Ugrás a tartalomhoz

Böhm György

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Böhm György
Született1953. július 2. (71 éves)
Dunaföldvár
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1979)
Kitüntetései
Rendezői pályafutása
Aktív évek1979 –

SablonWikidataSegítség

Böhm György (Dunaföldvár,[1] 1953. július 2. –) Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházi rendező, dramaturg.

Életpályája

[szerkesztés]

1979-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán. Színház- és filmesztétikai szakosítást szerzett 1980-ban. A szakosodás egy éve alatt, 1980-ig a Vígszínházban rendezőasszisztensként dolgozott. Ezt követően két évig dramaturgként működött a Szegedi Nemzeti Színháznál, majd 1987-ig irodalmi vezetője volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, mely intézménynek egyben alapító tagja is. 1986-ban visszatért Budapestre mint a Rock Színház dramaturgja, majd egy évvel később – ekkor már dramaturgként – visszatért a Vígszínházba is.

A Szerzői Jogvédő Hivatal tanácsadója (1989-1995) között, 1991-1997-ig a Budapesti Kamaraszínház irodalmi vezetője, közben 1996-tól egy évig a Friderikusz Show gagman-je. 1992-től a Győri Nemzeti Színház vezető dramaturgja és rendezője. 1995-1996 között posztgraduális képzésben vesz részt, marketing- és reklámmenedzseri diplomát szerez. 1997-2001 között vezető dramaturg és kreatív tanácsadó a Fővárosi Operettszínházban, majd 2001-től 2012-ig irodalmi vezetője és rendezője a már Budapesti Operettszínháznak.

2005-től 2015-ig a Művészetek Palotája életét annak szerkesztőjeként és művészeti tanácsadójaként segítette.

Rendezői és dramaturgi munkássága mellett színdarabokat és baletteket ír, továbbá nagyszabású rendezvények látványshow-it rendezi.

Jelenleg szabadúszó.

Munkássága

[szerkesztés]

Rendezései

[szerkesztés]
  • Fernando Arrabal: Tábori Piknik (Leővey Klára Gimnázium, Pécs)
  • Vlagyimir Majakovszkij: Október Rádió (Leővey Klára Gimnázium, Pécs)
  • Bacchus (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Tom Stoppard: Valami bűzlik Dániában (Szegedi Nemzeti Színház)
  • Ivo Bresan: Paraszt Hamlet (Nemzeti Színház, Szeged)
  • Lehár ferenc: A mosoly országa (Szegedi Szabadtéri Játékok)
  • Jacobi Viktor: Sybill (Nemzeti Színház, Győr)
  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (Nemzeti Színház, Győr; Nemzeti Színház, Pécs; Hevesi Sándor Színház)
  • Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya (Nemzeti Színház, Győr)
  • Nagy András: Vörös és Fekete(Stendhal!) (Nemzeti Színház, Győr)
  • Lajtai Lajos: A régi nyár (Nemzeti Színház, Győr)
  • Bengt Ahlfors: Színházkomédia (Fiatalok Színháza-GNM tanoda, Budapest)
  • Jerry Herman: Hello, Dolly! (Nemzeti Színház, Győr)
  • Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Nemzeti Színház, Szeged; Thália Színhát, Budapest; Budapesti Operettszínház; József Attila Színhát;
  • Hevesi Sándor Színház)
  • Johann Strauss: Cigánybáró (Nemzeti Színház, Győr)
  • Jule Styne: Funny Girl (Budapesti Operettszínház)
  • Cole Porter: Kánkán (Budapesti Operettszínház)
  • Dés-Nemes-Böhm-Horváth-Korcsmáros: Valahol Európában (Nemzeti Színház, Győr, MÜPA)
  • Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (Nemzeti Színház, Győr)
  • Michael John LaChiusa: Helló, Igen?! (Budapesti Operettszínház)
  • Menken-Ashman-Aice-Woolwerton: A szépség és a szörnyeteg (Budapesti Operettszínház)
  • Vaszary-Zerkovitz: A vörös bestia (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)
  • Pitchford-Bobbie-Snow: Footloose-Rongyláb (Nemzeti Színház, Győr)
  • Rachel Portman: A kis herceg-opera (Fesztivál Színház-Müpa, Budapest)
  • Robert Thomas: Nyolc nő (Turay Ida Színház)
  • Willy Russell: Vértestvérek (Turay Ida Színház)
  • Jason Robert Brown: Volt öt évünk (Fesztivál Színház-Műpa, Budapest)
  • Kálmán Imre: Cigányprímás (Turay Ida Színház)
  • Topolcsányi Laura: Szellem a spájzban (Turay Ida Színház)
  • Noël Coward: Vidám kísértet (Játékszín)
  • Divinyi Réka-Deres Péter: A Játékkészítő (Budapest, TulipánTündér Produkció, 2015)[2]
  • Joseph Kesselring: Arzén és levendula (József Attila Színház)
  • Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza: Cigánykerék (József Attila Színház)
  • Dés-Békés-Geszti: A dzsungel könyve (Nemzeti Színház, Pécs)
  • Dés-Békés-Geszti: Djungelboken (Svenska Teatern, Helsinki)
  • Eiseman: Én és a kisöcsém (Nemuzeti Színház, Pécs)
  • Böhm-Nemlaha: Meseautó (Nemzeti Színház, Pécs)
  • Ray Cooney: Vészhelyzetben (Pécsi Nemzeti Színház)
  • Camoletti: Boeing, Boeing (Nemzeti Színház, Pécs)
  • Ray Cooney: A miniszter félrelép (Pécsi Nemzeti Színház)
  • Királyrák krumplifészekben (écs)
  • Galambos Attila: Bonnie és Clyde (Orfeum)
  • Roberto Athayde: Margarida asszony (Karinthy Színház)
  • Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás (Veres1 Színház)
  • Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza: Cigánykerék (Hevesi Sándor Színház)
  • Bacsó-Hamvai: A tanú (Hevesi Sándor Színház)
  • Böhm-Korcsmáros-Pásztor-Hatvani-Jakab: Szép nyári nap (Veres1 Színház)
  • Rideg Sándor: Indul a bakterház (Hevesi Sándor Színház)

Dramaturg munkák

[szerkesztés]
  • Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Bartók: A Kékszakállú herceg vára (rendezte: Ruszt József)
  • Bartók: A fából faragott királyfi (rendezte: Ruszt József)
  • Bartók: A csodálatos mandarin (rendezte: Ruszt József)
  • Bernstein: West Side Story (Rendezte: Korcsmáros György, Eszenyi Enikő)
  • Békés-Várkonyi: A félőlény (rendezte: Ács János)
  • Bibbiena: Calandria (Rendező: Halasi Imre, Valló Péter)
  • Böll-Bereményi: Katarina Blum Elveszett (Rendezte: Márton András)
  • Bresan: Díszvacsora a temetkezési vállalatnál (rendezte: Árkosi Árpád)
  • Burgess: Mechanikus narancs (rendezte: Csizmadia Tibor)
  • Büchner: Leonce és Léna (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Coward: Forgószínpad (rendezte: Petrik József)
  • Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (rendezte: Tordy Géza, Kapás Dezső)
  • Dosztojevszkij: Fehér éjszakák (rendezte: Kapás Dezső, Gállfi László)
  • Fassbinder: Fehér Méreg (rendezte: Dér András)
  • Gombrowicz: Operett (rendezte: Valló Péter)
  • Gorkij: Éjjeli menedékhely (rendezte: Korcsmáros György, Szikora János)
  • Gozzi: Turandot (rendezte: Merő Béla)
  • Grumberg: Varrónők (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Johnson-Bart: Lakat alá a lányokkal (rendezte: Halasi Imre)
  • Katona-Spiró: Jeruzsálem pusztulása (rendezte: Ruszt József)
  • Kleist: Heilbronni Katica (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Labiche: Olasz szalmakalap (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Madách: Az ember tragédiája (rendezte: Ruszt József)
  • Marlowe: II. Edward (rendezte: Ruszt József)
  • Móricz Zsigmond: Fortunátus (rendezte: Tömöry Péter)
  • Nagy András: A csábító naplója (rendezte: Vladimir Herman)
  • Pinter: Gondnok (rendezte: Valló Péter)
  • Kornis Mihály: Büntetések (rendezte: Ruszt József)
  • Rostand: Cyrano de Bergerac (rendezte: Korcsmáros György)
  • Knoblauch: Faun (rendezte: Balázsovits Lajos)
  • Shakespeare: Antonius és Kleopátra (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Shakespeare: Othello (rendezte: Ruszt József, Tordy Géza)
  • Shakespeare: Sok hűhó semmiért (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendezte: Eszenyi Enikő)
  • Shelley: A Cenci-ház (rendezte: Ruszt József)
  • Szakcsi-Csemer: A bestia (rendezte: Sík Ferenc)
  • Szakcsi-Csemer: Cigánykerék (rendezte: Szegvári Menyhért)
  • Erdélyi Mihály: Vedd le a kalapod a honvéd előtt (rendezte: Bezerédi Zoltán)
  • Molière: Tartuffe (rendezte: Kapás Dezső, Esztergályos Károly)
  • Townsend-Blaikley: a 13 és 3/4 éves Adrian Mole (rendezte: Halasi Imre)
  • Urbán Ernő: Uborkafa (rendezte: Halasi Imre)
  • Weingarten: Nyár (rendezte: Tordy Géza)
  • Weiss: Marat/Sade (rendezte: Korcsmáros György)
  • Whiting: Ördögök (rendezte: Ruszt József)
  • Wilder: A mi kis városunk (rendezte: Hegedűs D. Géza)
  • Williams: A vágy villamosa (rendezte: Tordy Géza)
  • Osztrovszkij: Négy lába van a lónak, mégis megbotlik (rendezte: Eszenyi Enikő)

Balettírói munkássága

[szerkesztés]
  • Gott und Nijinsky (koreográfia: Krisztina Horváth) – Freiburg, Németország
  • Auf Leonardos Spuren (koreográfia: Krisztina Horváth) – Freiburg, Németország
  • Közép-kelet európai Macbeth (koreográfia: Köllő Miklós) – Pesti Vigadó
  • Alvilági Játékok (koreográfia: Imre Zoltán) – Szegedi balett
  • Négy évszak (koreográfia: Imre Zoltán) – Szegedi balett
  • Álom Kafkáról (koreográfia: Imre Zoltán) – Szegedi balett
  • Varázsdoboz (koreográfia: Imre Zoltán) – Szegedi balett
  • Szent Antal megkísértése (koreográfia: Imre Zoltán) – Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Egy faun halála (koreográfia: Szakály György-Pécsi balett) – Csokonai Színház, Debrecen
  • Orpheus (koreográfia: Herczog István) – Pécsi balett
  • Carmina Burana (koreográfia: Herczog István) – Pécsi balett
  • Nosferatu (koreográfia: Herczog István-Pécsi balett) – Novi Sad, Jugoszlávia
  • Zorba (koreográfia: Herczog István) – Pécsi balett
  • Kaméliás hölgy (koreográfia: Herczog István) – Pécsi balett
  • Casanova (koreográfia: William Fomin) – Győri balett
  • Bonnie és Clyde (koreográfia: Vincze Balázs) – Pécsi balett

Színdarabjai

[szerkesztés]
  • Vidravas – Galgóczy Erzsébet regényéből
  • Az Arbat gyermekei – Anatolij Ribakov regényéből
  • Dupla vagy semmi – Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan című regénye nyomán
  • A zöld kakadu – Arthur Schnitzier színművéből
  • Zerkovitz Béla: A csókos asszony
  • Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony
  • Henderson: Diákszerelem
  • Kander-Ebb: A görkorcsolyapálya (szerzőtárs: Harangozó Ferenc)
  • Bertold Brecht: Baal
  • Gyere, Josephine (szerzőtárs: Forgách András)
  • Martin Sherman: Hajlam (szerzőtárs: Alföldi Róbert)
  • Stephen Schwartz: Hit kell!/Godspell (szerzőtárs: Imre Zoltán)
  • Pam Gems: Piaf
  • Jule Styne: Funny Girl
  • Cole Porter: Kánkán (szerzőtárs: Kállai István)
  • Jacobi Viktor: Sybill (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Jacobi Viktor: Leányvásár (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Jókai regényéből: A kőszívű ember fiai (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Marriott-Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Cole Porter: Kánkán (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Kander-Ebb: Nercbanda (70 girls 70) (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Jacobs-Casey: Grease (szerzőtárs:Korcsmáros György)
  • Herman: Hello, Dolly! (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Bernstein: West Side Story (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Carol Hall: Volt egyszer egy kupleráj (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Radványi Géza filmjéből: Valahol Európában (szerzőtárs: Korcsmáros György, Zene: Dés László, Vers: Nemes István, Társszerző: Horváth Péter)
  • Hotel Menthol (szerzőtárs: Korcsmáros György, zene: Fenyő Miklós – Novai Gábor)
  • Gábor Béla kisregényéből: Othello Gyulaházán (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Charles Strouse: Annie (szerzőtárs: Korcsmáros György)
  • Johann Strauss: Dr. Bőregér (szerzőtárs: Kállai István)
  • Menyasszonytánc (szerzőtárs: Kállai István, zene: Jávori Fegya, vers: Miklós Tibor)
  • Pitchford-Bobbie-Snow: Footloose-Rongyláb (vers: Zöldi Gergely)
  • Szép Nyári Nap - Neoton Musical (szerzőtárs: Korcsmáros György)

Rendezvények

[szerkesztés]
  • A dizőz – Szulák Andrea Show (Nemzeti Színház, Győr)
  • A díva – Szulák Andrea Show (Mouline Rouge, Budapest)
  • A combok csókja – Eszenyi Enikő Show (Thália Színház, Budapest)
  • Pingszving – Eszenyi Enikő Show (Thália Színház, Budapest)
  • Viva Las Vegas – Patrizio Buane koncert show (Budapest Operettszínház)
  • Sinatra! – Cotton Club Singers show (SAP-csarnok)
  • Valahol Európában – Film-musical-koncert (Nemzeti Hangversenyterem, Művészetek Palotája)
  • Rost Andrea – Operett (Nemzeti Hangversenyterem, Művészetek Palotája-Budapest)
  • Egyszerűen Örömzene – Szulák Andrea koncert (Nemzeti Hangversenyterem, Művészetek Palotája-Budapest)
  • Zséda – Karácsonyi koncert (Kongresszusi Központ, Budapest)
  • Valentin-napi musical show (Budapest Kongresszusi Központ)
  • Leho, a csúcs – Lehoczky Zsuzsa születésnapi gálaestje (Operettszínház, Budapest)

Díjak

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. OSZMI
  2. A Játékkészítő Zenés akciómese két részben, jegymester.hu (hozzáférés: 2016. február 7.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]