Ugrás a tartalomhoz

Petrányi Győző

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Petrányi Győző
Született1933. április 23. (91 éves)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Orvostudományi Egyetem (–1958, orvostudomány)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Petrányi Győző (Szeged, 1933. április 23. –) Széchenyi-díjas magyar orvos, immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Élete

[szerkesztés]

Tanult a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán, majd 1958-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát (summa cum laude). Miskolcon, a Borsod Megyei Kórház belgyógyászatán kezdett dolgozni, majd a SOTE I. számú Sebészeti Klinikájára került, 1961-ben pedig a Rusznyák István által létrehozott MTA Orvosradiológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa lett. 1964-ben radiológiából tett szakvizsgát.[2]

1970-től volt az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet munkatársa, előbb a transzplantációs immunológiai osztály vezetője, majd a főigazgató általános helyettese, végül 1990-től 2001-ig az intézet főigazgatója. Időközben két évet Stockholmban, Klein György mellett töltött, és hosszabb időn át Bostonban, a Harvard Egyetemen kutatott. Munkáját 1983-ban Állami Díjjal ismerték el.

1991 és 1998 között a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem immunológiai tanszékvezető egyetemi tanára, 1993-tól pedig az egyetem tudományos rektorhelyettese, majd professor emeritus lett, és a Semmelweis Egyetem Kutatáskoordinációs és Nyilvántartó Központjának igazgatója volt.

1979-től 1985-ig a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára, majd 1992-ig elnöke volt, valamint kuratóriumi elnöke volt a Magyar Vesebetegekért Alapítványnak is.[3][4]

1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagja lett.[5] 2009-ben a magyarországi szervtranszplantáció immunológiai feltételeinek megteremtéséért, a habituális, visszatérő vetélések megszüntetése érdekében kidolgozott hatékony immunoterápiás eljárás bevezetéséért Széchenyi-díjat kapott.[4]

1964-ben vette feleségül Jakab Emőkét, fiuk Petrányi Zsolt (1966–) művészettörténész, a Műcsarnok főigazgatója.[6] Távoli rokona Klebelsberg Kuno művelődéspolitikus, kultuszminiszter.[2]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c MTA köztestületi tagok adatbázisa (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  2. a b Lege Artis Medicinae. web.archive.org, 2013. október 29. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  3. Magyar Immunológiai Társaság On-line. www.mit.hu. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  4. a b Széchenyi-díj - Petrányi Győző immunológus (magyar nyelven). kultúra.hu, 2009. március 15. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  5. Köztestületi tagok (magyar nyelven). mta.hu. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  6. Petrányi Zsolt | PIM Névtér (hu-HU nyelven). PIM Névtér. (Hozzáférés: 2021. december 27.)

Források

[szerkesztés]