Kolozsvár tömegközlekedése
A kolozsvári tömegközlekedés több mint egy évszázados múltra tekint vissza. A mai villamos-, trolibusz- és autóbuszvonalak a különböző időszakok igényeinek függvényében alakultak ki. A város utcahálózata 662 km hosszú, ebből 443 km van korszerűen felszerelve. A tömegközlekedés 342 kilométernyi útvonalon zajlik, autóbuszok, trolibuszok és villamosok segítségével.
Története
[szerkesztés]A város lakosságának gyors növekedése, valamint a vasúti pályaudvar megnyitása miatt már a 19. század második felében megjelennek az első tömegközlekedési eszközök, melyek elsősorban a városszéli kerületekből szállították az utasokat a központ és pályaudvar felé. Ilyen közlekedési eszköz volt a keskeny nyomtávú lóvasút, melyet 1893-ban gőzmozdonnyal vontatott szerelvényre cseréltek. Ezt 1902 nyarán felszámolták, mivel sok balesetet okozott.[1]
Kolozsvár tömegközlekedési problémái az első világháború után súlyosbodtak. Az első buszjárat 1922-ben indult a szamosfalvi határból, a Magyar utcán (ma 1989. december 21. sugárút) át, a Főteret érintve a vasútállomásig. 1926-ban már közel 50 autóbusz közlekedett a város ucáin. A második világháború előestéjén a városban kilenc autóbuszvonal üzemelt, melyek közül 3 időszakosan. A világháború utáni benzinhiány miatt az autóbuszokat metángázzal üzemeltették.
A városi tömegközlekedés új korszaka 1959-ben kezdődött, amikor bevezették a trolibuszvonalakat valamint lecserélték az autóbuszflottát. 1987-ben a város lakosságának robbanásszerű növekedése indokolttá tette az első villamosvonal megnyitását.
A városi tömegközlekedést az 1991. január 1-jén RATUC-ként alapított, 2014-től CTP részvénytársasággá alakult cég felügyeli, melynek 100%-os tulajdonosa a polgármesteri hivatal.
Vonalak
[szerkesztés]Autóbuszvonalak
[szerkesztés]Járatszám | Végállomás 1 | Végállomás 2 | Menetidő[2] | Vonal hossza[3] |
8L | Mărăști piac (Piața Mărăști) | AGRO TRANSILVANIA | 35' | |
9 | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) | 47' | 12,8 km |
19 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Monostori-negyed – Mehedinti utca (Cartierul Mănăștur – strada Mehedinti) | 50' | |
20 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Borháncs-negyed (Borhanci) | 60' | |
21 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Bunezoá/Békás-negyed – Tempus lakópark (Cartierul Bună Ziua – Complex Tempus) | 60' | 13 km |
24 | Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) | Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic) | 62' | 18,6 km |
24B | Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic) | VIVO! Cluj Napoca ( volt Polus Center) | ||
25N | Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) | Györgyfalvi negyed – Snagov utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Aleea Snagov) | 33' | 17,0 km |
26 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic) | 58' | 18,5 km |
27 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) | 60' | 17,7 km |
28 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | 35' | 8,3 km |
28B | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | VIVO! Kolozsvár (volt Polus Center) | ||
29 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) | 38' | 10,9 km |
30 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) | 70' | 17,2 km |
31 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Kardosfalva (Cartierul Baciu) | 36' | 12,5 km |
M31 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Kisbács (Comuna Baciu) | 60' | |
32 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Györgyfalvi negyed – Alverna utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Alverna) | 33' | 6,6 km |
32B | (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) | Györgyfalvi negyed – Alverna utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Alverna) | 44' | 9,2 km |
33 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara) | 33' | 6,6 km |
34 | Május 1. tér (Piața 1 Mai) | Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara) | 32' | 10,7 km |
35 | (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) | Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima) | 44' | 10,4 km |
36 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Szamosfalva – Brán utca (Someșeni – Str. Branului) | 42' | 10,4 km |
36B | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Szamosfalva – Bârc utca (Someșeni – Str. Bârc) | 42' | 10,4 km |
37 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Fellegvár – Gépész utca (Cartierul Gruia – Strada Mașiniștilor) | 30' | 5,7 km |
38 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Fellegvár – Vadász utca (Cartierul Gruia – Strada Vânătorului) | 30' | 4,7 km |
39 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Kajántói-völgy (Valea Chintăului) | 60' | 13,5 km |
40 | Hunyadi tér (Piața Ștefan Cel Mare) | Bükki erdő (Colonia Făget) | km | |
41 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Május 1. tér (Piața 1 Mai) | 42' | 11,3 km |
42 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Monostori-negyed – Mező utca (Cartierul Mănăștur – strada Câmpului) | ||
43 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Hajnal negyed – Obszervatórium utca (Cartierul Zorilor – Strada Observatorului) | 60' | 14,6 km |
43B | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Bükki-erdő (Făget) | - | km |
43P | Hajnal negyed – Obszervatórium utca (Cartierul Zorilor – Strada Observatorului) | Polus Center | ||
44 | Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) | Györgyfalvi negyed- Egyesülés utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Unirii) | km | |
46B | Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) | Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima) | 31' | 7,3 km |
47 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Tóköz – (Cartierul Între Lacuri) | 40' | 9,4 km |
48 | Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara) | Munka sugárút (Bulevardul Muncii) | 45' | 15,7 km |
50 | Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima) | Munka sugárút (Bulevardul Muncii) | 65' | 20,1 km |
52 | Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) | Kölesföld (Strada Plevnei) | 56' | 15,7 km |
Trolibuszvonalak
[szerkesztés]Járatszám | Végállomás 1 | Végállomás 2 | Menetidő[2] | Vonal hossza |
1 | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | Május 1. tér (Piața 1 Mai) | 62' | 14,3 km |
2 | Monostori negyed - Ion Mester utca (Ion Meşter) | (Vasútállomás) Baross-tér, (Piața Gării) | 10,4 km | |
3 | Györgyfalvi negyed – Snagov utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Aleea Snagov) | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | 46' | 10,0 km |
4 | Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | 50' | 11,2 km |
5 | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | Repülőtér (Aeroport) | ||
6 | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) | 60' | 15,1 km |
7 | Monostori-negyed – Islazului utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Islazului) | Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) | 62' | 14,3 km |
8 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Repülőtér (Aeroport) | 60' | 17,7 km |
10 | Györgyfalvi negyed, Unirii utca- (Cartierul Gheorgheni- Str. Unirii) | Munka sugárút- ERS CUG (Bulevardul Muncii- ERS CUG) | km | |
14 | Monostori-negyed, Ion Meşter utca- (Cartieul Mănăştur - Ion Meşter) | Munka sugárút- (Bulevardul Muncii- ERS CUG) | km | |
23 | Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) | Munka sugárút- ERS CUG (Bulevardul Muncii- ERS CUG) | 40' | 12,6 km |
25 | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | Györgyfalvi negyed – Unirii utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Str. Unirii) | 65' | 17,0 km |
Villamosvonalak
[szerkesztés]Járatszám | Végállomás 1 | Végállomás 2 | Menetidő[2] | Vonal hossza |
100 | Munka sugárút (Bulevardul Muncii) | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | 37' | 5,9 km |
100L | Villamos kocsiszín (Depou) | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | ||
101 | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) | 48' | 7,5 km |
102 | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | Munka sugárút (Bulevardul Muncii) | 82' | 13,0 km |
102L | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | Villamos kocsiszín(Depou) |
Elővárosi buszjáratok
[szerkesztés]Járatszám | Végállomás 1 | Végállomás 2 | Menetidő[2] | Vonal hossza |
M31 | Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) | Kisbács (Baciu) | 60' | 12,5 km |
Bevásárlóközponti járatok
[szerkesztés]Járatszám | Végállomás 1 | Végállomás 2 | Menetidő | Vonal hossza |
VIVO | Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) | VIVO! Kolozsvár (volt Polus Center) | ||
CORA 1 | Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) | Cora | ||
CORA 2 | Hajnal negyed – Sigma Center | Cora | ||
REAL | Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) | Auchan |
Fejlesztések
[szerkesztés]Villamos
[szerkesztés]Az Európai Unió finanszírozásával felújitják Kolozsvár villamosvonalait.[4] Az első szakasz már elkészült, a második 2013 nyarára fog elkészülni. Ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal 2012 márciusában aláírta a szerződést a lengyel PESA-val 12 villamos megrendelésére.[5] Az első szerelvény 2012. júniusban állt forgalomba.[6]
Egyéb fejlesztések
[szerkesztés]Szintén Európai Uniós pénzekből korszerűsítik a buszmegállókat a városban.[7] A 122 korszerű megállóból 87 már meglévő megálló, ezeket felújítják.
2020-ban 41 Solaris elektromos busz,[8] 50 Solaris Trollino 18 trolibusz[9] és 24 Astra Imperio villamos[10] állt forgalomba.
2020 novemberében régi-új trolibuszjáratok indultak:[11]
2 :Monostori negyed (Ion Mester utca) - Nagyállomás (nagyjából a régi 2-es, később 9-es trolibusz útvonala).
10: Munka Sugárút (ERS CUG)- Belváros- Györgyfalvi negyed - Mărăşti-negyed - Munka sugárút (ERS CUG) - körjárat
14: Monostori negyed (Islazului utca) - Mărăşti-negyed - Munka sugárút (ERS CUG)
Ezek mellett a 23-as vonalon újra trolibuszok közlekednek.
2022 végén elindult a metróvonal tervezése, amely Szászfenes és Kolozsvár keleti széle között közlekedne.[12]
2023 júniusától a 8-as viszonylaton is újra trolibuszok közlekednek.
Galéria
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Dáné Tibor Kálmán et. al. szerk., Kolozsvár 1000 éve (A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai), Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 2001, ISBN 973-8231-14-0, digitális változata
- ↑ a b c d Oda-vissza útra számolva.
- ↑ Oda-vissza útra értendő
- ↑ http://www.primariaclujnapoca.ro/comunicate.html?gId=728
- ↑ http://itthon.transindex.ro/?hir=28710
- ↑ http://itthon.transindex.ro/?cikk=17508
- ↑ http://itthon.transindex.ro/?hir=29058
- ↑ https://mobilitate.eu/cluj-solaris-electric-41/
- ↑ https://mobilitate.eu/troleibuzele-solaris-urbino-cluj/
- ↑ Alexandru Dionisie. „Tramvaie noi, românești, au intrat în circulație la Cluj-Napoca”, lifenews.ro (Hozzáférés: 2023. január 11.)
- ↑ https://ctpcj.ro/index.php/ro/despre-noi/stiri/extinderea-retelei-de-troilebuze/1382
- ↑ Sínen a kolozsvári metró: aláírták a finanszírozási szerződést, megvan az első határidő is. kronika.ro. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
Források
[szerkesztés]- A kolozsvári tömegközlekedési vállalat honlapja
- Térkép, menetrend Archiválva 2009. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)