén papnak áll, temet és esket, whiskeyt iszik, mint egy rendes ír fickó. Egy idő után azonban lelepleződik, így aztán az indiánok között találja meg új misszióját. Hogy hogyan keveredett az ír vér az indiánokéval? Ezt is elmeséli a pikáns történet, de még arra is fény derül, hogy miként vált a legjobb párlatok mesterévé és készítőjévé mesénk kalandor hőse. Mielőtt azonban Paddy Mahoney kalandjait elmeséli nektek Horti Zoltán és a Firkin négy zenésze, Kelemen Ákos és Péter János beszélgetéséből megismerhetitek majd az ír italok világát.

Tokió művészete - Filmklub

Várkert Bazár, április 5., 18:00

angol dokumentumfilm, 90 perc, 2023rendező: David BickerstaffForgalmazó: Pannonia EntertainmentKorhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig. A dokumentumfilm dobbantóként használta a kiállítást Tokióba repítésünkhöz, ahol felfedezhetjük magunknak a város pezsgő művészeti életét. A megkapóan illusztrált, gazdagon adatolt mozgókép egy olyan metropoliszról készült, mely 400 éves történelme során folyamatosan pusztult-újjáépült, ezáltal a Föld egyik legélettelibb, legizgalmasabb városává vált.„Tapasztalatom azt mondatja velem, hogy Japán mást gondol a művészetről, másként értelmezi azt, mint mi, jellemzően Nyugat-Európában. A művészi érzék és igény az élet megannyi apró mozzanatában megnyilvánul: ahogy ételeiket készítik, ahogy kertjüket alakítják, ahogy öltözködnek… Jóval szélesebb körben értelmezik, mindenre kiterjesztik a „művészet” fogalmát.” /DAVID BICKERSTAFF/

SPLASH! - Vízicirkusz-Swing a víz fölött

Fővárosi Nagycirkusz, április 12.-szeptember 28.

"A Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában egy kalandos időutazásra hívunk! Hunyjuk be szemünket és repüljünk vissza az időben száz évet! Az 1920-as évekbe érkezünk, egy fantasztikus évtizedbe! Ki ne akart volna akkor élni!? Ki ne akart volna egy stílusos puhakalapban kiszállni egy nyitott sportkocsiból és táncba szaladni, amikor megszólalt a swing, a jazz vagy a charleston?" Az 1920-as évek a felszabadult öröm, a tánc, az életigenlés, a felejthetetlen bolondozások, a szabadjára engedett fantázia és határokat nem ismerő kreativitás évtizede volt. Egy olyan időszak, amikor az érzések szenvedélyesebbek, az élmények erősebbek, a gondolatok temperamentumosabbak voltak, mint bármikor máskor! Az 1920-as években a sport és a művészetek területén máig emlékezetes eredmények születtek, akár az gombamód szaporodó sportklubokban és az egyre profibban megszervezett nyári olimpiákon, akár a filmművészetben, a festészetben, az irodalomban és a zenében! E legendás korszakot idézzük meg SPLASH! című vízi cirkuszi műsorunkban! Időutazásuk célpontja mi más lenne, mint a fergeteges nyár és a számtalan kalandot ígérő strand! Ehhez pedig még a cirkuszunkat is teljesen átalakítják: egyaránt kívül és belül! A Fővárosi Nagycirkusz egy látványos vízi csodakomplexummá változik át, ahol van strand, uszoda, vízipólópálya és még egy evezős központ is. A cirkuszi porond helyén egy hatalmas medence és egy látványos szökőkút lesz! A 11 ezer literes medencében egyenként emelhető vagy süllyeszthető elemek mozognak majd, a szökőkút 700 fúvókája pedig akár 18 méter magasra is képes fellőni a vízsugarakat. Az élményt még teljesebbé teszi a megvilágítás: a víz fénytörő és fényelnyelő hatásának köszönhetően egészen különleges látványvilágban lehet részük. A Fővárosi Nagycirkusz épületére sem lehet majd ráismerni: egy 100 évvel ezelőtti stranddá építjük át, a cirkusz előtti plázson napágyak és napernyők fogadják majd a közönséget, sőt: nyitnak egy koktélbárt is – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt! "Ezen a nyáron lovagoljuk meg együtt a hullámokat!" A SPLASH! nemcsak egy cirkuszi show lesz, hanem egy felejthetetlen élmény is, tele örömmel, csodával, nevetéssel és az 1920-as évek felejthetetlen hangulataival! Menj el a cirkuszstrandra! Várunk a vízi cirkuszban! Ugorj! Csobbanj!

Bemutatók Összes bemutató

  • 152 lépés Auschwitz felé

    Karácsony Gergely monodrámája.

    Időpontok
  • 2031

    Nem. Nincs múlt. Most van. És a mostból gondolunk dolgokat a múltról. Mi az emlékezet? Hát idegtudomány, gyerekek. Az emlékek megbízhatatlanok és trükkösek és sikamlósak, mert eleve az a biológiai funkciójuk, hogy megtámasszák a narratíváinkat. Emberek vagyunk, a...

    Időpontok
  • 4 évszak

    A Liliom Produkció előadása.

    Időpontok
  • A Nibelung-lakópark Jegy

    "Aki a hatalom gyűrűjével jegyzi el magát, annak násza maga lesz a pusztulás."

    Időpontok
  • A Szent Anna-tó legendája

    A zenei felvételen közreműködtek az Evilági Zenekar tagjai: Gábor Szabolcs – szopránszaxofon, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár.

    Időpontok
  • A csendestárs Jegy

    Egy brutális világban, afféle rendőrállamban egy vegyész összefog egy nagystílű bűnözővel, és hullák eltüntetésére szakosodik. A bűn persze kifizetődő – először –, de aztán…

    Időpontok
  • A fiú, aki sosem aludt

    “Akit az istenek szeretnek,
    Örökre meghagyják gyereknek.” (Heltai Jenő)

    Időpontok
  • A kis kéményseprő

    Opera három jelenetben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal.

    Időpontok
  • A kripli

    Tizenhét évvel ezelőtt egy viharos éjjelen árván maradt Billy, Inishman szigetén. Martin McDonagh fekete komédiájában egy végtagbénulással küzdő számkivetett kamasznak nyílik lehetősége új életet kezdeni, távol a megválaszolhatatlannak tűnő kérdésektől, mikor...

    Időpontok
  • A két Korea újraegyesítése

    Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadása.

    Időpontok