Ugrás a tartalomhoz

Dragonlance

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Dragonlance (magyarul: Sárkánydárda-krónikák) egy fantasyregényekből álló nagy sorozat (több mint 190 regényből áll), ezek mellett létezik egy Dragonlance Világleírás című kiegészítő kötet a Dungeons & Dragons szerepjátékhoz. Az első regény 1984-ben jelent meg. Laura és Tracy Hickman alkották meg a Dragonlance alapjait, amikor kocsijukkal a TSR kiadóhoz tartottak, hogy jelentkezzenek egy munkára. A TSR-nél Tracy találkozott későbbi írótársával, Margaret Weisszel, és néhány további ember társaságában összeültek, hogy játsszanak a Dungeons & Dragons-zal. Az ott lejátszott kalandokat játékmodulok formájában adták ki, amik az Őszi Alkony Sárkányai, az első Dragonlance-regény alapjaivá váltak. A könyvek többsége Ansalonon, egy kis kontinens különböző területein játszódik, néhányuk pedig a kevésbé ismert, Ansalon-tól északra elhelyezkedő Taladas-on.

Történet és befolyások

[szerkesztés]

A sorozatot eredetileg a TSR adta ki, az 1980-as évek elejétől közepéig, az Advanced Dungeons & Dragons játék kiegészítéseként. Jelenleg a TSR-t 1997-ben felvásárló Wizards of the Coast (WotC) adja ki a Dragonlance regényeket. 2001-ben a WotC szerződést kötött a Sovereign Press-szel, melynek értelmében a Sovereign Press adhatta ki a további könyveket. Az első ilyen kötet a 2003-as Dragonlance Campaign Setting (Dragonlance Világelírás) volt, ami az új, 3. kiadású Dungeons & Dragons szabályrendszerét használta. 2007. április 23-án Weis bejelentette, hogy nem újították meg a szerződést, és a WotC csak év végétől adhat Dragonlance-hoz kapcsolódó szabálykönyveket, amikor újra az övék lesz a kiadás joga.

A Dragonlance volt az első kitalált világ, amit kifejezetten egy szerepjátékhoz terveztek. A Dragonlance előtt a kitalált világok játékosok által tervezettekből(Greyhawk), már létező világok továbbfejlesztéséből, vagy a valós világon alapulókból álltak. A Dragonlance sikere bátorságot adott a szerepjátékok tervezőinek, hogy további világokat találjanak ki, és kiadjanak hozzájuk kapcsolódó köteteket(Ravenloft).

A Dragonlance legfontosabb könyveit Margaret Weis és Tracy Hickman írta, de sok másik író is alkotott ebben a világban, például Richard A. Knaak, Douglas Niles, Roger E. Moore, Don Perrin, Jean Rabe, Paul B. Thompson, Tonya C. Cook, Michael Williams, Nancy Varian Berberick és Chris Pierson.

A regények nem csak az íróknak adtak ihletet, hanem zenekaroknak is. A Nightwish Wishmaster című száma Raistlin és Dalamar kapcsolatán (mester és tanítvány) alapul. Ugyanennek a zenekarnak egy másik száma, a Wanderlust a surranók vándorlás utáni vágyát dolgozza fel. A Lake of Tears nevű svéd banda 1997-es, „Crimson Cosmos” című albumán szerepel egy „Raistlin and the Rose” című szám. A német Blind Guardian pedig 2002-ben jelentetett meg egy albumot („A Night at the Opera”), amin szintén szerepel egy szám, ami Raistlin történetén alapul („The Soulforged”).

Fő történetszál

[szerkesztés]

A Negyedkor

A Dragonlance története 300 évvel az Összeomlás után játszódik, amikor az istenek megharagudtak a Papkirályra, és egy tüzes hegyet hajítottak Istar birodalmára, átformálva ezzel Krynn felszínét. Krynn népei szerint ez annak a bizonyítéka, hogy az istenek elhagyták őket, pedig valójában ők fordultak el az istenektől. Ezzel el is érkeztünk a Dárdaháborúhoz, melynek kezdetén az ősi istenek alig többek legendánál. Ahogy egy új háború kezd kialakulni, barátok egy csoportja találkozik egy barbár párral, akiknek egyike egy Kék Kristálypálcát hordoz. Ezek az utazók, akik később a Dárda Hőseiként váltak ismertté, egy olyan utazásba kezdenek, amelynek során felfedik az istenek távozásának igazi okát, tanúi lesznek a sárkányok visszatértének, és a legendás fegyverek, a sárkánydárdák újjákovácsolásának. A hősök végül legyőzik a Sötétség Királynőjét, ezzel véget vetve a Dárdaháborúnak.

Néhány évvel később, a Dragonlance Legendák trilógiában a Dárdaháború alatt óriási hatalomra szert tevő mágus, Raistlin Majere kísérletet tesz arra, hogy istenné váljon. A terve magával rántja testvérét, Caramon Majere-t, Crysanniát, a papnőt és Tasslehoff Fúrólábat, a surranót. Az utolsó másodpercig kitart terve mellett, de ekkor testvére felfedi előtte a jövőt, és Raistlin rájön, hogy győzne ugyan, de egy kopár, halott világ felett uralkodna. Azzal a tudattal vigasztalva magát, hogy elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy akár az isteneket is legyőzze, Raistlin feláldozza magát, hogy jóvátegye bűneit, és időt adjon Caramonnak és Crysanniának, hogy visszameneküljenek az Abbysból a saját világukba. Ezután Raistlin örökké az Abyssban, a Sötét Királynő kezei közt sínylődik.

A negyedik, az alkotók által lezárásnak szánt kötet 25 évvel a Dárdaháború után játszódik. Takhisis újra megpróbálja leigázni Ansolont, azonban az Irdák feltörik a Szürkekövet, kiszabadítva így börtönéből Chaos-t, minden istenek atyját. Krynn-re történetének talán utolsó, legforróbb nyara vár, ha nem sikerül megállítani a bosszút forraló istent.

Az Ötödkor (az emberek kora)

A történet mégsem fejeződött be. A híres szerzőpáros néhány évtizeddel később, a már jól ismert karaktereket lassan eltemetve és örököseikkel folytatva a történetet újabb bonyodalmakat állítanak főhőseik elé. Minden probléma megoldója, vagy inkább okozója az istenek távozta után feltűnő „Egy Isten” …

Eddig magyarul megjelent Dragonlance könyvek

[szerkesztés]

Krónikák

[szerkesztés]
  • Margaret Weis–Tracy Hickman: Dragonlance krónikák, 1-4.; versek Michael Williams; Hibiszkusz, Bp., 1992; Szukits, Szeged, 1998
    • 1. Az őszi alkony sárkányai; ford. Füssi-Nagy Géza, versford. Hárs Ernő; 1992
    • 2. A téli éj sárkányai; ford. Füssi-Nagy Géza, versford. Hárs Ernő; 1992
    • 3. A tavaszi hajnal sárkányai; ford. Füsi-Nagy Géza, versford. Hárs Ernő; 1992
    • 4. A nyári tűz sárkányai; ford. Csák Olivér, Szűcs Gábor, Szekeres Kata; Szukits, Szeged, 1998
  • Margaret Weis–Tracy Hickman: Raistlin lánya; ford. Szabó Mariann, versford. Pollák Tamás; Szukits, Szeged, 2001
    • (Új nemzedék címen is)
  • Margaret Weis–Tracy Hickman: Új nemzedék; ford. Zarándy Beáta; Delta Vision, Bp., 2006
    • (Raistlin lánya címen is)

Legendák

[szerkesztés]

6. Margaret Weis & Tracy Hickman: Az ikrek ideje, két kötetben: 1.A múlt és jövő ura 2.találkozás

7. Margaret Weis & Tracy Hickman: Az ikrek háborúja, két kötetben: 3.ikrek hatalma 4.háború

8. Margaret Weis & Tracy Hickman: Az ikrek próbája, két kötetben:5.pusztulás 6.ikrek próbája

A lelkek háborúja

[szerkesztés]

9. Margaret Weis & Tracy Hickman: A hanyatló nap sárkányai

10. Margaret Weis & Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai

11. Margaret Weis & Tracy Hickman: A lenyugvó hold sárkányai

Találkozások

[szerkesztés]

12. Mark Anthony & Ellen Porath: Rokon lelkek

13. Mary Kirchoff & Steve Winter: Kalandvágy

14. Tina Daniell: Sötét szív

15. Michael Williams: Kódex és törvény

Raistlin krónikák

[szerkesztés]

16. Margaret Weis: Lélekkovács

17. Margaret Weis & Don Perrin: Háború és testvériség

Papkirály-trilógia

[szerkesztés]

18. Chris Pierson: Az istenek kiválasztottja

19. Chris Pierson: Isten kalapácsa

20. Chris Pierson: Szent tűz

Harcosok sorozat

[szerkesztés]

21. Roland Green: A korona lovagjai

22. Tina Daniell: Maqesta Kar-Thon

23. Roland Green: A kard lovagjai

24. Don Perrin: Vasverő Theros

25. Roland Green: A rózsa lovagjai

26. Edo van Belkom: Lord Soth

27. Roland Green: Önfejű lovagok

Hősök sorozat

[szerkesztés]

28. Richard A. Knaak: Huma legendája

29. Nancy Varian Berberick: Viharpenge

30. Michael Williams: Menyét szerencséje

31. Richard A. Knaak: Kaz, a minotaurusz

32. Dan Parkinson: Thorbardin kapui

33. Michael Williams: Galen, a lovag

Káoszháború ciklus

[szerkesztés]

34. Margaret Weis & Don Perrin: Halálbrigád

35. Douglas Niles: Az utolsó nemes

36. Linda P. Baker & Nancy Varian Berberick: Az égi éj könnyei

37. Douglas Niles: A bábkirály

38. Richard A. Knaak: A vértenger kalózai

39. Fergus Ryan: A Ráseránts-hegy ostroma

40. Don Perrin & Margaret Weis: Az utolsó erőd (Kang serege)

Sötét tanítvány

[szerkesztés]

41. Margaret Weis: Borostyán és hamvak

42. Margaret Weis: Borostyán és vas

43. Margaret Weis: Borostyán és vér

Elveszett krónikák

[szerkesztés]

44. Margaret Weis & Tracy Hickman: A törpetárnák sárkányai

45. Margaret Weis & Tracy Hickman: A sötét égbolt sárkányai

46. Margaret Weis & Tracy Hickman: Az aranyszemű mágus sárkányai

Ogre Titánok

[szerkesztés]

47. Richard A. Knaak: A Fekete Karom

48. Richard A. Knaak: Tűzrózsa

49. Richard A. Knaak: Vízköpők ura

A könyvek történet szerinti időbeli sorrendje

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]