Buddhista etika

A buddhista etika hagyományosan Gautama Buddha és az őt követő, más megvilágosodott emberek nézeteit képviselő buddhista etikára vonatkozik. A morális előírásokat a buddhista szövegek és a különböző hagyományvonalak tartalmazzák. A buddhista etika legtöbb tudósa munkája során a buddhista szövegek tanulmányozására, illetve a hagyományos buddhista társadalmak antropológiai bizonyítékaira támaszkodik.

A hagyományos buddhizmus szerint a világi emberek számára a buddhista etikát az öt fogadalom jelenti, amely az öléstől, a lopástól, a hazugságtól, a helytelen szexuális magaviselettől és a bódító szerek használatától való tartózkodás. A világi emberek buddhizmushoz való elköteleződését az ezen cselekedetektől való tartózkodás fogadalma jelenti. Ezek nem parancsok, hanem olyan irányelvek, amelyeket a követők önként vállalnak a gyakorlatok sikeresebb végzése érdekében. A buddhista gondolkodásmódban a dána (az adás/adakozás gyakorlata) és az etikus magaviselet maguktól finomítják a tudatot olyan szintre, amelyen az alacsonyabb létbirodalmakban való újraszületés már nem valószínű. A buddhista szerzetesek (bhikkhu) és apácák (bhikkhuni) ennél sokkalta több fogadalmat követnek (lásd: Vinaja).

Gautama Buddha (i. e. 623 - i. e. 543) a nemes nyolcrétű ösvény részeként kijelölte a világi követők számára is az elfogadható magaviseletet. A legelső fogadalom az erőszakmentesség és mások nem bántása (szándékosan), amely minden érző lényre vonatkozik, az emberektől egészen a legapróbb élőlényekig, bár nem olyan szélsőséges mértékben, mint a dzsainizmusban.

Témák

Ölés, mások ölésre buzdítása

Abortusz

Dzsizó szobrok a tokiói Zojodzsi templomnál

Nem létezik egyetlen átfogó buddhista nézet az abortusszal kapcsolatban, jóllehet a hagyományos buddhizmusban elutasítják az abortuszt, mivel az az élet szándékos elpusztítását jelenti, amely a fogantatás pillanatában kezdődik. Egyes buddhista nézet szerint az élet örökös körforgásnak tekinthető és emiatt a fogantatás pillanata nem tekinthető az élet kezdetének. Japánban és az Egyesült Államokban toleránsabbak a buddhisták az abortusszal kapcsolatban, mint a világ más részein. Japánban a nők abortusz vagy vetélés után előfordul, hogy részt vesznek a mizuko kujó (水子供養 — szó szerint: újszülött csecsemő megemlékezési szolgálat) elnevezésű szertartásokon vagy, hogy hogy enyhítsenek gyászukon, vagy azért, hogy kifejezzék bűnbánatukat. A hasonló tajvani szertartás elnevezése jingling gongjang. A 14. dalai láma azt mondta, hogy az abortusz "negatív cselekedet", de vannak kivételek. Úgy fogalmazott, hogy „az abortuszt úgy kell elutasítani vagy elfogadni, hogy megvizsgáljuk az egyedi körülményeket”.

Halálbüntetés

Az öt erényből (panca síla) a legelső tiltja az élet elpusztítását. A Dhammapada tizedik fejezete szerint:

Mindenki fél a büntetéstől; mindenki fél a haláltól, ahogy te is. Ezért ne ölj, és ne öless. Mindenki fél a büntetéstől; mindenki szereti az életet, ahogy te is. Ezért ne ölj, és ne öless.

A Dhammapada 26., legutolsó fejezetében ez szerepel: "Brahminnak hívom őt, aki letette a fegyvert és minden teremtmény felé felhagyott az erőszakkal. Ő nem öl és nem segít másokat sem, hogy öljenek". Ezeket a mondatokat sok buddhista (különösen a modern Nyugaton) a halálbüntetéshez vezető jogszabályok alapvető ellenzéseként értelmezi. Ugyanakkor, ahogy a legtöbb szent irattal kapcsolatban, itt is alapvető nézeteltérések vannak az írás értelmezésével kapcsolatban. Thaiföldön, ahol a buddhizmus a hivatalos vallás, a büntetőjog része a halálbüntetés, és ugyanez a helyzet a buddhista többségű országokban: Srí Lankán, Mongóliában, és Mianmarban, noha ez utóbbi 1997 óta nem hajt végre halálbüntetést. Továbbá az egész történelemben a buddhista hivatalos vallású országok (Távol-Kelet és Indokína) java része gyakorolta a halálbüntetést. Kivételt jelent az, amikor Szaga japán császár 818-ban betiltotta a halálbüntetést. Ez 1165-ig tartott, bár a földesurak a saját birtokaikon ez alatt is alkalmazták a büntetést.

Bár a buddhizmus az ölést sem önvédelem, sem pedig bosszú esetén sem fogadja el, elfogadja viszont akkor, ha nagyobb szenvedés megelőzése a cél. Santidéva Bódhicsarjavatarája (8. század) a szenvedés elkerülése érdekében engedélyezi az erőszakot: "Mindig mások hasznáért cselekedj. Még ami tiltott, is engedélyezetté válik, ha a cselekvő előre látja, hogy végső soron jóra fordul"; "Bár azok védelmezője lehetnék, akiknek nincs védelmezője"; "Ha egyvalaki szenvedése árán sokak szenvedése tűnik el, a könyörületes előidézi ezt a szenvedést a mások érdekében". Az Upája-kausalja-szútra (hasznos gondolatok) egy bodiszattva történetéről számol be, aki egy rablógyilkos megölésével több száz ember életét mentette meg. Más mahájána írások szerint az önvédelemből ölés megmenti a gyilkost a rossz karmától, és jó karmát teremt a védekező számára, feltéve, hogy az illető a könyörületesség szellemében cselekszik. Ezt a japán buddhista tradíció isszacu tásó-nak nevezi, aminek jelentése: "egy (agresszor) megölése sok (ártatlan) életben maradása céljából", és a "hasznos gondolatok" egy manifesztációja. A misztikus Zen buddhizmus (amire japánul Busidó néven hivatkoznak) egy hagyományos kifejezése: "a kard, ami (igazságosan) öl, azonos a karddal, ami életet ad".

Mindezek miatt kevés buddhista csoport tiltja meg, hogy buddhisták katonák, rendőrök, vagy farmernek legyenek (ez utóbbit a buddhizmus szintén egy öléssel együtt járó foglalkozásnak tekinti), és egyesek azzal érvelnek, hogy a halálbüntetés engedélyezhető, ha megelőző céllal történik. Általában a többségi buddhista csoportok a Japánhoz, Koreához és Tajvanhoz hasonló szekuláris országokban inkább halálbüntetés elleni álláspontot foglalnak el, míg Thaiföldön, Srí Lankán és Bhutánban, ahol a buddhizmusnak erős politikai befolyása van, ennek ellentéte áll fenn. A megtorló célú halálbüntetést majdnem minden buddhista csoport ellenzi.

Eutanázia

A théraváda buddhizmusban ha egy szerzetes a halál előnyeit hirdeti, amelybe beletartozik az is, ha valakinek egyszerűen az élet szörnyűségeiről beszél vagy a halál üdvéről olyan módon, hogy az úgy érezze, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie, az az egyik legfontosabb vinaja szabályzat megszegését jelenti és azonnali kizárással jár a szerzetesi közösségből (szangha). A halálos betegségek esetében nem szabad senkit hamarabb halálhoz segíteni, mint ahogy az a betegség természetes állapotában lezajlana.

A 14. dalai láma véleménye szerint megengedhető az eutanázia azok számára, akik olyan kómában vannak, amelyből nem lehetséges a felépülés:

Amikor megkérdezték a dalai lámát az eutanáziával kapcsolatban azt mondta, hogy a buddhisták úgy tartják, hogy az élet értékes, főleg az emberi élet és hozzátette, hogy „[a]zt hiszem hogy jobb elkerülni”.

'Ugyanakkor azt gondolom, hogy a buddhista módszer az, hogy megítélje, hogy egy cselekedet helyes vagy helytelen, vagy megvizsgálja az érveket mellette és ellene.'

Egy kómában lévő emberről mesélt, akinek nem volt esélye a felépülésre, illetve egy asszonyról, akinek terhessége veszélyeztette a hasában lévő gyermek életét és a sajátjáét, amely által a nem cselekvés nagyobb áldozatokkal járna.

"Azt hiszem, hogy buddhista nézőpontból ezek kivételes esetek" mondta. "Emiatt jobb ha minden esetet egyenként megvizsgálunk."

Vegetarianizmus

A buddhista vegetarianizmus az etikus vegetarianizmus különböző fajtáira vonatkozik a különböző buddhista iskolákban. A théraváda irányzat szerint Buddha engedte a szerzetesek számára, hogy egyenek disznót, csirkét vagy halat, amennyiben meggyőződtek arról, hogy az állat nem számukra lett megölve. Ugyanebben az irányzatban úgy tartják, hogy a tiltott húsok közé tartozik az ember, elefánt, tehén, ló, kutya, macska, oroszlán, tigris, medve, leopárd hús illetve meztelencsiga. A vadzsrajána irányzatban nem minden esetben tiltják a hús fogyasztását. A mahájána irányzatban általában előírás a vegetáriánus étrend, ugyanis úgy tartják, hogy Buddha arra kérte az ő követőit, hogy ne egyék meg más érző lények húsát.

A vegetarianizmussal kapcsolatban eltérnek az egyes buddhista iskolák nézetei. Vannak irányzatok, amelyek nem tiltják a hús fogyasztását. A buddhizmusban az első fogadalom az élet kioltásától való tartózkodás. Egyes buddhisták értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a buddhistáknak nem szabad húst enniük, mások szerint nem erről van szó. A mahájána szútrákra hivatkozva az irányzat követői például nem esznek semmilyen húst. A mahájána Nirvána-szútra története szerint Gautama Buddha arra kérte követőit, hogy ne egyenek semmilyen fajta húst vagy halat, illetve mossák meg az olyan vegetáriánus ételeket, amelyek hússal érintkeztek. A szerzetesek és az apácák számára azt is tiltotta, hogy a húsos ételekből megegyék a nem húsos részeket. Az ilyen ételek teljes egészét vissza kell utasítani. Kínában, Koreában és Vietnámban a szerzetesektől elvárják, hogy ne fogyasszanak húst. Tajvanban sem az egyházi, sem a világi követők nem esznek semmilyen állati eredetű ételt, sőt bizonyos erős zamatú zöldségeket sem, úgy mint fokhagyma, kínai hagyma, bűzös husáng, mogyoróhagyma és győzedelmes hagyma. Japánba Kínából érkezett a buddhizmus Koreán keresztül a 6. században. A 9. században Szaga császár rendeletben tiltotta be húsfogyasztást, kivéve a halakat és a madarakat. Ez maradt Japánban az étkezési szokás egészen a 19. századig, amikor megjelentek bizonyos európai szokások a szigeten. A 12. században a tendai szekta néhány szerzetese új iskolákat alapított (zen, Tiszta Föld), amelyekben nem fektettek nagy hangsúlyt a vegetarianizmusra. A mai nicsiren buddhizmusban megmaradt ez a szokás, jóllehet az iskolaalapító Nicsiren maga vegetáriánus volt. A Kúkai által alapított singon szekta ajánlja a vegetarianizmust és esetenként meg is követeli.

Tibetben, azokon a területeken, ahol kevésbé volt elérhető a zöldség és a szarvásztiváda Vinaját használták, ott ritka volt a vegetarianizmus. Azonban a dalai láma, a karmapa és más nagy rangú lámák előadásaik során mindig felhívják a közönségük figyelmét, hogy ha tehetik ne egyenek húst. Az élet szentsége ellenére a tibeti emberek az egészségük miatt a vegyes étrendet részesítik előnyben. A tibeti orvoslásban például kihangsúlyozzák a szél, a slejm és az epe testnedvek arányainak fontosságát, amely szerint a hús nélküli étrend fáradékonysághoz vezet. A 18. századi tibeti vallási vezető, Dzsigmé Lingpa azt tanácsolta a tibeti buddhizmus gyakorlóinak, hogy húsfogyasztás előtt mondjanak imát, hogy a hús a tányérjukban megtisztuljon azáltal, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy az állat egy szerencsésebb újraszületésben részesüljön. Úgy tartották ez elegendő ahhoz, hogy kedvező kapcsolat alakuljon ki az állat és az elfogyasztója között.

A théraváda Anguttara-nikája Szukhamala-szuttájában (AN 3.38) Gautama Buddha úgy jellemzi a családját, mint amely képes nem vegetáriánus ételt nyújtani a szolgák számára is. Miután Gautama elérte a megvilágosodást elfogadott minden ételt, amit alamizsnaként adtak neki, tehát a húst is, azonban egy történetben sem említik, hogy a hétéves aszkéta időszaka alatt húst fogyasztott volna.

Helytelen szexuális magaviselet

A buddhista öt fogadalom közül a harmadik (vagy esetenként a negyedik) azt mondja, hogy „vállalom, hogy tartózkodok a helytelen szexuális magaviselettől”. A buddhista tanítások általánosan megvetik a szexualitást és az érzéki örömöket. A legtöbb buddhista hagyományban a szerzetesektől és az apácáktól nem csak a cölibátust várják el, hanem a szexualitást sem engedélyezik. Buddha legelső tanításaiban a sóvárgást (tanhá) jelöli meg a szenvedés (dukkha) első számú okaként. A sóvárgás három tárgyáról beszél: a létezés, a nem-létezés és az érzéki örömök utáni sóvárgás. Az érzékszeri örömök a dhjána elérésének öt akadálya közé tartozik Buddha tanítása szerint. A Szutta-pitakában Buddha gyakran hasonlítja a szexuális örömöt nyilakhoz vagy nyílhegyekhez.

Homoszexualitás

A buddhista hagyományokban jelentős eltérések vannak a homoszexualitással és a „helytelen szexuális magaviselettel” kapcsolatban. Bár kifejezetten nem ítélik el a homoszexualitást a buddhista szövegek, a társadalom és a közösségek történelmi nézetei igen. Egyes buddhista közösségekben a homoszexualitást helytelen magaviseletnek tekintik, amelyet az öt fogadalom nem engedélyez. Más közösségek szerint, amennyiben a szexualitás együtt érző és/vagy közös akaratból származik és fogadalmat nem sért, akkor nincs negatív dharmikus következménye, akkor sem ha a felek azonos neműek.

Kapcsolódó szócikkek

• A buddhizmus és az erőszak
• A buddhizmus és az állam
• Buddhista szerzetesség
• A buddhizmus kulturális jegyei
• Síla

További információk

• How To Lead an Ethical Life, by the 14th Dalai Lama, Nottingham 2008 (angolul)
• Introduction to Buddhist Sexual Ethics: Having Sex with Someone Else's Partner (angolul)
• Issues in Buddhist Sexual Ethics (angolul)