Ugrás a tartalomhoz

Jobboldali populizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Milei.vencel (vitalap | szerkesztései) 2021. október 26., 07:26-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→Lásd még)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. október 26.) ezen a változaton alapul.

A jobboldali populizmus vagy nemzeti populizmus[1] politikai ideológia, amely ötvözi a jobboldali politikát a populista retorikával. A populizmus jelentése: a nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések - esetlegesen a választók bizalmának megszerzéséért, gyakran kivitelezhetetlen ígéretek tétele. A jobboldali populizmus gyakori eleme az elitellenesség, ez egyébként igaz a baloldali populizmusra is; a baloldali ugyanakkor sokszor a nagyvállalatok és szövetségeseik hatalmát is kifogásolja. A jobboldali populista politikusok jellemzően bevándorlásellenesek, vagy legalábbis a szigorú(bb) bevándorláspolitika hívei.[2][3] Ugyanakkor sok jobboldali populista egyben a liberális demokrácia eszméjének is a követője.

A jobboldali populista kifejezést főleg azokra a pártokra használják, amelyek nemzeti konzervatívok, protekcionisták [4] Európában gyakran euroszkeptikusak és esetleg iszlámellenesek.[5][6][7][8] A jobboldali populisták támogatják a jóléti állam létrehozását, de csak az arra "érdemesek" számára.[9][10] Számos más országban a jobboldali populisták neoliberális álláspontot képviselnek a gazdasággal kapcsolatban.

1990 óta számos jobboldali populista párt került be a nemzeti parlamentekbe (Kanada, Chile, Franciaország, Izrael, Norvégia, Oroszország, Románia, Magyarország) és a kormányt vagy a kormánykoalíciók részét alkotta (Ausztria, Hollandia, Dánia, Olaszország, Lengyelország, Magyarország). A jobboldali populista pártok és szervezetek gyakran ellenzékből cselekszenek, és nagy horderejű, feltűnő maximális igényeket fogalmaznak meg.

A 2008-as gazdasági válság után Európa-szerte erősödtek a jobboldali populista pártok, részben a Nyugat-Ázsiából és Afrikából érkező bevándorlással szembeni növekvő ellenállás, az erősödő euroszkepticizmus és az Európai Unió gazdaságpolitikájával való elégedetlenség miatt.[11] Miután Donald Trump megnyerte a 2016-os amerikai elnökválasztást, a programjában jobboldali populista tendenciák is érvényesültek.[12]

Számos kutató rámutat arra, hogy a jobboldali populisták beszédeikben egy bizonyos viselkedési stratégiához ragaszkodnak, ami egyben megkülönbözteti őket az általános háttértől. Ezek a populista politikusok gyakran azt hangsúlyozzák, hogy ők a "nép hangját" képviselik, és az ő érdekeiket fejezik ki az elittel szemben.

Jobboldali populista pártok

Nem teljes lista jobboldali populista pártokrólː

Európa

A nagyvilág

Kapcsolódó cikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Eatwell, Roger: National populism : the revolt against liberal democracy. Goodwin, Matthew J.. ISBN 0-241-31200-0 Hozzáférés: 2020. január 11.  
  2. ↑ Akkerman, Tjitske (2003. június 1.). „Populism and Democracy: Challenge or Pathology?”. Acta Politica 38 (2), 147–159. o. DOI:10.1057/palgrave.ap.5500021. ISSN 0001-6810. 
  3. ↑ Explaining the Swing to the Right : The Dutch Debate on the Rise of Right-Wing Populism. ISBN 978-1-78093-232-3 Hozzáférés: 2020. január 11.  
  4. ↑ Lowry, Rich: The End of Reaganism (angol nyelven). POLITICO Magazine. (Hozzáférés: 2021. október 26.)
  5. ↑ Rory Jeffs – Matthew Sharpe: Introduction: European Thought, After the Deluge. 2017. 1–24. o. ISBN 978-3-319-50360-8 Hozzáférés: 2020. január 11.  
  6. ↑ New York Times New York State Poll, March 1999. ICPSR Data Holdings, 1999. június 16. (Hozzáférés: 2020. január 11.)
  7. ↑ André Krause: 5. Presseanalyse: Geert Wilders. 2017. 213–424. o. ISBN 978-3-8452-8076-9 Hozzáférés: 2020. január 11.  
  8. ↑ Sunil K. Choudhary: The Right-Wing Parties (Nationalist Block). 2017–08–31. 139–173. o. ISBN 978-981-10-5174-6 Hozzáférés: 2020. január 11.  
  9. ↑ New York Times Survey, December 1985. ICPSR Data Holdings, 1987. október 12. (Hozzáférés: 2020. január 11.)
  10. ↑ (2021. március 2.) „Authoritarian values and the welfare state: the social policy preferences of radical right voters”. West European Politics 45, 77–101. o. DOI:10.1080/01402382.2021.1886497. ISSN 0140-2382. 
  11. ↑ Why Europe's populist revolt is spreading. Newsweek , 2016. november 23. (Hozzáférés: 2017. március 24.)
  12. ↑ „Trump's 6 populist positions”, POLITICO (Hozzáférés: 2017. március 24.) 
  13. ↑ Bakke, Elisabeth (2010), Central and East European party systems since 1989, Cambridge University Press, p. 79, ISBN 978-1-13948750-4, <https://books.google.com/?id=oFXdiS25N78C&pg=PA79>. Hozzáférés ideje: 17 November 2011
  14. ↑ Bieling, Hans-Jürgen. Uneven development and 'European crisis constitutionalism', or the reasons for and conditions of a 'passive revolution in trouble', Asymmetric Crisis in Europe and Possible Futures: Critical Political Economy and Post-Keynesian Perspectives. Routledge, 110. o. (2015). ISBN 978-1-317-65298-4 
  15. ↑ Right-Wing Populism in Central Europe: Hungarian Case (Fidesz, Jobbik)
  16. ↑ Becker, Jens (2010. december 2.). „The rise of right-wing populism in Hungary”. SEER: Journal for Labour and Social Affairs in Eastern Europe 13 (1), 29–40. o. ISSN 1435-2869. 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jobboldali_populizmus&oldid=24329070”