Kanal-völgy

Kanal-völgy

Kaltwasser (Riofreddo, Mrzla Voda) község, a Gailitz (Slizza, Ziljica) patak hídja

Térkép

A Kanal-völgy Északkelet-Olaszország térképén

Elhelyezkedése

Kanal-völgy Pozíció az Alpok térképén

é. sz. 46° 30′ 07″, k. h. 13° 22′ 53″46.50205994, 13.38152027

A Wikimédia Commons tartalmaz Kanal-völgy témájú médiaállományokat.

A Kanal-völgy, németül: Kanaltal, olaszul: Val Canale vagy Valcanale, friuli (furláni) nyelven Val Cjanâl, szlovénül: Kanalska dolina egy 23 km hosszú alpesi völgy, amelynek nagyobb része Olaszországhoz, rövid keleti szakasza Ausztriához tartozik. Központja Tarvisio. A völgy elválasztja a Karni-Alpokat a Júliai-Alpoktól és a Karavankáktól. Két irányban lejt, közepén a vízválasztó a 816 m magas Camporosso-nyereg (Saifnitzi-nyereg).

Fekvése

A Kanal-völgy térsége Észak-Olaszországban, Udine megyében fekszik, északon Ausztria, keleten Szlovénia államterületével szomszédos, délen a Canal del Ferro-völgybe (németül: Fellatal vagy Eisental, szlovénül: Dolina Bele megy át. A völgy nagyobbik, nyugati része a Fella patak vízgyűjtője, mely a Canal del Ferro-völgyön át a Karnia (Carnia) vidékére vezet, és a Tagliamento folyóba ömlik (mely az Adriai-tengerbe ömlik). Saifnitz (Camporosso in Valcanale) falu fölött fekszik a völgyet kettéválasztó alacsony, lapos völgynyereg, a 816 m magas Camporosso-nyereg (Sella di Camporosso, Saifnitzi-nyereg), mely vízválasztót képez a Fella és a Gailitz (olaszul Slizza, szlovénül Ziljica) patakok völgyei között. Innentől észak-kelet felé a Kanal-völgy kiszélesedik az osztrák Thörl-Maglern és Arnoldstein határállomások felé. A völgy keleti részén folyó Gailitz Ausztriában a Gail patakba ömlik, ennek vize a Dráván és a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe jut.

Közlekedése

A Kanal-völgybön át vezet kelet-nyugati irányban az olasz A23/E55-ös Alpok-Adria autópálya és az SS13-es országos főút. A Európai Unió 2004-es keleti bővítése óta ez Közép-Európa legfontosabb közúti szállítási főiránya az Alpokon keresztül Rómából, Bolognából és Velencéből Bécs, Prága és Budapest felé. Az SS13-asból Tarvisiónál kiágazik az SS54-es főút, mely a Gailitz (Slizza / Ziljica) hegyi patak völgyében – melyet Seebach-völgynek (Val del Rio del Lago) is neveznek – felfelé (délnek) visz, elhalad a Predil-tó (olaszul: Lago del Predil, németül: Raibler See) mellett, és felvezet a Predil-hágóra, mely egyben államhatár Olaszország (Friuli-Venezia Giulia régió) és Szlovénia között. A Predil-tónál (Tarvisiótól kb. 9 km-re) az SS54-esből nyugat felé kiágazik az SP76-os megyei út, mely a Nevea-hágóra (Sella Nevea) vezet.

A Pontebbana vasútvonal Bagni Santa Cateriná-nál (Malborghetto-Valbruna frakciója)

A völgyön keresztül fut a Pontebbana nevű vasútvonal, régi osztrák nevén a K.k. Staatsbahn Tarvis–Pontafel, amely még az 1870-es években épült meg. A Laibach–Tarvis szakaszt 1872-ben fejezték be, a Villach–Tarvis szakaszt 1873-ban, a Tarvis–Udine szakaszt 1879-ben nyitották meg. A vasút döntően hozzájárult a völgy gazdasági fejlődéséhez.

1973 és 1986 között felépült az A23-as autópálya Villach–Udine közötti szakasza, 49 híddal és 18 alagúttal, súlyos környezetterhelést okozva. 2000-re Udine és az osztrák államhatár között kiépült a Pontebbana vasútvonal 94 km hosszúságú, nagysebességű szerelvények közlekedtetésére is alkalmas új pályája 13 alagúttal, melyek összhossza 46 km. A schengeni egyezmény kiterjesztése során 1998. április 1. óta az olasz–osztrák határon, majd 2007. december 21. óta az olasz–szlovén határon is megszűnt a határellenőrzés.

Települései

A Kanal-völgy és Seebach-völgy települései, keletről nyugatnak haladva, olasz (német, szlovén) névvel:

• Fusine laghi (Weißenfelser Seen, Pri Jalnu)
• Fusine in Valromana (Weißenfels, Fužine/Bela Peč)
• Aclete (Aichleiten, Ahlete)
• Ortigara in Valromana (Nesseltal, Koprivnik)
• Coccau (Goggau, Kokovo)
• Rutte (Greuth, Rute)
• Plezzut (Flitschl, Fličl)
• Riofreddo (Kaltwasser, Mrzla voda)
• Muda (Mauth, Muta)
• Cave del Predil (Raibl, Rabelj), a Seebach-völgyben
• Tarvisio (Tarvis, Trbiž)
• Lussari (Luschari, Zamline)
• Camporosso (Saifnitz, Žabnice)
• Monte Lussari (Maria Luschari, Sveti Višarji), Mária-zarándokhely
• Valbruna (Wolfsbach, Ovčja vas), a Saisera-völgyben (szlovénul Zajzera)
• Ugovizza (Uggowitz, Ukve)
• Malborghetto-Valbruna (Malborgeth, Naborjet)
• Cucco (Gugg, Kuk)
• Bagni di Lusnizza (Lussnitz, Lužice)
• Santa Caterina (St.Kathrein, Šentkatrija)
• San Leopoldo Laglesie (Leopoldskirchen, Dipalja vas)
• Pontebba (Pontafel, Tablja)
• Studena alta (szlovénul: Gornja Studena)
• Studena bassa (szlovénul: Dolna Studena)

Az osztrák–olasz államhatár 1866-tól 1918-ig, a , az porosz–osztrák–olasz háború és az első világháború közötti évtizedekben Pontafel (Pontebba) városán át, a Pontebbana hegyi patak (torrente) mentén húzódott.

Történelme, nemzetiségei

Jellegzetes parasztházak Oltreacqua (Überwasser) falu, Rutte Grande (Groß Greuth) községben, Tarvisio mellett

A Luschari-hegy (Monte Lussari), a Tarvisióhoz tartozó Camporossóban

A Friuli északi részén fekvő Kanal-völgy kulturális különlegessége, hogy a három nagy európai nyelvcsalád – germán, román és a szláv nyelvek – területének közvetlen találkozásánál fekszik. Évszázadok óta él itt együtt az osztrák, szlovén és a friuli identitású lakosság.

A völgy nevét (Kanal-völgy, Valcanale) a friuli nyelvű Chianâl vagy Cjanâl, szóból eredeztetik, amely mély, meredek falú, kanyargós szurdokvölgyet jelent.

Történelme az első világháborúig

A középkori Karintiai Hercegség megszűnése, felosztása után a Kanal-völgy a Bambergi Hercegpüspökség (Hochstift Bamberg), majd Habsburg-család birtoka lett egészen a 20. századig. A birodalmon – az Osztrák Császárságon, ill. az Osztrák–Magyar Monarchián – belül mindvégig Karintia tartományhoz tartozott. Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború után – az itáliai fronton aratott osztrák győzelem ellenére – Ausztria átengedni kényszerült Olaszországnak Velence (Veneto) és Friuli tartományokat, kivéve a Kanal-völgyet és a Weissenfelsi völgyet, melyek ekkor még az osztrák Karintia részei maradtak.

A völgy lakossága az 1910-és években is többségében szlovén és német ajkú (osztrák) volt, olaszok csak elenyészően kis számban éltek itt.

Az első világháború befejezése után, a saint-germaini békeszerződés rendelkezései értelmében a Kanal-völgyet, a Weissenfelsi-völggyel, Fusine (szlovénül: Fužine) községgel és Raibl (szlovén nyelven: Rabelj, olaszul Cave del Predil) bányászfaluval együtt Olaszországhoz csatolták, ma Friuli-Venezia Giulia régió része. (Ugyanez a békeszerződés csatolta át Olaszországhoz Dél-Tirolt és Trentinót is).

• 
  Egykori határkő az Osztrák Császárság idejéből (1804–1848) a Pontebbana patak hídján, az olasz Pontebba és az osztrák Pontafel között.
• 
  Napóleon 1797-es, 1809-es és 1813-as hadjáratainak emlékműve a Tarvisióhoz tartozó Boscoverdében (Grünwald)
• 
  Saisera-völgy, osztrák–magyar katonatemető

Kivándorlás a második világháború idején

Másfél évvel az Anschluss után, 1939. október 21-én kihirdették az Hitler és Mussolini által aláírt egyezményt az Észak-Olaszországban élő német ajkú személyeknek, a népi németeknek a Birodalomba való átköltöztetéséről. A rendelet választás (opció) elé állította a dél-tiroli és friuli németajkúakat: az átköltözők (optánsok, Optanten) elvesztették olasz állampolgárságukat és a Német Birodalom polgáraivá váltak, a szülőföldjükön maradóknak (Dableiber) el kellett fogadniuk az olasz fasiszta kormány nyelvi-etnikai korlátozásait. A rendelkezést (Dél-Tirolon kívül) a Tarvisiói terület (Udine megye) vegyes etnikumú lakosságának „népi német” tagjaira is alkalmazták. Ennek keretében a Kanal-völgy német ajkú lakosságának 98 %-a, a szlovén anyanyelvűek 91 %-a az áttelepülési „opciót” választotta.

Míg a dél-tiroli lakosságnak csak 30 %-a hagyta el ténylegesen szülőföldjét, a Kanal-völgyből elvándorlók aránya elérte a 71 %. Az 5700 kivándorló közül mintegy 5600 fő német ajkú, 100 fő szlovén anyanyelvű volt. Ez azt eredményezte, hogy a német nyelvű kanal-völgyiek 80 %-a kivándorolt, míg a szlovén nyelvű etnikum jóval kisebb, 2 %-os elvándorlási veszteséget szenvedett.

A legtöbb áttelepülő Karintiába költözött (2700 fő Villachba, 1500 fő Klagenfurtba, 500 fő Sankt Veit-be, Feldkirchenbe és Friesachba. 500 fő a stájerországi Knittelfeld-be, további 500 fő más településekre költözött. Klagenfurt-Waidmannsdorf és Villach-Lind városrészében ma is megtalálhatók a Kanal-völgyi áttelepülők számára egykor épített lakónegyedek. Csak mintegy 2500 fő maradt szülőföldjén, a Kanal-völgyben, egyharmaduk német, kétharmaduk szlovén anyanyelvű volt.

Az 1948-as olasz „optáns-rendelet” felkínálta az elköltözött Kanal-völgyieknek a hazatérést és olasz állampolgárságuk helyreállítását. Ennek ellenére a völgy 5700 kivándorolt lakosából csupán kb. huszan tértek haza a második világháború után a Kanal-völgybe.

A mai német és szlovén nyelvű kisebbséget gyakorlatilag a ki nem vándorolt Kanal-völgyiek utódai teszik ki: a 8000 főnyi össznépesség 20 %-át ők adják.

Nyelvi viszonyok az ezredfordulón

Kisboldogasszony napi vásár Pontebbában (szeptember 8.)

A hivatalos államnyelv az olasz. Az olasz nyelvű lakosság Tarvisióban összpontosul.

A német és szlovén nyelvű Kanal-völgyiek saját anyanyelvük dialektusát beszélik, Az itteni német nyelvet a Villach körzetében beszélt felső-karintiai (Oberkärntnerisch), a helyi szlovént a Gail-völgyi szlovén dialektussal (Zilja, ziljščina) azonosítják.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában egykor működött német nyelvű iskolák (Goggauban, Tarvisban, Malborgeth-ben, Pontafelben) és a német–szlovén kétnyelvű iskolák (Saifnitzban, Uggowitz, Leopoldskirchenben) már a múlté. A fasizmus idején a közoktatás kizárólag olasz nyelven folyt. 1945 után néhány elemi iskolában engedélyezték a német nyelv oktatását, fakultatív délutáni különóraként. 1973-ben az német nyelvoktatást kiterjesztették minden iskolaköteles gyermekre, jelenleg (2010-es évek) a rendes tanítási időben, heti 1 vagy 2 órában oktatják. 1982 óta Ugovizzában (Uggowitz) működik iskolai szlovén nyelvoktatás.

Látnivalók

• Az Erdő Múzeumát (Museo della Foresta) 1988-ban nyitották meg. A Tarvisio környéki 24 000 hektáros erdőt mutatja be, amely Malborghetto-Valbruna községben, az A23-as (Udine–Tarvisio) autópálya közelében található. A múzeumot botanikus kert veszi körül, a régióra jellemző növényfajtákkal.

• A „Havasi gyopár” szlovén kulturális központot (szlovénül: Slovensko kulturno središče Planika, olaszul: Centro Culturale Sloveno Stella Alpina) 1997-ben alapították, Ugovizza székhellyel, több helybéli szlovén kulturális intézmény, iskolák és hagyományőrző szervezetek összefogásával, elkötelezett magánszemélyek támogatásával. Célja a Kanal-völgyi szlovén kultúra és hagyomány rendszerezése, hozzáférhetővé tétele, fejlesztése. 2002-ben Friuli-Venezia Giulia autonóm régió tanácsa kiemelt jelentőségű nemzetiségi intézménynek ismerte el.

Források

• ↑ Cattaruzza: Marina Cattaruzza. Italy and Its Eastern Border, 1866-2016. in: Routledge Studies in Modern European History (angol nyelven). Taylor & Francis (2016). ISBN 9781317648734 

• ↑ Messner: Hans Messner. Das Kanaltal. Zwei Flüsse, drei Kulturen, vier Sprachen (német nyelven). Wien, Graz, Klagenfurt: Styria GmbH (styriabooks.at) (2015). ISBN 978-3990403723. Hozzáférés ideje: 2020. szeptember 24. 

• ↑ uibk.at: „Irányelvek a birodalmi németek visszatelepüléséről és a népi németek hazatelepüléséről Dél-Tirolból a Német Birodalomba”. (Richtlinien für die Rückwanderung der Reichsdeutschen und Abwanderung der Volksdeutschen aus Südtirol in das Deutsche Reich). Lásd: 23.6.1939: Die Vereinbarung über die Umsiedlung. Niederschrift der Besprechung über die Südtiroler Frage, stattgefunden am 23. 6. 39 von 16-17.50 im Geheimen Staatspolizeiamt, Berlin (jegyzőkönyv) (német nyelven). Institut für Zeitgeschichte, Universität Innsbruck (uibk.ac.at), 1939. június 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)

További információk

német nyelven

• Karin Heller, Luis Thomas Prader.szerk.: Christian Prezzi: Lebendige Sprachinseln (német nyelven). Lusérn: Dokumentationszentrum Lusérn (2009). Hozzáférés ideje: 2020. április 12. 
• Marko Simić. Auf den Spuren der Isonzofront (német nyelven). Klagenfurt/Laibach/Wien: Mohorjeva Hermagoras (2004). ISBN 3-85013-884-4 
• Karl Migglautsch, Ingomar Pust. Das Kanaltal und seine Geschichte (német nyelven). Annenheim: Kanaltaler Kulturverein (1995). ISBN 3-901088-04-0 
• Hans Messner. Friaul Julisch Venetien. Klagenfurt: Universitätsverlag Carinthia (1990). ISBN 3-85378-350-3 
• Hans Schabus: Das Weite suchen. Val Canale (német nyelven). Universitätskulturzentrum UNIKUM (unikum.ac.at), 2005. május 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
• Stefanie Vavti (2006. január 1.). „„Wir sind Kanaltaler!” – Regionale und lokale Identitäten im viersprachigen Valcanale in Italien.”. Forum Qualitative Sozialforschung 7 (1). (Hozzáférés: 2020. szeptember 28.) 
• Martin Wutte, Viktor Paschinger, Karl Starzacher. Das Kanaltal – La Valcanale. Archiv für vaterländische Geschichte und Topographie. Verlag des Geschichtsvereines für Kärnten (2009). ISBN 978-3-85454-114-1 

olasz nyelven

• Francesco Attisani, Giovanni D’Avino, Raimondo Domenig, Edo Piantadosi. Una strada - tre confini. La storia, l’ambiente, gli itinerari turistici del Tarvisiano e dei suoi dintorni. Udine: Rete Italiana di Cultura Popolare (1986) 
• Mario Gariup. Le opzioni per il 3° Reich. Val Canale, 1939. (olasz nyelven). Cividale del Friuli: Società Cooperativa Editrice Dom (1994) 

szlovén nyelven

• Jakob Medved. Zemljevid z italijanskimi in slovenskimi krajevnimi imeni v Furlaniji, Julijski Krajini in Benečiji / Carta dei nomi geografici con forma italiana e slovena nel Friuli – Venezia Giulia (szlovén és olasz nyelven). Ljubljana: Mladinska knjiga (1974)