Hagymási Kristóf
| Hagymási Kristóf | |
| Született | 1510(?)[1] vagy 1517(?)[2] nem ismert |
| Elhunyt | 1577. március 6. vagy április 6.[1] vagy március 4.[2] Marosvécs[1] |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Sanyiki Krisztina[3][2] Lévay Dorottya[1] Balassa Borbála[1] Balassa(?) Fruzsina[1][2] Kerecsényi Judit[1][2] |
| Gyermekei | János, István, Margit,[3] Miklós, Anna, ismeretlen nevű lány[1] |
| Szülei | Hagymási Miklós Tárczay Luca[3] |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | huszti várkapitány, váradi kapitány, ország generálisa, Közép-Szolnok vármegye főispánja |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Hagymási Kristóf egyes forrásokban Hagymássy, Hagymásy illetve Hagymás (1510(?)[1] vagy 1517(?)[2] – Marosvécs, 1577. március 6. vagy április 6.[1] vagy március 4.[2]) erdélyi politikus, hadvezér, fejedelmi tanácsos, Közép-Szolnok vármegye főispánja.
Családja
[szerkesztés]Apja beregszói Hagymássy Miklós (fl. 1491– 1519) szörényi bán és erdélyi alvajda, földbirtokos anyja tóselymesi Tárczay Lucia (fl. 1552) volt. Az apai nagyapai dédszülei beregszói Hagymássy László (fl. 1420– 1444), temesvári ispán, földbirtokos és felsőlendvai Széchy Margit (fl. 1430–1440) voltak; Hagymássy Lászlóné Széchy Margit szülei felsőlendvai Széchy János (fl. 1383–1425) mester, földbirtokos és a stájerországi ősrégi főnemesi Stubenberg családnak a sarja, Stubenberg Borbála asszony voltak. Családi birtokuk Zalaszentgrót vára volt. Két fivére közül János Budán szolgált várnagyként.[3]
A házasságait és gyermekeit illetően az egyes források eltérő adatokat közölnek:
Horn Ildikó szerint 1552 körül Lévai Zsigmond Bars megyei főispán Dorottya nevű lányát vette feleségül (de nem tudni, hogy ez első házassága volt-e), ezáltal rokonságba került a Kendiekkel. Miután felesége 1560 körül meghalt, Török János özvegyét, Balassa Menyhárt lányát, Balassa Borbálát vette el, így az ő gondnoksága alá került a Török-gyermekek hunyadi birtokai. Balassi Borbálától egy lánya született, majd az asszony 1563-ban a következő szülésnél meghalt. Ezután Hagymássi ismét megnősült, felesége Balassa(?) Fruzsina lett. 1575-ben ismét megözvegyült, ekkor Kerecsényi Juditot, Kerecsényi László gyulai főkapitány és somlyói Báthori Erzsébet lányát vette el.[1]
Ezekkel az adatokkal ellentétben Nagy Iván egyetlen feleséget, Sanyiki Krisztinát említ.[3] A Pallas nagy lexikona szerint „Neje némelyek szerint Sanyiki Krisztina, mások szerint Bátthory Erzsébet vala.”[4] Sanyiki Krisztinát az irodalomtörténet is számon tartja, mint Hagymási feleségét, aki Balassi Bálint (egyik) szerelme volt.[5][6]
Kőszeghy Péter szerint Sanyiki Krisztina az első felesége volt Hagymásinak, és az ő hozománya volt Makovica vára. Második felesége Szklabonyai Balassi Fruzsina, harmadik felesége Kerecsényi Judit lett.[2]
Nagy Iván szerint Sanyiki Krisztinától három gyermeke született: János, István és Margit,[3] míg Horn Ildikó az általa közölt feleségekhez nem hozzárendelve szintén három gyermeket tüntet fel: Miklós, Anna és egy ismeretlen nevű lány.[1]
Élete
[szerkesztés]Apja halála után anyai rokonainál nevelkedett. Pályafutását Szapolyai János szolgálatában kezdte, és már az 1540-es évek elején Huszt várának kapitánya volt. János Zsigmond lemondatása után több más erdélyi főúrral együtt Izabella királyné visszatérését próbálta elősegíteni, ezért 1553-ban I. Ferdinánd hűtlenség miatt elkoboztatta zalai jószágait és anyai örökségét, Makovica várát.[1]
1556-ban Izabella tanácsosává választotta; ezt a tisztségét 1578-ig töltötte be.[7] 1558-tól máramarosi sókamara- és főispán, 1560-ban János Zsigmond nevében Csáky Mihály kancellárral béketárgyalásra utazott Bécsbe I. Ferdinánd királyhoz, de nem jártak sikerrel. (János Zsigmond feltételei a következők voltak: Ferdinánd adja neki feleségül Johanna nevű leányát; ha Ferdinánd örökösök nélkül maradna, akkor Magyarország trónja János Zsigmond utódaira szálljon, illetve Ferdinánd és János Zsigmond birodalma között a határ a Duna legyen.)[8] 1564-ben újabb külpolitikai küldetést teljesített: ő volt a vezetője annak az erdélyi küldöttségnek, amely a császáriakkal közösen a fegyverszünet alatt történt határsértéseket vizsgálta. Szolgálatait János Zsigmond erdélyi birtokok adományozásával díjazta.[1] 1566-ban országos főkapitány, azaz az erdélyi hadak fővezére volt. 1567-től néhány évig a váradi főkapitányi tisztséget töltötte be.[7] 1567-ben megkapta a Miksa császártól visszafoglalt Kővár várát a hozzá tartozó falvakkal együtt, valamint Tasnádot.[1]
Ellensége, mikor János volt a király,
Báthory István vette magához sógoraként, és
Általa lett kapitány Erdély népei közt.
Nem volt agg, hogy meghalt, jaj, közepes korú volt csak,
S ily nagy férfiúból nincs csak a híre ma már.”
Sírfelirata a gyulafehérvári székesegyházban (Tóth István fordítása)[9]
János Zsigmond végrendelete szerint ő volt a négy „testamentumos úr” azaz a végrendelet végrehajtóinak egyike (Csáky Mihály kancellár, Niezowsky Szaniszló és Bekes Gáspár kincstartó mellett).[10] A fejedelem halála után a székelyek fejedelemnek választották volna Hagymásit, de annak nincs nyoma, hogy ő maga ezt akarta volna.[3] Az utódlási harcban egy ideig Bekes Gáspár pártján állt, de utóbb Báthory Istvánhoz csatlakozott. Báthory trónra jutva Közép-Szolnok megye örökös főispánjává tette meg Hagymásit, továbbá neki adta Marosvécset, 1573-ban pedig Dés városát és Désaknát.[1] A kerelőszentpáli csatában Hagymási már a fejedelem oldalán harcolt Bekes ellen,[11] ami végképp Báthory javára fordította az erőviszonyokat;[12] és egyike volt azoknak, akik ítéletet hoztak a lázadással vádolt Bekes ellen.[13]
1575–1576-ban, amikor Báthory Istvánt lengyel királlyá választották, és Erdély kormányzására vajdát kellett állítania, Báthory Kristóf mellett állítólag Hagymási neve is felmerült lehetséges jelöltként. Erre azonban az egyedüli forrás Pesthy Ferenc, a szatmári és tiszántúli főkapitány megbízottja, és állítását sem más források, sem Hagymási magatartása, sem a Báthoriak hozzá való viszonyulása nem támasztják alá.[1]
1577 tavaszán hunyt el marosvécsi várában. Gyulafehérváron temették el.[1]
Vallási tevékenysége
[szerkesztés]A hagyomány szerint váradi kapitányként ő volt az, aki a Szent László sírja feletti oltáron a négy evangélista szobrát megcsonkíttatta;[14] ekkor még a református felekezethez tartozott.[1] Amikor 1568 elején János Zsigmond kimutatta az unitárius vallás iránti hajlandóságát, hét tanácsosa, köztük Hagymási is az új hitre tértek.[15] Hagymási Közép-Szolnok vármegyei főispánként támogatta Dávid Ferencet abban, hogy a Szilágyságban az unitárius vallást terjessze,[16] 1568-ban pedig unitárius gimnáziumot létesített Désen a volt Ágoston-rendi kolostorban.[17] Részt vett a hitvitákban is; udvari prédikátora egy ideig Bogáthi Fazekas Miklós volt. Dávid Ferenc és Jacobus Paleologus neki, mint unitárius pártfogónak ajánlotta egy-egy művét.[1]
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Horn Ildikó: Hit és hatalom: Az erdélyi unitárius nemesség 16. századi története. Budapest: Balassi. 2009. 171–182. o. ISBN 978-963-506-793-0
- ↑ a b c d e f g h Kőszeghy Péter: Balassi Bálint Báthory István udvarában. Forrás, XL. évf. 1. sz. (2008. január) 57–75. o.
- ↑ a b c d e f g Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: V. kötet [Haagen - Justh]. Pest: Ráth Mór. 1859. 16. o.
- ↑ Hagymásy. In A Pallas nagy lexikona: az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben VIII. Budapest: Pallas. 1894.
- ↑ Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténete: Tudományos rendszerezés. Budapest: Stephaneum. 1930–1941. II 274. o.
- ↑ Erdélyi Pál: Balassa Bálint 1551-1594. Budapest: Magyar Történelmi Társulat. 1899.
- ↑ a b Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest: Akadémiai. 1980. 27–28. o. ISBN 963-05-2327-2
- ↑ Budai Ferenc: Polgári lexicona. Pest: Khór – Wein. 1866. II 100. o.
- ↑ Tóth István: A gyulafehérvári humanista költészet antológiája : "költők virágoskertje". Budapest: Accordia. 2001. 128. o. = Hagyományőrző Könyvek, 1. ISBN 963-9242-65-9 [idézi Horn Ildikó i.m. 182. o.]
- ↑ Heckenast Gusztáv: János Zsigmond végrendelete (1567). In Collectanea Tiburtiana: Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Szerk. Galavics Géza, Herner János, Keserű Bálint. Szeged: JATE. 1990. 155–170. o. = Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 10. ISBN 963 481 831 5
- ↑ Szádeczky Lajos}: Kornyáti Békés Gáspár 1520-1579. Budapest: Méhner. 1887.
- ↑ Erdély története I. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1986. 447. o. ISBN 963 05 4203 X
- ↑ Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 243. o. Online elérés
- ↑ Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. Budapest: Arcanum. 2003. 108. o. ISBN 963 9374 74 1
- ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893. [Dávid Ferenc szócikk]
- ↑ Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 546. o. Online elérés
- ↑ Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája III.: A vármegye községeinek részletes története (Deés–Gyurkapataka). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 111. o.
További információk
[szerkesztés]- Horn Ildikó: A hatalom pillérei: A politikai elit az Erdélyi Fejedelemség megszilárdulásának korszakában (1556–1588). Budapest: (kiadó nélkül). 2012. [akadémiai doktori értekezés]
.svg){kind=small}