Neogradense flórajárás

A Neogradense flórajárás az Északi-középhegységet felölelő Matricum flóravidék északnyugati részének a Felvidékre is átnyúló flórajárása. Nevét Nógrád vármegyéről kapta, ezért magyarul nógrádi flórajárásnak nevezik, és szórványosan Nogradense flórajárásnak is írják. Magyarországi területét három tájegységre osztjuk:

Börzsöny (legnagyobb része),
Cserhát,
Gödöllői-dombság.

A flórajárás délnyugati határa a közép-dunai flóraválasztó vonal – ez a Dunakanyarban húzódik a Börzsöny déli peremvidékén, és nagyjából a januári −2 °C-os izotermának felel meg.

Földtana, természetföldrajza

A Börzsöny miocén korú vulkáni hegyvidékeink közé tartozik; a rétegvulkánokat zömmel andezit és annak piroklasztikumai építik föl. Legmagasabb pontja, a Csóványos 800 m fölé magasodik.

A Cserhát nagyobbik része fiatal üledékes kőzetekből (törmelékes üledékek, lajtamészkő, lösz) álló dombság, tengerszint feletti magassága csupán a keleti gerincen emelkedik 500 méter fölé. Legmagasabb csúcsa, a Purga 575 m) magas. Az egykor itt (a Börzsöny és a Mátra között) működött andezitvulkánok felépítményei a hegység nyugati részén lepusztultak; csak az üledékekbe ágyazott szubvulkáni testek (szillek, neckek stb.) maradtak ránk. A hegység keleti részén, amely sokáig árkos süllyedék volt, a vulkáni képződmények egy részét fiatalabb, sekélytengeri üledékek fedik. Mivel az andezit környező üledékes kőzeteknél lényegesen állékonyabb, a dombok, hegyek gerincein, csúcsain gyakorta vulkanikus kőzeteket találunk.

Hasonlóan fiatal üledékek (törmelékes üledékek, lösz) építik fel a Gödöllői-dombságot is, de erről a dombvidékről a vulkáni eredetű képződmények teljesen hiányoznak. A Gödöllői-dombság átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 200–250 m, de a könnyen málló üledékekkel (lösszel, illetve homokkal) borított felszín erősen tagolt; a domboldalak olyan meredekek, mint a hegyvidékeken szokás. A dombok között, illetve a dombság peremén kevésbé tagolt, az alföldi tájakba folyamatosan átmenő medencék alakultak ki.

Növényzete

A Börzsöny andezitvonulatai erős kárpáti hatást tükröznek, a Cserháton és Gödöllői-dombságon viszont a kontinentális jelleg erősödik fel. Növényföldrajzilag megkülönböztetjük az egyértelműen hegyvidéki (montán) Magas-Börzsönyt az inkább dombos Déli-Börzsönytől. A nagymarosi Ördöghegy már a visegrádi flórajáráshoz tartozik, miként a Naszály csoportja és a Hegyes-tetőtől közvetlenül délre emelkedő Szentmihály-hegy is.

A hegység legmagasabb részein (Csóványos) még találunk montán bükkösöket és kárpáti jellegű növényritkaságokat:

bodzalevelű macskagyökér (Valeriana sambucifolia),
havasi varázslófű (Circaea alpina),
vöröslő nádtippan (Calamagrostis purpurescens) stb.,

a hegység (és a Cserhát) igazán gyakori növénytársulásai azonban:

szubmontán bükkös (Melittio-Fagetum),
mészkerülő bükkös (Deschampsio-Fagetum),
gyertyános-tölgyes,
cseres-tölgyes.

A Börzsöny és a Cserhát növényzete is meglehetősen hasonlít a Mátráéra és a Zempléni-hegységére; a Gödöllői-dombságé ezeknél erőteljesebben kontinentális jellegű.

A Gödöllői-dombság löszhátainak egykori, jellegzetes erdőtársulásai:

száraz tölgyes-hárserdő (Dictamno-Tilietum),
gyertyánelegyes mezei juharos tölgyes (Aceri campestris-Quercetum roboris),
löszpusztai tatár juharos tölgyes.

Ezeket ma a végleges kipusztulás fenyegeti.

Börzsöny

A Dél-Börzsönyt, főleg a Hegyestető csoportját a meleget jobban kedvelő fafajokból álló erdők borítják. Gyakoribb fajok:

molyhos tölgy (Quercus pubescens),
virágos kőris (Fraxinus orus),
kocsánytalan tölgy (Quercus petraea),
csertölgy (Quercus cerris).

A kevésbé napsütötte völgyekben gyakori a gyertyán (Carpinus betulus).

Kemence és Perőcsény térségének jellegzetes társulásai a sajmeggyesek és az andezit karsztbokorerdők. A Dunára néző, meredek lejtőkön a karsztbokorerdők sziklagyepekkel váltakoznak, a mészkerülő fajok a mész- és dolomitlakó fajokkal keverednek. A Dél-Börzsöny 300 m-nél alacsonyabb szintjein az erdő nagyon megcsappant: csaknem mindenütt kiirtották, kultúrterülettel váltották fel.

A Magas-Börzsönyben az erdők zártabbak, irtás és kultúrterület alig akad. Az erdőkben többségbe kerülnek a kevesebb hőt és fényt, de több nedvességet igénylő fafajok. A déli lejtőkön elmarad a molyhos tölgy, aminek szerepét a csertölgy és a kocsánytalan tölgy veszi át.

Nemcsak a déli és az északi lejtők növényzete más, de az alacsonyabb és a magasabb részek növényzete is erőteljesen különbözik. A bükkösök zárt tömegben a déli lejtőkön kb. 450–500 m-en, az északikon 250 m-en lépnek fel. A bükkösök fölött a szárazságot jobban tűrő magas kőris a hárssal és a hegyi juharral keveredik. Az erős napsütés és a száraz szelek miatt fenyves öv nincs. A zárt erdők aljnövényzete szegényes, mert a zárt lombkoronaszint kiszűri a fény nagy többségét. Lágyszárú növények főleg az erdők szélén és az utak mentén nőnek.

A hegyi rétek ritkák és kicsik; leginkább a patakok partján fordulnak elő.

Cserhát

A hegység egységes növényföldrajzi leírása még nem készült el; csak pontszerű, bár egyes pontokon igen részletes felvételek jelentek meg.

Számos, atlanti-mediterrán és mediterrán-szubmediterrán növény a Cserhát déli lankáin éri el elterjedési területének északnyugati határát. Ilyen, jellegzetes lásgyszárúak:

ezüstaszott (Paronychia cephalotes) – a Naszályon él,
magyar gurgolya (Seseli leucospermum) – fokozottan védett, bennszülött faj,

Más, az Alföldön megszokott, kontinentális vagy pontusi-mediterrán növényeink elterjedési területének északnyugati határa húzódik a Cserhát déli lejtőin. Ilyen fajok:

szirti gyöngyvessző (Spirea media),
Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides).

Erdőtársulások

Az emberi beavatkozás előtt hegység zonális növénytársulása valószínűleg a

középhegységi cseres-tölgyes (Quercetum petraeae-cerris) és a
hegyvidéki gyertyános-tölgyes ((Carici pilosae-Carpinetum)) lehetett.

A déli lejtőkön és a Gödöllői-dombságon az alapkőzet miatt

tatár juharos lösztölgyes, (Aceri tatarici-Quercetum roboris) nőhetett. Ennek jellemző fajai:
- tatár juhar (Acer tataricum)
- csepleszmeggy (Prunus fruticosa).

Az erdőszéleken nő:

- hengeres peremizs (Inula germanica)
- bugás macskamenta (Nepeta pannonica)
- macskahere (Phlomis tuberosa)
- bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis)

A meleg déli lejtők másik jellegzetes erdőtársulása a melegkedvelő tölgyes (Corno-Quercetum pubescentis). Jellemző, domináns, illetve gyakori fajai:

- molyhos tölgy (Quercus pubescens),
- barkócaberkenye (Sorbus torminalis),
- mezei szil (Ulmus campestris),
- ostorménfa (Viburnum lantana),
- kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia),
- tavaszi hérics (Adonis vernalis).
- pukkanó dudafürt (Colutea arborescens),
- húsos som (Cornus mas),
- csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus).
- erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris)
- olasz harangvirág (Campanula bononiensis)

Az erdőszéleken él:

- nagyezerjófű (Dictamnus albus),
- kőmagvú gyöngyköles (Buglossoides purpureo-coeruleum),
- sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys).

Az ültetett, erdészetileg művel erdőkben is megmaradt az eredezi növénytársulások aljnövényzetének hírmondója:

- magas csukóka (Scutellaria altissima),
- ujjas sás (Carex digitata),
- gérbics (Limodorum abortivum).

Az erdők jó részének kitermelése után főleg a délnek néző oldalakat szőlővel ültették be; a virágzó borászatnak a filoxérajárvány vetett véget. A felhagyott szőlők helyén különböző gyeptársulások alakultak ki, és ezeket a legeltetés stabilizálta. A nem használt gyepek szukcessziója különféle cserjetársulásokat eredményezett. A felhagyott szőlődombokat többhelyütt a zonális növénytársulásból teljesen hiányzó akáccal vagy feketefenyővel erdősítették újra. Másutt olyan, ritka pionír növények tűntek fel, mint:

- magyar bogáncs (Carduus collinus) – endemikus faj,
- kései pitypang (Taraxacum serotinum),
- magvasodró (Crupina vulgaris)

Gyeptársulások

(a teljesség igénye nélkül)

Évszázadokkal ezelőtt a Cserhátban a kiterjedt erdők mellett

löszpusztarétek (Salvio-Festucetum rupicolae) lehettek. Ezeket az erőteljes mezőgazdasági nyomás az útpadkákra és határmezsgyékre szorította vissza. Ilyen helyeken maradtak fönn egyes értékes, bennszülött fajok:
- tátorján (Crambe tataria),
- Janka-tarsóka (Thlaspi jankae).

Magyar aszatos szálkaperjegyepek (Cirsio pannonici-Brachypodion pinnati), más néven: szubkontinentális-pannon félszáraz

gyepek:

- pacsirtafüves szálkaperjerét (Polygalo majori-Brachypodietum pinnati) olyan, kevésbé száraz részeken, ahol vastagabb a talaj. Fontosabb fajai:
  - tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)
  - pusztai csenkesz (Festuca rupicola)
  - vékony csenkesz (Festuca valesiaca),
  - francia perje (Arrhenatherum elatius),
  - hegyi sás (Carex montana).
  - deres tarackbúza (Agropyron intermedium),
  - fenyérfű (Andropogon ischaemum),
  - fogtekercs (Danthonia alpina),
  - nagy pacsirtafű (Polygala major),
  - nagy ezerjófű (Dictamnus albus),
  - tavaszi hérics (Adonis vernalis).
  - leánykökörcsin (Pulsatilla grandis),
  - magyar szegfű (Dianthus pontederae),
  - apácavirág (Nonea pulla)

- hegyi szálkaperjerét (Lino tenuifolio-Brachypodietum pinnati) vékonyabb, szárazabb, kőzettörmelékes talajon. Fontosabb fajai:
  - tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)
  - pusztai csenkesz (Festuca rupicola)
  - bérci here (Trifolium alpestre),
  - pirosló here (Trifolium rubens)
  - erdei here (Trifolium medium)
  - fehér zanót (Cytisus albus),
  - buglyos zanót (Cytisus austriacus),
  - selymes dárdahere (Dorycnium germanicum),
  - piros gólyaorr (Geranium sanguineum)
  - hegyi gamandor (Teucrium montanum)
  - sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys)
  - kardos, peremizs (Inula ensifolia)
  - borzas peremizs (Inula hirta)
  - fűzlevelű peremizs (Inula salicina)
  - kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata),
  - pusztai árvalányhaj (Stipa pennata),
  - szürke gurgolya (Seseli osseum)
  - ágas homokliliom (Anthericum racemosum),
  - közönséges napvirág (Helianthemum ovatum),
  - szikár habszegfű (Silene otites)
  - budai imola (Centaurea sadleriana) – védett,
  - csillagőszirózsa (Aster amellus) – védett,
  - aranyfürt (Aster linosyris)
  - borzas len, (Linum hirsutum),
  - árlevelű len (Linum tenuifolium),
  - sárga len (Linum flavum).

- leromlott szárazgyep. Gyepalkotó pázsitfűfajai:
  - pusztai csenkesz (Festuca rupicola),
  - fenyérfű (Botriochloa ischaemum),
  - csillagpázsit (Cynodon dactylon).

Zavart termőhelyeket kedvelő fajok:

- - magas kígyószisz (Echium italicum)
  - magyar zsálya (Salvia aethiops),
  - vadpórsáfrány (Carthamus lanatus),
  - kecskebúza (Aegilops cylindrica).

Cserjetársulások

(a teljesség igénye nélkül)

Kontinentális sztyeppcserjések (Prunion spinosae) csoportja:
- csepleszmeggyes (Prunetum fruticosae) törmelékes, sekély talajon. Fontosabb fajai:
  - csepleszmeggy (Cerasus fruticosa),
  - parlagi rózsa (Rosa gallica).

Szubmediterrán cserjések (Berberidion):
- galagonya-kökény cserjés (Pruno spinosae-Crataegum). Fontosabb fajai:
  - kökény (Prunus spinosa),
  - egybibés galagonya (Crataegus monogyna),
  - gyepűrózsa (Rosa canina).

- fagyal-kökény sövény (Ligustro-Prunetum). Fontosabb fajai:
  - fagyal (Ligustrum vulgare),
  - veresgyűrű som (Cornus sanguinea)

Nádas társulás

A patakpartok jellemző növényzete. A vízpartok ellegzetes fajai:

- nád (Phragmites australis),
- bodnározó gyékény (Typha latifolia),
- ágas békabuzogány (Sparganium erectum).

A vízben:

- virágkáka (Butomus umbellatus),
- vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica).

A hajdani mocsárrétek és láprétek reliktum faja:

- gyepes sédbúza (Deschampsia cespitosa).

Gyomtársulások

Számos idegenhonos özönnövény terjed veszélyes mértékben. Ilyenek például a patakok mellett fellépő, aranysárga virágú:

kanadai aranyvessző (Solidago canadensis),
magas aranyvessző (Solidago gigantea).

A homoki gyepek nagy ellensége a selyemkóró (Asclepias syriaca).

Száraz és nedves termőhelyeken, tarvágások helyén, felhagyott szőlőkben és gyümölcsösökben egyaránt nagy gondot okoz a siskanád (Calamagrostis epigeios), ami igen sűrű gyepet képezve degradálja az eredeti lágyszárú közösségeket, megakasztja a szukcesszió normális menetét. A sokvirágú napraforgó (Helianthus decapetalus) nem ennyire agresszív, de terjed. Ritkább gyomfajok:

hajszálágú köles (Panicum capillare)
cseplesz tátika (Kickxia elatine),
sarlóboglárka (Ceratocephalus testiculatus),
villás habszegfű (Silene dichotoma),
mezei fejvirág (Cephalaria transsylvanica),
lángszínű hérics (Adonis flammea).

Gödöllői-dombság

A régóta, erősen átalakított táj többségét erdő borítja, ezek azonban többnyire telepített, elegytelen monokultúrák (akác, fenyők, csertölgy). A természetes erdők maradványai a dombság központi részein lelhetők fel, a homok- és löszpusztagyepek kis foltjai pedig elszórva a peremeken . A vízfolyások mentén helyenként láprétek, mocsárrétek, láperdők és ligeterdők települnek. A különböző erdőtársulások sűrűn, mozaikosan váltják egymást, és ezt a különböző rét- és gyeptársulások teszik még változatosabbá.

Növénytársulások

A Gödöllői-dombság jelentősebb (nagyobb területet borító vagy növényföldrajzilag értékesebb) növénytársulásai:

1. Erdőtársulások:

bokorfüzes (Salicetum triandrae)
fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albae-fragilis)
gyertyános égerliget (Aegopodio-Alnetum)
égeres mocsárerdő (Carici acutiformis-Alnetum)
gyertyánelegyes mezei juharos-tölgyes (Aceri campestri-Quercetum petreae-roboris)
gyertyános-kocsányos tölgyes (Querco robori-Carpinetum)
gyertyános-kocsánytalan tölgyes (Querco petraeae-Carpinetum)
gyöngyvirágos tölgyes (Convallario-Quercetum roboris)
homoki tölgyes (Festuco rupicolae-Quercetum roboris)
kislevelű hársas-tölgyes (Dictamno-Tilietum cordatae)
melegkedvelő tölgyes (Corno-Quercetum pubescentis-petraeae)

2. Gyeptársulások:

ártéri mocsárrét (Alopecuretum pratensis)
évelő homokpusztagyep (Festucetum vaginatae)
homokpusztarét (Astragalo-Festucetum rupicolae)
homoki legelő (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae)
löszpusztarét (Salvio-Festucetum rupicolae)
magassásos (Caricetum acutiformis-ripariae)
meszes talajú láprét (Succiso-Molinietum)
nádas (Scirpo-Phragmitetum)
patakmenti magaskórós (Angelico-Cirsetum oleracei)
szubmediterrán lejtősztyepp (Cleistogeno-Festucetum rupicolae)

Növények

A táj virágos növényei közül ritkaságuk vagy flóratörténeti értékük miatt az alábbiakat tekintik fontosabbnak:

bíboros kosbor (Orchis purpurea)
fehér zászpa (Veratrum album)
fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigricans)
hamvas éger (Alnus incana)
homoki gémorr (Erodium neilreichii)
homoki kikerics (Colchicum arenarium)
Janka-tarsóka (Thlaspi jankae)
kései szegfű (Dianthus serotinus)
leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)
magyar bogáncs (Carduus collinus)
piros kígyószisz (Echium russicum)
piros madársisak (Cephalanthera rubra)
sárga len (Linum flavum)
Szent László-tárnics (Gentiana cruciata)

További virágos növények:

Az erdők aljnövényzetében:

- erdei galambvirág (Isopyrum thalictroides)
- odvas keltike (Corydalis cava),
- bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria),
- fehér madársisak (Cephalanthera damasonium),
- tarka nőszirom (Iris variegata),
- baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia),
- nagyvirágú méhfű (Melittis carpatica),
- erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum),
- nagyezerjófű (Dictamnus albus).

A domboldalak száraz gyepeiben:

- koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris),
- tejoltó galaj (Galium verum),
- borzas len (Linum hirsutum),
- sömörös kosbor (Orchis ustulata),
- magyar kutyatej (Euphorbia pannonica),
- magyar szegfű (Dianthus pontederae),
- mezei zsálya (Salvia pratensis),
- ligeti zsálya (Salvia nemorosa),
- ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
- budai imola (Centaurea sadleriana).

A láprét és mocsárrét foltokon:

- szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea),
- halvány harangvirág (Campanula cervicaria),
- réti legyezőfű (Filipendula ulmaria)

Források