Ugrás a tartalomhoz

Borói csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Borói csata
KonfliktusHorvátországi háború
Időpont1991. május 2.
HelyszínBoró
EredménySzerb győzelem
Szemben álló felek
Krajinai Szerb Autonóm Terület Horvátország
Parancsnokok
Vukašin Šoškoćanin, Vojislav Šešelj Josip Džaja, Josip Reihl-Kir
Szemben álló erők
Krajinai Szerb Autonóm Terület rendőri egységei
Fehér Sasok félkatonai szervezet
Nagy Dusán félkatonai szervezet
horvát belügyi alakulatok
Veszteségek
1 halott, 4 sebesült12 halott, 21 sebesült, 2 fogságba esett rendőr
Térkép
Borói csata (Horvátország)
Borói csata
Borói csata
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 18° 57′ 27″45.381000°N 18.957500°EKoordináták: é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 18° 57′ 27″45.381000°N 18.957500°E

A borói csata (horvátul: Pokolj u Borovu Selu) az egyik első fegyveres összecsapás volt. a horvát függetlenségi háború néven ismertté vált konfliktusban. Az 1991. május 2-án lezajlott eseményt Horvátországban Borovo Seló-i mészárlásként (horvátul Pokolj u Borovom Selu), Szerbiában pedig Borovo Seló-i incidensként (szerbül: Incident u Borovom Selo) ismerik. Az összecsapást a hónapok óta tartó etnikai feszültség, az erőszak és a Pakrácban, valamint a Plitvicei-tavaknál folyó márciusi fegyveres harc váltotta ki. A Vukovártól északra fekvő, többségben szerbek lakta Boró (Borovo Selo) faluban zajló összetűzések közvetlen oka az volt, hogy a faluban lévő jugoszláv zászlót Horvátország zászlajára cserélték. Négy horvát rendőr jogosulatlan akciója után a falu szerb milíciája közülük kettőt elfogott. A foglyok visszaszerzésére a horvát hatóságok további rendőri erőket vezényeltek a faluba, akik csapdába estek. A kialakult fegyveres konfliktusban tizenkét horvát rendőr és a szerb félkatonai egységek egy katonája halt meg, mielőtt a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) közbelépett és véget vetett az összecsapásoknak.

Az összetűzés a horvátországi általános helyzet további romlását eredményezte, ami arra késztette a horvátokat és a szerbeket, hogy nyílt agresszióval és nemzetük ellenségeként vádolják egymást. Horvátország számára a szerbek fellépése különösen provokatív volt, mert a hírek szerint az incidens során meghalt horvát rendőrök egy részének holttestét megcsonkították. A borói összecsapás megszüntette a reményt, hogy az eszkalálódó konfliktust politikailag meg lehet akadályozni, és szinte elkerülhetetlenné tette a háborút. A csata után néhány nappal összeült jugoszláv elnökség felhatalmazta a JNA-t, hogy a további konfliktusok megelőzése érdekében bevesse erőit. A bevetés ellenére továbbra is történtek a régióban összecsapások. A háború után a két elfogott rendőr bántalmazásában játszott szerepéért a szerb félkatonai egységek egyik katonáját háborús bűnökért három év börtönre ítélték. Négy másik ellen is vádat emeltek, de ők Horvátországon kívüli tartózkodásuk miatt ezt követően is szabadlábon maradtak.

Előzmények

[szerkesztés]

1990-ben, miután a horvátországi szabad választásokat a Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) nyerte, a szerbek és a horvátok közötti etnikai feszültség tovább fokozódott. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálása érdekében lefoglalta a Horvát Területvédelem (Teritorijalna obrana – TO) fegyvereit.[1] Augusztus 17-én a feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult,[2] amelynek középpontjában Knin és környéke, valamint a Dalmáciai hátország túlnyomórészt szerbek lakta részei (Splittől körülbelül 60 kilométerre északkeletre), Lika, a Kordun, a Banovina és Kelet-Horvátország egyes részei voltak.[3]

1990 júliusában a horvátországi szerbek Szerb Nemzeti Tanácsot hoztak létre, hogy koordinálja az ellenállást Franjo Tuđman horvát elnök Horvátországnak Jugoszláviától való függetlenedésére irányuló politikájával szemben. A tanács elnökének Milan Babić knini fogorvost választották meg, míg Knin rendőrfőnöke, Milan Martić számos félkatonai milíciát hozott létre. A két férfi végül a Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) politikai és katonai vezetőjévé vált.[4] 1991 márciusában az SAO Krajina hatóságai Szerbia kormányának támogatásával megkezdték Horvátország szerbek lakta területei feletti ellenőrzés megszilárdítását, aminek eredményeként vértelen csetepaté alakult ki Pakracban, és a Plitvicei-tavak incidensének első halálos áldozatai voltak.[5]

1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, azért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.[6]

Borói események a csata előtt

[szerkesztés]

1991-ben a Szerbiával szemben, a Duna jobb partján található Boró falu Vukovár község része volt. Míg maga Vukovár városának etnikailag vegyes lakossága volt (47,2 százaléka horvát és 32,2 százaléka szerb), addig a környék kisebb települései homogénebbek voltak. Tizennégyben túlnyomórészt horvátok laktak, tízben (beleértve Borót is) a szerbek, kettőben a ruszinok voltak többségben, a maradék kettő pedig vegyes etnikai összetételű volt.[7]

A fokozódó etnikai feszültségek közepette, egy nappal a Plitvicei-tavaki incidens után Borót április 1-jén elbarikádozták. Két nappal később a vukovári JNA helyőrség harckészültségét a maximális szintre emelte.[8] Kora tavasszal a horvátok és a szerbek megállapodásra jutottak, amelynek értelmében a horvát rendőrség nem léphet be Boróba a helyi szerb hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül.[9] Április 14-én a faluban szerb politikai nagygyűlést tartottak, és a hónap végére a helyzet ingatagabbá vált. A tüntetés felszólalói – a Szerb Radikális Párt (Srpska radikalna stranka – SRS) vezetője, Vojislav Šešelj, a szerb nemzetgyűlés tagja, Milan Paroški és Stanko Cvijan diaszpóra miniszter – szónoklataikban Nagy-Szerbia létrehozását támogatták, amely egyetlen szerb állam keretében egyesítené az országot. Egy héttel később az Eszéktől északra fekvő Kácsfaluban, mindannyian megismételték beszédüket, valamint nyílt felhívást intéztek a néphez a másként gondolkodó horvátok megölésére.[10]

Emellett április közepén Vukašin Šoškoćanin helyi milíciaparancsnok kérésére a Fehér Sasok szerb félkatonai szervezet csapatai megérkeztek Boróba. A félkatonai csoportokat a szerb hatóságok jóváhagyásával részben közvetlenül a szerb belügyminisztérium, részben a SAO Krajinához köthető milícia fegyverezte fel.[11][12] 1991. április végére a borói Fehér Sasokhoz csatlakoztak a Dušan Silni nevű, a Szerb Nemzeti Megújulás Pártjához köthető félkatonai egység harcosai.[13]

Április közepén a Boró melletti horvát állásokból Armbrust rakétákat lőttek ki a falura. Az esemény leírásának egyik változata szerint több lövést adtak le Boró külterületén barikádként szolgáló mezőgazdasági gépekre.[14] Egy másik változat szerint kifejezetten az etnikai feszültségek szítása céljából három rakétát lőttek ki a falura.[15] Az egyik rakéta egy házat talált el, a másik pedig detonáció nélkül landolt a mezőben.[16] Nem voltak halálos áldozatok.[17] A belgrádi rádió és televízió ezt követően képeket sugárzott a rakétákról, és tovább fokozva az etnikumok közötti feszültséget, a horvát agresszió bizonyítékaként mutatta be őket.[16] A rakétákat az a csoport lőtte ki, akiket Josip Reihl-Kir eszéki rendőrfőnök vezetett a helyszínre, és akit később horvát irregulárisok öltek meg.[16] Josip Boljkovac horvát belügyminiszter később jelezte, hogy a csoport tagja volt Gojko Šušak védelmi miniszter-helyettes, Branimir Glavaš és Vukojević alelnök.[18] Šušak azt állította, hogy semmi köze az esethez, de elismerte, hogy akkoriban a környéken tartózkodott.[12] Nikola Jaman, aki akkoriban a belügyminisztérium tartalékos egységparancsnoka volt, később kijelentette, hogy ő vezette az akciót, és tagadta, hogy Šušak, Glavaš és Vukojević érintett lett volna. Azt állította, hogy az akciót Reihl-Kirrel együtt tervezték meg.[19]

A csata lefolyása

[szerkesztés]

1991. május 1-jén este négy horvát rendőr behatolt Boróba, hogy megpróbálják lecserélni a faluban lévő jugoszláv zászlót Horvátország zászlajára.[17] A kísérlet fegyveres összecsapáshoz vezetett.[15] A rendőrök közül kettő megsebesült és fogságba esett, a másik kettő pedig, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek (az egyik lábán, a másik pedig a fejsebet kapott), elmenekült.[20] A horvát belügyminisztérium szerint a rendőrség az eset idején a Dálya–Boró úton járőrözött.[21] Annak ellenére, hogy az elfogott rendőröket az eszéki rendőrséghez osztották be,[22] a vinkovcei rendőrkapitányság – amely vukovárinak felettese volt – utasította a vukovári rendőrkapitányságot, hogy az esettel kapcsolatban Šoškoćaninhoz forduljon. A vukovári rendőrség hajnali 4:30-kor kereste meg Šoškocanint, aki állítólag azt mondta, hogy nem tud semmiről. Reggel 9 órakor Josip Džaja vinkovci rendőrfőnök is felhívta Šoškocanint, és ugyanazt a választ kapta. Amikor Reihl-Kir fél órával később kapcsolatba lépett Šoškoćaninnal, az utóbbi megerősítette az incidens megtörténtét, és közölte, hogy a rendőrök rálőttek a helyi lakosságra, akik közül egyet megsebesítettek. Reihl-Kir nem tudta elérni a két elfogott horvát rendőr szabadon bocsátását.[21]

Reihl-Kir és Džaja ezután arra a következtetésre jutott, hogy rendőröket kell Boróba küldeni.[21] Šoškočanin beleegyezett, hogy fehér zászló alatt biztonságos átjárást biztosítson a rendőröknek.[23] Ezt követően húsz-harminc rendőr lépett be Boróba.[24] Bár a rendőrök fehér zászlóval mentek, félkatonai szervezetek katonái és a helyi milícia tagjai lesből rájuk támadtak.[23] Ezután erősítésként Eszékről és Vinkovcéből busszal mintegy 150 rendőr érkezett.[24] A Vinkovcéről kiküldött erők behatoltak Boróba, de csapdába kerültek, míg az Eszékről Dályán keresztül küldött erősítést a Boról északra lévő úttorlasznál megállították, és nem tudtak bejutni a faluba. A két fél között tűzharc alakult ki és 14:30-ig tartott, amikor Dályáról hét JNA páncélozott szállító harcjármű (APC) hatolt be a faluba. A JNA által odavezényelt Borovo Naseljén keresztül, (Borótól délre) érkező másik APC-konvojt horvát nők tömege állította meg, akik nem engedték át őket.[21]

Következmények

[szerkesztés]

Az áldozatok

[szerkesztés]

A lesben álló szerb erők általi támadásban 12 horvát rendőr vesztette életét, 21 pedig megsebesült.[5] A két elfogott rendőrt a Dunán át komppal Újvidékre szállították, és elengedték, majd és május 2-án este visszavitték őket Eszékre.[25] A szerb milicisták közül az egyetlen halálos áldozat a valjevói Vojislav Milić volt,[26] míg négy másik társa megsebesült.[27] A Boróban meggyilkolt rendőrök közül néhányat megcsonkítottak, fülüket levágták, szemüket kivájták, torkukat pedig elvágták.[23][15] Ezek a tettek az etnikai gyűlölet további szításához vezettek.[28]

A háború kiterjedése

[szerkesztés]

Az összecsapás arra késztette Tuđman elnök tanácsadóit, hogy szorgalmazzák a Jugoszláviától való függetlenség azonnali kikiáltását és a JNA-val szembeni fellépést, amelyet a horvátok szerbbarátnak tekintettek.[5][25] Május 3-án Tuđman úgy vélekedett, hogy Horvátország és Szerbia gyakorlatilag háborúban áll, de reméli, hogy a nemzetközi közösség megállítja az erőszakot.[5][25] Davor Marijan horvát történész szerint Tuđman döntését, hogy nem vágott vissza a JNA-nak, horvát körökben akkoriban gyakran az árulás határát súroló gyávaságként értelmezték, ami nyilvános bírálatokhoz és Martin Špegelj tábornok védelmi miniszteri posztjáról való lemondásához vezetett. Mindazonáltal, amint azt Branko Mamula a jugoszláv flotta admirálisa később elismerte a döntés Horvátország számára időt biztosított a háborúra való felkészüléshez.[29] Az incidens megdöbbentette a horvát közvéleményt, és a közvéleményben a horvát média által támogatott hatalmas elmozdulást idézett elő a szerbek démonizálása irányában.[30] A szerbeket összefoglalóan „csetnikeknek”, „terroristáknak” és „Horvátország ellenségeinek” nevezték. Hasonlóképpen, a szerbek a horvátokat „usztasa”-ként és „a szerb nép ellenségeiként” emlegették. Így a teljes háború elkerülése érdekében a politikai rendezés esélye egyre valószínűtlenebbé vált.[31] Ez után az összecsapás után a háború már elkerülhetetlennek tűnt.[32]

Május 8–9-én Jugoszlávia elnöksége összeült, hogy megvitassák a Boróban történt eseményeket, és megvitassák a JNA katonai beavatkozásra vonatkozó kérelmét. A találkozón jelen volt Jugoszlávia összes tagköztársaságának elnöke. A horvát vezetés lehetővé tette, hogy a JNA erőit olyan területekre vezényeljék, ahol az etnikumok közötti feszültségek nagyok voltak.[33] Május 9-én a szövetségi és a horvát kormány képviselői látogattak Vukovárra. A szövetségi képviselők, ellentétben a horvát kormány tisztviselőivel, akik kijelentették, hogy „nem hajlandók beszélni terroristákkal” Boróba is ellátogattak.[34] A borói összecsapásra válaszul a JNA átcsoportosította az eszéki 12. Proletár gépesített dandár egy részét és a 453. gépesített dandár 1. Szávaszentdemeter székhelyű gépesített zászlóalját Vukovár térségébe. Ezzel egy időben a 36. gépesített dandár 2. gépesített zászlóalját Szabadkáról Vinkovcébe helyezték át.[35] Annak ellenére, hogy a JNA erői a területen állomásoztak, az etnikai indíttatású összetűzések egészen a vukovári csata augusztus végi kezdetéig tartottak.[5]

Emlékműviták és vádemelések

[szerkesztés]

Az erdődi megállapodás alapján létrehozott 1996–1998-as ENSZ-kormányzás során, amelyet azért hoztak létre, hogy visszaállítsák a terület horvát ellenőrzését, három horvát civil szervezet Boró bejáratánál közterületen emlékművet állított fel, melyet ismeretlenek hamarosan megrongáltak. 2002-ben a község központjában újabb emlékművet állítottak, de nem sokkal az elkészülte után ezt is megrongálták. Az emlékműhöz 2012-ben új emléktáblát helyeztek el, amelyen az incidensben meghalt 12 horvát rendőr neve szerepel, [36] mely szintén vandalizmus áldozata lett.[37] Bár a helyi szerb politikusok elítélték a vandalizmust, kifogásolták, hogy az emlékmű sértő a szerb kisebbségre nézve, és az egész közösséget sérti, mert 1991-ben a borói szerb erőket „szerb terroristáknak” bélyegezte.[38]

2012 februárjában az eszéki bíróság háborús bűnök miatt elítélte Milan Marinkovićot, és két elfogott horvát rendőr bántalmazása miatt három és fél év börtönbüntetésre ítélte.[39] 2014-ben Marinković büntetését fellebbezés alapján három évre mérsékelték.[40]] A rendőrök bántalmazása miatt négy másik férfi ellen is vádat emeltek, de mivel Horvátországon kívül éltek, a horvát igazságszolgáltatás nem vonhatta felelősségre őket.[39]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
Könyvek
Újságcikkek
Tudósítások
Egyéb források

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Borovo Selo című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.