Csuszovoj
| Csuszovoj (Чусовой) | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Oroszország | ||
| Föderációs alany | Permi határterület | ||
| Járás | Csuszovoji önkormányzati | ||
| Irányítószám | 618204 | ||
| Körzethívószám | 34256 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 44 780 fő (2023) | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Időzóna | UTC+5 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 58° 17′, k. h. 57° 49′58.283333°N 57.816667°EKoordináták: é. sz. 58° 17′, k. h. 57° 49′58.283333°N 57.816667°E | |||
 Csuszovoj
Pozíció a Permi határterület térképén
| |||
| [ Csuszovoj weboldala] | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csuszovoj témájú médiaállományokat. | |||
.jpg)
.png)
Csuszovoj (oroszul: Чусовой) város Oroszország Permi határterületén, a Csuszovoji önkormányzati járás székhelye.
Lakossága: 46 735 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[1]
Fekvése
[szerkesztés]A Permi határterület keleti részén, a Középső-Urál nyugati lejtőjénm a Csuszovaja partján terül el, két mellékfolyó: az Uszva és a Vilva torkolata közelében. Vasúti csomópont (Csuszovaja) a Perm–Nyizsnyij Tagil–Jekatyerinburg vasútvonalon; innen indul ki az észak felé tartó, Szolikamszkig megépített vonal. A városon vezet át az Urál nyugati előterének településeit összekötő észak-déli irányú P-343 (R-343) jelű Kungur–Szolikamszk országút.
Története
[szerkesztés]A 16. századi Kamaszino falu kikötője közelében, a Perm–Jekatyerinburg vasútvonal Csuszovszkaja állomásának építésekor jött létre 1874-ben. Francia vállalkozók a közeli vasérclelőhelyre alapozva 1879-ben kohászati üzemet alapítottak. 1882-re felépült a gyár, mellette alakult ki a település. 1890-ben megjelent a villanyvilágítás a gyárban és a településen. 1896-ban temploma volt, iskola, kórház, posta, távirda működött. 1926-ban városi jellegű település lett, 1933-ban kapott városi rangot.
Az 1918-ban államosított kohászati üzemben a faszenet az 1930-as években váltotta fel a koksz. „A Szovjetunióban először ebben az üzemben kezdték meg a titántartalmú kuszai és pervouralszki lelőhelyekről származó vasérc nagyüzemi kohósítását. Ebből vanádium- és titántartalmú nyersvasat olvasztanak.” Vanádium kinyerésére 1936-ban FeV-gyártó gyáregység kezdte meg a termelést.[2] A világháború idején Ukrajnából szakembereket, kohászati berendezéseket evakuáltak az uráli üzemekbe, így Csuszovojba is. Miután 1964-ben elkészült a folyón a közúti híd, a kohászattól és a vasúttól távolabb eső bal parti területen elkezdődött a város terjeszkedése, ahol több lakónegyedet (mikrorajont) építettek.
Gazdasága
[szerkesztés]A teljes ciklusú kohászati üzem a város gazdaságának alapja, de több szempontból elavult. A gyár vezérigazgatója 2013 közepén bejelentette egy sor termelőegység leállítását és leszerelését, valamint korszerű elektroacél- és csőgyártó komplexum építését és három évvel későbbi beindítását.[3] 2014 tavaszán végleg leállították a Martin-kemencéket, beszüntették az elavult technológiájú acélgyártást. Folyamatban volt az egyik nagyolvasztó leszerelése is.[4] 2015 elején azonban a rubel gyors árfolyamesése miatt a munkát leállították.[5]
A gazdasági szerkezet fontos része a vasút (vasútállomás, mozdonydepó, karbantartó- és javítóműhelyek, szolgáltatások). A déli külvárosnak számító Ljamino település nagy fafeldolgozó kombinátja 2011-ben megszűnt.[6]
Kultúra
[szerkesztés]A helytörténeti múzeum 1967-ben alakult meg és egy lakásban kapott helyet. 1975-ben az intézmény a kohászati üzemé lett, akkor már saját helyiséget és kiállítási vitrineket is kapott. Az üzem válságos anyagi helyzete idején, 1994-ben az intézmény önkormányzati tulajdonba került. Komolyabb szakmai munka lényegében a 21. század első éveiben kezdődött.[7]
A városhoz tartozó Kucsino faluban, egy volt láger helyén alakították ki és nyitották meg 1992-ben a politikai okokból elítéltek múzeumát (Perm-36).[8] A láger 1946-tól 1988-ig állt fenn. 1972-től ide irányították a „különösen veszélyes államellenes tevékenységért” elítélteket. Itt tartották fogva többek között Vlagyimir Bukovszkijt, Natan Scsaranszkijt, Szergej Kovaljovot is.[9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 23.)
- ↑ Antal Zoltán. Szovjetunió (II. kötet: Gazdaságföldrajz). Budapest: Gondolat Kiadó, 192. o.. o.. ISBN 963-280-304-3 II. kötet (1980)
- ↑ Az üzem sajtóközpontjának ismertetője (orosz nyelven), 2013. július 17. [2015. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
- ↑ Cite web-hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni! (orosz nyelven). Permi Kereskedelmi és Iparkamara, 2014. április 1. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
- ↑ (Ismertető permi vállalatok média-megjelenéséről) (orosz nyelven). FederalPress, 2015. február 10. [2015. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 23.) (Lásd a 10. helyezett leírásánál.)
- ↑ Adatlap a kombinát megszűnéséről Archiválva 2016. március 24-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-23)
- ↑ A múzeum történetéről Archiválva 2015. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-22)
- ↑ A Perm-36 emlékmúzeum honlapja Archiválva 2011. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-24)
- ↑ 'Perm-36'. [2015. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 4.)
Források
[szerkesztés]- Goroda Rosszii. Enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994)
- Je. N. Sumilov: Enciklopegyija Permszkij kraj (orosz nyelven). Permculture.ru. [2015. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 4.)
- Isztorija goroda (orosz nyelven). A város hivatalos honlapja. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 22.)