Sztepan Andrijovics Bandera
| Sztepan Andrijovics Bandera Степан Андрійович Бандера | |
 | |
| Született | 1909. január 1. Sztarij Uhrinyiv |
| Elhunyt | 1959. október 15. (50 évesen) München |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | ukrán |
| Házastársa | Jaroszlava Vazilivna Bandera |
| Gyermekei | három gyermek: Andrij Bandera |
| Szülei | Miroszlava Volodimirivna Bandera Andrij Mihajlovics Bandera |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Lvivi Műszaki Egyetem |
| Kitüntetései | Ukrajna Hőse, polgári tagozat |
| Halál oka | mérgezés |
| Sírhelye | müncheni Waldfriedhof |
 | |
| Sztepan Andrijovics Bandera Степан Андрійович Бандера aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sztepan Andrijovics Bandera Степан Андрійович Бандера témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sztepan Andrijovics Bandera (ukránul: Степан Андрійович Бандера; Sztarij Uhrinyiv, 1909. január 1. – München, 1959. október 15., fedőnevén: Baba[1]) ukrán politikus, a nyugat-ukrajnai nemzeti mozgalom vezető személyisége, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) szélsőjobboldali, radikális szárnyának (OUN-B) vezetője volt.
Bandera az Osztrák-Magyar Monarchiában (Galíciában) született. Apja ukrán görögkeleti pap volt. A Monarchia felbomlása után Lengyelországban élt.[1] Fiatalkora óta nacionalista szervezetek tagja, 1924-ben belépett az Ukrán Katonai Szervezetbe (UVO), ami egy terrorszervezet volt. 1931-ben az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) propaganda osztályának a vezetője, 1932-ben pedig az egész szervezet vezetője lett. 1934-ben részt vett a lengyel belügyminiszter elleni merényletben, amiért halálra ítélték, amit életfogytiglanra változtattak.
A börtönből 1939-ben, Lengyelország német megszállása után szabadult, átköltözve Krakkóba. 1940-től az OUN radikális frakciójának, az OUN-B-nek az élén állt.
1941. június 22-én, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, megalakította az Ukrán Nemzeti Bizottságot. A bizottság vezetője, Jaroszlav Stetsko 1941. június 30-án jelentette be a független Ukrán Állam létrehozását a németek által elfoglalt Lvivben. A kiáltvány ígéretet tett a nemzetiszocialista Németországgal való együttműködésre[2]. A németek helytelenítették a kiáltványt, és a rendelet visszavonásának megtagadása miatt Banderát más ukrán nacionalista vezetőkkel együtt a Gestapo letartóztatta, és 1944 őszéig a sachsenhauseni koncentrációs táborban tartotta fogva, a korábban létrehozott két ukrán önkéntes zászlóaljat pedig feloszlatták.
1944 szeptemberében a németek szabadon engedték, abban a reményben, hogy harcolni tud a szovjet előrenyomulás ellen. Bandera 1945 márciusában tárgyalt a nemzetiszocialistákkal az Ukrán Nemzeti Hadsereg és az Ukrán Nemzeti Bizottság létrehozásáról[3].
A háború után Bandera családjával Nyugat-Németországban telepedett le. 1959-ben Banderát egy KGB-ügynök meggyilkolta Münchenben[4][5].
Életrajza
[szerkesztés]Gyermekkora és oktatása
[szerkesztés]Stepan Bandera 1909. január 1-jén született a galíciai (ma: Ukrajna) Staryi Uhrynivben, Andrij Bandera (1882–1941) ukrán görögkatolikus egyházi pap és Myroslava Głodzińska (1890–1921) gyermekeként. Banderának hét testvére, három nővére és négy fivére volt.[6] Bandera öccsei közé tartozott Olekszandr, aki a Római Egyetemen doktorált politikai gazdaságtanból, és Vasyl, aki a Lvivi Egyetemen szerzett filozófiai diplomát. Bandera hazafias és vallásos háztartásban nőtt fel.
Az első világháború miatt nem járt általános iskolába, és a szülei otthon tanították. Fiatal korában Bandera alulméretezett és vékony volt.[1] Énekelt egy kórusban, gitározott és mandolinozott, szívesen túrázott, kocogott, úszott, korcsolyázott, kosárlabdázott és sakkozott.[1]
Ausztria-Magyarország első világháborús felbomlása után Kelet-Galícia rövid időre a Nyugat-Ukrán Népköztársaság része lett. Bandera apja, aki káplánként csatlakozott az ukrán galíciai hadsereghez, a lengyel–ukrán háborút megelőző nacionalista mozgalomban tevékenykedett, amely 1918 novembere és 1919 júliusa között vívott, és az ukrán vereséggel és Kelet-Galícia Lengyelországhoz való csatlakozásával végződött.
Mikola Mihnovszkij 1900-ban megjelent, Független Ukrajna című kiadványa nagy hatással volt Banderára.[6] Miután 1927-ben elvégezte a sztryi ukrán középiskolát, ahol számos ifjúsági szervezetben vett részt, Bandera azt tervezte, hogy a csehszlovákiai Gazdálkodási Akadémiára megy, de vagy nem kapott útlevelet, vagy az Akadémia értesítette, hogy bezárt.[1] 1928-ban Bandera beiratkozott a Politechnika Lwowska agronómiai szakára, annak dublianyi fiókjában, de politikai tevékenysége és letartóztatásai miatt soha nem fejezte be tanulmányait.[1]
Korai aktivizmusa
[szerkesztés]Bandera számos ukrán szervezethez kapcsolódott középiskolás korában, különösen a Plast-hoz, a Sokil-hoz és az Ukrán Középiskolák Felső Osztályainak Szervezetehéz (OVKUH).[1]
1927-ben Bandera csatlakozott az Ukrán Katonai Szervezethez (UVO)[1]. 1929 februárjában csatlakozott az Ukrán Nacionalisták Szervezetéhez (OUN). Banderát Sztyepan Okhrimovics, az ukrán ifjúsági mozgalom egyik vezetője vonzotta be a tevékenységbe.[6]
Tanulmányai alatt földalatti és nacionalista tevékenységeknek szentelte erőfeszítéseit, amiért többször letartóztatták. Az első alkalom 1928. november 14-én történt, mert illegálisan ünnepelte a ZUNR 10. évfordulóját;[1] 1930-ban bátyjával, Andriival tartóztatták le;[1] 1932-33-ban pedig hatszor.[1] 1932 márciusa és júniusa között három hónapot töltött börtönben Emilian Czechowski Iurii Berezynskyi által elkövetett meggyilkolásának nyomozása kapcsán.[1]
Az 1930-as évek elején, válaszul az ukrán nacionalisták támadásaira, a lengyel hatóságok Kelet-Galíciában végrehajtották a pacifikálást az ukrán kisebbség ellen. Ez ingatlanok megsemmisüléséhez és tömeges letartóztatásokhoz vezetett.
Ukrán Nacionalisták Szervezete
[szerkesztés]Bandera 1929-ben csatlakozott az OUN-hoz, és Okhrimovics támogatásának köszönhetően gyorsan feljutott a ranglétrán, 1930-ban pedig az OUN propagandáját terjesztő részleg vezetője lett Kelet-Galíciában.[1] Egy évvel később az egész OUN propagandaigazgatója lett.[1] Okhrimovics halála és utódja, Ivan Habrusevics Lengyelországból való menekülése után 1931-ben ő lett a vezető jelölt a hazája végrehajtó hivatalának élére.[1] De mivel akkoriban letartóztatásban volt, nem tudta betölteni ezt a funkciót, és szabadulása után Bohdan Kordiuk helyettese lett, aki ezt a funkciót vállalta.[1]
A Gródek Jagielloński posta elleni támadás kudarca után Kordiuknak le kellett mondania, és Bandera de facto vette át a feladatát, amit egy 1933. június 3–6-i berlini konferencián szentesítettek.[1]
1931. augusztus 29-én az OUN két tagja, Vaszil Bilasz és Dmitro Danilisin meggyilkolta Tadeusz Hołówko lengyel politikust.[1] Mindkettőt halálra ítélték. A Bandera vezette OUN propaganda mártírokká tette őket, és megparancsolta az ukrán papoknak Lvivben és másutt, hogy kongassanak harangot kivégzésük napján.[1] 1932 óta Bandera az OUN főnökasszisztense volt, és ekkortájt több "harcos egységet" irányított Lengyelországban olyan helyeken, mint Danzig szabadvárosa (Wolne Miasto Gdańsk), Drohobycz, Lwów, Stanisławów, Brzezany és Truskawiec. Bandera szorosan együttműködött Richard Yaryval, aki később Bandera pártjára állt, és segített neki megalakítani az OUN-B-t.[1]
Bandera utasítására az OUN terrorcselekmények kampányát indította el, például postahivatalok elleni támadásokat, bombadobálást lengyel kiállításokon és rendőrgyilkosságokat,[7] tömegkampányokat a lengyel dohány- és alkoholmonopóliumok, valamint az ukrán fiatalok ellengyelesítése ellen. 1934-ben Banderát letartóztatták Lwówban, és kétszer is bíróság elé állították: először a belügyminiszter, Bronisław Pieracki meggyilkolására irányuló összeesküvésben való részvétel miatt, másodszor pedig az OUN vezetőinek általános perében. Terrorizmusért elítélték és halálra ítélték. A halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták.[1] A perek után Bandera az ukránok függetlenségéért harcoló forradalmár szimbólumaként vált ismertté. A börtönben Bandera "bizonyos mértékben elszakadt az OUN diskurzusaitól", de nem volt teljesen elszigetelt az 1930-as évek végének globális politikai vitáitól, köszönhetően a cellájába szállított ukrán és más újság-előfizetéseknek.
Megítélése
[szerkesztés].jpg)
Személyének megítélése az 1991-ben függetlenné vált Ukrajnában ellentmondásos volt.[8] Nyugat-Ukrajnában nemzeti hősnek vagy mártírhalált halt felszabadító harcosnak tartják, míg az orosz orientációjú és szovjet nosztalgiájú keleti országrészben náci kollaboránsként tekintenek rá, akinek banderitáknak nevezett követői felelősek voltak a lengyel és zsidó civilek lemészárlásáért a második világháború alatt.[1]
.png)
2010. január 22-én Ukrajna elnöke, Viktor Juscsenko Ukrajna hőse posztumusz címmel tüntette ki Banderát.[9] Az Európai Parlament elítélte a díjat, csakúgy, mint Oroszország, Lengyelország és zsidó politikusok és szervezetek.[10][11] Viktor Janukovics ukrán elnök törvénytelennek nyilvánította a díjat, mivel Bandera soha nem volt Ukrajna állampolgára, ami szükséges a díj megszerzéséhez. Ezt a bejelentést egy 2010. áprilisi bírósági határozat is megerősítette.[12]
Bandera kultusza 2022-ben Oroszország ukrajnai invázióját követően tett szert további jelentőségre.[13][13][14]
Források
[szerkesztés]- (angolul) PETLIURA, KONOVALETS, BANDERA - Three Leaders of Ukrainian Liberation Movement murdered by the Order of Moscow. Ukrainian Publishers Limited. 237, Liverpool Road, London, United Kingdom. 1962. (audiobook).
- Grzegorz Rossoliński-Liebe: Stepan Bandera: The Life and Afterlife of a Ukrainian Nationalist, ibidem Press, 2014, ISBN 978-3-8382-0604-2
- Ungváry Krisztián: Ukrán és orosz fasiszták – egykor és most. telex.hu (2022. március 6.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Grzegorz Rossoliński-Liebe: Stepan Bandera: the life and afterlife of a Ukrainian nationalist fascism, genocide, and cult. 2014. ISBN 9783838206042 Hozzáférés: 2024. január 28.
- ↑ Grzegorz Motyka: Ukraińska partyzantka 1942-1960: działalność Organizacji Ukraińskich Nacjonalistów i Ukraińskiej Powstańczej Armii. 2006. = Seria wschodnia, ISBN 978-83-7399-163-7 Hozzáférés: 2024. január 28.
- ↑ Bury, Jan (2011. október 1.). „Operation Stonka . An Ultimate Deception Spy Game” (angol nyelven). Cryptologia 35 (4), 297–327. o. DOI:10.1080/01611194.2011.583709. ISSN 0161-1194.
- ↑ Christopher M. Andrew – Vasilij N. Mitrochin: The sword and the shield: the Mitrokhin Archive and the secret history of the KGB. Paperback ed. 2001. ISBN 978-0-465-00312-9 Hozzáférés: 2024. január 28.
- ↑ Бодаковський, Володимир (2023. április 1.). „СТРУКТУРНІ ЗМІНИ ФІНАНСОВОЇ ІНСТИТУЦІЙНОЇ ІНФРАСТРУКТУРИ УКРАЇНИ”. Трансформаційні процеси національної економіки в умовах сьогодення, Kiadó: Publishing house “Liha-Pres”. DOI:10.36059/978-966-397-296-1-22.
- ↑ a b c Marples, David R. (2006. június 1.). „Stepan Bandera: The resurrection of a Ukrainian national hero” (angol nyelven). Europe-Asia Studies 58 (4), 555–566. o. DOI:10.1080/09668130600652118. ISSN 0966-8136.
- ↑ Shephard, Ben (22 February 2011). The Long Road Home. Knopf Doubleday Publishing Group. ISBN 978-0-307-59548-5.
- ↑ Reuters, Thomson. „Ukrainians mark birthday anniversary of controversial nationalist”, Reuters (Hozzáférés: 2018. november 27.)
- ↑ УКАЗ ПРЕЗИДЕНТА УКРАИНЫ № 46/2010: О присвоении С.Бандере звания Герой Украины (orosz nyelven). President of Ukraine . [2010. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 22.)
- ↑ Texts adopted – Thursday, 25 February 2010 – Situation in Ukraine – P7_TA(2010)0035. Europarl.europa.eu . (Hozzáférés: 2018. augusztus 18.) „Deeply deplores the decision by the outgoing President of Ukraine, Viktor Yushchenko, posthumously to award Stepan Bandera, a leader of the Organisation of Ukrainian Nationalists (OUN) which collaborated with Nazi Germany, the title of ‘National Hero of Ukraine', hopes, in this regard, that the new Ukrainian leadership will reconsider such decisions and will maintain its commitment to European values.”
- ↑ Rosenfeld, Alvin H.. Resurgent Antisemitism: Global Perspectives (angol nyelven). Indiana University Press, 226. o. (2013. június 19.). ISBN 978-0-253-00890-9 „In January 2010, former president of Ukraine Victor Yushchenko officially 'rehabilitated' Stepan Bandera, head of one of the two factions of the Organization of Ukrainian Nationalists and the political sponsor of the Ukrainian Insurgent Army. This act drew condemnation from Russia, Poland, and Jewish groups.”
- ↑ Донецький суд скасував указ Ющенка про присвоєння Бандері звання Героя Donetsk court upholding Yushchenko's decree on awarding Bandera the title of Hero. Radio Svoboda . (Hozzáférés: 2018. január 6.)
- ↑ a b Struve, Kai (2022. június 22.). „Stepan Bandera: Geschichte, Erinnerung und Propaganda”. Ukraine-Analysen (270), 10–14. o. DOI:10.31205/ua.270.03.
- ↑ Marples, David R. (2006. június 1.). „Stepan Bandera: The resurrection of a Ukrainian national hero”. Europe-Asia Studies 58 (4), 555–566. o. DOI:10.1080/09668130600652118. ISSN 0966-8136.
