Ugrás a tartalomhoz

Cikkjelölt:Honti István őrmester

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Honti István (Drégelypalánk, 1912. október 12.Balassagyarmat, 2005. június 3.)

Életútja

[szerkesztés]

Iskolai tanulmányait Balassagyarmaton az evangélikus elemiben kezdte, majd a polgári fiúiskola négy osztálya után Veiger Géza asztalosmester tanulója lett. 1930-ban szabadult, mesterénél segédként dolgozott.

Szerette volna édesapját követni a vasútnál, amelyhez a felvétel egyik feltétele volt a letöltött katonai szolgálat. 1931 októberében önként jelentkezett az akkor még Vámőrség néven rejtetten működő határőrséghez. Dejtárra vonult be, majd alapkiképzésre után Drégelypalánkra került, ahol a parassapusztai határátkelőnél teljesített szolgálatot, mint utasellenőrző. Továbbszolgálóként 1935-ig a határőrségnél volt, majd csapatszolgálatra vezényelték Vámosmikolára és Vácra.

1937-ben páncéltörő ágyús tanfolyamot végzett, majd Balassagyarmaton felállított 101. önálló páncéltörő-ágyússzázad tüzére. E század 1939-ben beolvad az 1. gépkocsizó lövészzászlóaljba, amely laktanyáját Budapesten, az Aréna úton jelölték ki. 1940-ben hivatásos állományba vették és őrmesterré léptették elő. 1941-ben a gyorshadtest kötelékébe tartozó alakulatával került ki a szovjet frontra páncéltörő ágyússzakaszparancsnokként. A harcok során bátor, példamutató hősiességével magas katonai kitüntetéseket érdemelt ki.

1941. szeptember 6-án Nowo Komenkánál a Dnyeper-könyöknél átkelt ellenség visszavetése alkalmával páncéltörő ágyúszakasza egy részét vezette a közreműködő harckocsi támogatásával, miközben rettenthetetlen bátorsággal, félelmet nem ismerve járt elől jó példával a legénysége előtt. A beásott és szívósan védekező ellenség leküzdésében legénységét rohamra vezette és az ellenségnek jelentős veszteséget okozva számos foglyot ejtett. Ezen haditettét még kétszer megismételte. Utolsó alkalommal túlerejű ellenségre bukkant, melyet elszántan megrohamozott és kézitusában megsemmisített, miközben maga is több helyen súlyosan megsebesült. Hazaszállítása után tíz hónapig kórházban kezelték.

1943-ban törzsőrmesterré léptették elő. Felgyógyulását követően 75%-os rokkantnak nyilvánították, ezért alkalmatlan volt harctéri szolgálatra, Balassagyarmatra kérte magát. A 23/II. pótkeretzászlóaljhoz helyezték adminisztrátornak.

1944 májusában Budapestre anyagi-műszaki tisztviselő tanfolyamra vezényelték. 1944 októberében a 23/I. zászlóalj anyagi tiszti beosztásába került. 1944 decemberében a zászlóalj kötelékében vasúton hagyta el Losoncot. A háború vége Bajorországban érte.

1945. október 18-án tért haza Magyarországra. Hazatérése után a honvédség rendelkezési állományába került, majd 1946-ban elbocsátották, rangját elvették. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál helyezkedett el. Kezdetben asztalos, majd anyagbeszerző. 1958 augusztusában háborús sérülése miatt rokkantnyugdíjazták. 1990-ben nyugállományú zászlóssá léptették elő.

A Vitézi Rendben vitézi hadnagyként tevékenykedett. Újjászervezte a rend Nógrád és Heves megyei szervezetét.

1953-ban kötött házasságot. Felesége Raksa Éva. Gyermekei; István, Péter.

Kitüntetései

[szerkesztés]
  • Arany Vitézségi Érem
  • Bronz Vitézségi Érem kétszer
  • Tűzkereszt sebesülési sávval
  • Felvidék, Erdély, Délvidék Emlékérmek

Források

[szerkesztés]