Ugrás a tartalomhoz

Harcsaalakúak

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harcsaalakúak
Evolúciós időszak: Késő kréta - jelen
Pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)
Pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi)
Rend: Siluriformes
Családok

37 család

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Harcsaalakúak témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Harcsaalakúak témájú kategóriát.

A harcsaalakúak (Siluriformes) a sugarasúszójú halak közé sorolt valódi csontoshalak (Teleostei) között a pontyszerűek (Ostariophysi) egyik rendje mintegy 200 fajjal. Régebben a pontyalakúak közé sorolták őket.

Származásuk, elterjedésük

[szerkesztés]

Ősi halcsoport, ezért a sarkvidékek kivételével az egész Földön elterjedt.

Megjelenésük, felépítésük

[szerkesztés]

Méretük rendkívül változatos az akváriumi díszhalaktól a 100 kg-nál is nehezebb európai avagy lesőharcsáig (Silurus glanis).

Testük pikkelyezetlen: vagy csak durva, nyálkás bőr fedi, vagy a fentebb különféle kinövések: pajzsok, tövisek, tüskék stb. vannak rajta. A néhány fajon látható csontlemezek az ősibb formákra emlékeztetnek. Ugyancsak ősi vonások a bőrfogak és szemük szerkezetének némely sajátosságai (Urania).

A pontyalkatúakkal ellentétben nincs kiölthető szájuk: állkapcsuk csökevényes, gyakran fogatlan. Külsejükön elsősorban a száj körüli tapogató bajuszszálak feltűnők: ezek a fontos érzékszervek a táplálék felkutatását segítik a sötétben.

A legtöbb fajnak a faroknyelén zsírúszója van; a hát- és mellúszókon az első sugár gyakran igen erős.

A két részes úszóhólyagot a füllabirintussal összekötő Weber-féle szerv (Weber-készülék) kialakításában az ötödik csigolya is részt vesz. Bélrendszerük képes arra, hogy oxigént vegyen fel a lenyelt levegőből.

Porcos halakra emlékeztet, hogy Lorenzini-ampulláik (speciális nyomás- és hőérző szerveik) vannak.

Egyes fajok tüskéje mérgezett — e mérgek között van halálos erejű is.

Életmódjuk, élőhelyük

[szerkesztés]

Nagyon specializálódott halak; többségük édesvízi. Többségük trópusi, illetve szubtrópusi (Urania). A szélsőséges specializálódás példáiként egyes fajok képesek a szárazföldön mozogni, mások hallható hangokat bocsátanak ki, megint mások elektromos áramot fejlesztenek, és azzal ölni is képesek.

Egyesek kifejezetten ragadozók, mások a talajban rejtőző kisebb víziállatokat és azok lárváit eszik, ismét mások szerves hulladékokkal vagy növényekkel is táplálkoznak. Többségük rejtőzködő, gyakran éjszakai életet él. Kedvelik az üregeket, rejtekhelyeket. Gyakran a vízben levő szilárd tárgyakra támaszkodnak; erre a szokásukra az akvárium berendezésekor figyelni kell.

Gyakoriak a csoportosan élő fajok, amelyek egyedei élvezik egymás társaságát, de (ritkábban) területvédők is előfordulnak.

Szaporodásuk változatos: egyes fajok ikrát raknak, mások habfészket készítenek stb.

Felhasználásuk

[szerkesztés]

A kisebb termetűek közül több akváriumi díszhal. Különösen látványosak a hátonúszó fajok.

A nagyobbak közül több — Magyarországon főleg az európai harcsa (Silurus glanis) — kedvelt eleség.

Rendszerezésük

[szerkesztés]

A rendbe az alábbi családok tartoznak:

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Könyvek

  • Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan - Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 963-18-0543-3
  • Papp, L.(1996): Zootaxonómia - egységes jegyzet - Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  • Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők - Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 963-280-138-5

Weboldalak