A borhűtők ma már nem csak a vendéglátásban kapnak helyet, hanem a háztartásokban is. Mindegy, hogy alkalmanként fogyasztasz bort, vagy a prémium kategóriás nedűk megszállottja vagy, a berendezés a nappali, a konyha elegáns darabjává válhat. A borkultúra egyébként is kiemelt szerepet tölt be a hazai gasztronómiában, hiszen Magyarország jobbnál-jobb borvidékekkel rendelkezik. De milyen az ideális borhűtő? Hogyan válasszunk a hűtővitrinek egyre szélesebb választékából? Ugyan funkciójukat illetően megegyeznek ezek a berendezések, de az ár és a kialakítás kapcsán igen nagy különbségek adódhatnak közöttük.
Hogyan válasszunk a borhűtők kínálatából?
Elsősorban arról érdemes dönteni, hogy mennyi bort szeretnénk tárolni. A vásárlói vélemények szerint a 8-16 palackhoz megfelelő méret általában elegendő szokott lenni. Amennyiben nagyobb borgyűjteménynek szeretnénk ideális tároló helyet találni, vagy étterembe kívánunk akár száz palackot is elhelyezni mutatósan, akkor ehhez is megtalálhatóak az ideális borhűtők.
Célszerű átgondolni, hogy milyen italokat tárolnánk majd a hűtővitrinek segítségével. Az egyzónás borhűtők akkor bizonyulnak jó választásnak, ha például csak fehér, vagy csak vörös bort szeretnénk tárolni. Mivel ezek eltérő hőfokot követelnek meg, ezért mindkettő kapcsán már inkább a többzónás borhűtők közül éri meg vásárolni. A háromzónás megoldásokban akár pezsgőt is gond nélkül elhelyezhetsz, a kívánt hőfokra beállítva az érintett zónát.
Mennyire energiatakarékosak a borhűtők?
Legyen szó bármilyen elektromos energiával működő berendezésről, az energiafelhasználás nem elhanyagolható. Mivel a borhűtők folyamatosan üzemelnek, ezért megéri az A+ vagy az A++ energiaosztályba tartozó megoldások mellett letenni a voksot. A hatékony és takarékos működés ugyanakkor a hűtővitrinek esetében az alkalmazott technológián is múlik. A kompresszorral működő borhűtők ugyan drágábbak, mint a hőelemmel rendelkezők, de energiafogyasztásuk alacsonyabb. A kompresszoros megoldás már csak azért is javasolt, mert a hűtés hatásfoka is nagyobb esetükben.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő megjelenést?
A design és a méret szoros összefüggésben van azzal, hogy hova szeretnénk majd elhelyezni a borhűtőt. A pult fölé helyezhető, a pult alatti, vagy akár a szabadon álló hűtővitrinek is elérhetőek a webáruház kínálatában. A vásárlói vélemények szerint az otthonokban helyet kapó darabokra azonban nem csupán funkcionalitásuk apropóján tekintenek, hanem egyfajta stílusos bútordarabként is. Ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen design passzol leginkább a lakberendezési stílushoz. A festett acél és a fa borhűtők egyaránt megtalálhatóak napjaink kínálatában, így valóban mindenki rábukkanhat arra, amely ízlésének megfelel.
Míg a festett acél megoldások kifejezetten a modern enteriőrökben mutat jól, addig a fa design-t előnyben részesítők inkább a természetes környezetben, a tömörfa bútorokkal összhangban mutat igazán jól. A fából készült polcok nem csak esztétikusan mutatnak, hanem a borhűtők optimális nedvességtartalmának megőrzéséhez is hozzájárulnak. Ez utóbbi mellett sem mehetünk el, hiszen a borok hosszú időn keresztül történő tárolásához nem csak a megfelelő hőmérséklet, hanem a páratartalom is lényeges. A borhűtők stílusos megjelenésükkel egyedivé varázsolják az enteriőrt, és gondoskodnak borgyűjteményed ideális tárolásáról is.
Felejthetetlen élményt – bárhol
Rajongsz a finom borokért? De, ha te nem is, a barátaid vagy az ügyfeleid bizonyosan! A borhűtőből bármikor olyan minőségben kínálhatod fel, ahogyan a borszakértők előírják. Az esztétikus és praktikus darab nemcsak tároló, de igazán szép berendezési tárgyként is elhelyezheted az otthonodban, a dolgozószobádban, vagy akár a nyaralótokban is. Megbízható és szinte zajtalan; nemcsak a bor minőségéről, hanem a kényelmedről és pénztárcabarát áramköltségről is gondoskodik. Válassz szabályozható hőmérsékletű darabot, mert azzal tovább növelheted az energiahatékonyságát!
Szép és takarékos
Egy borhűtőt kényelmesen tárolhatsz bárhol. Építsd be a konyhabútorok közé, vagy helyezd látható helyre a nappaliban, a modern dizájn gondoskodik a szép látványról. Akár az irodád egy kiemelt pontjára is teheted, ahol nyugodt környezetben kortyoljátok a zamatos borokat. A kínálatban a nagyobb, 42 palackos borhűtők mellett megtalálod a kisebb, praktikus darabokat is, például 6 palackos kialakításban. Gondold át az igényeidet és szokásaidat, hogy valóban egy profi darabot szerezz be. A fagyasztókhoz és hűtőkhöz hasonlóan ez a termék is folyamatosan üzemel. Csökkenteni szeretnéd a költségeid? Dönts egy magas energiaosztályú borhűtő mellett, amely A+ minősítéssel a ízlésed mellett a pénztárcádra is ügyel!
Ilyen a professzionális borhűtő
A borhűtő íves felületű polcain kényelmesen és biztonságosan tárolhatod a palackokat. Gondold el, melyik évjáratba kortyolnál bele szívesen. Ki sem kell nyitnod, mert az ajtó üvegfelületén keresztül nyugodtan végignézheted a teljes kínálatot. A beépített LED lámpa segítségével pedig egy homályos szobában is könnyen boldogulsz a választékkal. Mivel a borhűtő rendszere automatizált, nagyon egyszerűen állíthatod be a szükséges hőfokot, a digitális kijelzővel pedig szemmel tarthatod az aktuális hőmérsékletet. Kifejezetten hasznos az UV-szűrővel ellátott üvegajtó, a kiszáradás filter és a páratartalom növelő, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy mindig magas minőséget tölthess a borospoharakba. Kínálj profi színvonalat bármikor!
Alacsony borhűtő ár – alacsony villanyszámla?
A minőségi bor még akkor is meggyőzhet a többletkiadásról, ha megfontolt költekező vagy, mert szinte megismételhetetlen élményben lehet részed egy-egy különleges palack tartalmával. Mi a helyzet a borhűtő árral? Ár-érték arányban találod-e meg a kínálat darabjait? Mit ígér egy alapdarab, milyen extráért érdemes fizetned? Nem minden esetben növeli meg a borhűtő árat a benne elhelyezhető palackok száma, de felesleges egy 12 üveges típust választanod, ha nem használod ki az űrtartalmat. Lényegesen sokat takaríthatsz meg egy energiahatékony borhűtővel – elsősorban ezt érdemes figyelembe venned. A kezdő lépés hosszú távon kifizetődik, és te is jobban örülsz majd a hónap végi villanyszámla végösszegének. Ha fontos számodra a kényelem, válassz olyan darabot, ahol a borhűtő ár jól tükrözi a praktikus extra kiegészítőket. Így biztosan jó szájízzel kortyolod majd a borokat!