Ugrás a tartalomhoz

Trópusi esőerdő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Amazóniai esőerdő Brazíliában. A trópusi esőerdők rendelkeznek a legnagyobb biodiverzitással a Földön.[1][2]
Madártávlatból

A trópusi esőerdő az egyik alapvető biom, a Föld középső növényzeti öve. A WWF biomosztályozásában a trópusi esőerdők a trópusi és szubtrópusi nedves erdők egyik nagy kategóriája. Gyakran használt neve még a sík- és dombvidéki esőerdő (TAMOP) de hivatkoznak rá alföldi egyenlítői örökzöld esőerdő néven is.

Jelenlegi elterjedése

[szerkesztés]

az Egyenlítő mentén, a kontinensek belsejében kb. a 10. szélességi fokig, azok partvidékein és az óceáni szigeteken jóval északabbra, illetve délebbre húzódik.

  • Dél-Amerikában ilyen az
    • Amazonas-medence,
    • az Andok északi részének csapadékosabb keleti lejtői és
    • Északkelet-Brazília (ami az Orinoco és több kisebb folyó vízgyűjtőjéhez tartozik);
  • Közép-Amerikában
  • Afrikában:
  • Ázsiában:
  • ÉK-Ausztrália; valamint
  • Óceánia szigetvilága.
A trópusi (sötétzöld) és szubtrópusi (világoszöld) nedves erdők elterjedése a Földön
(Ma már sok helyen kiirtva.)

A nagy esőerdők közül a legősibbek a hátsó-indiaiak. Az Amazonas-medence trópusi esőerdei a pleisztocén eljegesedések alatt 19 viszonylag kis refúgiummá zsugorodtak össze; ezek napjainkban kiugróan nagy biodiverzitásukról ismerhetők fel.

Éghajlata

[szerkesztés]

A hőmérséklet 15 és 50°C között mozog, de a szinte mindig ennél jóval szűkebb tartományban, mert a napi, a havi és az éves hőingás egyaránt kicsi — ezért a jellemző hőmérséklet 22-27°C. A havi középhőmérséklet az év minden hónapjában több mint 18°C.[3]

Uralkodó a felszálló légáramlás, és ezért bőséges a csapadék: legalább 1500 mm/év, legfeljebb 6600 mm/év — de szinte mindig több mint 2000 mm/év. A relatív páratartalom nagy. A csapadéktöbblet évi 3000 mm-ig járul hozzá a bioproduktivitáshoz, és az évi 4-5000 mm-nél több eső már csökkenti azt. Az ilyen helyeken ugyanis a sok eső már túlságosan kilúgozza a talajt, a fák alacsonyak, viszont sok az epifiton. Ha az esős időszakot száraz évszak szakítja meg, az legfeljebb 3–4 hónapos (TAMOP); a havi csapadék a legszárazabb időszakban is megközelíti a 100 mm-t(EÖ).

A csapadék mennyiségének csökkenésével és jellegének évszakossá válásával az esőerdőt fokozatosan lombhullató erdő váltja fel.

Talaja

[szerkesztés]

Az erdőtalajra hulló szerves anyag gyorsan dekomposztálódik és a tápanyag újrahasznosul. Ezért az esőerdő alatt a talaj vékony és kilúgzott; ebben jelentős szerepe van a sok csapadéknak. Az erősen oxidált talaj a vas-oxidtól (ferrioxidtól) többnyire vörös és csaknem csupasz, mert a levelek és ágak a magas páratartalom és a meleg miatt gyorsan, humifikálódás nélkül bomlanak le. A vas-oxid mellett sok benne az alumínium-oxid is; a fémek többsége a savanyú talajból kioldódik és kimosódik. Az erős kilúgzás miatt a talajszelvény több méter mélységig homogén; elkülöníthető szintjei nincsenek. Mivel kevés benne a szervesanyag, a gyökerek a talaj felszínén, illetve annak közvetlen közelében futnak, és ezért a fák a mechanikai hatások (pl. szélnyomás) különösen instabilak. A kidőléstől több fásszárút — például a csavarpálmát (Pandanus spp.) pányvagyökerek vagy palánkgyökerek védenek. A tápanyagok gyors hasznosulása miatt az esőerdő szervesanyag-tartalmának 95%-a az élő növényekben található — ezért a külső, például antropogén behatásokra különösen sérülékeny.

Jellemzői

[szerkesztés]
Amazonas esőerdő Peruban, jól kivehető az erdő sárgás vöröses ferrit talaja

A magas, lombos, örökzöld fák lombsátort alkotnak az avar felett (középső lombkoronaszint). A lombsátor fölé néhol magasabb fák emelkednek, ezek az úgynevezett „kiállók” (felső lombkoronaszint).

A morfológiai konvergencia eredményeként a fák termete, megjelenése, felépítése meglehetősen hasonló:

  • évgyűrűik nincsenek,
  • kérgük sima,
  • törzsük nagy magasságig egyenes, el nem ágazó,
  • gyökérterpeszük gyakorta szélesen és akár 6–8 m magasságig is megvastagodik (EÖ).

Leveleik rendszerint nagyok, ép szélűek, bőrneműek, és csúcsuk hegyben végződik, hogy a páradús közegben a csapadék- és a felesleges belső víz lecsepeghessen . Ugyancsak jellemző a — az a szokás, hogy viráguk és termésük a törzsön, illetve a vastagabb ágakon nő. Növekedésükben vannak ugyan elkülöníthető szakaszok, az időjárás egyenletessége miatt azonban ezek nem köthetők évszakhoz; hosszuk más és más. Emiatt a korolásukat megkönnyítő évgyűrűs szerkezet nem alakul ki. Nemcsak az azonos fajú egyedek lehetnek különböző fázisokban, de akár ugyanazon fa koronájának különböző részei is.

A csekély populációsűrűség miatt a szélbeporzás ritka. Számos fajt nem rovarok, hanem madarak vagy denevérek poroznak be.

Mivel a növekedés legfontosabb tényezője a fény, sok a folyondár. A legnagyobb liánok elérhetik a 40 cm átmérőt és a 100 m hosszt (EÖ). Vannak közöttük:

Ezek változatos kapaszkodó képletekkel (tüskékkel, kacsokkal, tapadógyökerekkel) kúsznak fel a fény felé. Különösen ott gyakoriak, ahol a faállomány valamiért megritkult.

Szintén a fényért vívott küzdelem miatt tömegesek az epifiton (fán lakó), sokszor poikilohidrikus növények (tehát olyanok, amelyek sejtjei kiszáradás után is képesek víztartalmukat visszanyerni és normálisan működni, így vegetatív állapotban jól tolerálják a kiszáradást).

'Fatörzseken, ágvillákon gyakori epifitonok

A fák koronájában főleg

jellemzőek.

Az óriásfákon gyakran 30-40 epifiton virágos növény és ugyanennyi páfrány-, moha- és zuzmófaj él együtt. Az epifitonok jórészt a lehulló csapadékból és porból veszik fel a tápanyagot (a 2000-es években derült ki, hogy az amazonasi esőerdők a Szahara sivatagi porviharaiból is kapnak utánpótlást). Ezt kéregmálladék és a fán lakó rovarok által felhordott talajszemcsék egészítik ki. Körülbelül annyi tápanyagot raktároznak így, mint amennyi a trópusi erdők sekély talajrétegében van, ezért egyes trópusi fafajok az ágaikon járulékosan fejlődő, ún. lombkoronagyökerekkel az epifitonok által felhalmozott humuszrétegből nyernek tápanyagot. A liánok és epifitonok asszimiláló felülete gyakran nagyobb, mint a támasztékul használt fáé.

A hemiepifiton növények életük kezdeti vagy végső szakaszában a talajból (is) táplálkoznak.

felkúszik a fák törzsén, majd száruk töve elfonnyad, és a növény epifiton életmódra tér át.

  • A trópusi fojtófügék (Ficus spp., Clusia spp.) és egyes borostyánfélék (Araliaceae) éppen ellentétesen járnak el. Epifitonként kezdik életüket, majd léggyökereket fejlesztenek, és azok a talajszintre érve meggyökeresednek. Ezután megvastagodnak, és hálózatosan összenőve megfojtják gazdanövényüket, amelynek anyagát felhasználva akár óriásfákká is fejlődhetnek. Ilyen például

Az állandóan nagy páratartalmú erdőkben úgynevezett epifill növények jelennek meg. Ezek olyan, a fák és cserjék levelein élő

megkötik a légköri nitrogént, amit ezután a gazdanövény levelei ionos formában felvesznek. Fenolokat termelve meggátolják a nitrifikáló baktériumokat abban, hogy a megkötött nitrogént könnyebben kimosódó nitráttá (NO3-) alakítsák, így azt ammónia (NH4+) formájában tudják tárolni. Az esőerdők mürmekofil fás szárú vagy epifiton növényei az ásványi tápanyagigény fedezése érdekében hangyákkal élhetnek szimbiózisban. A hangyafészkek kialakításának megkönnyítésére a hangyagumó (Myrmecodia) fajok szára, a Dischidia fajok szára és levele, a szakállbromélia (Tillandsia) fajok egész hajtása gumószerűen kiszélesedhet és üregessé módosulhat.

A cserje- és avarszint rendszerint kevés napfényhez jut, bennük az árnyéktűrő cserjék, füvek (Poaceae), páfrányok, kis fák dominálnak.

Biológiai sokfélesége

[szerkesztés]

A biomassza fajlagos tömege (az úgynevezett primer produkció) ebben a biomban a legnagyobb.

Ugyancsak kiemelkedő a fajdiverzitás (például Peru Maynas tartományában 2,5 ha-on 283 fafaj, Malajziában 25 ha-on 750 fafaj). Az állat- és növényfajok több mint fele[4] — tehát az esőerdő több fajnak, illetve populációnak ad otthont, mint a többi biom együttvéve. A világ biodiverzitásának 80%-a a trópusi esőerdőkben található.[5]

A rendkívüli fajdiverzitás miatt a fafajok populációsűrűsége kicsi, az azonos fajú egyedek egymástól jelentős távolságra, elszórtan nőnek (EÖ).

Ezért metaforikusan „a világ legnagyobb gyógyszertárának” is nevezik, mivel a mai gyógyszerek negyede itt élő növényekből származik.[6] Az aljnövényzet a klimax állapotú esőerdőkben fejletlen, mert a napfényt több lomkoronaszint is szűri[7] — az ilyen erdő könnyen járható. Ha a lombkorona elpusztul vagy néhány hónapra visszafejlődik, a talajt gyorsan pionír növények (kúszónövények, bokrok és kis) fák növik be — az ilyen sűrűség a dzsungel.[8]

A sokféle fa változatos családok képviselője. Ezek közül a legjellemzőbbek:

A nagy biomassza és a látszólag korlátlan növekedés ellenére a trópusi esőerdők bioproduktivitása meglepően csekély; a mérsékelt övi lombhullató erdőénél kisebb. Ennek két fő okaként a talajok kis tápanyagtartalmát és a hosszú, forró éjszakák jelentős respirációs veszteségét szokás említeni (EÖ).

Gazdag a trópusi esőerdők faunája is — kiváltképp a rovarok és a gerinctelenek sokfélesége kiemelkedő. A fajok több mint fele a lomboronaszintekben (főleg a középső lombkoronaszintben) él, és e fajok több mint fele röpképtelen.[9]

Arra, hogy miért ilyen nagy ebben a biomban a biodiverzitás, nincs egyértelmű tudományos magyarázat. Föltételezik, hogy lehet benne szerepe a hosszú evolúciós időszaknak (a magterületeken sok millió éve ez az esőerdő nő), a párhuzamos és a konvergens evolúciónak, valamint a fajok egymástól kölcsönösen függő helyzeteit kialakító koevolúciónak; de a jelenségnek, illetve az azt kialakító folyamatnak nincs egységes modellje (EÖ).

Szintjei

[szerkesztés]

Az esőerdő minden szintjének megvan az adott területbe jól illeszkedő növény- és állatvilága. Az öt szint:

Egyedülálló jellemzője a felső lombkoronaszint; a többi a mérsékelt övi esőerdőkben is megtalálható.

Az egyes szinteken a levelek fényáteresztő képessége jellemzően különböző. A fényszegény alsó szintjeken tűnnek fel az úgynevezett árnyéklevelek. Ezek fonákán az epidermiszbe antocián (lilásvörös színanyag) épül be, hogy visszaverja az áthaladó fényt a levélközép fénygyűjtő pigmentjeihez. Ennek elletétekén a fölső két szinten előforduló és főleg az epifitonokre jellemző fénylevelekben az antocián a felső epidermiszbe épül be, így csökkenti a levélbe jutó fény mennyiségét. Ugyancsak a többlet fény káros hatását gátolja az indumentum. Ez a sűrű, nedvszívó szőrbevonat nemcsak az erős fénytől, de a túlzott vízvesztéstől is védi a leveleket.

Felső lombkoronaszint

[szerkesztés]

A felső lombkoronaszint kevés, de nagyon magas fából áll; ezek az úgynevezett óriásfák. Ezek ritkásan kiemelkednek a középső lombkoronaszintből úgy, hogy többségük 45-55 m magas, de némelyikük a 70–80 métert is elérheti. Ezek a fák tűrik a forróságot és képesek ellenállni az erős szeleknek.

Nevezetes és gyakori növényei:

Ezt a szintet jellemzően:

Olyan helyeken, amelyeken az esős időszakot száraz évszak szakítja meg, úgynevezett szezonális esőerdők, alakulnak ki. Ezekben az óriásfák többsége lombhullató, mert a talaj víztartaléka csak az alacsonyabb fák és az aljnövényzet folyamatos vízellátásához elegendő. Azokban az erdőkben, amelyekben a száraz évszak legfeljebb két hónapos, az óriásfák is örökzöldek.

Középső lombkoronaszint

[szerkesztés]
Fán lakó broméliafélék.

A 30-35 m magas, összefüggő középső lombkoronaszint az esőerdő legfőbb szintje, amely tetőt formál az alatta lévő szintek felett. A legtöbb fának egy pontból eredő, sima, kerek levele van. Nevezetes és gyakori növényei:

A levelek és ágak labirintusában sok a táplálék, tehát sok az állat. Jellemzőek a

Alsó lombkoronaszint

[szerkesztés]

Az alsó lombkoronaszintben a fák 1-12 m között libegnek, jellemzőek a pálmák, a fiatal és kis termetű fák és a bambuszok. Mivel ide lényegesen kevesebb napfény jut, mint a középső koronaszintre, a növények nagy leveleket növesztenek, hogy minél több napfényt foghassanak be. A fák ritkán nőnek négy méternél nagyobbra. Nevezetes és gyakori növényei:

Itt is gazdag a fauna, kiváltképp sok a rovar. Jellemző gerincesek:

Cserjeszint, avarszint

[szerkesztés]

Az avar- és cserjeszint meglehetősen sötét, ezért alig nőnek itt növények. Ha nehezen napfény éri, a talajon lévő dolgok gyorsan bomlani kezdenek. Enélkül egy levél lebomlásához akár egy év is kell (a mérsékelt övezeten ehhez hat hét is elég). Ugyancsak a másutt szokásosnál gyorsabban bomlanak le az ágak, illetve fatörzsek, amelyek eltakarításában a különböző gombák mellett a gazdag hangya- és termeszfauna is részt vesz (EÖ). A szórványos (az avart csak részlegesen borító) gyepszint fő alkotói a csipkeharasztok (Selaginellales) és gyömbérfélék, de gyakoriak a páfrány-, kontyvirág- (Amorphophallus, Colocasia stb.), csalán- és akantuszfajok is. A talajszintre mindössze a fény 1–2%-a jut le; itt a gyökérélősködő növények (Rafflesia, Saprea, Balanophora) jellemzőek.

Óriás hangyászok élnek ezen a szinten.

Emberi élet lehetőségei

[szerkesztés]

Trópusi esőerdő évezredek óta lakhelye embereknek. Számos indián törzs Dél- és Közép Amerikában, pigmeusok Afrikában, és számos egyéb törzs Dél-kelet Ázsiában – mint a dayak és a penan Borneón.[10] Ám a trópusi esőerdők képessége nagyobb népesség a fenntartására meglehetősen korlátozott.[11] A nagy biodiverzitás miatt a táplálékforrások rendkívül szétszórtak, jelentős részük a kényelmetlenül elérhető lomkoronában van. Vadászó-gyűjtögetők néhány csoportja bizonyos évszakokban ki tudja aknázni forrásait, de ők is főleg a szomszédos szavannán vagy nyílt erdőben élnek, ahol sokkal több az élelem. Mások az esőerdő lakóit olyan vadászó-gyűjtögető embereknek írták le, akik abból élnek, hogy értékes erdei termékekkel, nyersbőrrel, tollakkal, mézzel kereskednek az erdőn kívül élő földművesekkel.[11]

Mezőgazdasági hasznosítása

[szerkesztés]
A trópus gyümölcsei

A kávé, a kakaó, a banán, a mangó, a papaja, a macadamia, az avokádó és a kaucsukfa eredetileg trópusi esőerdőkből származik, de a 20. században már a legtöbbet ültetvényeken termesztették, és ehhez kivágták a korábbi erdőket. Az 1980-as '90-es években a termelés elérte az évi 40 millió tonna banánt és 13 millió tonna mangót. A közép-amerikai kávéexport 13 milliárd USA dollárt jövedelmezett. A sok genetikai variáns segít elkerülni az új kártevők pusztítását a még ellenálló vad állomány mintájára. A trópusi esőerdők 250 termesztett gyümölcsfélét szolgáltattak — a mérsékelt övi esőerdők csak 20-at. Pusztán Új-Guinea erdeiben 251-féle ehető gyümölcs terem, de 1985-ig csak 43-at kezdtek el termeszteni.[12]

Erdőirtás

[szerkesztés]

A trópusi esőerdők területe a 20. századtól fakitermelés és a mezőgazdasági célú erdőirtás miatt folyamatosan csökken.[13][14] A kedvezőtlen folyamatot jelentősen felerősítette a bioüzemanyagok divatja:

ültetnek, hogy a pálmaolajból biodízelt, a nádcukorból bioetanolt gyártsanak.

A brazíliai esőerdők irtásának másik oka a marhatenyésztés, aminek érdekében az erdők helyén legelőket alakítanak ki. A termelt marhahúst az Európai Unióba exportálják.[15]

Az „ökoszisztéma szolgálatok”

[szerkesztés]

Azon kívül, hogy az ember kivonja a hasznát az erdőből, vannak még úgynevezett nem kivonható hasznok, melyeket ökoszisztéma szolgálatoknak nevezünk. Az esőerdők fontos szerepet játszanak a biológiai sokféleség megőrzésében, a csapadékmennyiség, a beszivárgás és elárasztás szabályozásában és a tudományos ismeretek bővítésében.

A „zöld tüdő” mítosza

[szerkesztés]

Az esőerdőket gyakran, de teljesen tévesen a „Föld zöld tüdejének” is nevezik. Ennek a hangzatos állításnak semmiféle alapja nincs, ugyanis az esőerdők alapvetően oxigénsemlegesek.[16][17] Ez úgy értendő, hogy amikor a légkör széndioxid-tartalma állandó, az esőerdők (a klimax növénytársulások nagy többségéhez hasonlóan) nem vonnak ki szenet a légkörből, viszont amikor a levegő széndioxid-tartalma nő (mint a 20-21. században), akkor a klimax növénytársulásokban megnő a biomassza fajlagos tömege (a növények sűrűbben és nagyobbra, vastagabbra nőnek), ami a többlet széndioxid egy részét megköti.[18]

Az esőerdők védelme

[szerkesztés]
A Rainforest Action Network aktivistái a védett ökoszisztémákban terjeszkedő olajpálma- és szójaültetvények ellen tüntetnek a Chicagoi Board of Trade közelében.

A gátlástalan fakitermeléssel és az ugaros mezőgazdasággal elpusztított erdőket nehéz helyreállítani. Ehhez a letarolt területeken fel kell javítani a talajt, hiszen éppen annak kimerülése miatt fognak újabb és újabb területeket művelésbe. Az Amazonas vidékén már az európaiak 15. századi megjelenés előtt faszénnel és állati csontokkal fokozták a talaj termékenységét. Az úgynevezett fekete föld már lehetővé tenné a „terjeszkedésmentes” mezőgazdaságot.[19]

Akadémiai források

[szerkesztés]
  • Agricultural and Forest Meteorology [20]
  • Annals of Botany [21]
  • Austral Ecology
  • Biodiversity and Conservation, ISSN 0960-3115 eISSN 1572-9710 [22]
  • Biological Conservation [23]
  • Diversity and Distributions [24]
  • Ecological Indicators [25]
  • Ecological Management & Restoration [26]
  • Ecoscience [27]
  • Journal of Tropical Ecology [28]
  • Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology [29]
  • Studies on Neotropical Fauna and Environment [30]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ NASA.gov. [2011. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 13.)
  2. ↑ ScienceDaily.com
  3. ↑ Susan Woodward. Tropical broadleaf Evergreen Forest: The rainforest. Archiválva 2008. február 25-i dátummal a Wayback Machine-ben Hozzáférés ideje: 2008-03-14.
  4. ↑ The Regents of the University of Michigan. The Tropical Rain Forest. Hozzáférés ideje: 2008-03-14.
  5. ↑ U.N. calls on Asian nations to end deforestation, Reuters
  6. ↑ Rainforest Concern.Why are rainforests important? Archiválva 2010. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben Hozzáférés ideje: 2008-03-14.
  7. ↑ Michael Ritter. The Forest Biome. Archiválva 2008. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben Hozzáférés ideje: 2008-03-14.
  8. ↑ Tropical Rain Forest. American Meteorological Society. Hozzáférés ideje: 2008. május 14. 
  9. ↑ Tivy, J. 1993: Biogeography: a study of plants in the ecosphere (3rd edition). London: Longman Scientific and Technical. xix + 452 pp. f 16.99. ISBN 0-58-208035-5
  10. ↑ Barton, Huw; Denham, Tim; Neumann, Katharina; Arroyo-Kalin, Manuel (2012). "Long-term perspectives on human occupation of tropical rainforests: An introductory overview". Quaternary International. 249: 1–3. Bibcode:2012QuInt.249....1B. doi:10.1016/j.quaint.2011.07.044.
  11. ↑ a b Bailey, R.C., Head, G., Jenike, M., Owen, B., Rechtman, R., Zechenter, E., 1989 „Hunting and gathering in tropical rainforest: is it possible.” American Anthropologist, 91:1 59-82
  12. ↑ Myers, N. 1985. The primary source W. W. Norton and Co., New York, pp. 189-193.
  13. ↑ Brazil: Deforestation rises sharply as farmers push into Amazon, The Guardian, September 1, 2008
  14. ↑ China is black hole of Asia's deforestation, Asia News, 24 March 2008
  15. ↑ Csurgó Dénes: Rabszolgák vágják ki az őserdőt az európaiak hamburgereiért?
  16. ↑ Broecker, W.S., 2006 "Breathing easy, Et tu, O2" Columbia University Columbia.edu
  17. ↑ Moran, E.F., "Deforestation and Land Use in the Brazilian Amazon", Human Ecology, Vol 21, No. 1, 1993 „Tizenöt évet fordítottam arra, hogy a „világ tüdeje” mítosz ki legyen javítva. Az esőerdők a fotoszintézis útján kis oxigénprodukcióval járulnak hozzá a légkörhöz.”
  18. ↑ Zhu Z. – Piao S. – Myneni, R.B. – Huang M. – Zeng Z. – Canadell, J.G. – Ciais, P. – Sitch, S. – Friedlingstein, P. – Arneth, A. – Cao C. – Cheng L. – Kato E. – Koven, C. – Li Y. – Lian X. – Liu Y. – Liu R. – Mao J. – Pan Y. – Peng S. – Peñuelas, J. – Poulter, B. – Pugh, T.A.M. – Stocker, B.D. – Viovy, N. – Wang X. – Wang Y. – Xiao Z. – Yang H. – Zaehle, S. – Zeng N. (2016): Greening of the Earth and its drivers. Nature Climate Change 2016.
  19. ↑ AZ ESŐERDŐK HELYREÁLLÍTÁSA, Rhett Butler, 2008
  20. ↑ Elsevier: Agricultural and Forest Meteorology. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  21. ↑ Oxford University Press: Annals of botany. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  22. ↑ Springer: Biodiversity and Conservation. (Hozzáférés: 2009. január 20.)[halott link]
  23. ↑ Elsevier: Biological Conservation. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  24. ↑ Diversity and Distributions. (Hozzáférés: 2009. január 20.)[halott link]
  25. ↑ Elsevier: Ecological Indicators. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  26. ↑ John Wiley & Sons: Ecological Management & Restoration. [2009. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  27. ↑ BioOne: Ecoscience. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  28. ↑ Cambridge University Press: Journal of Tropical Ecology. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  29. ↑ Elsevier: Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology. (Hozzáférés: 2009. január 20.)
  30. ↑ Taylor & Francis: Studies on Neotropical Fauna and Environment. (Hozzáférés: 2009. január 20.)

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Trópusi_esőerdő&oldid=27044443”