Kubáni Népköztársaság
| Kubáni Népköztársaság | |||
Кубанская Народная Республика 1918. február 16. – 1920. március 17. | |||
| |||
 | |||
| Európa 1919-ben, Kubán zölddel jelölve Oroszországon belül | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Krasznodar | ||
| Népesség | 3500000 fő | ||
| Beszélt nyelvek | orosz, ukrán | ||
| Pénznem | rubel | ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | köztársaság | ||
| Államfő | Luka Bych (1917-1918), (1919) Nikolai Ryabovol (1918-1919) F. Sushkov (1919-1920) | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kubáni Népköztársaság témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
A Kubáni Népköztársaság (oroszul: Кубанская Народная Республика; ukránul: Кубанська Народна Республiка) egy bolsevikellenes állam volt az oroszországi polgárháború után, a mai Krasznodari határterület helyén.
A Kubáni Tanács 1918. január 28-án kiáltotta ki a köztársaságot, a függetlenséget pedig február 16-án. Területe kiterjedt az Orosz Birodalom Kubáni határterületére, valamint egyes északi városokra. Rövid fennállása alatt katonai szövetséget kötött az Ukrán Népköztársasággal a bolsevikok ellen. A Vörös Hadsereg csapatai 1919. november 7-én foglalták el az országot.
Története
[szerkesztés]Történelmi háttér
[szerkesztés]Az Orosz Birodalom uralma alatt Kubán kozákok lakta terület volt. Ahogy más provinciákhoz képest, a lakosság demográfiai aránya jelentősen eltért az oroszok lakta területektől. A nyugati területen ukrán származású kozákok éltek, akik 1792-ben telepedtek le. A keleti és déli területeken kaukázusi és doni kozákok éltek, mint őslakosság.
A kubáni kozákok a kaukázusi háborúk (1817–1864) alatt határőrökként szolgáltak, de gyakran fosztogattak a szomszédos oszmán és perzsa területeken. Más háborúkban a kozákok, mint a cár személyes testőrségeként vettek részt. Hűségüknek köszönhetően többféle adómentességet és jogi kedvezményt élveztek. Közigazgatásilag is teljesen elkülönültek az orosz területektől, mivel területeik alapja a katonai csoportok voltak, akik megválaszthatták saját vezetőjüket.
II. Sándor cár reformjainak következtében a Kubáni határterületre oroszok örmények és ukránok vándoroltak be, jelentősen fellendítve az ipart és a mezőgazdaságot. A birtokok eladományozásai miatt később összetűzések alakultak ki a kozákok és a betelepültek között a földek tulajdonjogát illetően.
A februári forradalom
[szerkesztés]Az 1917-es februári forradalmat követően az orosz köztársasági kormány tovább folytatta az első világháború harcait, amivel kivívta a békére vágyó kozákok és kaukázusi népek haragjait. Az orosz frontvonalak nyáron összeomlottak és a kozákok hazatértek, hogy megvédjék szülőföldjüket egy esetleges török inváziótól.
Az Orosz Birodalomban a kubáni kozákok vezetőjét a cár személyesen nevezte ki, jellemzően egy képzett, de nem kozák származású tábornokot. 1917 márciusában a kubáni kozákok nagyobb belpolitikai önállóságért és egy katonai kormány létrehozásáért megmozdulásokat szerveztek, de az eredménytelenség miatt június 17-én kikiáltották a Kubáni Népköztársaságot.
A független Kubáni Népköztársaság
[szerkesztés]
1917. április 30. és május 3. között a kozákok választásokat tartottak Krasznodarban és létrehozták a Kubáni Katonai Tanácsot, elnöke pedig Mykola Riabovil lett.
Az októberi forradalmat követően a kubáni lakosok között éles feszültségek támadtak. A nem kozák származásúak többsége támogatta a bolsevik kormányt és létrehozták a Kubáni Tanácsköztársaságot. Cselekedeteiket a krasznodari kormány elutasította, és 1918. február 16-án kikiáltották a Kubáni Népköztársaság függetlenségét. A függetlenség kikiáltása után a tanácsban választásokat tartottak. A többség az Ukrajnával való egyesülésre szavazott, tartva egy bolsevik támadástól.[1]
1918 márciusában Kornyilov tábornok ellentámadása után megszilárdult a belső rend, és kevesebben támogatták az ukrán egyesülést. Az egykoron a cárt szolgáló kozákok csapatokkal és ellátmánnyal támogatták a fehéreket. Az így megerősödött hadsereg egészen a Don vonaláig visszaszorította a Vörös Hadsereget.
A jelentős katonai sikerek hozzájárultak a kozákok és a kormány közötti kapcsolat gyors javítására. A kormány két csoportja között is alábbhagytak a feszültségek.
Polgárháború Oroszországban
[szerkesztés]Gyenyikin tábornok ellenséges viselkedése miatt a kozákok először egy független államot kívántak létrehozni. Az ukrán unió bukása után szövetséget ajánlottak Grúziának és a többi kaukázusi államnak, de mindegyikőjük elutasította a kérvényt. Gyenyikin tovább csökkentette a kubáni kormány hatalmát, ami hozzájárult az országon belüli ellenzék megerősödéséhez. Sok kozák pártolt el a függetlenség mellől és csatlakozott a Vörös Hadsereghez.
Kubán területe ekkor kiterjedt a Kubáni határterületre, a tereki, dagesztáni és sztavropoli régiók egyes részeire. 1918. december 4-én kiadták az ország második alkotmányát, emellett átnevezték az államot is.
1918 decemberében a kubáni kormány delegációt küldött a párizsi békekonferenciára. Áprilisban a delegáció nemzetközi segítséget kért a Kubáni Népköztársaság függetlenségének megőrzésére, de az Antant államai közül senki nem támogatta a katonai beavatkozást. A Kubáni Népköztársaságot hivatalosan az Ukrán Népköztársaság, az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság,[2] a Német Császárság, az Oszmán Birodalom, a Grúz Demokratikus Köztársaság és az Észak-kaukázusi Köztársaság ismerte el.
Gyenyikin, tartva egy esetleges kozák forradalomtól, megszállta Krasznodar fontosabb középületei és elfogatta a kormány tíz tagját, valamint a békekonferencián rész vevők ellen is eljárást indíttatott. A kozákok többsége ekkor elhagyta a Gyenyikin seregét, aki később totális vereséget szenvedett. Az így az újra működő kormány hajlandó volt szövetséget kötni a bolsevikokkal és Ukrajnával Lengyelország ellen.[3] 1920 elejéig a Vörös Hadsereg megszállta az ország felét és leváltotta a kormányt. Az utolsó cári-kozák csapatok a Krímen keresztül Törökországba menekültek.
Utóélete
[szerkesztés]Mind a szovjet, mind az orosz történészek egyetértettek abban, hogy a kubáni kozák mozgalmak okozták a fehérek vereségét a Kaukázusban. Szerintük a kozákok átpártolása hozta el a bolsevikok gyors sikerét. Egyes ukrán történészek kétségbe vonják a kubáni-ukrán unió tervezetét és katonai szövetségét. Az utolsó élő kubáni miniszter is tagadta a szövetségi tervezetet, de szerinte a túlzott ukrán nacionalizmus okozta a lehetséges bolsevikellenes állam vesztét. A központi hatalmak országai mind elismerték a kubáni állam függetlenségét.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Примарний день незалежності // Українська Кубань. [2013. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 4.)
- ↑ As stated by Khoyski, Official Azerbaijan Archives, folio.895, list.1, w. 288, pp.28-49
- ↑ Kubijovyč, Volodymyr. Ukraine: A Concise Encyclopedia. Toronto: University of Toronto Press, 790–793. o. (1963)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Kuban People's Republic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
