São Leopoldo
| São Leopoldo | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Brazília | ||
| Állam | Rio Grande do Sul | ||
| Mezorégió | Metropolitana de Porto Alegre | ||
| Mikrorégió | Porto Alegre | ||
| Alapítás éve | 1846 | ||
| Polgármester | Ary José Vanazzi | ||
| Irányítószám | 93.000-000 a 93.179-999 | ||
| Körzethívószám | 51 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 217 409 fő (2022)[1] | ||
| Tszf. magasság | 26 m | ||
| Terület | 102,313 km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 d. sz. 29° 45′ 36″, ny. h. 51° 08′ 49″29.760000°S 51.146944°WKoordináták: d. sz. 29° 45′ 36″, ny. h. 51° 08′ 49″29.760000°S 51.146944°W | |||
 | |||
| São Leopoldo weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz São Leopoldo témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
São Leopoldo egy község (município) Brazíliában, Rio Grande do Sul államban, Porto Alegre metropolisz-övezetében (Região Metropolitana de Porto Alegre, RMPA). A brazíliai német gyarmatosítás bölcsőjének tekintik (Berço da Colonização Alemã no Brasil), mivel 1824-ben itt jelöltek ki legelőször földeket a németek számára. A 21. században fejlett ipar- és egyetemváros. 2021-ben a község népességét 240 378 főre becsülték.[2]
Története
[szerkesztés]Területén carijók (a guaranik egy csoportja) és kaingangok éltek, azonban számuk a fehér ember megjelenésével lehanyatlott. A 18. század közepén a portugál korona farmokat létesített a területen, hogy megszilárdítsa hatalmát Rio Grande do Sulban, és azoriakat telepített le. A mai São Leopoldo város területét Linho Cânhamonak nevezték, és 1788-ban itt, a Rio dos Sinos partján alakult meg a Real Feitoria do Linho Cânhamo kenderfeldolgozó, kötélgyártó manufaktúra, ahol 300 néger rabszolgát dolgoztattak. A nehézségek és a rossz gazdálkodás miatt a létesítmény azonban nem fejlődött, később megszűnt és elhagyták.[3]
A dél-brazil terület fejlesztése céljából a brazil birodalmi kormány németek betelepítését szorgalmazta. Az első németek (33 evangélikus és hat katolikus) 1824. július 18-án Porto Alegre városába, majd július 25-én a Linho Cânhamo vidékére érkeztek, ahol az akkor már nem működő Real Feitoria környékén jelöltek ki számukra telkeket. Az itt kialakuló települést a kormány Colônia São Leopoldonak keresztelte el. A kolónia kezdetben több, mint 1000 km2 területet fedett le, északon egészen a mai Caxias do Sulig, nyugaton São Sebastião do Caí-ig, keleten Taquaraig, délen Esteioig terjeszkedve. A Rio dos Sinos völgyében további bevándorlók telepedtek le, a kolónia pedig nagymértékű fejlődésnek indult.[3][4]
1846-ban függetlenedett Porto Alegretől és önálló községgé alakult, iparának köszönhetően pedig töretlenül fejlődött. 1865-ben II. Péter brazil császár látogatását fogadta. 1873-ban elkészült a Rio dos Sinos hídja, 1874-ben pedig megnyitották a Porto Alegre–São Leopoldo vasútvonalat, melyet később Novo Hamburgo, majd Taquara és Canela irányába hosszabbítottak, így São Leopoldo a távoli gyarmati területek és az állami székhely közötti kereskedelmi állomássá vált.[3]
A 20. században tovább fejlődött: az 1940-es években ipari park alakult, ahol a német bevándorlók leszármazottjai cégeket alapítottak, például a Rossi e Bihel kohászati üzem, a São Leopoldo textilgyár (cordoaria), a Guedes e Ostermayer bőráruipar, vagy a Borbonite e Bins gumigyár. Ezzel párhuzamosan a község népessége is növekedett, mivel számos család költözött ide az állam más területeiről. A 20. század második felében São Leopoldo elveszítette alapvetően német provinciális jellegét, sokszínű nagyvárossá alakulva. Egyetem létesült, az 1970-es évektől nagy nemzeti és multinacionális vállalatok települtek a városba, mint például a Stihl, Hyundai, Gedore, Taurus, Copé, Weatherford, Klabin, Coester. A város népessége két évtized alatt közel megháromszorozódott, az urbanizáció aránya pedig 53%-ról 98%-ra emelkedett.[5]
Története során számos kerület vált ki belőle, napjainkban mintegy 100 km2-re zsugorodott.[4]
Leírása
[szerkesztés]Székhelye São Leopoldo, további kerületei nincsenek.[4] Porto Alegre és a Gaúcho-hegység között helyezkedik el, 34 kilométerre az előbbitől. Az urbanizációs arány 99,66%, gyakorlatilag nincs vidéki terület a községben. Az Unisinos egyetem és a Tecnosinos technológiai park, továbbá az ország egyik legnagyobb ipari pólusa számos csúcstechnológiai vállalatot vonz, és több nemzeti és multinacionális vállalat telepedett le (közöttük IT-vállalatok).[5]
A községre ma is jellemző a germán jelleg: európai építészet, fejlett oktatás, katolikus és evangélikus oktatási intézmények, ének-, torna-, és lövészklubok, gasztronómia, német hagyományok és szokások (például Oktoberfest).[3] Helyi látnivalók a Casa do Imigrante (épület, amelybe 1824-ben az első németek költöztek), múzeumok, régi házak és templomok.[6]
Áthalad rajta a Rota Romântica,[7] a túlnyomórészt német jellegű községeket összekötő tematikus turistaút.
Képek
[szerkesztés]-
Német gyarmatosítók -
Az 1970-es években -
A belváros éjjel -
Az Unisinos egyetem könyvtára
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Tabela 9605 - População residente, por cor ou raça, nos Censos Demográficos. (Hozzáférés: 2024. november 30.)
- ↑ São Leopoldo. IBGE. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ a b c d História de São Leopoldo. saoleopoldo.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ a b c História. IBGE. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ a b São Leopoldo hoje. saoleopoldo.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ Atrativos turísticos. saoleopoldo.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ São Leopoldo. Rota Romântica. (Hozzáférés: 2022. október 18.)
