A jód izotópjai
A jódnak (I) 37 izotópja ismert a 108I-tól a 144I-ig, de közülük csak egy, a 127I stabil. A jód tehát tiszta elem.
Leghosszabb élettartamú radioaktív izotópja a 129I, ennek felezési ideje 15,7 millió év, ami túlságosan kicsi ahhoz, hogy primordiális nuklidként fennmaradhasson. A 129I kozmogén forrásai csak rendkívül kis mennyiségben termelik ezt az izotópot, így ez az atomtömeg mérését nem befolyásolja – a jód egyetlen nuklidból álló elem: olyan elem, amelynek a természetben csak egyetlen nuklidja fordul elő. A Földön a 129I-ből származó radioaktivitás nagy része emberi eredetű: a korai kísérleti atomrobbantások és a reaktorbalesetek nemkívánatos hosszú élettartamú melléktermékei.
A jód többi radioizotópjának felezési ideje kevesebb, mint 60 nap, közülük négyet – a 123I-at, a 124I-et, a 125I-öt és a 131I-et – az orvostudomány nyomjelzőként vagy terápiás célra használ. Az összes radioaktív jód ipari előállítása erre a négy radionuklidra korlátozódik.
A 135I felezési ideje kevesebb, mint hét óra, ami túl rövid ahhoz, hogy a biológiában felhasználhassák. Ezen izotóp helyben történő elkerülhetetlen keletkezése fontos tényező az atomreaktorok szabályozásában, mivel bomlásterméke, a 135Xe a leghatékonyabb ismert neutronelnyelő, a jódgödörként ismert jelenségért felelős nuklid.
Az ipari előállításon kívül a 131I (felezési ideje 8 nap) az egyik legnagyobb mennyiségben keletkező hasadási termék, ezért – nem szándékoltan – nagyon nagy mennyiségben keletkezik az atomreaktorokban. Illékonysága, rövid felezési ideje és a hasadási termékek közötti nagy gyakorisága miatt egy atomerőművi baleset során a környezetbe kikerülő radioaktív hulladékban a baleset utáni első héten (a másik rövid felezési idejű jódizotóppal, a 3 napos felezési idejű 132Te-ből keletkező 132I-vel együtt) a 131I okozza a legnagyobb mértékű radioaktív szennyezést.
A jód standard atomtömege 126,90447(3) u.
Fontosabb radioizotópok
[szerkesztés]A jód-129
[szerkesztés]A meteoritokban a stabil 129Xe többletmenyiségéről kimutatták, hogy az annak a „primordiális” jód-129-nek a bomlásterméke, mely a Naprendszer kialakulásához anyagot szolgáltató szupernóvák robbanása során keletkezett. Ez az izotóp már régen lebomlott, ezért természetes körülmények között már nem fordul elő. Ez volt az első radionuklid, melynek létezését kimutatták a korai Naprendszerben. Bomlása a jód–xenon radiometrikus kormeghatározási módszer alapja, ez az eljárás a Naprendszer fejlődésének első 85 millió évét fedi le.
A jód-129 (129I, felezési ideje 15,7 millió év) keletkezhet a Föld légkörében a xenon különböző izotópjaiból a kozmikus sugárzás által kiváltott spalláció révén, a kozmikus sugárzás müonjainak és a tellúr-130 kölcsönhatásából, valamint az urán és plutónium maghasadása során is, mind a felszín alatti kőzetekben, mint az atomreaktorokban. Mesterséges nukleáris folyamatok, különösen a fűtőanyag újrafeldolgozása és a légköri atomrobbantások elmosták az izotóp természetes jeleit. Mindazonáltal a felszín alatti vizekben felhasználják annak vizsgálatára, hogy kerül-e ki radioaktív szennyvíz a környezetbe. Hasonló módon a 129I-et a csapadékvizekben is vizsgálták, hogy nyomon kövessék a csernobili baleset hasadási termékeit.
Bizonyos tekintetben a 129I hasonlít a 36Cl-hoz: oldható halogén, csak kevéssé reaktív, többnyire nem adszorbeálódó anion formájában található meg, és kozmogén, termonukleáris vagy in-situ reakciókban keletkezik. Hidrológiai vizsgálatokban a 129I koncentrációját rendszerint a 129I és a teljes I (gyakorlatilag az összes 127I) arányaként adják meg. Mint ahogyan a 36Cl/Cl, a természetes 129I/I arány is nagyon kicsi, 10−14 és −10 közötti érték (az 1960–70-es években a termonukleáris robbantások miatt a csúcsérték 10−7 körül volt). A 129I és a 36Cl közötti különbségek: előbbi hosszabb felezési idővel rendelkezik (15,7 millió, illetve 301 ezer év), erősen biofil és többféle – kémiailag eltérően viselkedő – ionos formában is előfordul (többnyire I− és IO3−). Ezek miatt a 129I elég könnyen bekerül a bioszférába, mivel bekerül a növényzetbe, talajba, tejbe, állati szövetekbe stb.
A I-123, I-124, I-125 és I-131 izotópok a gyógyászatban és a biológiában
[szerkesztés]Mivel a jódot elsősorban a pajzsmirigy veszi fel, a jód radioaktív izotópjait (radiojód) kiterjedten használják a rendellenes működésű pajzsmirigy szövetek feltérképezésére (és a I-131 esetén) és elpusztítására. Utóbbi más, jód-131-tartalmú célzott szövetkereső és -pusztító radiofarmakonok (például MIBG) szelektív felvételére képes szövetek esetén is használatos. A jód másik, sugárterápiában használt izotópja a jód-125, de ezt csak brachyterápiaként, beültetett kapszula formájában alkalmazzák, ahol az izotóp nem tud kémiai kapcsolatba kerülni a test szöveteivel.
Jód-131
[szerkesztés]A jód-131 (131I) nyolc napos felezési idejű béta-sugárzó izotóp, viszonylag erős (átlagosan 190 keV, maximálisan 606 keV energiájú) béta-sugárzást bocsát ki, mely 0,6–2,0 mm mélyre hatol az elnyelő anyagban. Sugárzása felhasználható a pajzsmirigy csomóinak vagy túlműködő szöveteinek elpusztítására és Graves–Basedow-kór műtéti kezelése után a maradék pajzsmirigyszövet eltávolítására. Különösen Graves–Basedow-kór esetén a radioterápia előtt gyakran eltávolítják a pajzsmirigyet, elkerülendő az epilálás és a sugárzás káros hatásai által okozott mellékhatásokat. E terápia célja – melyet elsőként Dr. Saul Hertz fogalmazott meg 1941-ben[2] – az, hogy elpusztítsa azokat a pajzsmirigyszöveteket, melyeket műtéti úton nem tudtak eltávolítani. Az eljárás során diagnosztikus vizsgálatot (diagnostic scan) követően 131I-et adnak be intravénásan vagy szájon át. Az eljárás – nagyobb mennyiségű radiojóddal – használható pajzsmirigyrák kezelésére is.
A 131I-et a pajzsmirigy szövetei veszik fel és azokban dúsul fel. A radioizotóp által kibocsátott béta-részecskék pusztítják a pajzsmirigy szövetet, de a környező szövetekre (melyek több mint 2,0 mm-re vannak a jódot felvevő szövettől) alig fejtenek ki károsító hatást. Roncsoló hatása miatt a 131I-et más, vízben oldható jóddal jelölt radiofarmakonokban (például az MIBG-ben) is használják szövetek terápiás elpusztítása céljából.
Nagy energiájú béta-sugárzása miatt a 131I a legrákkeltőbb az összes jódizotóp közül. Úgy vélik, hogy a hasadási termékkel (atomrobbantás miatti kihullás vagy atomerőművi baleset, mint például a csernobili baleset által) szennyezett területeken a többlet pajzsmirigyrákos esetek számának nagy részét ez az izotóp okozza.
Jód-123 és jód-125
[szerkesztés]A jód-123 gamma-sugárzó izotópot (felezési ideje 13 óra), valamint (ritkábban) a hosszabb élettartamú, lágyabb gamma-sugárzást kibocsátó jód-125 izotópot (utóbbi felezési ideje 59 nap) nukleáris medicinás képalkotás során használják a pajzsmirigy anatómiai és fiziológiás funkciónak feltérképezéséhez. Abnormális eredményt okozhatnak olyan rendellenességek, mint például a Graves–Basedow-kór vagy a Hashimoto-thyreoiditis. Mindkét izotóp elektronbefogással tellúrra bomlik, de a leánymag egyik esetben sem metastabil (mind a Te-123m, mind a Te125m magasabb energiaszintet jelentene, így radiojódból nem keletkezhetnek), így a tellúrmagok azonnal leadják a gerjesztési energiát (ennek felezési ideje mérhetetlenül rövid). Az elektronbefogást követően a I-123-ból keletkező gerjesztett Te-123 az esetek mintegy 13%-ában nagy sebességű, 127 keV-os belső konverziós elektront (nem béta-sugárzást) bocsát ki, de ez – a nuklid rövid felezési ideje és ezen bomlási mód viszonylag ritkább előfordulása miatt – csak kismértékű szövetkárosítást okoz. A többi esetben 159 keV energiájú gamma-foton lép ki, amely jól használható gamma-képalkotásra.
A I-125 elektronbefogásával keletkező gerjesztett Te-125 nuklidból is lép ki konverziós elektron (ennek energiája jóval kisebb, 35,5 keV), amely kis energiája miatt viszonylag kevéssé károsítja a szöveteket, noha ez a bomlási mód nagyobb valószínűséggel lép fel. A I-125/Te-125 bomlásakor kilépő viszonylag kis energiájú gamma-foton nem igazán alkalmas képalkotásra, de detektálható, és a több napos megfigyelést igénylő vizsgálatokhoz a hosszabb élettartamú izotóp alkalmazása szükséges.
Mind a I-123, mind a I-125 több, kis energiájú Auger elektront is kibocsát bomlása során, de ezek nem okoznak számottevő sejtkárosodást (a kétszálú DNS szakadását), ha a nuklidot nem olyan gyógyszermolekulába építik be, amely a sejtmagban vagy a DNS-ben halmozódik fel (a klinikai gyógyszereknél ilyen hatás sosem lép fel, de kísérleti állatmodelleknél tapasztalták már).[3]
Kis dózisteljesítményű brachyterápiában a radioonkológusok gyakran használják a jód-125-öt nemcsak a pajzsmirigy, hanem főleg a prosztatarák kezelésére is. A I-125 terápiás alkalmazása titán kapszulába zárva történik, melyeket beültetik a tumorba és ott hagyják (permanens implantációs kezelés). A gamma-sugárzás kis energiája miatt a beültetett kapszulától távolabbi szövetek sugárkárosodása csekély.
Jód-124
[szerkesztés]A jód-124 a jód protonban gazdag izotópja, felezési ideje 4,18 nap. Bomlási módjai: 74,4% elektronbefogás, 25,6% pozitronemisszió. Bomlásterméke a 124Te. A jód-124 ciklotronban többféle magreakció útján is előállítható. A leggyakrabban használt kiindulási anyaga a 124Te.
A jód-124 jodid só formájában felhasználható a pajzsmirigy pozitronemissziós tomográfiával történő közvetlen képalkotására.[4] A jód-124 a PET-ben radioaktív jelzőként is használható, melynél előnyt jelent a fluor-18-nál hosszabb felezési ideje. Ezen alkalmazása során a nuklidot kémiai kötéssel egy gyógyszermolekulához kapcsolva nyerik a pozitront emittáló radiofarmakont. Ezt juttatják utána a szervezetbe a PET-felvétel elkészítéséhez.
A jód-135 és az atomreaktorok szabályozása
[szerkesztés]A jód-135 felezési ideje 6,6 óra. Az atomreaktorok fizikájának szempontjából fontos izotóp, a reaktor működése során viszonylag nagy mennyiségben keletkező hasadási termék. Bomlásterméke a xenon-135, mely a termikus neutronokra nézve nagyon nagy neutronbefogási hatáskeresztmetszettel rendelkező reaktorméreg, ami az atomreaktorok szabályozásában számos nehézséget okoz. A jód-135 bomlása során felgyűlő xenon-135 ideiglenesen megakadályozhatja egy leállított reaktor újraindítását. Ezt a jelenséget xenonmérgezésnek vagy jódgödörnek nevezik.
Jód-128 és más izotópok
[szerkesztés]A jód fentebb nem tárgyalt, hasadási termékként keletkező izotópjainak (jód-128, jód-130, jód-132 és jód-133) felezési ideje csak néhány óra vagy perc, ami felhasználásukat szinte lehetetlenné teszi. A fentebb tárgyalt izotópok neutronban gazdagok, így béta-bomlással a xenon megfelelő izotópjává alakulnak. A jód-128 (felezési ideje 25 perc) elektronbefogással tellúr-128-ra vagy béta-bomlással xenon-128-ra bomolhat. Fajlagos aktivitása 2,177·106 TBq/g.
Stabil jód (I-127), mint a pajzsmirigy radiojód felvétele elleni védelem
[szerkesztés]A nukleáris medicina szcintigráfiás vizsgálatai során, amikor nem a pajzsmirigyet célzó radiojód tartalmú vegyületekkel végeznek vizsgálatot vagy kezelést, a pajzsmirigy jódfelvételét gátló (nem radioaktív) kálium-jodidot is adnak a betegnek.
Nukleáris baleset révén radioaktív jód juthat a környezetbe, mely belégzéssel a tüdőn keresztül a szervezetbe kerülhet. A jódot a pajzsmirigy veszi fel, és mivel a szervezet nem tudja megkülönböztetni a stabil és a radioaktív jódot, a pajzsmirigyben feldúsuló radioaktív jód különböző megbetegedéseket okozhat. Ennek megelőzésére stabil jódot tartalmazó kálium-jodid tabletta („jódtabletta”) szedését rendelhetik el, mellyel – időben alkalmazva – a pajzsmirigy stabil jóddal telíthető, ezáltal a radiojód felvétele jelentősen csökkenthető. Ilyen célra Magyarország is rendelkezik készletekkel. A kálium-jodid tabletta más izotópok, illetve a radioaktív sugárzás hatásai ellen nem nyújt védelmet.[5][6]
A jód-131 (a radioaktív kihullás leggyakoribb radiojód összetevője) is viszonylag gyorsan, 8 nap felezési idővel elbomlik, így az eredeti radiojód mennyiségének 99,5%-a három hónap elteltével eltűnik.
Táblázat
[szerkesztés]nuklid jele |
Z(p) | N(n) | izotóptömeg (u) |
felezési idő | bomlási mód(ok)[7][m 1] |
leány- izotóp(ok)[m 2] |
magspin | jellemző izotóp- összetétel (móltört) |
természetes ingadozás (móltört) |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
gerjesztési energia | |||||||||
108I | 53 | 55 | 107,94348(39)# | 36(6) ms | α (90%) | 104Sb | (1)# | ||
β+ (9%) | 108Te | ||||||||
p (1%) | 107Te | ||||||||
109I | 53 | 56 | 108,93815(11) | 103(5) µs | p (99,5%) | 108Te | (5/2+) | ||
α (0,5%) | 105Sb | ||||||||
110I | 53 | 57 | 109,93524(33)# | 650(20) ms | β+ (83%) | 110Te | 1+# | ||
α (17%) | 106Sb | ||||||||
β+, p (11%) | 109Sb | ||||||||
β+, α (1,09%) | 106Sn | ||||||||
111I | 53 | 58 | 110,93028(32)# | 2,5(2) s | β+ (99,91%) | 111Te | (5/2+)# | ||
α (0,088%) | 107Sb | ||||||||
112I | 53 | 59 | 111,92797(23)# | 3,42(11) s | β+ (99,01%) | 112Te | |||
β+, p (0,88%) | 111Sb | ||||||||
β+, α (0,104%) | 108Sn | ||||||||
α (0,0012%) | 108Sb | ||||||||
113I | 53 | 60 | 112,92364(6) | 6,6(2) s | β+ (100%) | 113Te | 5/2+# | ||
α (3,3×10−7%) | 109Sb | ||||||||
β+, α | 109Sn | ||||||||
114I | 53 | 61 | 113,92185(32)# | 2,1(2) s | β+ | 114Te | 1+ | ||
β+, p (ritka) | 113Sb | ||||||||
114mI | 265,9(5) keV | 6,2(5) s | β+ (91%) | 114Te | (7) | ||||
IT (9%) | 114I | ||||||||
115I | 53 | 62 | 114,91805(3) | 1,3(2) perc | β+ | 115Te | (5/2+)# | ||
116I | 53 | 63 | 115,91681(10) | 2,91(15) s | β+ | 116Te | 1+ | ||
116mI | 400(50)# keV | 3,27(16) µs | (7−) | ||||||
117I | 53 | 64 | 116,91365(3) | 2,22(4) perc | β+ | 117Te | (5/2)+ | ||
118I | 53 | 65 | 117,913074(21) | 13,7(5) perc | β+ | 118Te | 2− | ||
118mI | 190,1(10) keV | 8,5(5) perc | β+ | 118Te | (7−) | ||||
IT (ritka) | 118I | ||||||||
119I | 53 | 66 | 118,91007(3) | 19,1(4) perc | β+ | 119Te | 5/2+ | ||
120I | 53 | 67 | 119,910048(19) | 81,6(2) perc | β+ | 120Te | 2− | ||
120m1I | 72,61(9) keV | 228(15) ns | (1+,2+,3+) | ||||||
120m2I | 320(15) keV | 53(4) perc | β+ | 120Te | (7−) | ||||
121I | 53 | 68 | 120,907367(11) | 2,12(1) óra | β+ | 121Te | 5/2+ | ||
121mI | 2376,9(4) keV | 9,0(15) µs | |||||||
122I | 53 | 69 | 121,907589(6) | 3,63(6) perc | β+ | 122Te | 1+ | ||
123I[m 3] | 53 | 70 | 122,905589(4) | 13,2235(19) óra | EC | 123Te | 5/2+ | ||
124I[m 3] | 53 | 71 | 123,9062099(25) | 4,1760(3) nap | β+ | 124Te | 2− | ||
125I[m 3] | 53 | 72 | 124,9046302(16) | 59,400(10) nap | EC | 125Te | 5/2+ | ||
126I | 53 | 73 | 125,905624(4) | 12,93(5) nap | β+ (56,3%) | 126Te | 2− | ||
β− (44,7%) | 126Xe | ||||||||
127I[m 4] | 53 | 74 | 126,904473(4) | Stabil[m 5] | 5/2+ | 1,0000 | |||
128I | 53 | 75 | 127,905809(4) | 24,99(2) perc | β− (93,1%) | 128Xe | 1+ | ||
β+ (6,9%) | 128Te | ||||||||
128m1I | 137,850(4) keV | 845(20) ns | 4− | ||||||
128m2I | 167,367(5) keV | 175(15) ns | (6)− | ||||||
129I[m 4][m 6] | 53 | 76 | 128,904988(3) | 1,57(4)·107 év | β− | 129Xe | 7/2+ | nyomokban[m 7] | |
130I | 53 | 77 | 129,906674(3) | 12,36(1) óra | β− | 130Xe | 5+ | ||
130m1I | 39,9525(13) keV | 8,84(6) perc | IT (84%) | 130I | 2+ | ||||
β− (16%) | 130Xe | ||||||||
130m2I | 69,5865(7) keV | 133(7) ns | (6)− | ||||||
130m3I | 82,3960(19) keV | 315(15) ns | − | ||||||
130m4I | 85,1099(10) keV | 254(4) ns | (6)− | ||||||
131I[m 4][m 3] | 53 | 78 | 130,9061246(12) | 8,02070(11) nap | β− | 131Xe | 7/2+ | ||
132I | 53 | 79 | 131,907997(6) | 2,295(13) óra | β− | 132Xe | 4+ | ||
132mI | 104(12) keV | 1,387(15) óra | IT (86%) | 132I | (8−) | ||||
β− (14%) | 132Xe | ||||||||
133I | 53 | 80 | 132,907797(5) | 20,8(1) óra | β− | 133Xe | 7/2+ | ||
133m1I | 1634,174(17) keV | 9(2) s | IT | 133I | (19/2−) | ||||
133m2I | 1729,160(17) keV | ~170 ns | (15/2−) | ||||||
134I | 53 | 81 | 133,909744(9) | 52,5(2) perc | β− | 134Xe | (4)+ | ||
134mI | 316,49(22) keV | 3,52(4) perc | IT (97,7%) | 134I | (8)− | ||||
β− (2,3%) | 134Xe | ||||||||
135I[m 8] | 53 | 82 | 134,910048(8) | 6,57(2) óra | β− | 135Xe | 7/2+ | ||
136I | 53 | 83 | 135,91465(5) | 83,4(10) s | β− | 136Xe | (1−) | ||
136mI | 650(120) keV | 46,9(10) s | β− | 136Xe | (6−) | ||||
137I | 53 | 84 | 136,917871(30) | 24,13(12) s | β− (92,86%) | 137Xe | (7/2+) | ||
β−, n (7,14%) | 136Xe | ||||||||
138I | 53 | 85 | 137,92235(9) | 6,23(3) s | β− (94,54%) | 138Xe | (2−) | ||
β−, n (5,46%) | 137Xe | ||||||||
139I | 53 | 86 | 138,92610(3) | 2,282(10) s | β− (90%) | 139Xe | 7/2+# | ||
β−, n (10%) | 138Xe | ||||||||
140I | 53 | 87 | 139,93100(21)# | 860(40) ms | β− (90,7%) | 140Xe | (3)(−#) | ||
β−, n (9,3%) | 139Xe | ||||||||
141I | 53 | 88 | 140,93503(21)# | 430(20) ms | β− (78%) | 141Xe | 7/2+# | ||
β−, n (22%) | 140Xe | ||||||||
142I | 53 | 89 | 141,94018(43)# | ~200 ms | β− (75%) | 142Xe | 2−# | ||
β−, n (25%) | 141Xe | ||||||||
143I | 53 | 90 | 142,94456(43)# | 100# ms [>300 ns] | β− | 143Xe | 7/2+# | ||
144I | 53 | 91 | 143,94999(54)# | 50# ms [>300 ns] | β− | 144Xe | 1−# |
- ↑ Rövidítések:
EC: Elektronbefogás
IT: Izomer átmenet - ↑ A stabil izotópok félkövérrel vannak kiemelve, a majdnem stabilak (melyek felezési ideje a világegyetem koránál hosszabb) félkövér dőlttel vannak jelölve
- ↑ Ugrás ehhez: a b c d A nukleáris medicinában használják
- ↑ Ugrás ehhez: a b c Hasadási termék
- ↑ Elméletileg spontán maghasadásra képes
- ↑ Felhasználható bizonyos, a Naprendszer kezdetén lejátszódott események időpontjának meghatározására, olykor felszín alatti vizek kormeghatározásában is alkalmazzák
- ↑ Kozmogén nuklid, nukleáris szennyezőként is előfordul
- ↑ Atomreaktorokban keletkezik a 135Te bomlástermékeként, és továbbalakul 135Xe-té, amely ha felhalmozódik, a reaktor leállását okozhatja az úgynevezett jódgödör miatt
Megjegyzések
[szerkesztés]- A # jel a nem kizárólag kísérletekből, hanem részben szisztematikus trendekből származó értéket jelöl. A nem kellő megalapozottsággal asszignált spinek zárójelben szerepelnek.
- A bizonytalanságokat rövid formában – a megfelelő utolsó számjegy után zárójelben – adjuk meg. A bizonytalanság értéke egy standard deviációnak felel meg, kivéve, ahol az izotóp-összetételt és standard atomtömeget a IUPAC nagyobb bizonytalansággal adja csak meg.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Nuclear Data Evaluation Lab. (Hozzáférés: 2009. május 13.)
- ↑ Hertz, Barbara; Schuleller, Kristin. "Saul Hertz, MD (1905 - 1950) A Pioneer in the Use of Radioactive Iodine", Endocrine Practice 2010 16,4;713-715.
- ↑ V. R. Narra et al. (1992). „Radiotoxicity of Some Iodine-123, Iodine-125, and Iodine- 131-Labeled Compounds in Mouse Testes: Implications for Radiopharmaceutical Design”. Journal of Nuclear Medicine 33 (12), 2196. o.[halott link]
- ↑ E. Rault et al. (2007). „Comparison of Image Quality of Different Iodine Isotopes (I-123, I-124, and I-131)”. Cancer Biotherapy & Radiopharmaceuticals 22 (3), 423–430. o. DOI:10.1089/cbr.2006.323. PMID 17651050.
- ↑ Archivált másolat. [2014. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 2.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 2.)
- ↑ http://www.nucleonica.net/unc.aspx
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben az Isotopes of iodine című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Izotóptömegek:
- G. Audi, A. H. Wapstra, C. Thibault, J. Blachot and O. Bersillon (2003). „The NUBASE evaluation of nuclear and decay properties”. Nuclear Physics A 729, 3–128. o. [2008. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.nuclphysa.2003.11.001. (Hozzáférés: 2008. szeptember 23.)
- Izotóp-összetétel és standard atomtömegek:
- J. R. de Laeter, J. K. Böhlke, P. De Bièvre, H. Hidaka, H. S. Peiser, K. J. R. Rosman and P. D. P. Taylor (2003). „Atomic weights of the elements. Review 2000 (IUPAC Technical Report)”. Pure and Applied Chemistry 75 (6), 683–800. o. DOI:10.1351/pac200375060683.
- M. E. Wieser (2006). „Atomic weights of the elements 2005 (IUPAC Technical Report)”. Pure and Applied Chemistry 78 (11), 2051–2066. o. DOI:10.1351/pac200678112051.Laikus összefoglaló
- A felezési időkre, a spinekre és az izomer adatokra vonatkozó információk az alábbi forrásokból származnak:
- G. Audi, A. H. Wapstra, C. Thibault, J. Blachot and O. Bersillon (2003). „The NUBASE evaluation of nuclear and decay properties”. Nuclear Physics A 729, 3–128. o. [2008. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.nuclphysa.2003.11.001. (Hozzáférés: 2008. szeptember 23.)
- National Nuclear Data Center: NuDat 2.1 database. Brookhaven National Laboratory. (Hozzáférés: 2005. szeptember 1.)
- N. E. Holden.szerk.: D. R. Lide: Table of the Isotopes, CRC Handbook of Chemistry and Physics, 85th, CRC Press, Section 11. o. (2004). ISBN 978-0-8493-0485-9
További információk
[szerkesztés]- Iodine isotopes data from The Berkeley Laboratory Isotopes Project's
- Iodine-128, Iodine-130, Iodine-132 data from 'Wolframalpha'
A tellúr izotópjai | A jód izotópjai | A xenon izotópjai |
Izotópok listája |