Almásy Sándor
| Almásy Sándor | |
 | |
| Született | 1874. november 10. Jászberény,  |
| Elhunyt | 1958. október 24. (83 évesen) Budapest, |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Szülei | Almásy Antal, Wágner Alojzia |
| Foglalkozása | jogász, politikus, főispán |
| Tisztsége |
|
| Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Almásy Sándor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Almásy Sándor (Jászberény, 1874. november 10. – Pomáz, 1958. október 24.) földbirtokos, jogász, politikus, Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja.
Élete
[szerkesztés]Az Almásy családdal csak távolról rokon családban született Almásy Antal (1823–1876) földbirtokos és Wágner Alojzia (1838–1911) nyolc gyermekének egyikeként. Bár apja korai halála nagy terheket rótt édesanyjára, Almásy jó taníttatást kapott, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett jogot. Pályáját Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási gyakornokaként kezdte meg, majd 1898-tól szolgabíróként dolgozott, később ugyanebben a tisztségben Kiskőrösre helyezték át. 1904-től főszolgabíró, majd 1906-ban ismét tisztségét megtartva helyezték át, ekkor Pomázra osztották be. A Fejérváry-kormány idején Rudnay Béla volt a vármegye királyi biztosa, amikor 1906-ban a vármegye minden tisztségviselője lemondott, és ez alól Almásy sem volt kivétel. 1914-től ismét főszolgabíró, ekkor éppen Dunavecsén, majd 1915-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1916-ban visszakerült Pomázra főszolgabírának, és egy évig Baranya, Győr, Komárom, Moson, Nyitra, Somogy, Sopron és Vas vármegye kormánybiztosává is megtették. E tisztét viselve tüntették ki a II. osztályú polgári hadiérdemkereszttel, majd 1917. október 14-én a II. osztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal is megkapta. Károlyi Gyula kormánya idején vármegyéjének főjegyzőhelyettese volt. Mivel a Tisza-párttal szimpatizált, Batthyány Tivadar belügyminiszter szabadságolta. A kommunista hatalomátvétel után elüldözték otthonából, amit aztán szét is lőttek. Aztán március végén Budapesten elfogták, majd katonai fogházban raboskodott, de még ugyanezen év augusztusában, a kommün bukása után ismét elfoglalhatta Pomáz főszolgabírói székét. Népszerűségét jól mutatja a járásban, hogy távozása után 21 település választotta díszpolgárává, valamint alapítványokat hoztak létre az ő nevével fémjelezve árvaházak számára. Később Nógrád vármegye, majd Nyugat-Magyarország kormánybiztosa is volt, és hivatala idején ment végbe a soproni népszavazás. 1922-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja lett, majd a következő évtől már Biharban is hasonló pozíciót töltött be 1927-ig. 1932-ig marad Szolnok vármegye élén, amikor Horthy Miklós felmentette hivatalából.
Közéleti tevékenységei mellett A szolnoki Vármegyei Úrikaszinó, a Szolnok-Zagyvarékeas-Újszászi Ármentesítő Társulat, a Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat és a Nemzeti Hitelintézet szolnoki fiókjának elnöke is volt, valamint ő alapította a Budapestvidéki Villamos Társaságot. 1932 végén újabb kitüntetést kapott, mégpedig a Magyar Koronás Nagy Aranyérmet, majd Pomázra költözött. Az 1947-es újabb kommunista hatalomátvétel után megfosztották összes ingó- és ingatlan vagyonától. 1958-ban helyezték végső nyugalomra szeretett Pomázának temetőjében.
| Elődje: Lippich István |
Utódja: Borbély György |
| Elődje: Miskolczy Lajos |
 |
Utódja: br. Feilitzsch Bertold |
Források
[szerkesztés]- Almásy Sándor életrajza a Verseghy Ferenc Könyvtár honlapján (online hozzáférés)
- História. Kiss Erika: Jászberényi konfliktusok és megoldásaik a dualizmus korában – Almásy László mandátumszerzésének története (online hozzáférés)