Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye címere Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Észak-Alföld
Vármegyeszékhely	Nyíregyháza
Járások száma	13
Települések száma	229
megyei jogú városok	1
egyéb városok	29
ISO 3166-2	HU-SZ
Főispán	Román István
Népesség
Teljes népesség	529 381 fő (2022. okt. 1.)
Népsűrűség	89,17 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	5936,45 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Térkép
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elhelyezkedése Magyarországon
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye témájú médiaállományokat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, 1950 és 1990 között Szabolcs-Szatmár megye, 1990 és 2022 között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, közigazgatási egység Magyarországon, az Észak-Alföldi régióban. 5935,83 km²-es területével hazánk hatodik legnagyobb vármegyéje, amely Magyarország teljes területének mintegy 6,3%-át adja. Ugyanakkor közel 530 ezer fős lakosságával a 3. legnépesebb vármegyénk, ezzel hazánk népességének 5,51%-ával rendelkezik, népsűrűsége nem sokkal marad el az országos átlagtól.

Északkeletről Ukrajna, délkeletről Románia, délnyugatról Hajdú-Bihar vármegye, északnyugatról Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, északról pedig Szlovákia határolja. Székhelye a "Nyírség fővárosa", az ország hetedik és a régió második legnépesebb települése, Nyíregyháza. De nevezetesebb települései közé tartozik a történelmi jelentősségű Nyírbátor, a könnyező Szűzanya képe miatt búcsújáró kegyhellyé vált Máriapócs, illetve a tejüzemérő ismert Mátészalka. Gyakran nevezik a területet régiesen Nyírország néven, melynek homokos talajú síkságát a szél formálta, jellegzetes buckás-dombos felszínné. Gazdaságilag főként mezőgazdasági terület, híres a gyümölcstermesztéséről, különösen az almáról.

A vármegye történelme a mai nevét adó három vármegye mellett részben az Ung és Ugocsa vármegyék történetét is magába foglalja. A terület már az újkőkorban is lakott volt, majd a honfoglalás idején a régió kulcsszerepet játszott. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét alapított ezen a területen: Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török hódítás elkerülte a vidéket, de a gyakori rablótámadások és a gazdaságot sújtó hatások miatt a térség gazdasági élete megrendült. Az is nehézséget okozott, hogy a térség a Habsburgok uralta Királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában helyezkedett el, így rendszeresen átvonultak rajta a háborúzó hadak, gyakran sarcolták.

A 16. században a térség a magyarországi reformáció központja lett, és a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok egyik bázisává vált. A függetlenségi küzdelmek után, a 18. századra béke következett, és fokozatos gazdasági fejlődés indult, bár a fejlődés üteme szerény volt. A 19. század közepén, a jobbágyfelszabadítással és a Tisza szabályozásával együtt társadalmi változások következtek be. Az ipari fejlődés a 60-as években indult meg, de addig a munkaerő-felesleget az ország más vidékein dolgozták fel, ingázás vagy elvándorlás révén. A 80-as évek elejére már egy jelentős munkásréteg és első generációs értelmiség alakult ki.

Nevének eredete

Szabolcs

Szabolcs vármegye (németül: Komitat Saboltsch, latinul: Comitatus Szabolcsensis) neve a honfoglalás idejéből származik, és Szabolcs vezérről kapta, aki a hagyomány szerint a magyarok egyik törzsfője volt. A történeti források, mint például Anonymus krónikája, valamint a terület honfoglalás kori eseményeinek leírásai szerint Szabolcs vezér a Tisza és a Bodrog folyók találkozásánál építtetett földvárat.

Szatmár

Szatmár vármegye (németül: Komitat Sathmar, latinul: Comitatus Szathmariensis, románul: Comitatul Sătmar) nevének eredetére több elmélet is született, azonban a legelfogadottabb magyarázat a sókereskedelemmel kapcsolatos. Anonymus feljegyzései alapján a név a Salzmarkt (németül „sópiac”) szóból eredhetett. Ez összhangban áll azzal a történeti ténnyel, hogy a sót a Szamos folyón tutajokon szállították Dés irányából. A magyarázat szerint a Szent István korában betelepült német telepesek, akik valószínűleg Hollandia területéről, a sót „sat”-nak nevezték, míg más, Niederlandish-nyelvjárásokat beszélők „zout”-nak hívták. Így a „Satmarkt” vagy „Zoutmarkt” alakult át idővel magyarosan „Zothmár”-ra, majd „Szakmár”-ra, ami végül a mai Szatmár formát nyerte el.

Bereg

Bereg vármegye (németül: Komitat Bereg, latinul: Comitatus Bereghiensis, ruszinul: Жупа Берег) nevének eredete szorosan kapcsolódik a vidék földrajzi és történeti jellemzőihez. A megnevezés a középkori magyar "berek" szóhoz köthető, amelynek jelentése "liget, erdős terület, hegyvidék." Ez a név jól tükrözi a megye északi, hegyvidéki részének erdőségeit, amelyek már a tatárjárás előtti időszakban is meghatározóak voltak.

A szó eredetére vonatkozó további feltételezések szerint a "bereg" a szláv nyelvekből is eredeztethető, mivel a szláv nyelvekben partot vagy vízparti területet is jelenthet, és lehetséges, hogy ez a jelentés hatással volt a név kialakulására a helyi vízrajzi adottságok miatt.

Címere

A vármegye címere összetett: a központi, álló szatmári címer mellett, jobbra Szabolcs, balra pedig Bereg vármegye címerpajzsa dől.

Szabolcs vármegye címere

Szabolcs vármegye címere egy barokk, halfarkú, ezüst és kék színekkel négyelt pajzs. Az első mezőben három arany búzakalász nő egy zöld dombon. A második mezőben egy arany hal úszik felfelé. A harmadik mezőben két zöld domb között egy csonkolt arany fatörzs látszik. A negyedik mezőben egy balra mutató arany nyílvessző helyezkedik el, amelyet egy íj irányoz.

Szatmár vármegye címere

Szatmár vármegye címere egy kilenc mezőre osztott, álló pajzs. Az első mezőben egy vörös rák úszik felfelé. A második mezőben egy ezüst kapubástya lebeg, melyet fekete ágyúcsövek kísérnek. A harmadik mezőben egy ezüstkecsege úszik lefelé. A negyedik mezőben négy ezüstpólya tagolja a területet. Az ötödik mezőben egy szárnyas aranysárkány körül zöld hármashalom és egy szívét emelő ezüsthattyú található. A hatodik mezőn aranyló búzakéve áll. A hetedik mezőben szőlővessző lebeg, míg a nyolcadik mezőben egy szarvasbika lép jobbra. A kilencedik mezőben egy háromlevelű tölgyágról aranymakk csüng.

Bereg vármegye címere

Bereg vármegye címere egy halfarkú barokk pajzs, melyet ezüstkereszt négyel. Az első mezőben szőlővessző lebeg, a második mezőn két zöld levél és három aranyló makk található. A harmadik mezőn arany medve áll, a negyedik mezőben pedig két ezüstpisztráng úszik.

A címerekhez tartozó mázak heraldikai szabályait nem teljesen hagyományosan alkalmazták, így a három pajzsot vörös és arany, valamint kék és ezüst foszlányok ölelik körül. A közepén egy arany leveleskoronát tartanak, amelyet rubinok és zafírok díszítenek.

Szabolcs vármegye területét Szent István alapította. A 13. század végén nemesi vármegyévé vált, és a törökök, a királyi területek és Erdély határvidékeként szerepelt. Szabolcs vármegye pecsétjét 1714-ben nyerte el, melyet 1729-ben III. Károly megújított. Az első pecsétleírás szerint a közbezárt mezeje négyelt, és a gabonakalász, hal, íj, valamint egy kéz ábrázolása szerepelt rajta.

Szatmár vármegye a honfoglalóktól kezdve az ország keleti határát védte. Címerét III. Károly 1721-ben adta, melynek leírása háromszor három mezőre osztott pajzsként jelenik meg. A Károlyi család címere a középső mezőben helyezkedik el, körülötte szimbólumok, mint a rák, Szatmár vára, kecsege, a folyók, a gabonakéve és a vadászatot szimbolizáló elemek.

Bereg vármegye területén már a honfoglalás idején is éltek emberek. A 11. század közepén Borsova vármegyét hozták létre, melyet a tatárjárás után Bereggel egyesítettek. A területet a 16-17. században a Királyi Magyarország és Erdély közötti háborúk színtereként ismerték. A megyét 1686-1688 között Zrínyi Ilona védte, később a Schönborn-család birtokolta. A trianoni békeszerződés után a megye magyar része jelentősen csökkent. Címere a gazdagon termő borvidékeket, a tölgyeseket és a folyókat idézi.

A címerek hivatalos használata 1949-ben megszűnt, de 1992-ben a megyei közgyűlés helyreállította őket.

Földrajz

Geológia

A miocén kor közepéig a felszín domborzati képe a maitól teljesen eltérő volt; a környéken tektonikus árkokkal és kismedencékkel tagolt röghegységek helyezkedtek el. Ezeknek a prekainozoos rögöknek a kristályos és metarmorf kőzeteit 1978-ban a 3446 méter mélységet elérő komorói mélyfúrás érte el.

Az óidei és középidei képződményeket a felső miocén szarmata korszakának heves vulkáni működése általában 1000-2000 méter, de Nagyecsednél 3000 métert elérő vastagságú láva- és tufatakaróval borította be. A miocén közepétől megindult a Kárpátok homokkőövezetének felgyűrődése, és ezzel egyidejűleg megindult az Alföld medencéjének kialakulása. A vármegye mai területén is a mélybe süllyedtek az alaphegységi rögök. A miocén végén és a pliocén időszakában a lesüllyedt területre 1000-2000 méter vastagságú pannon-tavi és beltavi üledék, agyag, agyagmárga, homok rakódott.

A felszín szárazzá vált, majd a pleisztocén és a holocén idején a folyóvizek és a szél eróziója alakította a tájat a tektonikus mozgások mellett. A Würm glaciális idején az Északkeleti-Kárpátokból és Erdélyből érkező folyók (a mai Tapoly, Ondava, Laborc, Ung, Latorca, valamint a Tisza és Szamos ős-folyói 120-200 méter vastag hordalékkúpot raktak le. A pleisztocén és a holocén határán, amikor az Alföld peremén süllyedékek alakultak ki, mint a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz, a Bodrogköz és a Taktaköz, megállt a hordalékkúp növekedése. A Tisza megváltoztatta folyását, és míg korábban (a pleisztocén végétől) az Ér völgyében folyt a Körös-vidék felé, ettől kezdve a tektonikailag kiemelkedő Nyírséget megkerülve, új vízrajzi hálózatot alakított ki.

A pleisztocén végén helyenként megindult a futóhomok kialakulása, majd a löszös homok, homokos lösz, (Balsa és Rakamaz térségében pedig a valódi lösz képződése. Borsy Zoltán professzor kutatásai szerint a würm idején két nagy homokmozgásra került sor, az első i. e. 26.000-20.000 között, a második i. e. 11.000-10.000 között zajlott le.

A holocénben az éghajlati változások nyomán a terület beerdősült. Az őskőkorszaktól a honfoglalásig sokféle nép települt meg a Nyírség ártérre néző peremén és a folyóhátakon. A Nyírség erdős sztyepp jellegű vidékén állattenyésztő és földművelő népek éltek. Ez a korai termelő tevékenység azonban még nem változtatta meg érdemben a táj képét.

A honfoglaló magyarságot nagy erdőségek fogadták a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz vidékén, az alsó-szabolcsi ártéren, valamint erdős sztyeppékre találtak a Nyírség területén. A tájváltozás, a kultúrtáj kialakulása a honfoglalás és különösen az államalapítás korában indult meg. A 9. és 10. században a szabolcsi földvár építéséhez 500-600 hektár erdő kiirtása volt szükséges. A szántóföldek és legelők kialakítása is sok erdő kitermelését követelte meg. A 18. századra a Szatmár-Beregi-síkságnak már csak mintegy a felét, a Nyírség egyharmadát borították erdők. A vármegye területének nagy részét állandó és időszakos vízfelületek, mocsarak és lapok foglalták el, mint az Ecsedi-láp, a Rétköz, a Tiszalök környéki mocsarak.

Tájak, domborzat, talajviszonyok

Földrajzilag a vármegye változatos, dombság és síkság is található itt. Két tájegységre tagolható, a Nyírségre és a Felső-Tisza-vidékre, de ezek további kistájakra tagolhatók. A Tiszavasvári környéki löszös-homokos kistájat az ottani lakosság például nyíri Mezőségnek nevezi. Az Alföld legkeletibb részét alkotó Nyírség kb. 78%-a tartozik a vármegyéhez, a Felső-Tisza-vidék kistájai közül a Rétköz teljes mértékben, a Szatmári-síkságnak, a Beregi-síkságnak és az Ecsedi-lápnak pedig egy-egy része tartozik a vármegyéhez. A vármegye legmagasabb pontja a Kaszonyi-hegy (240 m), de jelentős még a Hoportyó (183 m) is.

Nyírség

A Nyírség 20-30, helyenként 50 m magasan emelkedik ki a környező ártéri síkságokból. Ez Magyarország második legnagyobb hordalékkúp-síksága, amit a Kárpátokból érkező ősfolyók építettek fel a pleisztocén idején egymást követő eljegesedések, glaciálisok idején. A hordalékkúpot anyagát nagyrészt a futóhomok alkotja, ennek vastagsága néhány dm-től 32 m-ig terjed. A futóhomokban az aprószemű (0,1-0,2 mm átmérőjű) homok az uralkodó. A futóhomok helyben, a hordalékkúp folyami homokjából képződött az északi, északkeleti szelek hatására. A homok sokfelé lösszel keveredik. Nyírség északi részén gyakori a löszös homok, az északnyugati területeken a homokos lösz. Az úgynevezett típusos lösz csak a Balsa és Rakamaz közötti területeken fordul elő (5 méteres maximális vastagságban.

A szél által kivájt, deflációs mélyedésekben gyakori a barna föld, az ősi folyóvölgyekben és a laposok területén az öntéstalajok jellemzők.

A Nyírség domborzatilag a legváltozatosabb alföldi táj, a szélbarázdák, a maradékgerincek, a nagyobb homokfelhalmozódások, garmadák, deflációs mélyedések és a folyóvölgymaradványok váltakozása révén. Ilyen homokmezőn épült fel a Nyírség legmagasabb pontja, a 182 m-es Hoportyó. Az ősi folyóvölgyekben a homok által elgátolt területeken tavak képződtek, mint a nyíregyházi Sóstó. A legtöbb nyírségi homokbuckában 1–5 cm vastag, 15–20 cm-es távolságban ismétlődő kemény, barna rétegek, úgynevezett kovárványsávok találhatók. Ezeket a dús növényzetű földtörténeti periódusokban az erdei talajból mélybe szivárgó vasas oldatok hozták létre. Az agyagos-vasas kovárványok csökkentik a párolgást, tartalékoljak a nedvességet.

Felső-Tisza-vidék

Ez a tájegység is a jégkorszaki hordalékkúp része. A pleisztocén rétegek a Szatmár-Beregi-síkságon 150–200 m, a Rétközben 100–150 m vastagok. Az itteni folyók sokat változtatták medrüket, ez a táj mai képében is nyomokat hagyott. Például a Szamos egykori lefutási irányát jelzi a Nagy-Éger és a Sár-Éger.

A folyók töltötték fel hordalékukkal az itteni síkságokat. A durvább hordalékanyag 1-3,5 m magas, 2–3 km széles folyóhátak formájában halmozódott fel, mint a Szamoshát, beregi Tiszahát, Krasznahát, Túrhát lettek az ősi települési szintek, ezek nyújtottak lehetőséget az ember letelepedésére. A Szamoshát és a Nyírség között alakult ki az Ecsedi-láp, amit az emberi tevékenység is megnövelt a középkorban, védelmi célú elárasztással.

A Szatmár-Beregi-síkság löszfelszínéből két szarmata korszaki vulkáni kúp, a barabási Tipet (179 m) és a tarpai Nagy-hegy (164 m) emelkedik ki. Az előbbi riolitból, az utóbbi dacitból épült fel.

Önálló kistáj a Rétköz. Ezt is fiatal, túlnyomórészt jelenkori lápos-kotus képződmények, öntéstalajok borítják. Az ebből kiemelkedő 2-3 méter magas pleisztocén homoktérszínek voltak a vízrendezések előtt a letelepülés helyei.

Talaj

A vármegye talajföldrajzi képe igen változatos. A talajok alakulására az emberi tevékenység is erősen hatott, például az erdőtalajok a szántóföldi művelés hatására mezőségi jelleget vettek fel.

A Felső-Tisza-vidék talajai a folyók fiatal öntésképződményein (homok-, agyag- és iszapfelszínein) alakultak ki. Az Ecsedi-láp a 19. század derekán még nádas tőzeglápvidék volt, ma – kisebb lápfoltmaradványoktól eltekintve – mezőgazdasági művelés alatt áll. Az öntéstalajok peremterületein réti talajok alakultak ki. Az Erdőhát földjét az egykori mocsári erdők gyenge talajai jellemzik. Az ősszikesek a Szamos mentén mindössze 2000-3000 éves folyóhordalékon képződtek Csenger, Porcsalma, Szamossályi határában.

A Nyírségben a löszös-homok és homokos-lösz felszíneken mezőségi talajok alakultak ki. A táj északi részét kovárványos barna erdőtalaj, déli területeit laza futóhomok, jellegtelen váztalaj fedi. A már művelés alá vett futóhomokon a humuszosodás jelei mutatkoznak. A Nyírség ősi folyóvizeinek medreiben tápanyagokban viszonylag gazdag réti talajok alakultak ki. A humuszos réteg alatt mészkiválások, mészkőpadok fordulnak elő, továbbá gyepvasérces réti talajok is találhatók itt, amint az Bátorliget mellett is megfigyelhető.

Éghajlat

Éghajlatában a Magyarországot jellemző három fő klimatikus hatás, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán közül leginkább a kontinentális érvényesül. Északi fekvése miatt itt általában hűvösebb van, mint a dél-alföldi, belső-alföldi tájakon, A nyarak mérsékelten melegek (20-23 °C júliusi átlaghőmérséklettel), mérsékelten szárazak, a telek hidegek, -3 és -3,9 °C közötti januári középhőmérséklettel. A zord telek kialakulásában az északkeleti szeleknek nagy szerepe van. A havas napok száma (30-35) az Alföldön itt a legmagasabb, a hótakaró segít a kemény téli fagyok kártételének megakadályozásában. Évi középhőmérséklete 9-10,5 °C között ingadozik.

A napsütéses órák száma a Tisza és a Szamos völgyében éves átlagban 1950, a Nyírségben 2000-2050, a vármegyei átlag 2000 óra körül mozog (országosan 1700-2100 között van). Az évi besugárzás összege 105-107 kcal/cm². A sok napfény kedvező a hő- és fényigényes mezőgazdasági kultúrák (gyümölcs, szőlő, dohány, napraforgó, paradicsom) számára. A tavaszi fagyok azonban gyakran ismétlődnek és jelentős károkat okozhatnak.

Az évi közepes hőmérséklet-ingadozás 23-24 °C, az abszolút hőmérséklet-ingadozás 67-68 °C.

A éves csapadék mennyisége a Nyírségben 550–600 mm/év, az Északkeleti-Kárpátok előterében mutatkozó feláramlás következtében következtében a Szatmár-Beregi-síkságon, a Rétköz és a Nyírség északi területein 650–700 mm/ év. A Nyírségben az éves vízhiány 75–125 mm, és a csapadék időbeli megoszlása ráadásul gyakran nem kedvez a mezőgazdaságnak. Gyakori a belvíz és az időszakos aszály okozta kár egyaránt, ezért fontos a csatornázás és az öntözés.

A változó irányú, de leginkább északkeleti és délnyugati szelek a homokverés, szélerózió azaz defláció révén nagy területen veszélyeztetik a termőtalajt.

Vízrajz

Felsőtiszavidéki táj (Mátészalka)

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye hidrogeográfiai szempontból is két részre oszlik. A Felső-Tisza-vidék gazdag folyóvizekben, a Nyírség vízhálózatát viszont többnyire az emberi erővel létrehozott, helyi nevükön „nyírvíz-csatornák” alkotják. A felszíni vizek 98%-a a határon túlról, Ukrajnából és Romániából érkezik. A felszín alatti talaj- és rétegvizek készlete is jelentős. A Nyírség pleisztocén rétegsora kb. 100 milliárd m³ vizet tárol. A mélyebb (pannon-tengeri) üledékek termálvizét balneológiai, ipari és mezőgazdasági célokra hasznosítják (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Tiszavasvári). Már 800–1000 m mélységű kutakból is 55-65 °C-os hévizek hozhatók felszínre.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye legjelentősebb folyója természetesen a Tisza. Tiszabecsnél érkezik Magyarország és a vármegye területére, és Tiszadobnál hagyja el azt. A folyó itteni szakasza 235 km hosszú, ebből 208 km a Felső-Tiszához tartozik, ami Tokaj-Rakamaz térségéig, a Bodrog torkolatáig terjed. A 27 km-es alsó-szabolcsi folyószakasz már a Közép-Tisza része.

A Felső-Tisza rendkívül kanyargós, középszakasz-jellegű folyó, eredetileg meanderekkel. Mindkét oldalon feltöltődő holtágak, morotvák kísérik. A folyó esése magyar földön itt a legnagyobb (Tiszabecs és Vásárosnamény között kilométerenként 20–40 cm). A kis- és nagyvíz közötti különbség több mint 80-szoros lehet. (Vásárosnaménynál a legkisebb vízmennyiség 44 m³/s, a legnagyobb 3900 m³/s). A folyónak három árvize van: a kora tavaszi, a kora nyári ("zöldár") és a késő őszi. Tokaj-Rakamaz térségében a kora tavaszi és a zöldár összetalálkozik, így itt egyetlen tavaszi árhullám figyelhető meg. Az árvizek alkalmával felerősödik az egyébként is jelentős medererózió és hordalékszállítás. A folyó nagyjából Tivadar községig durva és finom kavicsot görget, innen tovább már csak homokot szállít, és azt több helyen (Tivadar, Vásárosnamény) lerakja. Vásárosnaménynál a Szamos lebegtetett iszaphordalékának beáramlása miatt a Tisza „szőkévé” válik, vize átlátszatlan lesz.

A Felső-Tisza és mellékfolyói mentén a szabályozás előtt gyakoriak voltak a mederpartokat megszakító nyílások, az úgynevezett fokok. Az ezeken át kiáramló víz a mélyebb árterületekre ömlött, majd apadáskor ugyanitt nagyrészt visszaáramlott a folyóba. A fokok a középkori ártéri vízgazdálkodás (halászat, vízi szállítás, vízimalmok) fontos összetevői voltak.

A nagy folyószabályozási munkák a vármegyében a 18. században kezdődtek néhány Tisza- és Szamos-kanyarulat átvágásával. Ekkor történtek az első kísérletek az Ecsedi-láp lecsapolására is. Az egész Tisza-völgy átfogó szabályozása Vásárhelyi Pál tervei 1846-ban Tiszadob határában indult. A nagy munka nyomán a Felső-Tisza hossza 335 km-ről 208 km-re csökkent, megnőtt a folyó esése és meggyorsult a nagyvizek levonulása. Az árvízvédelmi gátak rendszere Felső-Tisza és mellékfolyóinak árvízvédelmi gátrendszere a 21. század elejére meghaladja a 600 km-t.

Az alsó-szabolcsi Tisza-szakaszokon, Tiszalök mellett vízlépcső, erőmű és öntözőrendszer létesült. A Felső-Tisza magyarországi mellékfolyói a Batár, a Palágyság kisebb folyóvizeit (Paládi-víz, Sár-Éger, Nagy-Éger) összegyűjtő Túr-főcsatorna, továbbá a Csamota, Szenke vizével bővülő Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna majd a Rétközben a "nyíri főfolyásokat" levezető Lónyai-főcsatorna. A Beregi-síkság vizeit a Csaronda és a Szipa egyesíti. A Szipa-csatorna Tiszaszalkánál folyik a Tiszába.

A Szamos 53 km-es magyarországi szakasza folyószabályozások során egyenesebb lett és töltések közé került, átlagosan 600 méter széles ártérrel. A Szamos vízhozam-ingadozásai a Tiszáénál is nagyobbak (kisvíz 10 m³/s, nagyvíz 1500 m³/s). A Kraszna régen az Ecsedi-lápon áthaladva Olcsvánál folyt a Szamosba. Az Ecsedi-láp lecsapolásával egyidejűleg a Krasznát is csatornázták, és Vásárosnamény alatt közvetlenül a Tiszába vezették.

A Nyírség a nagy folyószabályozások előtt jórészt lefolyástalan terület volt. Az terület deflációs mélyedéseiben, valamint az ősi folyóvölgyekben tavak, mocsarak és lápok alakultak ki. Ezek vízfeleslegét a terület szélein a helyileg „nyírvíz-patakoknak” nevezett vízfolyások vezették le a Rétköz és az Ecsedi-láp felé. A Nyírség sekély vizű tavainak (többek között a Nagy-Vadas-tó, Szelkó-tó, Fehér-szik-tó, Sóstó, Nyírteleki-tó, kállósemjéni Mohos-tó) kiterjedése az időjárás függvényében széles határok között változott. Ezt a vadvízi világot szüntette meg az 1806-ban az első nagy vízlevezető árok, az úgynevezett „vármegyei árok” kimélyítésével indult vízszabályozó és talajjavító munka.

A vármegye nagy vízrendezési munkálatai közül az utolsó az 1970-es, súlyos veszteségekkel járó árvíz után a Szatmári-síkságon a Szamostól a Tiszáig megépült nagy lokalizációs gát volt. Ez a román határtól néhány kilométerre épült védelmi mű véget vetett annak a veszélynek, hogy egy romániai gátszakadás Magyarországon is károkat okozzon.

A nagy folyószabályozások, lecsapolások újabb gondokat is okoztak. A térség kiszáradása, az erdők kiirtásával párhuzamosan előidézte a futóhomok megjelenését, a helyenkénti sivatagosodást. Ez ellen a fehér akác megtelepítésével védekeztek, ami azonban egysíkúvá tette a vármegye faállományát.

A vármegye megmaradt nagyobb állóvizei a Nagy-Vadas-tó Újfehértó mellett (124 hektár), a Királyteleki-tó Nyírtelek mellett (23 hektár), valamint Nyíregyházán a Bujtos-tó és a Sóstó. Öntözési célokra a Nyírség ősfolyóvölgyeiben 12 kisebb-nagyobb víztároló létesült, mintegy 20 millió m³ térfogattal, többek között Császárszállás (Nyíregyháza), Harangod (Nagykálló), Érpatak, Laskod, Levelek, Rohod, Vaja térségében.

• 
  Tisza
• 
  Szamos
• 
  Kraszna
• 
  Rétközi-tó
• 
  Bujtosi-tó

Élővilág, természetvédelem

Növényvilág

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye mai képére a kultúrnövényzet, a szántóföldek, gyümölcsösök és kertgazdaságok a jellemzőek. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség agrártájait a félkultúr kaszálók és legelők teszik változatossá. Kisebb-nagyobb foltokban megtalálhatók még az ősi flóra maradványai is, a lápok, mocsarak, ligeterdők és az erdős sztyepp növényzete is. Modern növényföldrajzi felosztás szerint nagyjából a Nyírségense flórajárás és a Samicum flórajárás területével esik egybe.

A Felső-Tisza-vidék a honfoglaláskor és az azt követő századokban ligeterdős táj volt. A folyók és holtágak térségében gazdag hínár-, mocsári és lápi vegetáció élt. A mező- és erdőgazdasági tevékenység, majd a 18-19. századi folyószabályozás és ármentesítés nyomán az ősi tájkép nagy mértékben átalakult. Az eredeti erdők megfogyatkoztak, a szántóföldek, kaszálórétek és ártéri legelők egyre nagyobb területeket foglaltak el. Az egykor erdős-mocsaras vidék döntően mezőgazdasági területté vált, főleg takarmánytermelő és állattenyésztő jelleggel.

A Felső-Tisza-vidéken a legtöbbet a Szatmári- és a Beregi-síkság őrzött meg a természetes növény- és állatvilágból. A tájat átszelő vízfolyások (Tisza, Szamos, Kraszna) mentén a növénytakaró már néhány méteres szintkülönbségek szerint is karakteresen rendeződik. Az élővizekben és egykori folyómedrek maradványaiban a hínártársulások, a nádasok, majd a magassás- és mocsárrétek, a láprétek és az égeres láperdők jellemzőek. A Csaroda határában található – már 1952-ben természetvédelmi területté nyilvánított – tőzegmohalápok (Nyírestó, Babtava és a Navat-patak melléke) különleges botanikai értéket képviselnek. Az égeres láperdőkben a mézgás éger és a magyar kőris a jellegadó, de ritkábban a kocsányos tölgy is előfordul (pl. a Beckereki-erdő Csaroda mellett). A magas ártereken kőris-szil ligetek alakultak ki, s ezekben a kocsányos tölgy, a mezei szil, a magyar kőris és helyenként a szürke nyár az uralkodó fa. Beregdaróc határában az ugyancsak védelem alatt álló Dédai erdőben – talajvíz közeli (1,5 m) helyzetben – a gyertyános-tölgyes foltok mellett a bükk is megjelenik. A kőris-szil ligeterdő legszebb állományai Csaroda, Tarpa, továbbá Fehérgyarmat, Jánkmajtis és Túrricse közelében vannak. A Szatmár-Beregi-síkság kőris-szilligeterdeiben él a Kárpátokban endemikus ritka alhavasi növény, a kárpáti sáfrány is.

Az egykori erdők irtványföldjein legelők és kaszálók jöttek létre. A táj kis szigethegyein (a barabási Tipet és a tarpai Nagy-hegy) cseres-tölgyes erdőrészek és a sztyeppei rét foszlányai élnek, a déli kitettségű lejtőkön pedig szőlőket és gyümölcsösöket telepítettek. A Szatmár-Beregi-síkság jelentős (225 km²-es) részét már 1982-től tájvédelmi körzetté nyilvánították. A Rétközben a kultúrtájfejlődés nyomán ennél is kevesebb maradt meg a múlt természetes növénytakarójából és állatvilágából.

A Nyírség eredetileg erdős sztyeppe volt, kiterjedt lápokkal és mocsarakkal. A 18. századi kéziratos térképek azt bizonyítják, hogy 200 éve még a terület egyharmadát erdők borították. A nyírségi tölgy és pusztai erdők földrajzi megoszlása – a gyakori erdőirtások miatt – már akkor is egyenetlen volt. A táj nyugati fele (pl. a nyíri Mezőség) homokpuszta és kultúrtáj volt.

A Nyírség homokfelszínét tagoló ősfolyóvölgyek és a deflációs mélyedések ("nyírvíz-laposok") a lecsapolás előtt lápos, mocsaras, pangóvizes térségek voltak gazdag élővilággal. A sekély tavakban hínártársulások alakultak ki, amelynek maradványait a kállósemjéni Mohos-tó őrzi.

A növényvilág következő lépcsőit a nádasok, a magassás-társulások, a zsombékosok, a fűz- és nyírlápok, majd a tölgy-szil ligetek alkották. A lápnövényzet a leggazdagabban Bátorligeten maradt fenn, melyet a kállósemjéni Mohos-tó úszólapjával együtt természetvédelem alá helyeztek. Szórványosan a kőris-szil ligeterdők is megtalálhatók (Bátorliget, Fényi-erdő). Ezek a 19. században végrehajtott lecsapolási munkálatok következtében (vagyis a talajvíz leszállása miatt) sokfelé átalakultak gyöngyvirágos tölgyessé (Sóstói-erdő, Baktalórántháza, Fényi-erdő). A gyöngyvirágos tölgyesekben a főszereplő kocsányos tölgy mellett gyakori a mezei szil, a mezei juhar és a rezgő nyár (Bátorliget), de ritkábban előfordul a nyír is (Tornyospálca). A nyírfaállomány rohamos csökkenése is a csatornázásra, a talaj szárazabbá válására vezethető vissza. A Nyírség magasabb homokfelszíneit pusztai tölgyesek és homokpuszta-társulások (pl. csenkesz, ezüstperje) borították.

Az ősi homokpusztarétek és a pusztai tölgyesek degradációja a homoki legelők kialakulásához vezetett (Dél-Nyírség). A szikes tavak (Sóstó, Fehér-szik-tó, Szelkó-tó stb.) környékén kotus és meszes-szódás talajon sótűrő és sókedvelő növénytársulások élnek.

A letelepedett lakosság földszükséglete a honfoglalás óta folyamatosan, de természetesen az utóbbi századokban egyre jelentősebb mértékben természet-átalakító tevékenységgel járt, és ez különösen éreztette hatását a növényvilágra. Az emberi hatásra létrejött változások gyakran újabb, más irányú beavatkozást tettek szükségessé. Az erdők irtása azzal járt, hogy helyenként újra megjelent a felszínen a futóhomok, ami a jégkorszak után, a nagy erdőségek kialakulása előtt jellemezte a tájat. A folyóvizek lecsapolása szikesedéssel járt. Az emberi tevékenység a középkorban először az Ecsedi-láp nagymértékű kiterjedéséhez vezetett várvédelmi okok miatt, majd sor került annak szinte teljes lecsapolására. A futóhomok megkötésére betelepítették az akácot, ami ma már a vármegye - az országos átlagnál egyébként alacsonyabb arányú – faállományának több mint 50%-át adja, és egyre inkább inváziós fajként viselkedik. Az akác térhódítását már a rendszerváltás előtt szükségesnek tartották visszafogni, de helyette a nemes nyár telepítésébe kezdtek, hogy a papíriparnak hazai nyersanyag álljon a rendelkezésére. Ezek a szigorúan négyzetesen telepített nyárfaültetvények azonban hasonlóképpen távol állnak a természetes erdő látványától és természeti szerepétől, mint az akácosok. A természetes élővilág megmaradt szigeteit is a főleg amerikai származású özönnövények erősödő inváziója szorongatja.

• 
  Mézgás éger
• 
  Magyar kőris
• 
  Kocsányos tölgy
• 
  Mezei szil
• 
  Nyír

Állatvilág

Az aktív emberi környezetalakítás előtti állatvilágra a legrégebbi adatok csak a 18-19. századból maradtak fenn (Bél Mátyás, Szirmay Antal munkái). Eszerint a leggyakoribb a dámvad, továbbá az őz és a nyúl volt, de előfordult a szarvas, vaddisznó és medve is. Feljegyezték a farkasfalkák kártevéseit, a vízimadarak sokaságát és a folyóvizek, tavak halbőségét is.

Az élővilág ma Bátorliget térségében a leggazdagabb, ahol a múlt század 80-as éveiben a kutatók 4672 állatfajt figyeltek meg. A vármegyében a 20. század folyamán intenzív vadgazdálkodás indult meg. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség erdőségeinek jelentős vadászati értéke a gímszarvas és az őz, amelyek törzsállománya 100-as illetve 1000-es nagyságrendű. A vaddisznó sokfelé túlszaporodott. A nyúl és a fácán is igen gyakori.

A Felső-Tisza-vidék vizeiben mintegy 45 halfaj előfordulása ismeretes (köztük a ponty, compó, márna, petényi-márna, dévérkeszeg, sügér, fogassüllő, kősüllő). A kétéltűek és hüllők közül említést érdemel a mocsári béka, a tarajos gőte és a pettyes gőte, a hegyi vagy elevenszülő gyík (Csaroda, Bátorliget), a foltos szalamandra (Lónyai- és Bockereki-erdő) és a keresztes vipera (Lónyai-, Bockereki- és Dédai-erdő).

A Tiszavasvári Fehér-szik Természetvédelmi Terület a jelentős madárátvonulások miatt kiemelt természeti értéket képvisel, többek között különféle gémfajták és a kis kócsagok telepeivel.

• 
  Dámvad
• 
  Vaddisznó
• 
  Őz
• 
  Mezei nyúl
• 
  Fácán

A vármegye jellemző földrajzi pontjai

• Szélső települések égtájak szerint:
  • a megye legészakibb települése Zsurk (Záhonyi kistérség),
  • a megye legdélibb települése Penészlek (Nyírbátori kistérség),
  • a megye legkeletibb települése Garbolc (Fehérgyarmati kistérség),
  • a megye legnyugatibb települése Tiszadob (Tiszavasvári kistérség).

• Tengerszint feletti magasság:
  • legmagasabb pontja a Kaszonyi-hegy (240 m).

Történelem

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye története a nevében említett három régi vármegye által képviselt magyarországi régió történetét foglalja magába, beleértve a történelmi Ung és Ugocsa vármegye históriáját is. Földrajzilag a terület a Nagyalföld északkeleti részén a mai Kárpátaljához csatlakozik.

Már az újkőkor embere birtokba vette a terület gazdag természeti erőforrásait. A honfoglalás ezen a tájon kezdődött, a kor leleteinek nagy része itt került elő. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét hozott létre ebben a régióban, Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török nem hódoltatta meg a területet, de gyakori rablótámadásaival szétzilálta a gazdasági életet. Hasonló hatása volt annak, hogy a vidék egyben a Habsburgok uralta királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában is feküdt, és rendszeresen sarcolták az átvonuló hadak.

A 16. században az itteni megyék a magyarországi reformáció egyik központját adták, majd ettől nem függetlenül, a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok bázisai közé tartoztak. A függetlenségi küzdelmek bukása utáni béke idején, a 18. században szerény gazdasági fejlődés indult a térségben.

A 19. század derekán, a jobbágyfelszabadítás és a Tisza szabályozásával együtt járó nagy természetátalakító munkák során alapvetően megváltozott a térség társadalma is. A birtokszerkezet átalakult, a külterjes gazdálkodást folytató új nagybirtokok nem tudták felszívni a fölös munkaerőt. Az elégedetlenség gyakran öltött erőszakos formákat.

A két világháború között sem sikerült javítani az életkörülményeken. Az új háború előtt és annak első szakaszában a bécsi döntések révén jelentősen változott az ország és ezzel a megye területe is, de ez nem volt tartós.

A második világháború után a megyében is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Itt is sor került a mezőgazdaság erőltetett szövetkezetesítésére. Az ipari fejlődés csak az 1960-as években indult meg, addig a megye munkaerő-feleslege az ország más vidékein vett részt a nagy ipari építkezéseken, elvándorlás vagy ingázás révén. A nyolcvanas évek elejére már jelentős létszámú munkásság és első generációs értelmiségi réteg alakult ki a megyében is.

Neolitikum, rézkor és bronzkor

Újkőkori házbelső rekonstrukciója az M3 Archeoparkban

Az ember a régészeti kutatások tanúsága szerint az újkőkorban, mintegy 6000–7000 évvel ezelőtt már bizonyosan megtelepedett ezen a tájon. A neolitikumban a telepesek a folyók mentét, az erdős, az erdős-sztyeppés és mocsaras tájak találkozásait keresték. Később a közlekedési útvonalak is szerepet játszottak a települések létrehozásánál. Méhteleken 1973-ban a Körös-kultúrához kapcsolható leletet tártak fel, majdnem kétezer, a Tokaji-hegyről származó obszidián eszközzel, agyagistenekkel. A Rétközberencsen fellelt újkőkori telephely korát Kalicz Nándor régész 5000 év körülinek becsülte. Obszidiánból pattintott eszközök mellett csiszolt kőbalták, edény-töredékek, csontszerszámok kerültek felszínre. Emellett Tiszabezdéd, Tímár, Tiszalök, Tiszavasvári, Tiszadob, Oros, Nagykálló és Nagyecsed környékén bukkantak újkőkori leletekre. A kőrézkor emlékeit Tiszadobon, Paszabon, valamint Székely és Nyírlugos környékén találták meg. Bronzkori leleteket tártak fel Nyíregyháza, Nyírpazony, Baktalórántháza és Kispalád térségében. Kiemelkedő a kispaládi díszített fokos, amelynek valószínűleg rangjelző szerepe is volt. Híres bronzkori leletek kerültek elő Gáván (ma Gávavencsellő), melyről a gávai kultúra kapta a nevét.

Vaskor

A korai vaskor leleteit Penészlek, Piricse, Nyírkarász, Tiszabercel, Napkor, Ófehértó, Kántorjánosi határában találtak meg, ezeket a kutatók már egy etnikumhoz, a kimmerekhez tudják kötni. A késői vaskor emlékei Gáváról, Balsáról, Pátroháról és Cserepeskenézről kerültek elő, ezek a kelta anars és tauriscus törzsekhez köthetők.

Népvándorlás

A kelta kor vége után az Északkeleti-Kárpátok felől több évszázadon át keleti germán népek költöztek a térségbe: elsőként a hasdingi vandálok, akik a 3. században a későbbi Erdélyben letelepedő nyugati gótokkal háborúztak. A gepidák Kr. u. 269 után jelentek meg a Kárpát-medence északkeleti szögletében; területük ekkor a Felső-Tisza és a Szamos vidékén lehetett, szállásaikat a hun támadások miatt elrejtett szilágysomlyói kincs mutatja. A térség az 5. század első felében hun fennhatóság alá tartozott, majd 455 után a gepidák birtokba vették a hunok szállásterületeit és egész Daciát. 567 után Északkelet-Magyarország az Avar Kaganátus része volt.

A honfoglalástól a török kor kezdetéig

A Kárpát-medencébe érkező magyarok a mai megye térségeit az elsők között vették birtokba, mivel itt a természeti körülmények messzemenően alkalmasak voltak a letelepedésükre, legelőik, gazdag vad- és halállományuk révén. Anonymus a Nyírséget, a Tiszahátat és a Szamos vidékét illetően nagy hódoltatásokról, fontos csatákról írt, amelyekben különösen Ősbő, Velek, Tas, Szabolcs és Tétény szerepét említette.

Egy korábbi álláspont szerint a Felső-Tisza vidéke 896 előtt a kabarokhoz, a magyarok katonai segédnépéhez tartozott, azonban napjainkban a régészek és történészek elvetik ezt az elképzelést. A Kárpát-medencében feltárt összes 10–11. századi temető egy tizedét ebben a térségben találták meg. A Felső-Tisza vidékén, Szabolcs megyében és a Bodrogközben a 10. század első felére keltezhető, nagyon gazdag férfisírokat tártak fel, amelyekbe a korabeli fejedelmi kíséret vezetőit temethették el. Lehetséges, hogy a fejedelmi temetkezések is a közelükben lesznek majd fellelhetők. E vidéken található a kor egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt magyar erődítménye, a szabolcsi földvár is, aminek feltárását már 1870-ben megkezdték.

A letelepedő magyarok főleg a Tisza és mellékfolyói árteréből kiemelkedő magaslatokat szállták meg. Emellett az Anarcs–Nyírkarász és a Buj–Nyíregyháza–Érpatak–Geszteréd földsávokon, a Nyíregyháza–Apagy, Nyíregyháza–Nagykálló, Micskepuszta–Balkány vonulatokon találták meg nyomaikat. A homokos talajú térségeket azonban kerülték.

A területen három királyi vármegye alakult, Szabolcs, Borsova és Szatmár. Ez a vidék gyakran volt a mindenkori uralkodóval szemben trónkövetelőként fellépő trónörökösök, hercegek kezén. A 11. században a kunok betörései sújtották a lakosságot. I. László maga vezette ellenük a harcot. A király kedvelte az országnak ezt a részét, gyakran tartózkodott itt. Szabolcsban 1092-ben zsinatot is tartott.

A szabolcsi református templom

Ecsed várának látképe 1688-ban. Gottfried Prixner pesti rézmetsző metszete a "Das ehmals gedrückte, vom Türken berückte, nun trefflich erquickte Königreich Hungarn" című korabeli mű melléklete alapján

Az államalapítás után jelentek meg e vidéken is a külföldi eredetű jövevény nemzetségek, mint a Hontpázmány nemzetség szabolcsi ága Beszterec birtokközponttal, a Gutkeled nemzetség (egy régi Gút nevű falu a Nyírség déli részén, Adony, majd Várda és egy Sárvár nevű erősség az Ecsedi-láp szélén).

A Szatmári vár 1680 körül

A tatárjárás idején, 1241-ben Szatmár, Borsova és Szabolcs vármegyéket a tatárok feldúlták, lerombolták a földvárakat is. 1261-ben IV. Béla fia, István herceg felügyelete alatt állt. A belháborúk e területet is érintették. A térséget az Árpád-kor végén Aba Amadé és Borsa Kopasz vette hatalmába. Az előbbi család a Balogsemjén nemzetséget, az utóbbi a Gutkeled nemzetségből származó Báthori-családot győzte le. A vesztesek később az Anjou királyok szolgálatában szerezték vissza ősi birtokaikat.

A tatárok távozása után a három vármegyében a települések egyharmada kisnemesek birtokában volt. Nagy részük katonai szolgálattal tartozott vagy királyi szolgálattevő volt, amint erre a falvak egy részének a neve is utal, mint a Lövő, Őr nevű települések.

A felbomló királyi vármegyék helyén kialakultak a nemesi vármegyék, melyeknek az igazságszolgáltató szerepe mellett a közigazgatási és katonai jelentősége is nőtt. 1284-ból oklevél említi Szabolcs vármegye alispánját és négy szolgabíróját. Szatmár négy szolgabírójáról egy 1299-es oklevél szól. A nemesi belháborúk nyomán a szegény szabadok és a jobbágyok helyzete is romlott. 1437-ben, egy időben Budai Nagy Antal erdélyi felkelésével, a Nyírségben is parasztlázadás tört ki Tarpai Márton vezetésével, akit aztán sok társával együtt kivégeztek.

A késő középkorban Szabolcs vármegye földjeinek többségét a középbirtokos nemesség tartotta a kezében, míg a főúri birtokok száma kevés volt. A területen a fő birtokos nemesi családok ekkoriban az Ibrányi, Vay, Bay és Fáy családok, a Báthoriak, Perényiek, Kállayak, Drágffyak, Várdaiak, Károlyiak és a Hunyadiak voltak. Mátyás király elrendelte, hogy a megyei nemesség a maga köréből válassza alispánjait, de a megyei tisztségeket a nemesek tehernek érezték. Gyakran pénzbírsággal kellett kényszeríteni a megválasztottakat tisztségük elfogadására. A 15–16. században sem Szabolcsnak, sem Szatmárnak nem volt még állandó megyeközpontja. Szabolcs leginkább Kisvárdán vagy Nyírkarászon, Szatmár pedig Csengerben tartotta törvényszékeit és közgyűléseit. Az 1445-ben a Székesfehérvárott tartott országgyűlés a törvényhatóságokat öt kerületbe sorolta. Szabolcs, Szatmár és Bereg másokkal együtt a tiszántúli kerület részei lettek, és Hunyadi János kormányzata alá kerültek.

A török 1475 februárjában jelent meg a vidéken, amikor a Nagyvárad alá ért seregük egy része Szabolcs megyét is megsarcolta. Szatmár, Bereg, Ung és Ugocsa akkor még elkerülte ezt a veszedelmet, és a későbbiek során is kívül esett a török támadások fő területén. Szabolcs vármegye azonban szinte állandóan a török portyázók hatósugarában maradt.

A Nagykállói vár az 1500-as években

Az 1514-ben meghirdetett keresztes hadba sokan vonultak e térség falvaiból, mezővárosaiból, Dózsával egyszerre e vidék parasztsága is felkelt. A parasztok oldalán harcoltak gencsi és tyukodi kisnemesek is. A parasztfelkelés leverése után a nagyobb úri családok várkastélyokat, erősségeket építtettek. Közülük az ország két, majd három részre szakadásával nagyobb jelentőséget kapott az ecsedi, a szatmári, a kisvárdai és az 1571-ben épült nagykállói vár.

A terület 1526-tól 1711-ig

Balassa Menyhért sírköve

Mohács után Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék két évszázadra a fő hadi utakra kerültek, mely súlyos hatást gyakorolt a lakosságra és a terület gazdasági életére. A terület a Keleti és Nyugati Királyság, majd az erdélyi fejedelem és a magyar király közötti vetélkedés tárgya volt. A helyi urak gyakran váltogatták lojalitásukat. Szatmár vára és Nagybánya, miután Balassa Menyhért birtokába került, számtalanszor váltott gazdát urával együtt. Szabolcs vármegye Szapolyai Jánosnak hódolt, a vármegye közepén Kálló és Várda várát azonban Habsburg-hű zsoldosok ülték meg. Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék Schwendi 1565–1568 közötti hadjáratai és a II. Jánossal 1570-ben megkötött speyeri szerződés következtében kerültek a királyi Magyarországhoz, azon belül közigazgatásilag a felső-magyarországi főkapitánysághoz. Egy időben létezett tiszántúli, illetve szatmári-tiszántúli főkapitányság is, melyhez Szabolcs és Szatmár tartozott.

A legtöbb erdélyi fejedelemnek a korabeli Magyar Királyság területén volt birtokaik súlypontja, hatalmi és gazdasági hátországuknak a Kelet-Felvidéket, a vitatott helyzetű Tiszántúlt és a Partiumot tekinthetjük. A négy erdélyi fejedelmet és Báthory István személyében egy lengyel királyt adó Báthori-család birtokközpontja a mai Nagyecsed volt, ők birtokolták a névadó Bátort is. A Felső-Tisza vidékén vonultak a Habsburgok csapatai Erdély ellen, erre támadott az erdélyi fejedelem, és a török portyázók is gyakran megjelentek. A 16. század végén, a 17. elején a Tiszántúlon vertek tanyát a hajdúk, akik fegyverforgatásból és részben fosztogatásból éltek, míg Bocskai István le nem telepítette őket Szabolcs vármegye addigra már teljesen elnéptelenedett déli részeire. (A Szabolcs vármegye és a Hajdúság közötti közigazgatási határvonal máig érvényesen az 1876-os megyerendezés során alakult ki.)

A 17. század első felében a erdélyi fejedelmek több Habsburg-ellenes hadjáratot indítottak a reformáció terjedését és a királyság rendjeit támogatva. Bethlen Gábornak, majd I. Rákóczi Györgynek sikerült elérnie, hogy Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék az Erdélyi Fejedelemséghez tartozzanak. Wesselényi Ferenc (nádor), Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc Kristóf, Nádasdy Ferenc, I. Rákóczi Ferenc részben ezen a vidéken szervezték összeesküvésüket. 1678-ban kezdődött a Thököly Imre vezette szabadságharc. Az I. Lipóttal kötött 1681-es fegyverszünet alkalmával a bujdosók téli szállása Ung, Bereg, Ugocsa és Szatmár megyében volt. E területen kezdte tevékenységét II. Rákóczi Ferenc is, akinek híres brigadérosa, Esze Tamás Tarpán született.

Az innen indult nemzeti függetlenségi harcok azonban nem érték el katonai és politikai céljukat, és 1711-re alig maradt a térségnek lakója. Mocsarak, üres puszták voltak a honfoglalók által egykor benépesített térségeken, Polgártól Kótajig, Rakamaztól Nyírgyulajig, Bogátig alig maradt lakosság. A török–tatár támadások sora a Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyéket is érintő 1717-es krími tatár betöréssel záródott.

A reformáció

A Vay család 17. századi várkastélya Vaján

Az állandósuló társadalmi-gazdasági válság körülményei nagy hatással voltak az egyházi intézményekre is. A korabeli krónikák arról számolnak be, hogy az ország keleti részein a katolikus egyház „végpusztulásra jutott” és felvirágzott a reformáció. Protestánssá lett Drágffy Gáspár, Szatmár legnagyobb földesura és Török Bálint, a debreceni uradalom birtokosa, s hamarosan a Vayak, Kállayak is. Erdőd, Sárospatak, Debrecen, a protestantizmus korabeli központjai, mind a közelben voltak. Az új hitet a kor legrangosabb prédikátorai terjesztették a falvakban, köztük Dévai Bíró Mátyás. Drágffy Gáspár udvarában tevékenykedett Batizi András, Tordai Demeter, Hevesi Mihály és Demeter, Radán Balázs. Az ekkoriban megalakult debreceni és sárospataki kollégium pedig számos új tanítót képzett a gyülekezetek számára. 1545. szeptember 20-án tartották Erdődön az első református zsinatot. 1629-ben egész Szatmár vármegyében már csak egyetlen katolikus pap volt, mégpedig Nagyecseden. 1687-ben, amikor a töröktől visszavett Eger városába visszakerült az egri püspökség, Szabolcs vármegyében mindössze két katolikus gyülekezet volt, a kisvárdai és a nagykállói. Beregszásznak jelentős szerep jutott a reformáció idején, mely a vidéken itt ért el először nagy sikereket. 1552-ben két egyházi zsinatot is tartottak Beregszászban Kálmáncsehi Sánta Márton vezetésével, melyek Magyarország első helvét típusú zsinatai közé tartoznak. A második beregszászi zsinaton, december 1-jén határozatot hoztak az úrvacsora és a gyóntatás rendjéről, ezzel a kálvinisták véglegesen elváltak a római katolikus egyháztól.

A gyarapodás időszaka a 18. században

A szatmári béke után viszonylagos nyugalom következett be a térségben, annak ellenére, hogy továbbra is előfordultak katasztrófák, mint a pestis- és kolerajárványok, a Tisza áradásai, nagy tűzkárok, éhínség. Az elnéptelenedett falvakba új lakosokat telepítettek. Nyíradony 1712-ben, Tímár 1718-ban fogadta új lakóit. Szervezett kincstári telepítés keretében német lakosságot kapott Vállaj és Rakamaz község. Az egri káptalan telepítette be a hajdúktól elhagyott Polgárt, a gróf Károlyiak pedig Nyíregyházát (1735). Sok család költözött Nyírgyulaj, Bogát, Vencsellő, Kiskálló, Oros, Nyírlugos községekbe, Balmazújváros mezővárosba. A telepesek a vármegyén kívülről érkeztek, mert a megye nemesei tiltakoztak az ellen, hogy elcsábítsák jobbágyaikat. A telepítések nem zavarták meg lényegesen helyi a magyarság etnikai egységét.. A betelepülő ruszin, szlovák és román családok hamar elindultak a spontán asszimiláció útján, 2-3 nemzedéken belül beolvadtak a magyarságba, legfeljebb családneveik őrizték eredeti nemzetiségük emlékét. Ez a fejlődés azonban településenként eltérő volt. A viszonylag elszigetelt Vállaj őrizte meg a legtovább – egészen a második világháborúig – német etnikai egységét. Ezzel szemben Rakamaz a tokaji átkelőhelynél a nagy forgalom miatt nyitott község lett, ami felgyorsította az asszimilációt. Hasonló Nyíregyháza szlovákjainak helyzete, mely egy külön el nem ismert, de megkülönböztetett népcsoport, a tirpák volt. A rendszeres vásári forgalom miatt Nyíregyházának is hamarosan jellemzője lett a kétnyelvűség, majd közigazgatása és igazságszolgáltatása önként a magyar nyelvet választotta.

A vallási homogenitás is megbomlott, az addigi egységesen református lakosság vegyes vallásúvá vált, előretört a római és a görögkatolikus vallás. Jelentős számú evangélikus egyházközség is szerveződött, és ebben a korszakban vált jelentőssé a zsidók megtelepülése.

Az 1711-től 1849-ig terjedő korszak történetére az is nagyban hatott, hogy az országnak ezen a vidékén volt a legnagyobb a nemesek aránya a lakosságban, körülbelül egy tized, bár ez nem jelentette azt, hogy egyben tehetősek is lettek volna. Tarpa, Tyukod, Balkány, Sáp, Földes, Király telek (ma Nyírtelek), Geszteréd, Csenger lakosai szinte mind nemesek voltak. Sok nemes élt Nádudvaron, Újfehértón, Dombrádon, Kisvárdán, Kölcsén, Szatmárcsekén és más falvakban is, gyakran teljesen vagyontalanul. A hajdúk viszont végleg függetlenítették magukat Szabolcs vármegyétől, létrehozták a megyékkel egyenjogú Hajdúkerületet, amiből később Hajdú vármegye lett. Ekkoriban kezdtek megjelenni a 19. század második felére, az úrbéres birtokrendezést és a Tisza szabályozását követően kialakuló hatalmas nagybirtokok körvonalai. Vaja, Csenger, Nyírkarász, Nyírbátor, Nagyecsed veszített korábbi jelentőségéből, nőtt viszont a közigazgatási szerepköre Nagykállónak és Nagykárolynak azzal, hogy a Kállayak, illetve a Károlyiak mindkét helyen állandó megyeházát építtettek. Nyíregyháza örökváltságával vívott ki magának szabad státust.

A gazdasági élet fejlődése kialakította a maga regionális rendszerét, vásáros helyeit, vonzáskörzeteit, amelyek a vasúthálózat kiépüléséig meghatározták a térség gazdaságföldrajzi szerkezetét. A fő gazdasági tevékenység természetesen a mezőgazdaság maradt. A lakosságot iparcikkekkel részben a mezővárosokban (Mátészalka, Nagykálló, Csenger, Fehérgyarmat, Kisvárda, Nyíregyháza) megtelepedett kézművesek látták el, illetve azokat a környező vásáros helyekről (Debrecen, Ungvár, Munkács, Tokaj, Tarcal, Miskolc) szerezték be. A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg területén Kisvárda, Fehérgyarmat, Nagykálló, Mátészalka és később Nyíregyháza vásárai voltak nevezetesebbek. A vásárok mellett jelentős volt a házaló kereskedelem, ami a beregi és felvidéki háziipari termékeket, a hámorok vastermékeit közvetítette a parasztság számára, cserébe felvásárolta a halat, csíkot, teknősbékát, gyékényárut, szőlőkötöző sást, mézet, néha még prémet is.

Kulturálisan továbbra is Debrecen és Sárospatak maradt a legfontosabb a térség lakossága számára, de a református vallási homogenitás megbomlása után növekedett Nagyvárad és Eger szerepe is. A mérsékelt gazdagodás jeleként az 1800-as évektől megszaporodtak az új nemesi udvarházak, sőt kastélyok is.

Változott a táj arculata is. Folytatódott az erdőirtás, szaporodtak az irtásföldek, leromlottak, megfogyatkoztak a hajdani erdők, de nem változott lényegesen a mocsaras területek nagysága.

1836 után megkezdődött a falvak határainak rendezése, ami kiváltotta többek között Szatmárcseke, Ökörító, Tiszalök, Nádudvar, Polgár, Tiszadob, Máriapócs lakosságának elégedetlenségét. A nemesség körében is erősödtek a mélyen gyökerező Habsburg-ellenes érzelmek. Szabolcsban és Szatmárban az 1830-as évektől a megyei hatalom részese lett egy magát liberálisnak valló nemzedék, melynek tagjai voltak Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Károlyi György, Bónis Sámuel, Eötvös Mihály, a Patayak és a Zoltánok. A konzervatív táborban főbb alakjai Uray Bálint, Drevenyák Ferenc, Kende Zsigmond és a Dessewffyek voltak.

Nyírségi taliga nevű kocsitípus

Az 1848-as forradalmat lelkesen üdvözölte mind az öt vármegye (Szabolcs, Szatmár, Bereg mellett Ung és Ugocsa területe tartozott ide) lakossága. A szabolcsiak a lakosok számát messze meghaladó arányban küldtek katonákat a honvédségbe. A szabolcsi 48. honvédzászlóalj különösen kitüntette magát a szabadságharc több fontos csatájában. Szatmár és Bereg vármegyékben azonban paraszt- és nemzetiségi mozgalmak bontakoztak ki, amelyek a helyi magyar vezető körök érdekeit sértették.

A tőkés fejlődés kora

1849-ben a vármegyék autonómiáját felszámolták, királyi biztosok kerültek a közigazgatás élére. Szabolcsban és Szatmárban a reformkori küzdelmek konzervatív politikusai, Uray Bálint és Drevenyák Ferenc léptek a színre.

Az 1857–1872 közti birtokrendezési perek, valamint a Tisza árszabályozási munkálatai lehetőséget teremtett a parasztság földjeinek kisajátításához. A vízszabályozáshoz hozzájárulást követeltek a lakosságtól, amit a parasztok nem akartak megfizetni, viszont a földesurak szívesebben állták a költségeket, aminek révén nagy ármentesített területekhez jutottak. A parasztok viszont az 1862/63-as aszály és a vízszabályozási munkálatok nyomán szembesültek kiszáradt mocsarakkal, lápokkal, nádasokkal. A volt jobbágyok parasztok, cselédek, napszámosok lettek, akik korábbi fél, negyed és nyolcad telkeik után megkapták a 14, 7 vagy 3,5 holdnyi földjeiket, hogy osztozkodjanak rajta a Mária Terézia uralkodása óta általában megnépesedett családjaikkal.

A térségben nőtt a szegénység. Országosan a 0-5 hold között birtokló nincstelenek és törpebirtokosok aránya 53,5% volt, itt viszont ez az arány meghaladta a 62%-ot. Az 1860–1880-as években a Tisza szabályozása, az folyószabályozási munkálatok, az utak, vasutak építése még munkaalkalmat nyújtottak, amikor azonban ezek véget értek, csak a nagybirtokon végezhető napszámos munka maradt.

A városi fejlődés a térségben korlátozott volt, ipari munkaalkalmak alig keletkeztek. A 19. és 20. század fordulóján az akkori Szabolcsban a 288 ezer fős összlakosságból több mint 150 000 napszámos, cseléd, alkalmi munkás volt, köztük sok régi kisnemes. A városok hiánya miatt nem keletkezett számottevő kereslet a továbbfeldolgozott mezőgazdasági termékekre sem, ezért a nagybirtokok termelése általában az elsődleges tömegtermékek előállítására koncentrálódott, aminek a munkaerő-igénye alacsony volt, így állandósult a munkanélküliség. A szegényparasztság nélkülözései miatt 1897–1898-ban egyes helyeken, mint Karászon spontán földosztással járó agrárszocialista zendülés robbant ki. Újfehértón, Balkányban, Rohodon, Kántorjánosiban, Leveleken is zavargások voltak. A mozgalom résztvevői messianisztikus, őskeresztény jellegű elveket vallottak.

Nemzetiségi szempontból Szabolcs megye szinte homogén volt, a lakosság 98,9%-a vallotta magát magyarnak 1900-ban. Szatmárban a magyarság aránya már csak 61,6% volt, a románoké 34,6%. Beregben a ruszinok alkották a relatív többséget 45,8%-os aránnyal, a magyarok aránya 44,6% volt. A felekezeti százalékarányok a három megyében a következőképpen alakultak: Szabolcs: reformátusok: 38,5, római katolikusok 27,7, görögkatolikusok 19,7. Szatmár: görögkatolikusok 44,4 reformátusok 31,6, római katolikusok 16,8. Bereg: görögkatolikusok 49,7, reformátusok 27,0, izraeliták 13,9.

A dualizmus korában Szabolcs vármegye elsősorban az 1882–1883-as tiszaeszlári per kapcsán került az országos és nemzetközi érdeklődés középpontjába. A térség északkeleti helyzetéből adódóan a Monarchia fennhatósága alá tartozó Galíciából és az Orosz Birodalom területéről nagyszámú (elsősorban ortodox) zsidó lakosság telepedett le (18. századi előzményekkel, de többnyire a 19. század második felében).

A vidék másik politikai jellegzetessége az volt, hogy mind Szatmár, mind Szabolcs törvényhatósága 1861-től mindig erősen radikális, függetlenségi képviselőket küldött a parlamentbe. A kormányprogram támogatásával ezen a vidéken soha nem lehetett választási kampányt nyerni. Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság nyomán kibontakozó „nemzeti ellenállásnak” is ez a térség volt az egyik fészke. A választójoggal rendelkezők szűk körében nagy volt az arányuk a korábbi kiváltságaikat elvesztő kisnemeseknek, dzsentriknek, akik előtt a gazdasági pangás miatt nem nyílt út a polgárosodásra, vagy azt nem vállalták, ezért folyamatosan nemet mondtak arra a rendszerre, ami egyenlővé tette őket a hajdan lenézett parasztokkal.

A polgári fejlődés a nehézségek ellenére folyamatosan, ha lassan is, de előrehaladt. Létrejött a korszerű bíróságok rendszere, a telekkönyvi hivatal, az állami anyakönyvezés és a polgári házasság intézménye, átrendezték a járásokat. Szatmár megye székhelye Nagykárolyból Szatmárnémetibe, Szabolcsé Nagykállóból Nyíregyházára került. Mindkét városban új megyeház épült. Sokfelé középületek, laktanyák épültek (a katonák korábbi falusi kvártélyozása helyett). Malmok, szeszfőzdék jöttek létre, kialakult a korszerű banki hálózat, ami hiteleket tudott nyújtani a vállalkozóknak, gazdálkodóknak. Megkezdődött az Eötvös József által szorgalmazott népiskolák hálózatának kiépítése. Korszerű vasúthálózat jött létre, ami átrendezte a regionális vonzáskörzeteket. A vásárok helyett nőtt a szerepe a falusi szatócsboltoknak.

A vasútfejlesztés emléke a 20. század elejéről

A dualizmus korát szellemi és kulturális fellendülés jellemezte. Jósa András létrehozta a később róla elnevezett nyíregyházi múzeumot, számos egylet alakult, nem utolsósorban a városi lakosság körében teret nyert a nyomtatott sajtó, mint az először 1880-ban megjelenő, Nyírvidék c. hetilap.

Az első világháborútól a másodikig

Szabolcs és Bereg vármegyék az első világháború idején stratégiai fontosságúnak számítottak, a Budapest-Nyíregyháza-Csap-Ungvár vasútvonalon keresztül zajlottak a galíciai hadszíntérre irányuló csapat- és utánpótlás-szállítások. Az első világháborúban a megye könnyen mozgósítható tömegei nagy számban adtak katonát, akikből sokan nem tértek haza. A háború okozta szenvedések tovább rontották a lakosság helyzetét. 1918 őszén a helyi politikusok és a lakosság egyaránt örömmel fogadta a Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának hírét. A sokat szenvedett lakosság viszont még radikálisabb követelésekkel lépett fel, Nyíregyházán zavargások, fosztogatások kezdődtek. A községekben hivatalnokokat kergettek el, kúriákat dúltak fel. Újfehértón, Demecserben, Nagyhalászon, Oroson, Rakamazon, Kisvárdán és más településeken csak katonai erővel, véres áldozatok árán sikerült a rendet helyreállítani. Nyírmadán tizenkét életet követelt a Kiss János gazda által szervezett fegyveres csoport felszámolása. Eszláron húsz katona kikiáltotta az „eszlári köztársaságot”. Mindenfelé földosztást követeltek, hatvan községben mintegy 12 000 földigénylőt írtak össze. A zavargások miatt a kormány arra kényszerült, hogy más térségekhez hasonlóan Szabolcs megyében a statáriumot hirdessen. Szatmár megyében és Ibrányban a parasztok ennek ellenére fölosztásba kezdtek. Újfehértó, Nagykálló, Tiszalök, Csobaj, Büdszentmihály, Nagyhalász, Nyírbátor, Balkány, Kisvárda és Kótaj lakossága pedig már 1918 decemberében szocialista jellegű követelésekkel lépett fel.

A szociáldemokraták gyűlései mellett a kommunisták erőteljesen léptek fel, elsőként a Szamuely Tibor és László által megrendezett 1919. január 5-i nyíregyházi nagygyűlés során. Nyíregyházán a Tanácsköztársaság budapesti kikiáltásával párhuzamosan a néptanács március 22-én átvette a hatalmat a városi képviselő-testülettől, majd létrejött a megyei direktórium. Megindult a mezőgazdasági szövetkezetek szervezése, de helyenként a földosztás is.

A román támadás következményeként előbb Szatmár, majd Szabolcs román katonai közigazgatás alá került. Nyíregyházát április 24-én szállták meg a románok, április 26-án Nagykállót közelítették meg, a védekező Székely Hadosztály pedig április 29-én megadta magát a román csapatoknak. Az 5. vörös hadosztály és a Pogány József vezette gyalogos zászlóalj nem változtatott az erőviszonyokon, a tanácsköztársasági erők a Taktaközbe vonultak vissza, ahol újjászervezték a direktóriumot is, és itt július végéig tartottak ki. 1919 májusától a szabolcsi és szatmári részeket a román, a beregi vidéket a cseh csapatok szállták meg. Júniusban a román királyi hadsereg már Nyíregyházán, Kisvárdán, Újfehértón és Büdszentmihályon (a mai Tiszavasváriban) között létre rekviráló bizottságokat; egyedül Nyíregyházán több mint 54 millióra koronára becsülték a város és a lakosság vagyonában esett kárt. A románok 1920 márciusában ürítették ki Magyarország tiszántúli területeit, ezután vette át a magyar ellenforradalmi kormány a közigazgatást. Mikecz István alispán 1919 májusában utasította a falvak tisztviselőit: elkerülhetetlen … a vasfegyelem és szigor, mely kérlelhetetlenül kell hogy lecsapjon … az izgatókra, de … – ha kell – a népre is, mely meg kell hogy ismerje és tanulja a törvény és a hatóságok teljes tiszteletét és uralmát…

A trianoni békeszerződés az itteni megyék területét is lecsökkentette. A korábbi öt vármegye Magyarországon maradt részéből 1923-ban két vármegyét szerveztek: Szabolcs–Ung valamint Szatmár–Bereg és Ugocsa közigazgatásilag ideiglenesen egyesített vármegyéket.

A két világháború közötti Horthy-rendszer az életkörülményeket javítani nem tudta, a munkanélküliek aránya folyamatosan 13-18% körül mozgott. A kivándorlás század eleji lehetősége bezárult. A kormányzat évente néhány száz család számára viszont németországi munkalehetőséget szerzett. A Horthy-rendszer ideológiájának alapja a területi revízió követelése volt, ezzel összefüggésben napirenden tartották a nacionalizmust és az irredenta érzelmeket. A korszak baloldali mozgalmait a hatóságok korlátozták, a kormánypártok legfőbb politikai riválisa mindenesetre a Kisgazdapárt volt. Tarpán került sor a korszak egyik legfeltűnőbb választási csalására, amikor az 1935-ös országgyűlési választás során Bajcsy-Zsilinszky Endrével szemben a kormánypárt jelöltje jutott mandátumhoz.

Az agrárnépesség életszínvonalának javítását a korszak valamennyi politikai csoportja célul tűzte ki. E téren figyelmet érdemel Westsik Vilmos 29 éves nyíregyházi munkássága, illetve Kállay Miklós főispáni és mezőgazdasági miniszteri tevékenysége.

A második világháború előtt és annak elején a revíziós törekvések, konkrétan többek között a Rongyos Gárda kárpátaljai tevékenysége nyomán, a bécsi döntések révén újabb területi változásokra került sor. 1938-ban az első bécsi döntés következtében, amikor az egykori Bereg vármegye és Ugocsa vármegye jelentős területei újra magyar uralom alá kerültek, létrejött Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye Beregszász székhellyel. A második bécsi döntés alapján 1940-ben magyar birtok lett többek között Ugocsa megye addig Romániához tartozott déli fele is, így Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye szétvált két önálló megyére.

A zsidótörvények és Magyarország német megszállása nyomán a térség izraelita lakosságának túlnyomó részét gettókba zárták majd a haláltáborokba hurcolták. A mai megye területén 1941-ben az össznépesség 5,5%-a, 31 874 fő vallotta magát zsidónak, 1949-ben viszont közülük csak 0,7%, 3822 fő maradt meg vagy tért vissza a táborokból, azaz 88%-uk a holokauszt áldozata lett.

Szabolcs megye 1944 októberében vált hadszíntérré. Az ún. hortobágyi páncéloscsata utolsó felvonásaként Debrecen–Nyíregyháza térségében helységharcokra került sor. Október 22-én a szovjetek elfoglalták Nyíregyházát, azonban ugyanezen a napon egy német hadosztály visszafoglalta Nagykállót, 26-án pedig Nyíregyházát. Így a német–magyar csapatok átkelhettek a Tiszán, és új védelmi vonalat építhettek ki a folyó mögött. Az alföldi páncéloscsata október 31-én a polgári és a tiszalöki német hídfők feladásával ért véget. November elejére a harcok a megye egész területén befejeződtek.

A második világháború után

A harcok végeztével megkezdődött a háborús károk számbavétele, a gazdasági, politikai élet és a közigazgatás újjászervezése a legkülönbözőbb politikai erők részvételével. A szovjet hadsereg segítségével a kommunisták hamarosan döntő befolyásra tettek szert. Az országban először itt, Tiszanagyfaluban osztottak földet. Szabolcsban összesen 130 faluban, Szatmár-Beregben pedig 104-ben került sor a nagybirtokok felosztására. A birtokrendezés céljaira összesen 466 378 katasztrális holdat vettek igénybe, Szabolcs megyében a művelhető terület 43,6%-át, Szatmár-Beregben pedig 30,6%-ot. Ennek nagyobb részét felosztották a nincstelenek között, másik részén pedig erdőgazdaságok, állami gazdaságok alakultak, illetve községi kezelésben maradtak (legelők), valamint házhelyeket osztottak belőlük. A két megyében összesen 64 045 család kapott földet, a két megye átlagában családonként 5,3 holdat, ami megegyezik az országos átlaggal. Házat kapott 2839 család, házhelyet pedig 26 416 személy. Átalakult a társadalom szerkezete, a nagybirtok helyét a közép- és kisparaszti gazdaságok foglaltak el.

A második világháború lezárultát követő két évben a jobboldal is erős maradt a megyében. Az 1945-ös választásokon a Független Kisgazdapárt a szavazatok 72%-át szerezte meg. A Nemzeti Parasztpárt 14,26%-ot, a szociáldemokraták 9,5%-ot, a kommunisták 9%-ot kaptak. Jelentős volt az egyházak politikai befolyása. Az egyházi iskolák államosításakor számottevő ellenzéki megmozdulásokra került sor Pócspetriben és Máriapócson. A kommunisták által uralt államgépezet azonban gyorsan úrrá lett ezeken. A pócspetri incidenssel kapcsolatban került sor az első magyarországi koncepciós perre is.

1946-ban a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében főleg Nyíregyházáról és környékéről 4414, magát szlováknak valló személy települt át az északi szomszédhoz. Az onnan kitelepített magyarok közül 1815 fő került erre a területre.

Az 1944-es fegyverszünet, majd az 1947-es párizsi béke a trianoni határokat állította vissza, ugyanakkor a vásárosnaményi járás egésze és a fehérgyarmati járás három községe 1944 decemberétől néhány hónapig szovjet közigazgatás alá tartozott. 1945-ben a korábbi Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék területét Szatmár-Bereg vármegye néven egyesítették. Az 1950-es megyerendezés során ez Szabolcs-Szatmár megye része lett, mely a rendszerváltás után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevet kapta.

A terület agrárjellege megmaradt, nem csak 1945-ben, hanem a következő másfél-két évtizedben sem történt lényeges változás a gazdasági élet szerkezetében. Ipari munkahelyek az 1960-as évekig alig létesültek. Az iparosítás más területeken zajlott, a munkássá váláshoz az itt élőknek el kellett költözniük, vagy, általában heti rendszerességgel, ingázniuk kellett a több száz kilométerre lévő fővárosba vagy más ipari centrumokba.

1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja néven szovjet mintára létrejött a új, úgynevezett szocializmust építő rendszer állampártja, a proletárdiktatúra vezető ereje. A hároméves terv, majd a meginduló első ötéves terv hamarosan súlyos gazdasági nehézségeket okozott. Az erőltetett, a gazdasági realitásokat figyelmen kívül hagyó iparosítás, voluntarizmus eltorzította az ország gazdasági fejlődését. A nehézségek az új Szabolcs-Szatmár megye lakosságát az átlagnál is hátrányosabban érintették. A tájegység alig részesült az ipari beruházásokból (egyedül a tiszalöki vízlépcső beruházásai teremtettek némi munkaalkalmat). Az országos ipari beruházások finanszírozása viszont a mezőgazdaság és az abban dolgozó lakosság rovására történt, a beszolgáltatási rendszeren keresztül. Ehhez járultak az 1951-1952-es évek erőszakos szövetkezetesítési kampányai.

Nagy Imre időleges hatalomra jutása, az 1953-as júniusi fordulat után a termelőszövetkezeti tagok 60%-a kilépett a közös gazdaságokból, és újra kisparasztként kívánt gazdálkodni.

A megye mezőgazdasága nem volt képes a munkaerő felszívására. A férfilakosság nagy része az ország más részeibe indult a segéd- és betanított munkásokat nagy számban igénylő nehézipari beruházásokra. A családok egyre inkább szakmunkásképzőkbe, technikumokba, középiskolákba küldték gyermekeiket.

Az 1956-os forradalom viszonylag kevéssé érintette a megyét. Október 26-án alakultak ki tüntetések Nyíregyházán, de a helyőrségi laktanya ellenállt a fegyverek szerzésére irányuló kísérleteknek. 30-án a forradalmárok az MDP megyei vezetőjét és a megyei tanács elnökét letartóztatták, de már november 1-jén megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt első szervezete a megyeszékhelyen. A megtorlás ennek ellenére súlyos volt, az összesen számba vett 2488 forradalmi aktivista közül két főt kivégeztek, 205 személy börtönbüntetést kapott.

A termelőszövetkezetek kétharmada felbomlott, a tagság háromnegyede kilépett. Hamarosan azonban újra megindult a szövetkezetesítés, és 1961 tavaszára a megye szántóterületének 96%-a nagyüzemi művelés alá került, a lakosság pedig három község kivételével – Nyírbéltek, Nyírlugos, Penészlek – a szövetkezeti gazdálkodás útjára lépett. Az új szövetkezetek gyorsan gépesítették a termelést, így még jobban meggyorsult a mezőgazdasági munkaerő felszabadulása. Tovább erősödött az elvándorlás és az ingázás a megyéből. Több mint százezer ember költözött iparosodottabb vidékekre, 120 000 felett volt a hetente-kéthetente ingázók száma.

Az iparosodás csak a 60-as évek közepétől indult meg a megyében. Almatároló és konzervgyár épült Nyíregyházán, fejlesztették a dohánygyárat. A Taurus Gumigyár jelentős üzemeit telepítette a megyeszékhelyre, papír- és tejporgyár is épült. Mátészalkán, Nyírbátorban, Fehérgyarmaton és Kisvárdán történtek még jelentősebb ipartelepítések. Nagyobb fejlesztés indult Tiszavasváriban az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, majd Újfehértón és Tiszalökön. 1972-ben indult meg a termelés a Magyar Optikai Művek mátészalkai üzemében. A Budapesti Finomkötöttárugyár 1974-ben hozott létre új gyáregységet ugyancsak Mátészalkán.

Az iparfejlesztés nyomán felgyorsult a települések városiasodása is, hamarosan város lett Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Kisvárda, Fehérgyarmat. Az ingázás fokozatosan csökkent, az elvándorlás is lefékeződött.

Az egyes ágazatokban foglalkoztatottak számának alakulása 1949–1980 között

Év	Ipar	Mezőgazdaság	Építőipar	Szállítás	Kereskedelem	Vízgazdálkodás	Nem anyagi ágak	Összesen
1949	18192	189277	3108	4909	6600	21	21263	243370
1960	23799	177193	16127	13146	10002	198	23114	263579
1970	41449	105526	17447	17637	17835	3988	33330	237212
1980	64510	74404	21460	20379	25869	5272	43902	255796

1949-től 1980-ig a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma folyamatosan csökkent, az ipari dolgozóké nőtt. Kialakult egy jelentős számú munkásság és egy viszonylag korszerű ismeretekkel rendelkező első generációs értelmiségi réteg. 1980-ban már több mint 22 000 szellemi foglalkozású család volt a megyében. Ezekben legtöbbször két szellemi foglalkozású felnőtt volt. A műszaki értelmiségiek száma meghaladja a 6000-et, az egészségügyi és kulturális ágazatban dolgozóké ugyancsak 6000 fő körül volt. Az igazgatási, gazdasági irányításban 7000 fölött volt a dolgozók száma.

A társadalmi viszonyok egyik sajátos vonása volt a második világháború után a megyében a cigányság magas és növekvő aránya. Az állami politika a cigányság társadalmi beilleszkedése érdekében, életkörülményeik javítására társadalompolitikai elvekből kiindulva jelentős erőfeszítéseket tett. Különösen igyekeztek javítani a körükben a foglalkoztatást, illetve a gyermekek iskoláztatását.

A rendszerváltás után

A rendszerváltozással együtt járó gazdasági gondok a megyét az országosnál lényegesen súlyosabban érintették. A KGST összeomlásával szakértői becslések szerint Magyarország a külkereskedelmi piacainak 25%-át, az Alföld a 40%-át, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pedig 60%-át vesztette el. A munkanélküliség 20%-ra emelkedett, a parlagon hagyott földek aránya 23% volt. A demokratikus rendszer kialakításához, és ezzel együtt a jobb élethez fűzött reményeket ebben a megyében különösen nagy csalódás váltotta fel. Az 1990-es választásokon a megye tíz egyéni választókerületéből nyolcban az MDF, egyben az Agrárszövetség, egyben pedig a FIDESZ-KDNP-SZDSZ közös jelöltje győzött, 1994-ben viszont mind a tíz választókerületben az MSZP diadalmaskodott.

A megye közigazgatása a rendszerváltás után az országos tendenciákhoz hasonlóan változott. Négy év alatt az addigi kilenchez hat további település kapott városi rangot, bár feladataik ellátásra nem voltak teljesen felkészülve. Szinte minden településen önálló polgármesteri hivatal jött létre, bár sok helyen a szakértők és tárgyi feltételek hiányában reménytelen volt, hogy megfelelő igazgatási szervezet jöjjön létre. Az 1983-ban eltörölt (és város-, illetve nagyközségkörnyéki rendszerrel helyettesített) járási rendszert 2013-ban visszaállították. A megyében 13 járás jött létre: Baktalórántházai járás, Csengeri járás, Fehérgyarmati járás, Ibrányi járás, Kemecsei járás, Kisvárdai járás, Mátészalkai járás, Nagykállói járás, Nyírbátori járás, Nyíregyházi járás, Tiszavasvári járás, Vásárosnaményi járás, Záhonyi járás.

1994-ben az akkori Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium az Európai Unió Phare területfejlesztési programja segítségével hároméves kísérleti programot indított a megyében. A program keretében 264 pályázatot bíráltak el, közülük 64 nyert támogatást, összesen 342 millió forint értékben. További 15 millió forintot kapott három úgynevezett tesztprogram. A Phare mellett az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete is – Csongrád megye mellett – a regionális iparfejlesztésre vonatkozó mintaterületüknek választották a térséget, és számos beruházási portfóliót dolgoztak ki, amelyeket elsősorban nyugat-európai befektetőknek javasoltak, mivel a megye a területhez, lakossághoz és a gazdasági szervezetek számához képest egyaránt Magyarország egyik legkevésbé vonzó térsége volt a külföldi befektetők szemében. A külföldi tőke alig volt jelen a megyében, egyedül Mátészalkán volt némileg más a helyzet. Itt főleg a korábbi szocialista iparfejlesztés néhány beruházását vették át és fejlesztették tovább.

1996-ban az Országgyűlés területi fejlesztési törvényt fogadott el, ami központosította és a regionális fejlesztési tanácsok kezébe adta a fejlesztési döntéseket. 2011-ben újra decentralizálásra került sor, ami előtérbe helyezte a megyei szintű döntéshozatalt. Ennek alapján megyei területfejlesztési programot dolgoztak ki és fogadtak el a 2020-ig terjedő időszakra. A program nagy súlyt helyez a megye népességmegtartó erejére, az életminőség javítására, a munkahelyteremtésre. Ugyanakkor a megye vezetői tudatában vannak annak, hogy a térség viszonylagos elmaradottsága nem szüntethető meg rövid idő alatt. A fejlesztéseket a megyeszékhely mellett három városra, Mátészalkára, Kisvárdára és Nyírbátorra koncentrálják, amelyek közlekedési helyzete az M3-as autópálya révén sokat javult az elmúlt évtizedekben. A megye igyekszik hasznosítani kedvező fekvését az európai V. számú közlekedési folyosó, a Trieszt–Kijev útvonal mentén. Ugyancsak kedvező fejlemény a román határ átjárhatóvá válása, ami számos határmenti kistelepülés viszonylagos elzártságát enyhítette vagy megszüntette.

A megye szociális helyzetére jellemző, hogy az ország többi területéhez képest 1996-ra már kiemelkedően magas volt a rokkantnyugdíjasok aránya – csaknem ugyanakkora, mint az öregségi nyugdíjasoké. Az éleződő foglalkoztatási problémák miatt ugyanis egyre többen menekültek a rokkantosításba. A mélyszegénység felszámolása, különösen a romák helyzetének javítása továbbra is nagyon nehéz feladat, amin elsősorban a közfoglalkoztatás kiszélesítésével próbálnak segíteni.

A megyei közlekedési infrastruktúra fejlődésének legnagyobb eredménye az M3-as autópálya továbbépülése, mely jelenleg egészen Vásárosnaményig ér.

Közigazgatási beosztás 1950–1990 között

Járások 1950–1983 között

Az 1950-es megyerendezés előtt Szabolcs megyéhez kilenc járás tartozott: Dadai alsó (székhelye Tiszalök volt), Dadai felső (Gáva), Kisvárdai, Ligetaljai (Nyíradony), Nagykállói, Nyírbaktai (Baktalórántháza), Nyírbátori, Nyírbogdányi (Kemecse) és Tiszai (Mándok). Ugyanakkor Szatmár-Bereg megyéhez négy járás tartozott (Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai és Vásárosnaményi). A megyerendezéskor a Ligetaljai járás területét felosztották Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye között és megszüntették, így az új Szabolcs-Szatmár megyében 1950. március 16-ától tizenkét járás volt.

Az 1950-es járásrendezés során, június 1-jén a Tiszai járást felosztották a Kisvárdai és a Vásárosnaményi járások között. Ugyanekkor a Dadai felső járás is megszűnt, de területéből néhány Nyíregyháza környéki községgel kiegészítve létrehozták az új Nyíregyházi járást. Szintén ekkor igazították az összes járás elnevezését a székhelyéhez. Mindennek következtében a tanácsrendszer bevezetésekor Szabolcs-Szatmár megye tizenegy járásra oszlott (Baktalórántházi, Csengeri, Fehérgyarmati, Kemecsei, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Nyíregyházi, Tiszalöki és Vásárosnaményi).

Ezt követően 1983-ig a tizenegyből öt járás szűnt meg: a Kemecsei (1956-ban), a Csengeri (1969-ben), a Baktalórántházi és a Tiszalöki (1970-ben) végül a Nagykállói (1978-ban). A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez hat járás tartozott (Fehérgyarmati, Kisvárdai, Mátészalkai, Nyírbátori, Nyíregyházi és Vásárosnaményi).

Városok 1950–1983 között

Mátészalka, Hét vezér díszkút (Bíró Lajos alkotása)

Az 1950-es megyerendezéskor Szabolcs megyéhez egy megyei város tartozott, Nyíregyháza, Szatmár-Bereg megyéhez pedig egy sem. 1983-ig öt másik település szerzett városi rangot a megyében: Mátészalka (1969-ben), Kisvárda (1970-ben), Nyírbátor (1973-ban), végül Fehérgyarmat és Vásárosnamény (1978-ban), így 1983-ra a városok száma hatra nőtt.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Nyíregyháza közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, 1954 és 1971 között a megye összes városának jogállása járási jogú város volt, azután pedig egyszerűen város.

Városkörnyékek 1971–1983 között

Szabolcs-Szatmár megye városai közül 1983-ig négy körül alakult városkörnyék: a Kisvárdai, Mátészalkai és Nyírbátori 1977-ben, a Vásárosnaményi pedig 1978-ban. Ezek mindegyike csak a városhoz legszorosabban kapcsolódó községeket foglalta magába, a megye valamennyi városa járási székhely maradt 1983 végéig.

Városok és városi jogú nagyközségek 1984–1990 között

1984. január 1-jén valamennyi járás megszűnt az országban és a megye valamennyi városa városkörnyékközponttá vált. Ugyanekkor alakult városi jogú nagyközséggé és lett nagyközségkörnyék-központ Tiszavasvári, mely aztán 1986-ban várossá alakult. 1989-ben kapott városi rangot Csenger, Nagykálló és Záhony, de ezek már nem lettek városkörnyékközpontok.

1989-ben Nyíregyháza azon három megyeszékhely között volt, amelyeket az Elnöki Tanács megyei várossá nyilvánított, így 1990-ben, a tanácsrendszer megszűnésekor Szabolcs-Szatmár megyében már tíz város volt, közülük egy megyei város.

Önkormányzat és közigazgatás

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat

A vármegyei önkormányzat területi önkormányzat, jogi személy, melynek feladatait és hatáskörét a közgyűlés látja el. A vármegyei önkormányzat képviselő-testülete a közgyűlés. A vármegyei testületek és tisztségviselők munkáját vármegyei önkormányzati hivatal segíti, melynek feladata a döntések szakmai előkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés tagjai

Tag:		Jelölő szervezet:
1	Seszták Oszkár	Fidesz-KDNP	A Vármegyei Közgyűlés elnöke
2	Baracsi Endre	Fidesz-KDNP	A Vármegyei Közgyűlés alelnöke
3	Kerekes Miklós	Fidesz-KDNP	A Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Ügyrendi, Jogi és Pénzügyi Bizottság - elnök
-	Szabó István	a közgyűlés nem közgyűlési tag alelnöke
4	Adorján Béla	Jobbik - Momentum	Képviselő, Ügyrendi, Jogi és Pénzügyi Bizottság - tag
5	Bakti János	Fidesz-KDNP	Képviselő, Ügyrendi, Jogi és Pénzügyi Bizottság - tag
6	Dócs Attila	Fidesz-KDNP	Képviselő, Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottsága - tag
7	Farkas Ernő	Fidesz-KDNP	Képviselő
8	Farkas László	DK	Képviselő
9	Filep Sándor	Fidesz-KDNP	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - elnök
10	Földi István	Jobbik - Momentum	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - tag
11	Görömbei Vilmos	Fidesz-KDNP	Képviselő
12	Gyügyei Éva	Fidesz-KDNP	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - tag
13	Halmi József	MSZP	Képviselő, Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottsága - elnök
14	Dr. Helmeczy László	Összefogás SZ-SZ-B	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - tag
15	Kiss András	Fidesz-KDNP	Képviselő, Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottsága - alelnök
16	Kovács Dániel Sándor	Fidesz-KDNP	Képviselő
17	Lipők Sándor Zoltán	Fidesz-KDNP	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - alelnök
18	Makai Tamás	Fidesz-KDNP	Képviselő
19	Pálosi László	Fidesz-KDNP	Képviselő, Ügyrendi, Jogi és Pénzügyi Bizottság - tag
20	Papp Bertalan	Fidesz-KDNP	Képviselő
21	Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikó	Fidesz-KDNP	Képviselő, Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottsága - tag
22	Szőke Zoltán	Fidesz-KDNP	Képviselő
23	Sztolyka Zoltán	Fidesz-KDNP	Képviselő, Ügyrendi, Jogi és Pénzügyi Bizottság - alelnök
24	Tóth Viktor	Jobbik - Momentum	Képviselő
25	Dr. Veres János	MSZP	Képviselő, Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság - tag

Járások

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye járásainak főbb adatai a 2013. július 15-ei (akkor még megyei) közigazgatási beosztás szerint az alábbiak:

Sorszám	Járás neve	Székhely	Település	Ebből város	Népesség (2013. január 1.)	Terület (km²)	Népsűrűség (fő/km²)
1	Baktalórántházai járás	Baktalórántháza	12	1	19 521	254,47	77
2	Csengeri járás	Csenger	11	1	13 839	246,51	56
3	Fehérgyarmati járás	Fehérgyarmat	50	1	38 363	707,37	54
4	Ibrányi járás	Ibrány	8	2	23 850	304,91	78
5	Kemecsei járás	Kemecse	11	2	22 185	246,41	90
6	Kisvárdai járás	Kisvárda	23	3	57 050	523,09	109
7	Mátészalkai járás	Mátészalka	26	3	64 810	624,7	104
8	Nagykállói járás	Nagykálló	8	2	30 430	377,36	81
9	Nyírbátori járás	Nyírbátor	20	3	43 557	695,94	63
10	Nyíregyházi járás	Nyíregyháza	15	4	166 684	809,61	206
11	Tiszavasvári járás	Tiszavasvári	6	2	27 306	381,61	72
12	Vásárosnaményi járás	Vásárosnamény	28	2	36 689	617,94	59
13	Záhonyi járás	Záhony	11	2	19 369	145,95	133

Országgyűlési képviselők

Magyarországon az országgyűlési választások során az ország területét egyéni választókerületekre osztják, és mindegyik kerületnek egy képviselője van a parlamentben, akit közvetlenül választanak. Az egyéni választókerületek országgyűlési képviselői tehát azok a politikusok, akik egy-egy adott földrajzi terület választópolgárait képviselik az Országgyűlésben.

Az egyéni választókerületek képviselői általában valamelyik párt jelöltjei, de független képviselők is indulhatnak a választáson. A választókerületek képviselői meghatározó szereplők, mivel közvetlen kapcsolatban állnak választóikkal, és elsősorban az adott terület helyi érdekeit képviselik az országos politikai döntéshozatalban.

Választókerület		Országgyűlési képviselő	Párt
Szabolcs-Szatmár-Bereg 01. OEVK	Székhelye: Nyíregyháza	Szabó Tünde		Fidesz–KDNP
Szabolcs-Szatmár-Bereg 02. OEVK.	Székhelye: Nyíregyháza	Vinnai Győző		Fidesz–KDNP
Szabolcs-Szatmár-Bereg 03. OEVK.	Székhelye: Kisvárda	Seszták Miklós		Fidesz–KDNP
Szabolcs-Szatmár-Bereg 04. OEVK.	Székhelye: Vásárosnamény	Tilki Attila		Fidesz–KDNP
Szabolcs-Szatmár-Bereg 05. OEVK.	Székhelye: Mátészalka	Kovács Sándor		Fidesz–KDNP
Szabolcs-Szatmár-Bereg 06. OEVK.	Székhelye: Nyírbátor	Simon Miklós		Fidesz–KDNP

Népesség

A vármegye hagyományosan az ország "népességellátójának" tekinthető, ugyanis a vitális, jó népmozgalmi arányszámokkal rendelkező (korábbi) mezőgazdasági népesség (református és katolikus egyaránt) főleg az 1950-es évektől (a mezőgazdaság modernizációját követően) tömegesen vándorolt az ország iparosodó megyéibe (főleg a szomszédos Borsodba), és - az országban a legkevésbé vitális népességének köszönhetően az 1960-as évektől egyre inkább demográfiai vákuumba került - Budapestre, biztosítva ezáltal a megfelelő számú munkaerőt ezen térségek számára.

Népességváltozás
Év	Népesség	Átl. vált.(%)
1949	558 098	—
1960	586 451	0,45%
1970	565 557	−0,36%
1980	593 829	0,49%
1990	572 301	−0,37%
2001	582 256	0,16%
2011	559 272	−0,40%
2015	562,357	−172,56%
2018	558,361	−0,24%
2022	529 381	171,36%

Nemzetiségek

A magyar többségen kívül a megye főbb kisebbségi csoportjai a romák (kb. 44 000 fő), a németek (kb. 2 000 fő) és az ukránok (kb. 1 000 fő).

A teljes népesség (2011-es népszámlálás szerint): 559 272 fő

Etnikai csoportok (2011-es népszámlálás szerint):

• Magyarok: 476 256 fő (90,55%)
• Romák: 44 133 fő (8,40%)
• Egyéb és meghatározhatatlan: 5 569 fő (1,06%)

Az adott térség etnikai összetétele sokszínű, bár a lakosság jelentős része magyar nemzetiségű. A 2011-es népszámlálás adatai alapján a megye 559,272 fős lakosságából 476,256 fő (90,55%) vallotta magát magyarnak. Ez egyértelművé teszi, hogy a magyar közösség alkotja a domináns csoportot.

A legnagyobb kisebbséget a roma közösség képviseli, melyhez 44,133 fő (8,40%) tartozik. A romák a térség társadalmi és kulturális életében is fontos szerepet töltenek be, különösen a déli határ menti részeken és néhány városi körzetben.

A német nemzetiségűek száma megközelítőleg 2,000 fő, akik a lakosság 0,36%-át teszik ki. Jelenlétük történelmi gyökerekre vezethető vissza, mivel a 18. században számos német telepes érkezett a régióba.

A megye ukrán közössége kisebb, körülbelül 1,000 főt számlál. Történelmileg az ukránok a keleti határ közelsége miatt telepedtek meg itt, és ma is őrzik kulturális identitásukat. Ugyanakkor ez az orosz-ukrán háború következtében gyökeresen megváltozott, sokezer ukrán nemzetiségű állampolgár menekült el a szomszédos országból. Sokan a vármegyeszékhely, illetve a nagyobb városok környékén telepdtek le.

A fennmaradó 5,569 fő (1,06%) egyéb kisebbségekhez tartozik vagy nem határozta meg etnikai hovatartozását. Ide sorolhatók például szlovák, szerb, román vagy más nemzetiségek tagjai. Emellett a népszámlálás során mintegy 66,000 fő nem nyilatkozott etnikai hovatartozásáról, ami a lakosság közel 12%-át jelenti.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye lakóinak nemzetiségi összetétele 2011-ben

  magyarok (90,55%)

  romák (8,40%)

  egyéb (1,06%)

Vallás

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye vallási összetétele színes képet mutat, amelyben a keresztény vallások dominálnak, de más vallási hovatartozású és nem vallásos lakosok is jelen vannak.

A legnagyobb vallási közösséget a reformátusok alkotják, akik a lakosság 44,6%-át teszik ki. Ez a vallási arány a térség történelmi gyökereit és református hagyományait tükrözi, amelyek hosszú időre nyúlnak vissza, különösen a vidéki területeken. A reformáció hatásai a Hajdúság mellett itt érvényesült a leginkább.

A római katolikusok a második legnagyobb csoportot alkotják, a lakosság 21,1%-ával. A katolikus közösség évszázadokon át jelentős szerepet játszott a térség vallási és kulturális életében, különösen a nagyobb városokban és környékükön.

A görögkatolikus közösség a lakosság 17,1%-át képviseli. Tagjai jelentős részben rutén és észak-erdélyi román származású, de mára elmagyarosodott családok leszármazottai. Ez a felekezet különösen fontos a megye északkeleti részén jelentős, ahol erős kulturális és vallási gyökerekkel rendelkezik.

Az evangélikus valláshoz tartozók aránya 2,4%. Ez a csoport elsősorban a 18. században Nyíregyházára és környékére betelepült tirpákok leszármazottaiból áll, akik máig őrzik evangélikus hagyományaikat.

A zsidó közösség, amely egykor jelentős volt a térségben, mára csak töredékében maradt fenn. Egyéb vallásokhoz tartozók és kisebb felekezetek, például ortodoxok, baptisták vagy muszlimok, szintén jelen vannak, de nagyon alacsony létszámmal.

A lakosság körülbelül 20%-a nem adott választ vallási hovatartozására, ami jelentős arányt képvisel. Ez a csoport ateistákból, agnosztikusokból és azokból állhat, akik nem kívánták feltüntetni vallási meggyőződésüket. Ez az adat a vallási élet összetettségére és változatosságára is rámutat a térségben.

• 
  A nyíregyházai Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház
• 
  A nyírbátori Minorita templom
• 
  A csarodai református templom
• 
  A gacsályi református templom
• 
  A máriapócsi Szent Mihály-templom

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye lakóinak vallási összetétele 2022-ben

  reformátusok (44,6%)

  római katolikusok (21,1%)

  görög katolikusok (17,1%)

  evangélikusok (2,4%)

  egyéb kersztény felekezet (3,3%)

  egyéb vallás (0,2%)

  vallási közösséghez nem tartozik (11,3%)

Gazdaság

Mezőgazdaság

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye hazánk egyik legmeghatározóbb mezőgazdasági területe, különösen a Nyírség homokos talajú vidékei, ahol a gyümölcstermesztés kiemelkedő jelentőséggel bír. A megye Magyarország „gyümölcskertje” néven is ismert, az alma termesztésének központja, de a szilva, meggy és kajszibarack termesztése is meghatározó. Az almatermelésben az országos termés közel fele innen származik, amely nemcsak friss fogyasztásra, hanem ipari feldolgozásra is kerül, például légyártás céljából​.

A megye síkvidéki és kedvező éghajlati adottságai lehetővé teszik a nagyüzemi szántóföldi növénytermesztést. Jelentős a kukorica, napraforgó és búza termesztése, míg a dohány- és burgonyatermelés hagyományosan fontos ágazat maradt a térségben. A Tisza és mellékfolyói által öntözött területeken a zöldségtermesztés, különösen a káposzta, sárgarépa és egyéb gyökérzöldségek termesztése is jelentős​.

Az állattenyésztés terén a sertéstartás és a szarvasmarha-tenyésztés kiemelkedő, amely a hagyományos gazdálkodási módokkal összhangban maradt. Az ágazat az élelmiszeripar számára is fontos alapanyagokat biztosít, különösen tej- és húsfeldolgozás céljából.

Az utóbbi évtizedekben a mezőgazdasági termelésben kihívást jelentett az elaprózódott birtokszerkezet és az öntözési rendszerek fejlesztésének elmaradása. Azonban az elmúlt években növekvő figyelem irányul a modern technológiák alkalmazására, valamint a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok bevezetésére​.

Ipar

A megye ipari fejlődése lassan indult meg, amelyet az agrárgazdaság dominanciája és a térség elmaradottsága befolyásolt. A 20. század közepétől kezdődően jelentősebb átalakulás zajlott le. Az 1960-as évektől indult iparosítás főként az élelmiszer- és könnyűipar területén hozott fejlesztéseket, a feldolgozóipar központi szerepet játszott. Az ipari fejlesztések egyik kiemelkedő ágazata az élelmiszer-feldolgozás lett, amely a megye mezőgazdasági alapanyagaira támaszkodott.

Az 1980-as évekre már jelentősebb munkásság és első generációs értelmiségi réteg alakult ki, ami a térség iparának bővülését jelezte. A 2000-es évekre a feldolgozóipar, különösen az élelmiszeripar és a könnyűipar jelentős beruházások révén fejlődött, 2018-ban például a megye beruházásainak egyharmada a feldolgozóiparhoz kötődött, amely negyedével növelte termelési kapacitásait az előző évekhez képest. Ugyanakkor az ipari tevékenység térbeli koncentrációja jellemző; Nyíregyháza és környéke a megye gazdasági motorja, míg a vidék kevésbé iparosodott.

Az ipari szektor fejlődését az utóbbi évtizedekben az állami támogatások, valamint az európai uniós források is elősegítették. Mindemellett a megye ipara ma is küzd az alacsony hozzáadott értéket képviselő tevékenységek dominanciájával, valamint a szakképzett munkaerő hiányával. Ezek kihívást jelentenek a versenyképesség növelése szempontjából.

A megye gazdaságában a mezőgazdasági dominanciát részben sikerült mérsékelni az ipari beruházások révén, de az agrárium és az ipar közötti egyensúly megtalálása továbbra is fontos feladat marad a regionális fejlesztési stratégiákban.

Turizmus

A megye változatos turisztikai kínálatával a természeti szépségek és a kulturális örökségek kedvelőit egyaránt vonzza. A megye egyik legismertebb turisztikai látványossága a Nyíregyházi Állatpark, amely Magyarország legnépszerűbb vidéki állatkertje, és többször elnyerte az „Európa legjobb állatkertje” díjat. Sóstógyógyfürdő, amely az állatkert mellett található, nemcsak a wellness-szolgáltatásairól híres, hanem gyógyvizeiről is, így egész évben népszerű célpont​.

A megyében számos történelmi és építészeti emlék található, például a tákosi „mezítlábas Notre Dame”-ként emlegetett református templom, amely a népi építészet gyöngyszeme. A túristvándi vízimalom, egy működő ipartörténeti emlék, a Túr-folyó partján, szintén kiemelt látnivaló, ahol a látogatók a múlt technológiáját működés közben is megcsodálhatják​.

A megye természeti értékei között a Felső-Tisza-vidék védett területei, mint a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet és a Tisza-parti holtágak is népszerűek. Ezek a helyek ideálisak túrázásra és aktív kikapcsolódásra. A "Középkori Templomok Útja" nevű program keretében számos templom és kastély került felújításra, így a kulturális turizmus szerelmesei is bőséges kínálattal találkozhatnak​

A belföldi turizmus erősödik a megyében, ahol a vendégéjszakák jelentős részét vidéki turisztikai helyszíneken töltik a látogatók, különös tekintettel a határ menti régiók gazdag kulturális örökségére és természeti kincseire.

A vármegye legnagyobb nyereségű cégei a 2022-es adózott eredmény szerint:

1. Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft.
2. MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft.
3. LEGO Manufacturing Kft.

Nyelvjárás

A Tisza–Körös-vidéki vagy hortobágyi nyelvjárás a magyar nyelv egy regionális változata, amelyet egyre kisebb létszámú közösségek beszélnek, elsősorban a Hortobágy és a Nyírség elzárt tanyáin és kevésbé fejlett falvaiban. Ez a nyelvjárás Móricz Zsigmond műveiben is feltűnik, például a „Komor ló” című novellában, ahol dokumentálta a ridegpásztorok szűkszavú, tömör kifejezésmódját, amely gazdaságosságra törekedett a szavak használatában.

A nyelvjárás mára csak ritkán hallható nagyobb városokban, mint például Debrecenben, Balmazújvárosban vagy Nádudvaron, de erősebb jelenléttel bír a kisebb falvakban. Egyik legmarkánsabb vonása az í-ző kiejtés, ahol a köznyelvi „é” hang helyett „í” szerepel hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt (pl. szíjjel, megnízheted, rígen). Bizonyos szavaknál az „é” helyett „i” jelenik meg, például „verik a bilyeget”. Az í-zés hatással van az egyes szám harmadik személy birtokos személyragos formáira is (létire, fektiből, testivel).

Másik sajátosság a j-zés, amely gyakran a szó eleji „l”-t „j”-re váltja (pl. jány), míg az ly-t minden esetben „l”-ként ejtik (válu, luk). Az olyan tőszavakban, ahol az „ol” szótag dentális mássalhangzó előtt áll, az „l” kiesik, és az „o” hosszabbá válik (pl. vót, vóna). Az ő hangot gyakran ű-vel helyettesítik (űneki).

A lexikai eltérések is jelentősek. Olyan szavak fordulnak elő, mint például:

• „gyarlandó” (esendő),
• „vasaló” (pásztorkunyhó),
• „kunéroz” (ingerel),
• „lesuvad” (lezuhan),
• „cserény” (vesszőkunyhó).

A nyelvjárás szókincse kapcsolatban áll Erdély mezőségi nyelvjárásával, ami az átvett szavakban is megmutatkozik. A Tisza–Körös-vidéki nyelvjárásban az „ö” hangot sok esetben „e”-ként ejtik (pl. ser helyett sör), de nem minden esetben (pl. öt, zöld kiejtése változatlan). További sajátosság a hanglejtés, amelyet a nyelvészeti vizsgálatok különösen jellemzőnek találtak.

Móricz műveiben a nyelvjárás leírása néha pontatlan vagy szándékosan eltérő lehetett, részben a nyelvjárások akkori megítélése miatt, amely gyakran elutasító volt. Ez befolyásolta Móricz nyelvi ábrázolásait is.

Gasztronómia

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gasztronómiája a vidéki magyar konyha egyik legszínesebb és legízletesebb területe, amelyet a hagyományos receptek, helyi alapanyagok és regionális ízek tesznek különlegessé.

Levesek

• Szabolcsi káposztás bableves: Ez a laktató étel savanyú káposztából, babból és füstölt csülökből készül, gazdag, zamatos ízvilágával a hagyományos magyar levesek egyik kiemelkedő példája​.
• Krumplileves szatmári módra: Egyszerű alapanyagokból – burgonya, hagyma, füstölt hús – készült leves, amit tejföllel tesznek krémessé és pikánssá. Ez a fogás a hétköznapi étkezések alapja volt a vidéken​.

Főételek

• Töltött káposzta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a töltött káposzta savanyított káposztalevelekbe töltött rizses-húsos keverékből készül, amit gyakran füstölt hússal főznek össze. Jellegzetessége, hogy a káposztalevelek savanyú íze és a húsos töltelék fűszerezettsége tökéletesen harmonizál​.
• Szabolcsi töltött paprika: Ezt az ételt édes paprikába töltött darált hússal és rizzsel készítik, paradicsomszószban főzik meg. A szabolcsi változat ízesebb és lágyabb, mint az ország más részein megszokott formája​.
• Birsalmás húsos ételek: A birsalma gyakori alapanyag Szabolcs-Szatmár-Beregben, amit gyakran használnak sültek vagy pörköltek kiegészítésére, így különleges, édes-savanykás ízt kölcsönöznek az ételeknek​.

Desszertek

• Szilvalekváros derelye: A szatmári szilva világhírű, és a belőle készült sűrű lekvár gyakran töltelékül szolgál a házi tésztából készített derelyéhez. Ez az édesség a régió jellegzetes csemegéje​
• Üveges szilvalekvár: Szatmárban hagyományosan üstben, lassan főzik a szilvalekvárt, amely cukor nélkül készül, és rendkívül sűrű, természetes édessége miatt különleges. Magában is fogyasztható vagy sütemények alapanyagaként​
• Szabolcsi almás pite: A helyi almákból készített töltelék gazdag ízvilágot ad ennek a hagyományos süteménynek. A térségben az alma az egyik legfontosabb gyümölcs, és számos változatban felhasználják a konyhában​.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gasztronómiája egyedülálló, mivel ötvözi a hagyományos ízeket a helyi alapanyagok gazdagságával. Ezek az ételek nemcsak az ünnepi asztalok ékei, hanem a mindennapi étkezések során is meghatározók. Ha többet szeretnél megtudni, érdemes ellátogatni a térségbe, vagy követni a receptforrásokat​.

Oktatás és köznevelés

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye oktatása és köznevelése hosszú múltra tekint vissza, amely az elmúlt évszázadok társadalmi-gazdasági változásaival szorosan összefügg. A történeti adatok szerint az oktatási szint a 20. század elején meglehetősen alacsony volt. Az analfabétizmus mértéke 1900-ban 38% körül mozgott, és 1930-ban is a népesség 9%-a nem járt iskolába. Az 1948-as államosítás és az azt követő évtizedek erőteljes oktatási reformjai révén azonban jelentős előrelépések történtek: az 1980-as évekre az általános iskola nyolc osztályát végzettek aránya ötszörösére nőtt az 1949-es szinthez képest. Az oktatás színvonala azonban a rendszerváltás után ismét kihívásokkal szembesült, részben az iskolabezárások és a demográfiai változások miatt.

Az oktatás fejlődése ezen a területen a három egykori vármegye közös örökségére épül, amelyeket a 20. században egyesítettek. Az oktatási intézmények fennmaradása és fejlődése az 1948-as államosításig jellemzően egyházi irányítás alatt állt, amely meghatározta a vidéki iskolák minőségét és elérhetőségét. Az államosítást követően a köznevelési intézmények fokozatosan állami kézbe kerültek, ami új lehetőségeket és egyben nehézségeket is hozott​.

Felsőoktatás

A megye legfontosabb felsőoktatási intézménye a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara Nyíregyházán, amely az ápolás, szociális munka és egészségügyi menedzsment területén nyújt képzéseket. Emellett Nyíregyházán található a Nyíregyházi Egyetem, amely pedagógusképzéséről, valamint műszaki és gazdasági programjairól ismert.

Középiskolák

A megye középiskolai kínálata széles, magában foglalja a gimnáziumokat, szakképző iskolákat és technikumokat. Nyíregyházán a legismertebb középiskolák közé tartozik például a Krúdy Gyula Gimnázium, amely magas színvonalú oktatásáról híres, valamint az Eötvös József Gimnázium, amely erős humán és természettudományos programokat kínál. Mátészalka is kiemelkedik a középiskolai oktatásban, például az Esze Tamás Gimnáziummal és a Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolával.

Általános iskolák

A megyében számos általános iskola található, különösen Nyíregyházán és a kisebb városokban, például Mátészalkán vagy Kisvárdán. Ezek közé tartoznak a hagyományos állami intézmények, valamint egyházi fenntartású iskolák. Az általános iskolák létszáma és felszereltsége a települések között változó, Nyíregyháza kiemelkedik a modern oktatási infrastruktúrájával.

Sport

Labdarúgás

A megye futballélete kiemelkedő, több helyi csapat is szerepel a különböző bajnokságokban. A Kisvárda Master Good FC a megye legismertebb csapata, amely az OTP Bank Ligában szerepel, míg az utánpótlás-nevelés is hangsúlyos. A Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatóságának köszönhetően több amatőr és utánpótlás-bajnokságot is szerveznek, például a Fair Play Cup-ot. Újabb sportlétesítmények, például új műfüves pályák épülnek a TAO támogatások révén, ami elősegíti a sport fejlődését​.

Kosárlabda

A kosárlabda is fontos szerepet játszik, különösen Nyíregyházán, ahol a Hübner Nyíregyháza BS az NB I/B Piros csoportban versenyez. A csapat az utánpótlás-nevelésre is koncentrál, több fiatal játékosnak biztosítva lehetőséget a fejlődésre. A kosárlabda népszerűsége a helyi közösségekben is folyamatosan növekszik​.

Egyéb sportágak

Az ökölvívás is kiemelkedő szerepet kapott, helyi sportolók, mint például Petrimán Patrícia, országos sikereket értek el. A megyei kézilabda és röplabda egyesületek szintén aktívak, több amatőr és ifjúsági bajnokságot is rendeznek​.

Sportesemények és létesítmények

Nyíregyháza a megye sportközpontja, számos modern létesítménnyel, például a Continental Arénával. Az aréna különféle sportágaknak és kulturális eseményeknek ad otthont. A megye emellett több kisebb sporteseménynek is helyet biztosít, amelyek elősegítik a helyi közösségek mozgáskultúrájának fejlődését​.

Infrastruktúra és közlekedés

Magyarország leghosszabb útvonalán, a 4-es főúton közelíthető meg, de 2007 szeptemberétől, az M3-as autópályán is, ami előbb a 234-es lehajtóig tartott, onnan tovább a 2013-ban megépített szakasz tart Vásárosnaményig, és majd innan fogja a jövőben elérni Beregdarócot, az ukrán határnál.

Záhonyban található Európa keleti felének legnagyobb vasúti csomópontja.

A személyforgalom szempontjából a legforgalmasabb határátkelőhelyek: Csengersima, Záhony, Tiszabecs és Beregsurány.

Autópályák

Út	Érintett somogyi települések	Hossz	Térkép
	Nyíregyháza – Őr (M49) – Vásárosnamény (M34) – Beregdaróc / Ukrajna	269 km

Főútak

Út	Érintett somogyi települések	Hossz	Térkép
	Nyíregyháza – Tiszavasvári – Újfehértó – Mátészalka – Záhony	352 km
	Tiszavasvári – Nagycserkesz – Nyíregyháza	50 km	–
	Rakamaz – Tiszanagyfalu – Gávavencsellő – Nyírtelek – Nyíregyháza	37 km
	Nyíregyháza – Baktalórántháza – Vaja – Nyírmada – Vásárosnamény – Beregsurány	73 km
	Rohod – Vaja – Őr – Hodász – Jármi – Mátészalka – Kocsord – Győrtelek – Ököritófülpös – Porcsalma – Pátyod – Szamosangyalos – Csenger – Szamosbecs – Komlódtótfalu – Csengersima	57,9 km	–
	Nyíregyháza	15 km
	Nyíregyháza – Nyírtura	14 km
	Tamásipuszta – Aradványpuszta – Nyíradony – SzakolykertNyírmihálydi – Szalmadpuszta – Nyírbogát – Nyírbátor – Nyírcsászári – Hodász-Tarnaipuszta –Nyírmeggyes – Mátészalka	73 km
	Győrtelek – Tunyogmatolcs – Fehérgyarmat – Penyige – Mánd – Kisszekeres – Fülesd –Kölcse – Sonkád – Tiszabecs	38 km
	Baktalórántháza – Besenyőd – Ófehértó – Nyírgyulaj – Nyírbátor	19,9 km	–

Magyar–román határátkelőhelyek

• Ömböly–Károlyipuszta (nincs megnyitva)
• Vállaj–Csanálos
• Ura–Börvely (nincs megnyitva)
• Csenger–Óvári (nincs megnyitva)
• Csengersima–Pete
• Zajta–Nagypeleske (nincs megnyitva)
• Garbolc–Szárazberek (nincs megnyitva)

Magyar–ukrán határátkelőhelyek

• Nagyhódos–Nagypalád (nincs megnyitva)
• Tiszabecs–Tiszaújlak
• Beregsurány–Asztély
• Barabás–Mezőkaszony
• Lónya–Kisharangláb
• Záhony–Csap

Kultúra

Tiszadob - Andrássy-kastély

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye a népi építészet, tárgyi népművészet, a népzene és néptánc gazdag hagyományával rendelkezik.

A vármegye bővelkedik műemlékekben. Különleges látnivalót jelentenek a fából épült haranglábak, a 13. századi csarodai templom és a kazettás mennyezetű tákosi református templom.

Gyógyfürdők a vármegyében:

• Sóstó Gyógyfürdő és Strand - Nyíregyháza
• Sóstó Fürdőház - Nyíregyháza [1]
• Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő - Fehérgyarmat [2]
• Kisvárdai Várfürdő - Kisvárda [3] Archiválva 2009. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Sárkány Wellness & Gyógyfürdő - Nyírbátor

• 
  Nyíregyháza, a vármegyeszékhely
• 
• 
• 
• 
  Hagyományos magyar parasztház Pócspetrin
• 
• 
• 

Híres szülöttei

• Várdai Pál – (Kisvárda, 1483 – Pozsony, 1549. október 12.), esztergomi érsek
• Báthori Erzsébet – (Nyírbátor, 1560. augusztus 7. – Csejte, 1614. augusztus 21.), grófnő
• Vay Ádám – (Vaja, 1657 – Dancka, 1719. január 31.), kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari főkapitánya
• Bessenyei György – (Tiszabercel, 1746/47 – Pusztakovácsi, 1811. február 24.), író, költő
• Lónyay János – (Vásárosnamény, 1796. december 15. – Nagylónya, 1859. november 19.), politikus, beregi alispán, Bihar és Bereg főispáni helytartója
• Szentpétery Zsigmond – (Rohod, 1798. július 31. – Pest, 1858. december 13.), színész, színrendező, színigazgató, a Pesti Magyar Színház első szerződtetett társulatának tagja
• Répásy Mihály – (Kemecse, 1800. január 26. – Szeged, 1849. július 30.), honvédtábornok, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik katonai vezetője
• Lónyay Menyhért – (Nagylónya, 1822. január 6. – Budapest, 1884. november 3.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1871–1872)
• Vasvári Pál – (Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.), történész, filozófus, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja
• Kállay András – (Napkor, 1839. április 1. – Nyíregyháza, 1921. november 30.), főispán, író
• Benczúr Gyula – (Nyíregyháza, 1844. január 28. – Dolány, 1920. július 16.), festő
• Zielinski Szilárd – (Mátészalka, 1860. május 1. – Budapest, 1924. április 24.), építőmérnök, műegyetemi tanár, a magyarországi vasbetonépítés úttörője
• Károlyi Gyula – (Nyírbakta, 1871. május 7. – Budapest, 1947. április 23.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1931–1932)
• Krúdy Gyula – (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.), író
• Móricz Zsigmond – (Tiszacsécse, 1879. július 29. – Budapest, 1942. szeptember 4.), író
• Kállay Miklós – (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1942–1944)
• Juhász József – (Kemecse, 1908. július 4. – Toronto, 1974. június 23.), színész
• Béres József – (Záhony, 1920. február 7. – Budapest, 2006. március 26.), Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója
• Torgyán József – (Mátészalka, 1932. november 16. – Budapest, 2017. január 22.), ügyvéd, 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
• Végh Antal – (Jánkmajtis, 1933. október 14. – Budapest, 2000. december 19.), író, szociográfus, pedagógus, újságíró
• Kozák András – (Vencsellő, 1943. február 23. – Budapest, 2005. február 24.), Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész
• Bodnár István – (Kisvárda, 1943. június 17. –), költő, újságíró
• Nógrádi Gábor – (Nyíregyháza, 1947. június 22. -), költő, író
• Farkas Bertalan – (Gyulaháza, 1949. augusztus 2. –), űrhajós
• Bangó Margit – (Vásárosnamény, 1950. április 4. –), Kossuth-díjas énekesnő
• Pokol Béla – (Záhony, 1950. május 7. –), alkotmánybíró, jogtudós, politológus, 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő
• D. Nagy Lajos – (Tiszalök, 1950. szeptember 29. –), énekes, a Bikini együttes frontembere
• Hegedűs D. Géza – (Ibrány, 1953. május 7. –), Kossuth-díjas színész, rendező, egyetemi tanár, a Nemzet Színésze
• Veres János – (Nyírbátor, 1957. február 5. –), politikus, 2005 és 2009 között az ország pénzügyminisztere
• Friderikusz Sándor – (Nyíregyháza, 1958. július 2. –), televíziós műsorvezető, riporter
• Bódi Guszti – (Nagyecsed, 1958. december 12. –), előadóművész
• Dajka László – (Nyíregyháza, 1959. április 29. –), magyar válogatott labdarúgó, edző
• Veres András – (Pócspetri, 1959. november 30. –), római katolikus püspök
• Szaniszló Ferenc – (Csenger, 1960. október 7. –), újságíró, riporter, műsorvezető
• Eszenyi Enikő –(Csenger, 1961. január 11. –), Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, a Vígszínház igazgatója, érdemes művész
• Simicskó István – (Tiszalök, 1961. november 29. –), politikus, honvédelmi miniszter
• Bódi Margó – (Nagyecsed, 1962. május 23. –), előadóművész
• Czomba Sándor – (Vásárosnamény, 1963. augusztus 14. –), politikus
• Bücs Zsolt – (Mátészalka, 1963. szeptember 8. –), magyar válogatott labdarúgó, edző
• Gazdag Tibor – (Nyíregyháza, 1964. október 15. –), színész
• Gyüre Csaba – (Kisvárda, 1965. május 19. –), politikus
• Papcsák Ferenc – (Nyíregyháza, 1966. február 19. –), politikus
• Fazekas István – (Csenger, 1967. május 5. –), Váci Mihály-díjas költő
• Szabó Győző – (Nyírbátor, 1970. július 7. –), színész, reklámgrafikus
• Tóth Roland –(Kisvárda, 1972. augusztus 28. –), színész
• Szabó P. Szilveszter – (Mátészalka, 1974. január 1. –), színész, musicalénekes
• Osztolykán Ágnes – (Csenger, 1974. november 3. –), politikus
• Karácsony Gergely – (Fehérgyarmat, 1975. június 11. –), politikus, volt országgyűlési képviselő. 2014 és 2019 között Zugló polgármestere, 2019. október 14. óta Budapest főpolgármestere.
• Szakál Miklós – (Nyíregyháza, 1976. május 6. –), televíziós műsorvezető, énekes
• Nagy Zsolt – (Kisvárda, 1976. április 26. –), színész
• Dolhai Attila – (Kisvárda, 1977. január 7. –), színész, musicalénekes
• Oláh Ibolya – (Nyíregyháza, 1978. január 31. –), énekesnő, dalszerző
• Miló Viktória – (Nyíregyháza, 1978. július 3. –), ökölvívó
• Bodnár László – (Mátészalka, 1979. február 25. –), magyar válogatott labdarúgó
• Nagy Sándor –(Kisvárda, 1980. augusztus 18. –), színész
• Véber István – (Mérk, 1980. december 8. –), meteorológus
• Harsányi Gergely – (Nyíregyháza, 1981. május 3. –), magyar válogatott kézilabdázó
• Bakos-Kiss Gábor – (Nyíregyháza, 1981. augusztus 1. –), színész
• Nagy Ivett – (Kisvárda, 1982. június 28. –), magyar válogatott kézilabdázó
• Danku Csaba – (Vállaj, 1983. november 19. –), jogász, a Nemzeti Választási Iroda volt elnökhelyettese, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára
• Szirota Jennifer – (Vásárosnamény) 1993. július 20. énekesnő, a Csillag születik 2012 második helyezett (legjobb női hang)
• Márta Alex (ByeAlex) – (Kisvárda, 1984. június 6. –), énekes, a 2013-as A Dal győztese, a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje
• Takács Nóra – (Vásárosnamény, 1984. szeptember 25. –), modell, műsorvezető, szépségszakértő
• Rudolf Gergely – (Nyíregyháza, 1985. március 9. –), magyar válogatott labdarúgó
• Farkas Balázs –(Nyíregyháza, 1988. április 24. –), magyar válogatott labdarúgó
• Egri László –(Nyírbátor, 1988. május 11. –), költő, tanár, történész
• Muri Enikő –(Nyíregyháza, 1990. április 24. –), énekesnő, a 2011-es X-Faktor 2. helyezettje
• Bódi Ádám – (Nyíregyháza, 1990. október 18. –), magyar válogatott labdarúgó
• Fucsovics Márton – (Nyíregyháza, 1992. február 8. –), teniszező
• Bodó Richárd – (Mátészalka, 1993. március 13. –), magyar válogatott kézilabdázó

• 
  Farkas Bertalan
• 
  Vasvári Pál
• 
  Móricz Zsigmond
• 
  Báthori Erzsébet
• 
  Krúdy Gyula

Települései

Városok

Nyíregyháza

Mátészalka

Kisvárda

Újfehértó

Tiszavasvári

Nyírbátor

Nagykálló

Vásárosnamény

Fehérgyarmat

Nyírtelek

Ibrány

Nagyecsed

Balkány

Tiszalök

Nagyhalász

Nyírmada

Rakamaz

Csenger

Kemecse

Baktalórántháza

Demecser

Mándok

Záhony

Dombrád

Ajak

Vaja

Nyírlugos

Máriapócs

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye városai

(Népesség szerinti sorrendben, a KSH adatai alapján)

Sorsz.	Település	Lakónépesség	Kistérség
1.	Nyíregyháza	115 359 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyíregyházai kistérség
2.	Mátészalka	15 157 fő (2024. jan. 1.) +/-	Mátészalkai kistérség
3.	Kisvárda	14 888 fő (2024. jan. 1.) +/-	Kisvárdai kistérség
4.	Tiszavasvári	12 276 fő (2024. jan. 1.) +/-	Tiszavasvári kistérség
5.	Újfehértó	12 183 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nagykállói kistérség
6.	Nyírbátor	11 237 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyírbátori kistérség
7.	Nagykálló	9033 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nagykállói kistérség
8.	Vásárosnamény	7895 fő (2024. jan. 1.) +/-	Vásárosnaményi kistérség
9.	Fehérgyarmat	6975 fő (2024. jan. 1.) +/-	Fehérgyarmati kistérség
10.	Nyírtelek	6455 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyíregyházai kistérség
11.	Ibrány	6272 fő (2024. jan. 1.) +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
12.	Nagyecsed	5953 fő (2024. jan. 1.) +/-	Mátészalkai kistérség
13.	Balkány	5840 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nagykállói kistérség
14.	Tiszalök	5347 fő (2024. jan. 1.) +/-	Tiszavasvári kistérség
15.	Nagyhalász	5311 fő (2024. jan. 1.) +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
16.	Kemecse	4666 fő (2024. jan. 1.) +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
17.	Nyírmada	4630 fő (2024. jan. 1.) +/-	Baktalórántházai kistérség
18.	Csenger	4394 fő (2024. jan. 1.) +/-	Csengeri kistérség
19.	Rakamaz	4186 fő (2024. jan. 1.) +/-	Tiszavasvári kistérség
20.	Demecser	3863 fő (2024. jan. 1.) +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
21.	Mándok	3721 fő (2024. jan. 1.) +/-	Záhonyi kistérség
22.	Záhony	3712 fő (2024. jan. 1.) +/-	Záhonyi kistérség
23.	Dombrád	3560 fő (2024. jan. 1.) +/-	Kisvárdai kistérség
24.	Baktalórántháza	3554 fő (2024. jan. 1.) +/-	Baktalórántházai kistérség
25.	Vaja	3368 fő (2024. jan. 1.) +/-	Mátészalkai kistérség
26.	Ajak	3237 fő (2024. jan. 1.) +/-	Kisvárdai kistérség
27.	Nyírbogát	2931 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyírbátori kistérség
28.	Nyírlugos	2418 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyírbátori kistérség
29.	Máriapócs	1822 fő (2024. jan. 1.) +/-	Nyírbátori kistérség

Községek, nagyközségek

Anarcs Apagy Aranyosapáti Balsa Barabás Bátorliget Benk Beregdaróc Beregsurány Berkesz Besenyőd Beszterec Biri Botpalád Bököny Buj Cégénydányád Csaholc Csaroda Császló Csegöld Csengersima Csengerújfalu Darnó Döge Encsencs Eperjeske Érpatak Fábiánháza Fényeslitke Fülesd Fülpösdaróc Gacsály Garbolc Gávavencsellő Gelénes Gemzse Geszteréd Géberjén Gégény

Gulács Győröcske Győrtelek Gyulaháza Gyügye Gyüre Hermánszeg Hetefejércse Hodász Ilk Jánd Jánkmajtis Jármi Jéke Kállósemjén Kálmánháza Kántorjánosi Kék Kékcse Kérsemjén Kisar Kishódos Kisléta Kisnamény Kispalád Kisszekeres Kisvarsány Kocsord Komlódtótfalu Komoró Kótaj Kölcse Kömörő Laskod Levelek Lónya Lövőpetri Magosliget Magy Mánd

Márokpapi Mátyus Mezőladány Méhtelek Mérk Milota Nagyar Nagycserkesz Nagydobos Nagyhódos Nagyszekeres Nagyvarsány Napkor Nábrád Nemesborzova Nyírbéltek Nyírbogdány Nyírcsaholy Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgelse Nyírgyulaj Nyíribrony Nyírjákó Nyírkarász Nyírkáta Nyírkércs Nyírlövő Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírparasznya Nyírpazony Nyírpilis Nyírtass Nyírtét Nyírtura Nyírvasvári Olcsva Olcsvaapáti Ófehértó

Ópályi Ököritófülpös Ömböly Őr Panyola Pap Papos Paszab Pátroha Pátyod Penészlek Penyige Petneháza Piricse Porcsalma Pócspetri Pusztadobos Ramocsaháza Rápolt Rétközberencs Rohod Rozsály Sényő Sonkád Szabolcs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Szakoly Szamosangyalos Szamosbecs Szamoskér Szamossályi Szamosszeg Szamostatárfalva Szamosújlak Szatmárcseke Székely Szorgalmatos Tarpa Tákos

Terem Tiborszállás Timár Tiszaadony Tiszabecs Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszacsécse Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszakanyár Tiszakerecseny Tiszakóród Tiszamogyorós Tiszanagyfalu Tiszarád Tiszaszalka Tiszaszentmárton Tiszatelek Tiszavid Tisztaberek Tivadar Tornyospálca Tunyogmatolcs Tuzsér Túristvándi Túrricse Tyukod Ura Uszka Újdombrád Újkenéz Vasmegyer Vállaj Vámosatya Vámosoroszi Zajta Zsarolyán Zsurk

Források

• http://www.nepszamlalas.hu/hun/egyeb/hnk2007/tablak/load1_2.html (2007-es KSH adatai)
• Az 500 legnagyobb nyereségű hazai cég, HVG 2008 01 12.
• ↑ Frisnyák: Dr. Frisnyák Sándor: A megye földrajza. In Cservenyák László (szerk): Szabolcs-Szatmár. Budapest: Kossuth. 1984. ISBN 963 09 2477 3  
• ↑ Konecsny: Dr. Konecsny Károly: Nyíregyháza vízrajza. sulinet. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
• ↑ Hortobágy: Földtan, talajtan, tájtörténet. Hortobágyi Nemzeti Park. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)

További információk

• Szatmár nevezetességei a YouTube-on:[4]
• Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből

A Wikimédia Commons tartalmaz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek

• Szabolcs vármegye
• Szatmár vármegye
• Bereg vármegye
• Ugocsa vármegye
• Ung vármegye
• Szabolcs és Ung k.e.e. vármegye
• Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye
• Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye