Ugrás a tartalomhoz

Martin Tomczyk

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Martin Tomczyk
2009-ben
2009-ben
Született1981. december 7. (42 éves)[1]
Rosenheim[1]
Állampolgárságanémet[1]
HázastársaChristina Surer (2013–)
Foglalkozásaautóversenyző

A Wikimédia Commons tartalmaz Martin Tomczyk témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
2009-ben a német túraautó-bajnokság egy futamán

Martin Tomczyk (Rosenheim, 1981. december 7. –) német autóversenyző, a 2011-es DTM-szezon bajnoka.

Pályafutása

[szerkesztés]

Pályafutását gokartozással kezdte, majd a Formula BMW, valamint a Német Formula–3-as bajnokságban versenyzett.

2001-től egészen 2016-ig a Német túraautó-bajnokság állandó résztvevője volt. 2011-ben amikor utolsó szezonját teljesítette az Audi-nál, akkor megnyerte a szériát. Az év összes futamát pontot szerzett és sosem végzett a TOP5-ön kívül. 2016-ban, 16 évnyi szereplés után bejelentette a DTM-ből való visszavonulását.[2] 2017-re az amerikai Hosszútávú-sorozatba, a WeatherTech SportsCar bajnokságba szerződött, ahol a GT Le Mans kategóriában szintén a BMW-t erősítette. A szezon folyamán egy futamot nyert és négyszer állhatott pódiumra. Részt vett a 2018–19-es Hosszútávú-világbajnokság szuper-szezonjában a BMW Team MTEK színeiben, állandó csapattársa Nicky Catsburg, valamint csak a Le Mans-i versenyeken induló, Philipp Eng lett.[3] Legjobb eredményük, egy a Sebringi 1000 mérföldesen szerzett 2. helyezés. A német gyártó 2019-ben bejelentette, hogy mindössze egy év után elhagyják a sorozatot, ugyanis az eredmények nem a várt forgatókönyvet hozták.[4]

Eredményei

[szerkesztés]

Karrier összefoglaló

[szerkesztés]
Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabb
kör
Dobogó Pont Helyezés
2000 Német Formula–3-as bajnokság Opel Team KMS 18 0 0 0 0 49 12.
2001 DTM Abt Sportsline Junior 20 0 0 1 1 23 13.
2002 DTM Abt Sportsline 18 1 1 0 2 7 9.
2003 DTM Abt Sportsline Junior 9 0 0 0 0 1 16.
2004 DTM Abt Sportsline 10 0 2 0 4 39 5.
2005 DTM Abt Sportsline 11 0 0 1 0 10 13.
2006 DTM Abt Sportsline 10 1 1 0 3 42 4.
2007 DTM Abt Sportsline 10 2 2 2 4 40 3.
2008 DTM Abt Sportsline 11 0 0 1 1 32 7.
2009 DTM Abt Sportsline 10 1 1 0 4 35 6.
2010 DTM Abt Sportsline 11 0 0 0 0 20 8.
2011 DTM Audi Team Phoenix 10 3 1 1 8 72 1.
2012 DTM BMW Team RMG 10 0 0 1 3 69 8.
2013 DTM BMW Team RMG 10 0 0 0 0 10 19.
2014 DTM BMW Team Schnitzer 10 0 0 1 1 49 6.
2015 DTM BMW Team Schnitzer 17 0 0 0 0 27 19.
2016 DTM BMW Team Schnitzer 18 0 0 0 0 16 21.
Blancpain GT Endurance kupa BMW Team Italia 1 0 0 0 0 0 HN
Rowe Racing 1 0 0 0 0
ADAC GT Masters Schubert Motorsport 4 0 0 0 0 14 35.
2017 WeatherTech SportsCar Championship BMW Team RLL 11 1 0 0 4 284 7.
2018 WeatherTech SportsCar Championship Turner Motorsport 1 0 0 0 0 17 58.
2018–19 WEC BMW Team MTEK 8 0 0 0 1 53 14.
2019 Blancpain GT Endurance kupa BMW Team Schnitzer 1 0 0 0 0 4 30.
Intercontinental GT Challenge BMW 5 0 1 0 0 38 12.

Teljes DTM eredménylistája

[szerkesztés]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont
2001 Abt Sportsline Junior HOC
QR

20
HOC
CR

Ki
NÜR
QR

2
NÜR
CR

4
OSC
QR

10
OSC
CR

20†
SAC
QR

21
SAC
CR

7
NOR
QR

16
NOR
CR

10
LAU
QR

Ki
LAU
CR

6
NÜR
QR

9
NÜR
CR

Ki
A1R
QR

Ki
A1R
CR

Ki
ZAN
QR

16
ZAN
CR

Ki
HOC
QR

Ki
HOC
CR

16
13. 23
2002 Abt Sportsline HOC
QR

1
HOC
CR

Ki
ZOL
QR

21†
ZOL
CR

Ki
DON
QR

2
DON
CR

Ki
SAC
QR

4
SAC
CR

Ki
NOR
QR

Ni
NOR
CR

Ni
LAU
QR

5
LAU
CR

9
NÜR
QR

10
NÜR
CR

5
A1R
QR

6
A1R
CR

Ki
ZAN
QR

11
ZAN
CR

18
HOC
QR

Ki
HOC
CR

Ki
11. 7
2003 Abt Sportsline Junior HOC
12
ADR
Ki
NÜR
18
LAU
Ni
NOR
18
DON
Ki
NÜR
Ki
A1R
8
ZAN
Ki
HOC
13
16. 1
2004 Abt Sportsline HOC
5
EST
3
ADR
8
LAU
14
NOR
5
SHA1
Ki
NÜR
Ki
OSC
2
ZAN
2
BRN
Ki
HOC
2
5. 39
2005 Abt Sportsline HOC
Ki
LAU
12
SPA
6
BRN
14
OSC
Ki
NOR
5
NÜR
11
ZAN
6
LAU
10
IST
16†
HOC
Ki
13. 10
2006 Abt Sportsline HOC
7
LAU
8
OSC
6
BRH
4
NOR
16†
NÜR
3
ZAN
3
CAT
1
BUG
4
HOC
5
4. 42
2007 Abt Sportsline HOC
2
OSC
5
LAU
9
BRH
2
NOR
Ki
MUG
Ki
ZAN
1
NÜR
1
CAT
Ki
HOC
9
3. 40
2008 Abt Sportsline HOC
5
OSC
2
MUG
17
LAU
4
NOR
Ki
ZAN
4
NÜR
Ki
BRH
5
CAT
4
BUG
Ki
HOC
8
7. 32
2009 Abt Sportsline HOC
Ki
LAU
Ki
NOR
11
ZAN
4
OSC
3
NÜR
1
BRH
3
CAT
3
DIJ
7
HOC
Ki
6. 35
2010 Abt Sportsline HOC
17†
VAL
Kiz
LAU
6
NOR
8
NÜR
13
ZAN
8
BRH
7
OSC
8
HOC
5
ADR
6
SHA
4
8. 20
2011 Audi Team Phoenix HOC
5
ZAN
3
SPL
1
LAU
1
NOR
3
NÜR
5
BRH
1
OSC
2
VAL
3
HOC
2
1. 72
2012 BMW Team RMG HOC
Ki
LAU
7
BRH
4
SPL
2
NOR
2
NÜR
3
ZAN
Ki
OSC
Ki
VAL
Ki
HOC
14
8. 69
2013 BMW Team RMG HOC
13
BRH
14
SPL
Ki
LAU
19
NOR
Ki
MSC
17
NÜR
5
OSC
20†
ZAN
11
HOC
19
19. 10
2014 BMW Team Schnitzer HOC
7
OSC
9
HUN
13
NOR
Ki
MSC
13
SPL
4
NÜR
8
LAU
8
ZAN
3
HOC
7
6. 49
2015 BMW Team Schnitzer HOC
1

Ki
HOC
2

4
LAU
1

12
LAU
2

11
NOR
1

6
NOR
2

11
ZAN
1

Ki
ZAN
2

Ki
SPL
1

Ki
SPL
2

12
MSC
1

17
MSC
2

Ki
OSC
1

8
OSC
2

20
NÜR
1

Vi
NÜR
2

9
HOC
1

15
HOC
2

10
19. 27
2016 BMW Team Schnitzer HOC
1

12
HOC
2

9
SPL
1

5
SPL
2

19
LAU
1

Ki
LAU
2

18
NOR
1

12
NOR
2

10
ZAN
1

19
ZAN
2

11
MSC
1

21
MSC
2

23
NÜR
1

16
NÜR
2

12
HUN
1

23
HUN
2

9
HOC
1

20
HOC
2

10
21. 16
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes WeatherTech SportsCar Championship eredménysorozata

[szerkesztés]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Osztály Autó Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont
2017 BMW Team RLL GTLM BMW M6 GTLM BMW 4.4 L Turbo V8 DAY
11
SEB
9
LBH
7
COA
3
WGL
8
MOS
2
LIM
3
ELK
7
VIR
9
LGA
1
PET
9
7. 284
2018 Turner Motorsport GTD BMW M6 GT3 BMW 4.4 L Turbo V8 DAY
14
SEB MDO DET WGL MOS LIM ELK VIR LGA PET 58. 17

Le Mans-i 24 órás autóverseny

[szerkesztés]
Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör Összetett
Helyezés
Kategória
Helyezés
2018 DEU BMW Team MTEK NED Nick Catsburg
AUT Philipp Eng
BMW M8 GTE GTE
Pro
332 33. 11.
2019 DEU BMW Team MTEK NED Nick Catsburg
AUT Philipp Eng
BMW M8 GTE GTE
Pro
309 49. 14.

Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata

[szerkesztés]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont
2018–19 BMW Team MTEK LMGTE Pro BMW M8 GTE BMW S63 4.0 L Turbo V8 SPA
8
LMS
9
SIL
5
FUJ
7
SHA
8
SEB
2
SPA
9
LMS
15
14. 53
* A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Driver Database (angol nyelven)
  2. DTM - TOMCZYK AZ ÉV VÉGÉN KISZÁLL A DTM-BŐL. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. augusztus 22.)
  3. Le Mans: Minden, amit a mezőnyről tudni kell (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. augusztus 22.)
  4. Balázs, Andróczi: A BMW elhagyja az sportkocsi-világbajnokságot (magyar nyelven). totalcar.hu, 2019. május 24. (Hozzáférés: 2019. augusztus 22.)

További információk

[szerkesztés]