Budapest villamosvonal-hálózata
Budapesti villamos | |
Budapest legújabb villamosa, a CAF Urbos 3 | |
Adatok | |
Ország | Magyarország |
Város | Budapest |
Működés kezdete | 1866. július 30. (lóvasút) 1887. november 28. (villamos) |
Járműfajta | villamos |
Megállók száma | 340 db |
Járművek száma | 609 |
Nyomtávolság | 1435 mm |
Üzemeltetés | |
Megrendelő | BKK |
Üzemeltető | BKV Zrt. |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 47° 30′, k. h. 19° 03′47.500000°N 19.050000°EKoordináták: é. sz. 47° 30′, k. h. 19° 03′47.500000°N 19.050000°E | |
A BKK honlapja | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Budapesti villamos témájú médiaállományokat. |
Budapest villamosvonal-hálózata a magyar főváros villamosvonalainak az összessége. Az első lóvasút 1866. július 30-án nyílt meg, az akkor még különálló Pesten.[1] A járat útvonala az azóta is a város egyik fő közlekedési ütőerének számító Váci úton haladt, végállomásai pedig a Széna (ma: Kálvin) térnél és a mai Újpest-Városkapunál, az ún. Bagolyvárnál voltak.[2] A vonal üzemeltetője a Károlyi Sándor gróf által megalapított a PKVT lett.[1] 1868. május 18-án Budán is elindult a lóvasút a BKVT üzemeltetésében.[1] A következő években Buda és Pest utcáin számos helyen jelentek meg a lóvasút céljaira szolgáló sínek, és ez a közlekedési forma egyre népszerűbb lett. A PKVT és a BKVT 1878-ban egyesült Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) néven.[1]
A budapesti villamos létrejöttét Balázs Mór tervezete tette lehetővé: a nagykörúti próbavillamos két hónap alatt készült el, és 1887. november 28-án adták át.[3] Ezt követően megkezdődött a villamoshálózat kiépítése, a 19. század végén pedig újabb társaságok jöttek létre (BBVV, BLVV, BURV).[4] A fejlődés következtében a lóvasút háttérbe szorult: a BKVT utolsó lóvasúti vonalszakaszát 1898-ban villamosította, ettől kezdve lóvasút már csak a Margit-szigeten járt, egészen 1928-ig.[5]
1918-ban megtörtént a villamoshálózat egyesítése: létrejött a BEVV.[6] 1922. december 27-én létrejött a BEVV jogutódja, a BSZKRT (ejtsd: beszkárt).[6] Az új vállalat bevezette az egységes, négyjegyű pályaszámokat a villamosain,[7] jelentősen átszervezte a hálózatot (1926, 1930),[8][9] majd az 1930-as években fejlesztette kocsiszínjeit,[10] és új járműveket (Stuka) szerzett be.[11]
A második világháborúban a villamoshálózat jelentős károkat szenvedett, majd Budapest ostroma miatt 1944. december 25-től 1945. február 6-ig a villamosközlekedés szünetelt.[12][13]
1949-ben a BSZKRT-ot feldarabolták, a villamoshálózat üzemeltetője a FVKV, majd 1951-től a Fővárosi Villamosvasút (FVV) lett.[6] 1968. január 1-jén létrejött a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), az FVV pedig az új vállalatba olvadt bele.[10]
A villamoshálózat a szerepe a metróhálózat építése során jelentősen csökkent: az M2-es metróvonal második szakaszának megnyitása után (1972) az Erzsébet hídon megszűnt a villamosközlekedés, ugyanerre a sorsra jutott a Rákóczi úti vonalszakasz is.[14] Ezután a következő nagy változást az M3-as metróvonal építése jelentette: 1980-ig az Üllői út Kőér utcától beljebb eső szakaszán,[15][16] majd 1985-ig a Váci úton és az Árpád úton felszedték a villamosvágányokat.[17]
Az 1980-as és ’90-es években az egyetlen jelentős fejlesztés a villamoshálózat történetében az 1-es villamos kiépítése volt.[18]
1997-ben a 14É villamos busszal való kiváltásával együtt megszűnt az éjszakai villamosközlekedés Budapesten.[19]
2000-ben befejeződött az 1-es villamos építése, a vonal elérte a Lágymányosi hídnál (Rákóczi híd) kialakított végállomást, amely még 15 évig fennmaradt.[18] 2001-ben a 13-as és a 63-as villamos összekötésével létrejött a 3-as villamos.[20]
2011-ben újraindult a 6-os villamos vonalán az éjszakai közlekedés.[21]
2014-ben megkezdődött a budai fonódó villamoshálózat kiépítése és az 1-es villamos dél-budai meghosszabbítása.[22] Az 1-es villamos 2015-ben ért át Budára, a budai fonódó villamoshálózatot pedig 2016 januárjában adták át részlegesen, majd márciusban a Clark Ádám téri villamosalagút befejeztével teljesen.[23][24][25]
Története
A lóvasúti-hálózat kialakulása
1863-ban Károlyi Sándor vállalkozói csapata engedélyt kért a Széna (ma: Kálvin) tér és Újpest közötti lóvasút kiépítésére a mai Kiskörúton és a Váci úton. Ennek érdekében két évvel később, 1865. május 22-én megalakult Pesti Közúti Vaspálya Társaság, a PKVT. A részvénytársaság elnökének Károlyi Sándor grófot tették meg.[26] A lóvasúti közlekedés Pesten 1866. július 30-án indult meg. Két évvel később, 1868-ban újabb vonal épült a Kerepescher Strasse (magyarul: Kerepesi út; ma: Rákóczi út) – Árokvonal (Rottenbiller) utca – Damjanich utca útvonalon. Még ugyanebben az évben megindult a Köztemető utcán (ma: Fiumei út) át Kőbányára is a lóvasút. A vonalakon közlekedő kocsik első- és másod-, illetve harmadosztályúak voltak, ez utóbbit a tetőn alakították ki.[27]
Budán Festetich Béláék építették meg saját lóvasútjukat a Lánchídtól Zugligetbe, ami 1868. május 18-ától közlekedett a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) üzemeltetésében. Az újonnan létrejött társaság „vezénylő igazgatója” Rechnitz Henrik lett.[26] Az óbudai vonalat egy évvel később, 1869-ben adták át. A PKVT 1878-ban 110 000 osztrák–magyar forintnyi összeggel levásárolta a BKVT-t, és egyesítette a két vállalatot Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BpKVT,[28] majd BKVT) néven.
A helyiérdekű vasútvonalak létrejötte
Már az új BKVT létrejöttekor felmerült a Budapest környéki településekre helyiérdekű vasút építésének ötlete. Az első, Közvágóhíd – Soroksár HÉV-vonal létrehozásáról a BKVT 1882. április 4-ei közgyűlésén határozott. Még javában folyt a vonal építése, de a BKVT előmunkálati engedélyt kért a Soroksár–Dunaharaszti szakasz kiépítésére, melyeket meg is kapott. Az első, Soroksárig tartó szakaszon 1887. augusztus 7-én, a Soroksár–Dunaharaszti vonalrészen pedig november 24-én indult meg a közlekedés.[26]
1887-ben létrejött a Budapest-Szentlőrinci Helyi Érdekű Vasút Rt. (BLVV), ami a Budapest-Szentlőrinci Tégla- és Terracottagyár fővárosból való megközelítését biztosította HÉV-vonalával.[26]
1888. július 20-án adta át a BKVT a Kerepesi út–Cinkota, majd augusztus 17-én a Filatori gát–Szentendre vonalakat. A HÉV-ágazat kiválására 1889. december 29-én került sor: megalakult a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Részvénytársaság, a BHÉV.[26]
Balázs Mór ötlete, a BVV létrejöttétől az első világháborúig
A lóvasúti hálózat azonban hiába növekedett (1885-ben már 15 viszonylat járt), kezdett elavulttá válni.[10] Az 1880-as években Balázs Mór tervezetet írt a „várost és környékét felölelő közúti vaspályahálózat kiépítésére”, ezek közül egy vonalat villamos energia felhasználásúvá, a többit (pl. a Stáció (Baross) utcai és a Podmaniczky utcai vonal) pedig gőzvontatásúvá akartak kiépíteni.[29] Ezt követően Balázs Mór új tervvel állt elő, ami szerint két hónap alatt próba jelleggel egy alsóvezetékes, 1000 mm nyomtávú villamosvonalat létesítene a Nyugati pályaudvar és a Király utca között.[30] Az engedélyt Baross Gábor adta meg 1887. október 1-jén.[3] A rövid, négy megállóhelyes szakasz átadására november 28-án került sor.[3] A vonalon három zöld színű kocsi (két motor és egy pót) közlekedett.[10] A vonal üzemeltetésére alapított Nagykörúti villamosvasút 1888-ban a Budapesti Városi Vasút (BVV) nevet vette fel.[3]
A nagykörúti villamos jó fogadtatást kapott, így Balázs Mór módosította korábbi tervét: a Stáció (Baross) utcába és a Podmaniczky utcába tervezett gőz tramway-ek helyett villamos energia felhasználású járművekre tett javaslatot.[3] Az engedélyt megkapták, azonban a megadott 120 napos határidőt nem sikerült tartani egyik vonalnál sem.[3] Budapest első, normál nyomtávolságú (1435 mm) villamosvonalát 1889. július 30-án indították el az Egyetem tértől a Kecskeméti utcán, a Kálvin téren és a Stáció utcán át egészen a Köztemető (Fiumei) útig.[10] A vonalat a próbavillamoshoz hasonlóan alsóvezetékessé építették ki, felsővezetékes vonalak kiépítését esztétikai okokból csak a külvárosban engedték. A villamospályát alkalmassá kellett tenni gőzmozdonyok közlekedésére is az esetleges áramkimaradások érdekében.[3] A Podmaniczky utcai vonalat másfél hónappal később, szeptember 10-én adták át az Akadémia és az Aréna (Dózsa György) út között.[3] A BVV elbontotta a próbavillamost, helyére normál nyomtávú vonalat hoztak létre, amely 1890 márciusától a Nyugati pályaudvar és a Kerepesi (Rákóczi) út, majd augusztustól az Üllői útig járt.[10]
Az Angol-Magyar Bank 1891 márciusában felvásárolta a BVV-t és új részvénytársaságot alapított Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) néven, melynek vezérigazgatója Balázs Mór lett.[26] Ebben az évben nyitotta meg a BVVV a 2 kilométer hosszú Király utcai villamosvonalat a Nagykörút és a Városliget között,[31] illetve a gőzüzeműre kiépített Új köztemetői útvonalát. 1892. június 5-étől a nagykörúti villamosok déli végállomása a Boráros tér lett, a vonal hossza ekkor érte el a 3,7 kilométert.[32] 1893. augusztus 5-én a Király utcai vonal újabb szakaszát adták át a Nagymező utcán át az Andrássy útig.[31]
1896-ban megalakult a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamosvasút Rt. (BURV), melynek első vonala január 12-én[26] indult „B” jelzéssel a Ferdinánd hídtól Újpesten át a megyeri kápolnáig.[33] Még márciusban elindult az „A” járat Rákospalotára, majd augusztus 8-án az „F” villamos is a Lehel utcától az akkor átadott Aréna úti aluljáróig.[33]
A BKVT utolsó lóvasúti vonalszakasza 1898. július 2-án, a Széna tér és a Déli pályaudvar közötti pálya villamosításával szűnt meg.[34] Ugyanebben az évben a BKVT megszerezte a BURV részvénytöbbségét.[33] 1899-ben megalakult a Budapest-Budafok Helyiérdekű Villamos Vasút Rt. (BBVV), melynek HÉV-járata már villamos üzeműre épült ki.[4] 1900. november 16-án az „A” és „B” villamosok belső végállomását a Ferdinánd téri villamos-végállomás megszűnése miatt a Nyugati pályaudvarhoz helyezték át.[33] 1900-ban a BLVV is villamosította a vonalát és a Szarvas csárda térig hosszabbította, így Budapest utolsó lóvasúti vonala a margitszigeti maradt: ezt 1928-ban számolták fel. A 19. század végére a villamosvonalak kiépítésével együtt megtörtént a lóvasúti telephelyek villamosítása is: átalakították a Damjanich és a Pállfy telepet, illetve a Szépilona és az Újpest kocsiszínt. Modernizálták a járműparkot, illetve áttértek a láncmeghajtásról a fogaskerék-meghajtásra.[27]
1905. november 21-én a BVVV a Nyugati pályaudvartól Sertésvágóhídig közlekedő járatát a Gubacsi úton át Erzsébetfalváig hosszabbította.[35] Ez volt akkoriban a leghosszabb villamosjárat és a BVVV egyetlen járata, amely elhagyta a főváros területét.[35] A villamos Erzsébetfalvát egy vágányon járta be Vezér (Jókai Mór) utca – Nagy Sándor (Nagysándor József) utca – Kossuthfalvi (Szent Erzsébet) tér útvonalon.[35] A járat létesülésének előzményeként január 13-án a BVVV megnyitotta a Ferencváros kocsiszínt és 30 új motorkocsit rendelt.[36] 1907. július 7-én a BHÉV is elindította saját járatát Erzsébetfalván a Vágóhídtól a Pöltenberg utcáig, a BVVV-hez hasonlóan körforgalomban.[36] Ugyanebben az évben átadták az Óbudai kocsiszínt,[37] illetve még ebben az évben indította el a BURV a „C” jelzésű járatát az Istvántelki Főműhelyhez.[33] Innen egy körforgalmi szárnyvonalat hoztak létre a Mária utca – Ősz utca – Viola utca – Vasút utca útvonalon, amelyen elindult északi irányba a „D”, a déli irányba pedig az „E” villamos.[33]
1909. január 20-án megnyílt a Határ út – Baross utca – Nagy Sándor utca – Török Flóris utca hurokvágány, ezzel a BVVV a konkurens BHÉV-et kívánta kiszorítani Erzsébetfalva nyugati részéről.[36]
A 20. század elejére már több, mint 30 villamosvonala volt a fővárosnak, ekkora már kezdett bonyolulttá válni a színes zászlós jelzés. Ennek következtében 1910-ben bevezetésre került a számjelzés, ettől kezdve a BKVT járatai a páratlan, a BVVV viszonylatai pedig a páros jelzést kapták. A BURV a vonalait változatlanul betűvel jelölte.[34]
1913. január 1-jén elindult a BURV akkor leghosszabb útvonalon (26 km) személyforgalmat lebonyolító járata, a „H”: a 95 perces menetidővel rendelkező járat a Nyugati pályaudvarról indult és a Lehel úton haladva érte el Újpestet. Innen Rákospalotára ment és a Széchenyi téren becsatlakozott a BHÉV rákospalotai szárnyvonalába. A „H” ezen folytatta útvonalát és a gödöllői vonalra kanyarodva érkezett annak budapesti végállomásához, a Keleti pályaudvarhoz. 1914-ben a BURV megszüntette a „D” és „E” jelzésű vonalát.[33]
1914. december 17-én a kishurok kibővült, a BHÉV járatai ettől kezdve az Előd utcában végállomásoztak (mai pacsirtatelepi végállomás).[36]
Az integrált villamoshálózat: A BEVV-től a hidegháborúig
1918 novembere elején megalapították BEVV-t (Budapesti Egyesített Városi Vasutak), mely jogtulajdonosának a fővárost nevezték ki.[38] A BKVT, a BURV és a BVVV az új vállalatba olvadt.[26] 1922. december 27-én megszűnt a BEVV, a jogutód az új közlekedési vállalat, a Budapest Székesfővárosi Részvénytársaság (BSZKRT; ejtsd: beszkárt) lett.[39] 1923. június 7-én jóváhagyták a BSZKRT villamosain az egységes, négyjegyű pályaszámok bevezetését, ami 1924-ig meg is történt.[7]
1926. július 12-én a BSZKRT nagyszabású menetrend-módosítását vezetett be, melynek következtében 13 járatot megszüntettek (1, 17, 21vrr, 23, 26, 39, 43, 45, 57, 58, 63, 75, 77) és 8 útvonalát módosították (11, 31, 44, 49, 51, 61, 65, 71).[8] A BSZKRT az elavult kocsijait korszerűsítette, illetve újakat is beszerzett: ezek voltak a középajtós 3200-as és 3300-as ikerkocsik (később a 3100-as kocsiszámokat kapták), illetve a 70–87 és 3500–3529 pályaszámú motor-, valamint az 5600–5649, 5700–5714 és 9900–9911 pályaszámú pótkocsik (ez utóbbi kettő tartomány 1950-ben 5650 és 5675 közötti kocsiszámot kapott).[40][41][42] 1929-ben az Üllői úti villamospálya Vecsés-határ végállomásig (ma: Pestszentlőrinc, Béke tér) épült ki, ezzel együtt az 50-es villamos útvonalát idáig hosszabbították.[43] 1930. szeptember 15-én újabb nagyméretű menetrend-módosítás lépett életbe, ez 16 villamosjáratot érintett: megszűnt a 15-ös, a 31-es, a 33-as, a 35-ös, az 54-es, a 65-ös, a 69-es és a 77-es villamos, illetve módosult az útvonala a 8-as, a 19-es, a 37-es, a 44-es, a 48-as, a 49-es, az 53-as és a 71-es villamosnak.[9]
Az 1930-as években megtörtént több forgalmi telep, kocsiszín és karbantartó bázis fejlesztése is.[10] 1939-ben bemutatták a Ganz TM típusú (Stuka) villamosokat, az UV-k elődjét. A 75 villamos (3600–3674) forgalomba állítása 1940 és 1943 között történt meg, elsőként a 44-es vonalon.[44][11]
1941. november 9-én bevezették Budapesten a jobb oldali közlekedést.[45]
A második világháború alatt gumiköpeny- és benzinhiány lépett fel, emiatt a BSZKRT 1942–43-ban 41 autóbuszt sínautóbusszá épített át. Ezek a 10-es és 37-es villamos vonalán közlekedtek.[46] A második világháborúban 900 villamoskocsi megsérült, illetve 40 km vágány és 300 km felsővezeték, valamint az áramátalakító kapacitás 41 százaléka megsemmisült.[12]
Budapesten a villamosközlekedés 1944. december 25-étől szünetelt,[47] majd 1945. február 7-én újraindult, elsőként az Újpesti víztorony és a Forgách utca között. Buda és Pest között a villamoskapcsolat 1946. augusztus 20-án valósult meg az újjáépített Szabadság hídon.[10]
Villamosközlekedés a hidegháború idején és a 20. század végén
1947. november 16-án ideiglenes ingajáratot indítottak a Margit híd budai és pesti hídfője között egy vágányon. A 4-es jelzésű villamosjárat 3 darab 4 vagy 5 kocsis szerelvényekkel közlekedett.[48] Az ingajárat 1948. július 28-án szűnt meg,[48] augusztus 1-jén pedig teljes szélességében átadták Margit hídat.[49]
A BSZKRT 1949. szeptember 30-ai feloszlásával a villamosközlekedést az FVKV (1951-től FVV) vette át.[6] Az FVKV több olyan BVVV által üzemeltetett szakaszt szüntetett meg, amelyek már az első világháború idején is feleslegessé váltak.[50] Az FVV 1952–53-ban több HÉV-vonalat is átvett, köztük a dél-budai vonalcsoportot (1952), amelyen betűjelzéseket vezetett be és a városszéli „H” viszonylatot (1953), amelyen a nagyvasúti kocsikat villamosok váltották fel.[51]
Az 1950-es években új vonalszakaszokat adtak át, többek között a Sztálin (Árpád) hídon,[52] a pesti rakparton,[53] a Petőfi hídon,[54] Kőbányán,[55] Ferencvárosban[55] és Zuglóban[56] is. 1955-ben a villamosok jelzését 1 és 69 közé sorolták, mert a 70 feletti jelzéseket a trolibuszoknak kívánták fenntartani.[57] 1956-ban megkezdődött a járműpark lecserélése is, ezt az újonnan beszerzett Ganz UV-k tették lehetővé.[58]
Időközben megjelent a villamos konkurenciája, a trolibusz is: még 1949 decemberében elindult az első pesti trolibuszvonal, a 70-es, amellyel a Király utcai 10-es villamost váltották ki.[59] 1953-ban a józsefvárosi Baross utcában számolták fel a villamosközlekedést, helyén pedig a 74-es trolibuszjáratot indították el.[60]
A villamoshálózat az 1960-as években élte utolsó aranykorát: 1963. január 1-jén a Dél-Budáról Törökbálintra („T”) és Nagytétényre („N”) közlekedő HÉV-járatokat villamosok váltották ki, az „N” viszonylatot a 43-as, a „T”-t pedig a 41-es váltotta fel (igaz csak Budaörsig).[61] Közel két évvel később, 1964. november 21-én az újonnan átadott Erzsébet hídon is megindult a villamosközlekedés.[62]
1968. január 1-jén a főváros közlekedésének üzemeltetését a Budapesti Közlekedési Vállalat vette át.[63]
Az 1970-es években megkezdődött a hálózat fokozatos felszámolása, ezt elsőként az M2-es metróvonal második (Deák tér–Déli pályaudvar) szakaszának építése és a szentendrei HÉV meghosszabbítása idézte elő. 1970-ben megszűnt a Margit híd és a Batthyány tér között a villamosközlekedés, a Batthyány tér és a Lánchíd között pedig 1972 végéig szünetelt.[64] 1971-ben a budai építkezések miatt ideiglenes végállomást létesítettek Császárfürdő néven a Frankel Leó utcában, a Harcsa utca és a Kavics utca között, és több villamosjárat végállomását ide helyezték át.[65] 1972 decemberében a metró új szakaszának átadása miatt[65] a Belváros villamoshálózata jelentősen átalakult, ez két ütemben, 23-án és 31-én történt meg.[66] Az év utolsó napján megszűnt a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon a villamosközlekedés.[66]
Ezt követően kisebb-nagyobb hálózati módosítások is történtek, például az M1-es metróvonal meghosszabbítási munkálatai miatt a városligeti 25-öst pótlóbusz váltotta ki.[67] A metró bővítéséhez kapcsolódóan épült ki a mai 69-es villamos újpalotai vonalrésze és a Mexikói úti szakasza is, melyet az új metrószakasszal együtt, 1973. december 29-én nyitottak meg.[68]
1974-ben a pesterzsébeti lakótelep építési munkálatai miatt a Baross utcából száműzték a villamosokat. Ugyanígy járt az Ady Endre utcai vonalrész Nagy Sándor (Nagysándor József) utca és Határ út közötti szakasza is 1979-ben.[69]
A következő nagy változást az M3-as metróvonal 1976. december 31-ei megnyitása jelentette, ekkor az Üllői út Kálvin tér és Nagyvárad tér közötti szakaszán megszűnt a villamosközlekedés.[70] A Dél-Pest felől érkező járatok belső végállomása a részben átépített Nagyvárad téri csomópont lett. A metró átadásához kapcsolódóan a kis befogadóképességű Kispest kocsiszínt is bezárták,[71] majd egy ideig a selejtezett villamosokat tárolták itt.[72]
1977. július 1-jén megszűnt a 41-es villamos Kamaraerdő és Budaörs közötti szakasza, ezzel együtt pedig a fővárosi villamoshálózat utolsó városhatáron kívüli vonalrésze.[73]
Az 1970-es évek végén több vonalszakaszt ismét a trolibuszhálózat bővítése miatt számoltak fel: 1977 májusában a 25-ös villamospótlót váltotta fel a 72-es troli,[67] majd novemberben a 15-öst szüntették meg, hogy kiépülhessen helyette a 79-es Jászai Mari térig tartó szakasza.[73] 1979-ben a zuglói 64-es jutott a 15-öshöz hasonló sorsra, hogy átadhassa helyét a 82-es trolibusznak.[56] A BKV-nak hasonló tervei voltak az 1977-ben megszüntetett 58-as villamossal is, azonban a magas költségek miatt Zugligetben nem épült trolibusz.[74] Emiatt a villamos pótlására elindított 58V jelzésű autóbuszjáratot véglegesítették, és 1980-ban 158-asra számozták át.[74]
Az 1980-as évek elején és közepén több helyen megszűnt a villamosközlekedés: 1980-ban Újpest és Rákospalota szegényebb lett egy-egy vonallal (8, 65),[75] illetve ugyanebben az évben számolták fel az Üllői út Kőér utcától beljebb eső vágányait és a Bajcsy-Zsilinszky úti vonalrészt.[50] Ez utóbbi kettőnél az apropót az M3-as metró második szakaszának[* 1] építése jelentette.[76] 1981 januárjában az 1-es villamos építésének előkészületei miatt megszűnt az óbudai 11-es és 33-as,[77] illetve április legelején a metróépítés miatt a Kádár utcai (Marx téri) villamos-végállomást is felszámolták.[78] 1982 májusában a Váci úti 3-as és 55-ös villamost megszüntették,[79] majd ennek következtében július 1-jén bezárták az Újpest kocsiszínt.[80] 1983-ban az M5-ös autópálya építési munkálatai miatt szüntették meg a bivalyréti 51-es villamost és vele együtt a Nagykőrösi út mentén haladó vonalrészt is.[81] Ugyanebben az évben közlekedett utoljára a nagytétényi 43-as villamoscsalád, amelyet a BKV közleménye szerint a mai napig szüneteltet.[82] 1985. május 31-én az észak-pesti 10-es viszonylat 104-es buszcsaláddal való kiváltásával megszűnt az Árpád út és a Váci út utolsó villamosvonala.[83]
A hálózat felszámolása mellett az 1980-as évek közepétől az 1990-es évek elejéig új vonalszakaszok is épültek: 1984. november 6-án (az M3-as metró újabb szakaszának átadásához időzítve) elindult az 1-es villamos, melyet akkoriban „gyorsvillamos”ként emlegettek.[84] A vonalra az 1980-ban beszerzett Tatra T5C5 típusú szerelvények újabb sorozatát osztották be.[84] 1986-ban a 14-est a káposztásmegyeri lakótelep déli részéig, a Szilas-patakig hosszabbították,[85] majd 1987-ben és 1990-ben pedig az 1-es útvonala lett hosszabb.[84]
Az 1990-es években több változás is történt: a Lágymányosi híd építése miatt felszámolták a Máriássy utcai hurokvágányt (1993),[86] emellett megszűnt a Kápolna utcában és a Thököly úton is a villamosközlekedés.[87] A kőbányai 36-os 1994-ben, a zuglói 44-es és 67-es pedig 1995 decemberében (44) és 1997 márciusában (67) közlekedett utoljára.[87] Az 1-est 1993-ban és 1995-ben meghosszabbították, így pesti végállomása már a Salgótarjáni utcánál volt.[84] 1998-ban a 14-est ismét meghosszabbították, északi végállomása a Megyeri út lett.[85] 2000-ben a Könyves Kálmán körút átépítése miatt az itt közlekedő 23-ast a Népligetig vágták vissza, ez viszont a Vajda Péter utcai villamos végét is jelentette.[88] Az év végén az 1-es már a Lágymányosi (Rákóczi) hídig járt, a 23-ast pedig megszüntették.[89]
Hálózatfejlesztés a 21. században
2001. október 3-ára kiépült az összekötő vágány az Örs vezér tere kőbányai és zuglói oldala között, ezzel együtt pedig elindult a 13-as és a 63-as villamos összevonásával a 3-as villamos. Az új, Zuglót és Pesterzsébetet összekötő, Kőbányán és Ferencvároson áthaladó járatra használt villamosokat szereztek be Hannoverből, ezek voltak a TW 6000-esek. A két villamosvonal összekötésével párhuzamosan a 62-es villamost is meghosszabbították a Mázsa térig. Október 24. és 2002. február 28. között a TW 6000-esek fogadására átépült a Száva kocsiszín.[90]
2003 márciusától szeptember 7-éig az M4-es metróvonal építési munkálatai miatt a 18-as, 41-es és 47-es villamosok megosztott útvonalon közlekedtek. Július 25-étől október 21-éig átépült a Haller utca Soroksári út és Telepy utca között szakasza, a vágányokat itt is középre helyezték. Ez volt Budapesten az utolsó vonalszakasz, ahol a villamosok az úttest két szélén közlekedtek.[90]
2003-ban új járat indult a reggeli csúcsidőben 118-as jelzéssel, november 1-jén pedig a 41-est a Batthyány térig hosszabbították.[90] 2005-ben új vonalszakasz létesült a budafoki kiágazásnál, emiatt a 18-as villamost a Savoya Parknál újonnan épített végállomásig hosszabbították meg.[90]
2006-ban a nagykörúti 4-es és 6-os villamos vonalán átépültek a peronok, a felsővezeték és a villamospálya cseréje is megtörtént, ez utóbbi csak néhány helyen. Július 1-jén forgalomba állt – első körben csak hétvégén, a 4-es vonalán – a magyar főváros első alacsonypadlós villamosa, a Siemens Combino.[90]
2007. április 2-ától az M4-es metró Kálvin téri építési munkálatai miatt a 47-es és 49-es villamos rövidített útvonalon, a Kálvin tér (Lónyay utca) néven kialakított ideiglenes végállomásig járt. Június 25-étől a metró Fővám téri építési munkálatai és az aluljáró átépítése miatt a 2-es villamos megosztott útvonalon, Közvágóhíd és Czuczor utca, illetve a Havas utca és Jászai Mari tér között közlekedett.[90]
2007. augusztus 20-án közlekedett utoljára Ganz UV villamos menetrend szerinti forgalomban Budapesten, utolsóként a 47-es vonalon. Augusztus 21-én a Szabadság híd lezárása miatt átszervezték Buda villamoshálózatát, a 47-es és 49-es villamosok szüneteltek, a 118-ast megszüntették. A 18-ast Hűvösvölgyig, az 56-ost a Városház térig, az 59-est pedig a Szent János Kórházig hosszabbították. Új járat indult 41A jelzéssel a Batthyány tér és Albertfalva, Forgalmi utca között.[91]
2008. augusztus 21-én, a paraméterkönyv első ütemének bevezetésével a számütközések miatt a 30-as és 30A villamos jelzését 21-esre és 21A-ra módosították, ez utóbbi útvonalát Ferencváros vasútállomásig hosszabbították. A 62-es villamos útvonalát a Blaha Lujza térig nyújtották, emiatt a 28-ast ritkították. A 62-es korábbi vonalán 62A jelzéssel betétjáratot indítottak. Az 59-es kora reggeli és késő esti meneteit az 59A betétjárat teljesíti ezentúl a Moszkva (Széll Kálmán) térig. A második ütem bevezetésével szeptember 5-én megszűnt a 67V, 6-án beleolvadt az új 5-ös buszba.[90]
2009. február 1-jén bevezették – elsőként az 59-es és 59A vonalon –, hogy ha nincs leszálló, illetve felszálló utas a megállóban, akkor a villamos áthaladhat.[90]
Október 6-ától a Margit híd felújítása miatt a 4-es és 6-os villamos ideiglenes pályán közlekedett. A menetidő megnövekedése miatt ismét forgalomba álltak „Góliát”-ok a 4-esen. Október 31-étől a 2-es és a 2A villamos újra teljes vonalán közlekedik.[90]
2010. október 19. és 2011. április 29. között a Károly körút átépítése miatt a 47-es és a 49-es csak az Astoriáig járt. A munkálatok ideje alatt teljesen átépült a Deák téri végállomás, illetve a villamospálya is.[21]
2011. május 1-jén életbe lépett az új paraméterkönyv, melynek keretei közt ismét közlekedik éjszakai villamos a 6-os vonalán. A 21-es és a 21A jelzését 51-esre és 51A-ra módosították, és a vonalon forgalomba álltak a TW 6000-esek. A 28-as és a 37-es végállomásait felcserélték, a 28-as az Izraelita temetőig, a 37-es a Kozma utcáig jár. A 28-as korábbi vonalán forgalomba állt a 28A betétjárat.[21]
2013. február 22-én megszűnt a 2A villamos, helyette a 2-es közlekedik sűrítve. Az intézkedés egyetlen hátránya, hogy megszűntek a H7-es HÉV-vel érkezőket váró, üres szerelvények.[92][93]
Az M4-es metróvonal átadásával új villamosjárat indult 48-as jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Savoya Park között, hétvégente.[21]
2015. február 7. és 2016. január 31. között átépült a Görgey Artúr utca: a Deák Ferenc utca és a Corvin utcai megállóhelyeket összevonták, s Kiss Ernő utca néven új megállóhelyet létesítettek; a Szilágyi utcánál új visszafogóhely került beépítésre.[21]
2016. június 16. és augusztus 27. között a CAF villamosok érkezése miatt a Fehérvári úti és a Bartók Béla úti villamosmegállóhelyek átépültek, ezzel párhuzamosan átépült a Városház téri végállomás vágánykapcsolata, a Budafok kocsiszín előtti vágányhálózat, illetve megszűnt az évek óta csak visszafogásra használt Albertfalva kitérő megállóhely kihúzóvágánya (rendszeresen a 118-as végállomásozott utoljára itt). A munkálatok augusztus 28-án a Villányi úton és az Alkotás utcában folytatódtak, október 17-én helyre állt a forgalmi rend.[21]
Az 1-es villamos felújítása és Dél-Budáig hosszabbítása (2013–2015)
A munkálatok 2013. szeptember 28-án kezdődtek meg, elsőként a Bécsi út és a Lehel utca között, az 1-es villamos a Lehel utcától indult a Közvágóhíd felé; az 1A betétjárat közlekedése szünetelt.[94] December 15-én újraindult a forgalom a Lehel utca és az Árpád híd metróállomás közötti szakaszon.[95][21] 2014. január 24-én megkezdődött a közvágóhídi végállomás átépítése, a villamos az Árpád híd metróállomás és a Mester utca között járt.[96] Április 1-jétől 10-éig a Vajda Péter utca és az Árpád híd, majd 11-étől a Népliget metróállomás és a Kacsóh Pongrác út között járt.[97] Május 5-én megnyitották az óbudai szakaszt, a villamos a Bécsi út/Vörösvári út és a Népliget metróállomás között közlekedett.[98] Június 10-étől az 1-es villamos a Bécsi út/Vörösvári út és a Lehel utca/Róbert Károly körút között járt.[99] Június 16-án megkezdték a meghosszabbítási munkálatokat a Rákóczi hídon és Dél-Budán.[22] Szeptember 7-én átadták a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és a Közvágóhíd HÉV-állomás közötti vonalrészt.[100] Az 1-es villamos ettől a naptól kezdve megosztott útvonalon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Lehel utca/Róbert Károly körút, illetve a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és a Közvágóhíd HÉV-állomás között közlekedett.[100] November 19-étől újra teljes vonalon közlekedett az 1-es, illetve újraindult az 1A villamos is.[101] 2015. március 20-án átadták a dél-budai szakaszt, az 1-es villamos az Etele út/Fehérvári út végállomásig hosszabbodott, az 1A pedig megszűnt.[102][23]
A 3-as villamos felújítása (2013–2014)
A munkálatok 2013. november 4-én kezdődtek meg, elsőként a Kőrösi Csoma Sándor úton. A villamos az Örs vezér tere és a Mexikói út, illetve a Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Gubacsi út között közlekedett.[103] 2014. április 28-án megkezdődött az Örs vezér téri megállóhelyek átépítése, a 3-as villamos a zuglói oldalon kiépített végállomásra érkezett.[104] Június 4-étől a déli 3-as csak az Ecseri út és a Gubacsi út között járt.[105] Június 28-ától az északi 3-as villamos nem közlekedett.[106] Augusztus 31-én átadták a Kőrösi Csoma Sándor úti vonalszakaszt, a munkálatok pedig továbbra is Zuglóban, illetve ettől kezdve Ferencvárosban folytatódtak: a 3-as villamos az Ecseri út és Újpalota, Erdőkerülő utca (a 69-es pótlása miatt) járt.[107] Október 18-ától a 3-as villamos csak az Ecseri út és a Bosnyák tér között közlekedett.[108] Október 31-étől a 3-as villamos a Határ úti szakasz átépítése miatt a Határ úti metróállomástól indult.[109] November 10-étől a 3-as ismét a Mexikói útig jár.[110] November 29-én befejeződött a déli szakasz átépítése is, 30-án helyreállt a forgalmi rend.[111]
Budai fonódó villamoshálózat
1970-ben az M2-es metróvonal építési munkálatai miatt megszűnt a Batthyány tér és a Margit híd között a villamosközlekedés,[64] így Észak- és Dél-Buda között az egyetlen összekötő útvonal a Margit körút maradt, ezen pedig a 18-as járt.[65] Azonban a metró második szakaszának 1972. évi átadásával nem hagytak meg közvetlen észak-déli villamosjáratot (a 18-ast a János Kórházhoz terelték),[65] így a budai villamoshálózat két részre: dél-budaira és észak-budaira szakadt. A Budapesti Közlekedési Központ egyik céljaként a budai villamoshálózat egyesítését tűzte ki.[112]
A projekt fő elveként az átszállásmentes eljutást tűzték ki Észak- és Dél-Buda között, ezzel együtt pedig a 86-os buszjárat részleges, opcionálisan teljes kiváltását. A fonódó villamoshálózatról már a 2000-es években születtek tervek, azonban többször is elvetették.[113] A munkálatok megkezdéséig 2014-ig kellett várni, amikor is a projekt előkészítéseként közműépítési munkálatok miatt 2014 áprilisában megszüntették a 17-es villamost, helyette azonos jelzéssel pótlóbuszt indítottak.[114] 2016. január 16-án az átszervezett villamosvonalakkal ismét létrejött az észak-déli villamoskapcsolat: újraindult a 17-es, immáron a Bécsi út / Vörösvári út és a Savoya Park között a Villányi úton haladva, a 19-est és a 41-est Óbudáig hosszabbították (ez utóbbi csak márciusban történt meg a Clark Ádám téri alagút átépítése miatt).[115] Ezek mellett a 18-ast felváltotta a Hűvösvölgytől Budafokig közlekedő 56-os és a Móricz Zsigmond téren végállomásozó 56A, illetve kiegészítőjáratok indultak 47B (Kamaraerdő–Deák Ferenc tér) és 59B (Márton Áron tér–Hűvösvölgy) jelzéssel.[115] A 86-os buszt az új 109-essel váltották ki, mely a Batthyány tértől közlekedik Óbuda felé.[115]
A hálózatnak további opcionális bővítési lehetőségei is felmerültek már, például a Külső Bécsi úti villamospálya kiépítése, a Pacsirtamező utcai vonalrész visszaépítése, vagy pedig a Műegyetem rakparti meghosszabbítás a Rákóczi hídig.[112]
Tervek
Az 1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig
Az 1-es villamos Etele térig történő meghosszabbításának előkészítését 2013 közepén kezdték el. A 2013–14-ben elkészített megvalósíthatósági tanulmány alátámasztotta, hogy a fejlesztés jelentősen csökkenti az átszállások számát a kelenföldi lakótelepen élők, illetve a Kelenföld vasútállomásra érkezők számára. Az Etele úti villamospálya teljes egészében füvesített lesz és a jelenlegi Etele út/Fehérvári út és a leendő Kelenföld vasútállomás végállomás között két megállóhely létesül, az egyik a Bikás park metróállomásnál, a másik pedig a Bártfai utcánál. A megállóhelyek akadálymentesek lesznek.[116]
A fejlesztés részeként a Fehérvári út és az Etele tér között zöldfelületet alakítanak ki és több helyen fákat és cserjéket telepítenek. Új áramátalakítót építenek ki az Etele út és a Fehérvári út kereszteződésében a felszín alatt, az Etele úton megújul a közvilágítás és új felsővezeték-hálózat kerül kialakításra.[116][117]
2016. október 12-én a BKK kiírta az „1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig” projekt kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást, melyet uniós finanszírozásból fognak megvalósítani.[117]
A 42-es villamos meghosszabbítása a Gloriett lakótelepig
A 42-es villamos jelenleg Budapest második legrövidebb villamosvonala, amely a Határ út metróállomás és Kispest, Tulipán utca között közlekedik 3 kilométer hosszú útvonalon. A térséget jelenleg túlzsúfolt autóbuszok tárják fel, amelyek részben a közúti torlódások, részben pedig a Budapest–Lajosmizse vasútvonal szintbeli kereszteződései miatt nem megbízhatóak. A villamosvonalat 2,7 kilométerrel hosszabbítanák meg a Havanna utcai lakótelep irányába egészen a Gloriett lakótelepig, így a két lakótelep térségéből kötöttpályás kapcsolat létesülne az M3-as metróvonal Határ úti metróállomásához. A meghosszabbítással a villamos kiválthatná a jelenlegi 136E, 194-es és 194B buszok jelentős részét.[118][119]
Járművek
Jelenlegi járművek
Budapesten jelenleg öt villamostípus kocsijai közlekednek (ha nem számoljuk az altípusokat): Az 1967 és 1978 között gyártott Ganz csuklós villamosok, az „ipari csuklósok”, „ICS-k” (1997 és 1999 között, a korszerűsített ICS-k neve KCSV–7-esre változott). Az 1975 és 1977 között gyártott TW 6000-esek (ezeket a BKV 2001–02-ben, illetve 2010–11-ben és 2015-ben szerezte be a németországi Hannoverből és Hágából). 1980 és 1984 között gyártott Tatra T5C5 típusú csehszlovák villamosokból a BKV 322 darabot szerzett be (80 villamosnak korszerűsítették a hajtásrendszerét 2003 és 2004 között, elektronikus kijelzőket szereltek fel kívül-belül, utastere fehérről narancssárgára változott, ezeknek a villamosoknak a típusjelzése Tatra T5C5K-ra változott; 2014-től pedig a maradékot is átalakítják T5C5K2, majd 2015-től T5C5K2M néven). 2006–07-ben szerezték be a Siemens Combinókat, ezek voltak Budapest első alacsonypadlós villamosai. A legújabb villamosok jelenleg a 2015–16-ban érkezett, baszk gyártmányú CAF Urbos 3-asok.
Ganz CSMG és Ganz KCSV–7
1964-re elkészült a villamos hattengelyes prototípusa, amely a 3730-as pályaszámot kapta. 1965. február 28-án befejezte a próbafutásokat, majd még ebben az évben nyolctengelyessé (két csuklóssá) bővítették. Ugyanebben az évben elkészült a második prototípus is (3731), ez eleve nyolctengelyesként lett megépítve. A két villamos a hatósági vizsgáját szeptember 4-én (3731) és december 30-án (3730) tette le.[120]
Az első szériát (1301–1335) 1967 novemberétől 1970 márciusáig vette állományba az FVV (1967), majd a BKV (1968–1970). Ezek a villamosok a „B” végükön is kaptak áramszedőt, azonban ezt az 1970-es évek közepéig leszerelték. Az eredeti 35 darabos szériából napjainkban már csak 3 közlekedik.[120]
A második szériát (1336–1390, 1420–1451) két szakaszban gyártották le: először az 1336 és 1390 közöttiek készültek el 1970 nyara és 1972 szeptembere között, majd 1975 első felében az 1420–1451 pályaszámúak. 1976 körül az 1371–1390 közöttiek az 1400–1419 közötti pályaszámokat kapták. Az eredeti 85 darabos szériából napjainkban már csak 34 közlekedik.[120]
A harmadik széria (1450–1481) 1977–78-ban készült el, ezeket már kifejezetten a nagykörúti 4-es és 6-os vonalra „Góliát” üzemmódra (csatolt CSMG) tervezték, ezért ezek a kocsik megerősített csatlásokat kaptak. Az eredeti 29 darabos szériából napjainkban már csak egy közlekedik.[120]
Az 1990-es évek végén 30 CSMG villamost korszerűsítettek, ezek a 1321, 1325–1332, 1335–1337, 1339–1340, 1343–1348, 1350–1356, 1359, 1362, 1370 pályaszámúak voltak. A korszerűsített villamosok a Ganz KCSV–7 típusjelzést kapták. A villamosok forgóváz- és kocsiszekrény-megújításon estek át, a motorokat átalakították, így fékezéskor képes visszatáplálni a keletkező energiát. Az utastérbe FOK-GYEM kijelzőket építettek be, az ülések új huzatot kaptak, a kapaszkodók színe lila lett, illetve lehetővé vált az egyedi ajtónyitás is.[121]
2000-ben az 1347-es pályaszámú villamos szaggatóját Ganz-Transelektro gyártmányú IGBT (tranzisztoros) berendezésre lecserélték. Ezzel együtt a villamos a KCSV–7A típusjelzést kapta.[121]
Tatra T5C5 és Tatra T5C5K
1975-ben a Minisztertanács 1,7 milliárd forintos fejlesztési programot indított a budapesti villamos rekonstrukciójára, melynek keretei közt a BKV felvette a kapcsolatot a csehszlovák ČKD gyárral. Ennek következtében 1975–76 fordulóján két próbavillamos érkezett Budapestre: a T3-as típusú brünni 1583-as pályaszámú szóló- és a K2-es típusú brünni 1013-as pályaszámú csuklós motorkocsi. A próbák után nem sokkal később a ČKD előállt a T3-as továbbfejlesztett változatának tervével, a Tatra T5-tel. A döntés a T5-ös típuscsaládra esett, és létrejött a Budapest számára kifejlesztett altípus, a Tatra T5C5.[122]
A két prototípus, a 8011-es és a 8012-es 1978-ban készült el és Prágában kezdte meg próbafutását. 1979-ben a két villamos Budapestre került és a 4000–4001-es pályaszámot kapták. Az első széria további 170 járműve (4002–4171) 1980-ban érkezett meg. A villamosok érkezése miatt átalakították az Angyalföld, a Budafok és a Szépilona kocsiszínt. A kezdetekben a villamosok csatolatlanul közlekedtek az 59-es vonalon, majd később a járművek folyamatos forgalomba állásával bevezették az A–B végű csatlást is – itt mindkét kocsi menetiránnyal megegyező irányba nézett; „A” volt az eleje, „B” a hátulja –, erről azonban a szétválasztás nehézségei miatt hamar lemondtak.[122]
A második széria (4200–4349) 1984-ben érkezett meg, így a T5C5-ök száma 322-re ugrott. Ugyanebben az évben beindult a hármas csatlásos üzem is, elsőként a 12-esen.[122]
2002 és 2004 között 80 T5C5 villamost korszerűsítettek, ezek a T5C5K típusjelzést kapták.[123]
2010 és 2015 között folytatódott a T5C5-ök korszerűsítése: az ajtókat képessé tették az automatikus ajtó-visszazárásra, a szélvédő két vékony ablaktörlőjét egy nagyra cserélték ki.[124] Ezek a villamosok a ČKD-BKV VJSZ T5C5K2 típusjelzést kapták.[123] A 2014 és 2018 között felújításra kerülő kocsik típusjelzése is T5C5K2 lesz/lett, mert ezek a villamosok kompatibilisek a korábbi T5C52-esekkel.[123]
DÜWAG TW 6000 és LHB TW 6000
2000-ben az ÜSTRA (Überland- und Strassenbahnen AG; hannoveri tömegközlekedési vállalat) új járművek beszerzése miatt döntött a DÜWAG TW 6000-eseitől való megválásról. A típusból több tömegközlekedési vállalat is rendelt, többek között a BKV is, összesen 68-at. Ezekkel a 24-26 éves járművekkel a Ganz UV-kat kívánta kiváltani a BKV. A BKV élt az elővásárlási jogával és további 8 villamost rendelt, így a beszerzett kocsik száma 76-ra ugrott. A villamosokat a korábbi zöld színükről narancssárgára fényezték át, és a kocsikat később az 1500-as csoportba (1500–1575) számozták. Az első járművek (akkor még 6061-es és 6070-es pályaszámmal) 2001 tavaszán érkeztek meg a BKV Rt. Fehér úti főműhelyébe. Pár nappal később megkezdődött a villamosok 10 000 kilométeres próbafutása a 13-as villamos vonalán. 2001. július 13-án bemutatták a típust az 50-es vonalon, a premiert azonban a 13-as és a 63-as villamos összekötése jelentette, ugyanis az új 3-ason, illetve az 50-es és a 62-es vonalon csak ezzel a típussal lehetett találkozni. Az 1503-as pályaszámú kocsi a próbaútján üzemképtelenné vált, ezért alkatrészbányaként használták közel egy évtizedig, majd 2012. december 14-én forgalomba állították.[125]
A Fővárosi Közgyűlés 2010 áprilisában ismét újabb villamosok beszerzéséről döntött.[126] A BKV Zrt. 16 darab villamost szerzett meg a HTM (hágai tömegközlekedési vállalat) állományából.[127] Ugyanekkor a BKV Zrt. és a BKV-VJSz. Kft. Hannoverből 4 darab üzemképtelen kocsit szerzett be alkatrész-utánpótlás céljából.[127] Ennek a négy kocsinak az egyike volt az ÜSTRA egykori 6023-as pályaszámú villamosa, melyet végül felújítottak és 1592-es pályaszámon forgalomba állítottak a BKV-nál 2012 végén.[127]
2011-ben a BKV további 10 járművet szerzett be, ezek a korábbi típustól eltérően nem DÜWAG, hanem LHB gyártásúak.[127] A kocsikat az 1600-as csoportba sorolták be 1600–1609 intervallumban.[127] Ezek a kocsik az 1500-asoktól kismértékben térnek el, például: 10 ellenállásmező helyett csak 8 van a tetőn; a homlokfalon az ablaktörlő oldalt van elhelyezve.[128] 2015–16-ban újabb kocsik érkeztek, ezek az 1610–1619 pályaszámokat kapták.[127]
Siemens Combino Supra
A nagykörúti villamosok járműveinek lecserélésére a BKV már 2001-ben kiírta a közbeszerzési eljárást, amelyre az AnsaldoBreda, a Ganz és a Siemens adott be pályázatot. A nyertes 2002 márciusában a Siemens lett, azonban az eljárást érvénytelenítették. Az újabb közbeszerzésének kiírására még 2002-ben sor került, ezen a tenderen az Alstom, a Bombardier és a Siemens vett részt. A nyertes ismét a Siemens lett az időközben módosított Combino villamosával. Az eredeti tervek szerint a villamos kilencrészes lett volna, és az ülés-, illetve az ajtóelrendezései is másak lettek volna. Ez a villamos az átalakítotthoz képest közel 1 méterrel rövidebb lett volna (53030 mm az 53990 mm helyett), és az áramszedőket a villamos első moduljaira (kocsirészére) helyezték volna.[129]
Budapest első alacsonypadlós villamosai 2006–07-ben érkeztek meg 2001–2040 pályaszámmal. A villamosokat 36 milliárd forintért vásárolták meg. A villamosokkal a kezdetekben több probléma is volt, több kocsinak ajtóhibája volt, illetve egész egyszerűen leálltak a forgalomban. A villamosokat klimatizált utastérrel alakították ki. A 40 villamos 2006–07-ben állt forgalomba a nagykörúti 4-es és 6-os villamos vonalán.[129]
CAF Urbos 3
A 2013-ban kiírt közbeszerzési eljárást a CAF nyerte el összesen 124 lehívható villamossal, amelyből az alapmennyiség 37 db kocsi volt, míg az opció keretében további legfeljebb 77 villamost lehetett lehívni. 2014-ben Budapest további 10 villamost hívott le az opciós keret terhére, így a lehívott villamosok száma 47-re nőtt, 31 milliárd forint értékben. A CAF 35 db rövid 34 méteres és 12 darab 56 méter hosszú alacsonypadlós villamos legyártására írt alá szerződést a BKK-val.[130]
A villamosok 2015–16-ban érkeztek meg Budapestre, az első rövid villamos pedig 2015. szeptember 17-én állt forgalomba a 3-as vonalon, míg az első hosszú villamos 2016 március végén kapta meg üzembe helyezési engedélyét. A rövidebb változat a 3-as villamoson, illetve a budai fonódó vonalain, a hosszabb pedig az 1-es villamos vonalán közlekedik. A későbbiek folyamán további 67 villamos lehívása lehetséges, hosszú vagy rövid kivitelben.[131][132]
Összefoglaló táblázat
Összefoglaló táblázat | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Kép | Típus | Eredeti darabszám | Jelenlegi darabszám | Pályaszámok | Gyártási év | Budapesten közlekedik | Kocsiszín |
Ganz CSMG–1 | 35 db | 3 db | 1301, 1313, 1318[133][134] | 1967–1968 (56-57 évesek) |
1967 óta | Baross, Ferencváros, Kelenföld[134] | |
Ganz CSMG–2 | 85 db | 34 db | 1341–1342, 1349, 1357, 1360–1361, 1363–1367, 1369, 1400–1402, 1404, 1407, 1418–1419, 1427, 1433–1434, 1437–1445, 1448, 1450–1451[133][134] | 1970–1972, 1975 (49 és 52-54 évesek) |
1970 óta | ||
Ganz CSMG–3 | 29 db | 1 db | 1461[133][134] | 1977 (47 éves) |
1977 óta | Kelenföld[134] | |
Ganz KCSV–7 | 30 db | 1321, 1325–1332, 1335–1337, 1339–1340, 1343–1348, 1350–1356, 1359, 1362, 1370[133][134] | 1997–1999 (25-27 évesek)[* 2] |
1997 óta | Ferencváros[134] | ||
Tatra T5C5 | 322 db | 156 db | 4002, 4009–4011, 4014–4015, 4021, 4028–4029, 4031, 4034–4037, 4044–4046, 4048–4049, 4052, 4054–4055, 4057–4059, 4061, 4070, 4074, 4086–4087, 4091, 4103, 4107, 4113, 4116, 4127, 4131, 4135, 4140, 4149, 4151–4152, 4154–4171, 4200, 4202–4203, 4206, 4210, 4218–4219, 4221, 4223, 4227–4228, 4230, 4232, 4234, 4236, 4238–4241, 4245, 4248–4250, 4252, 4254, 4257–4259, 4261–4264, 4267–4273, 4275, 4277–4301, 4303, 4306–4313, 4315, 4317–4323, 4325–4326, 4328–4329, 4332, 4335–4336, 4339, 4341, 4344–4346, 4349[123][134] | 1978, 1980, 1984 (40, 44 és 46 évesek) |
1978 óta | Angyalföld, Baross[134] | |
Tatra T5C5K Tatra T5C5K2 Tatra T5C5K2M |
164 db | 4001, 4003–4008, 4012–4013, 4016–4020, 4022–4027, 4030, 4032–4033, 4038–4043, 4047, 4050–4051, 4053, 4056, 4060, 4062–4069, 4071–4073, 4075–4084, 4085, 4088–4090, 4092–4102, 4104–4106, 4108–4112, 4114–4115, 4117–4120, 4122–4126, 4128–4130, 4132, 4133–4134, 4136–4139, 4141–4148, 4150, 4153, 4201, 4204–4205, 4207–4209, 4211–4215, 4216, 4217, 4220, 4224–4226, 4229, 4231, 4233, 4235, 4237, 4242–4244, 4246, 4247, 4251, 4253, 4255–4256, 4260, 4265–4266, 4274, 4276, 4302, 4304–4305, 4314, 4316, 4324, 4327, 4330–4331, 4333–4334, 4337–4338, 4340, 4342–4343, 4347–4348[123][134] | 2002–2004, 2009– (20-22, 7-15 évesek)[* 3] |
2003 óta | Szépilona, Angyalföld[134] | ||
DÜWAG TW 6000 | 93 db | 1500–1592[127][134] | 1975–1978 (46-49 évesek) |
2001 óta | Ferencváros, Száva, Zugló[134] | ||
LHB TW 6000 | 20 db | 1600–1619[127][134] | 1980–1982 (42-44 évesek) |
2012 óta | Száva[134] | ||
Siemens Combino |
40 db | 2001–2027, 2029–2040,[135][134] 2028[136] | 2006–2007 (17-18 évesek) |
2006 óta | Hungária[134] | ||
CAF Urbos 3 hosszabb |
12 db | 2101–2112[137][134] | 2015–2016 (8-9 évesek) |
2016 óta | Hungária, Száva[134] | ||
CAF Urbos 3 rövidebb |
35 db | 2201–2235[137][134] | 2015–2016 (8-9 évesek) |
2015 óta |
Fontosabb egykori járművek
Ganz TM
1940 és 1943 között gyártotta a Ganz.[138] A BSZKRT a 3600–3674 pályaszámokkal vette állományba a 75 villamost.[138] A villamos a korábban gyártott járművekhez képest hangosabb, viszont komfortosabb volt (több ajtó, jobb futási teljesítmény, bőr ülés).[139] A második világháború közben kapta meg a típus a „Stuka” becenevet a német „Sturzkampfflugzeug” után, mert az utasok a németek zuhanóbombázójához (Junkers Ju 87) hasonlították a hangját.[140] A villamosok selejtezése 1972-ben kezdődött, az utolsót pedig a BKV 1980-ban törölte az állományából.[138]
Ganz UV
Az Ganz UV a legnagyobb példányszámban gyártott magyar villamostípus, amelyből 375 kocsi készült. Az összes villamos az FVV (majd a BKV) állományába tartozott. Négy szériában készült (UV1, UV2, UV3, UV5) 1956 és 1965 között. A kocsik selejtezése már 1975-ben elkezdődött, azonban az ezt követő 15 évben csak 10 kocsit töröltek az állományból. A kocsik létszáma a TW 6000-esek és a Siemens Combino villamosok beszerzésével drasztikusan csökkenni kezdett, 2000-ben még 251+20 (ez utóbbi MUV) kocsi közlekedett, azonban 2005-ben már csak 125 vett részt a forgalomban. A villamosoktól a vállalat 2007-ben vált meg, ekkorra befejeződött a nagykörúti vonalakon a típuscsere, így a budai vonalakon a Ganz CSMG-k váltották az UV-kat. 2007. augusztus 20-án közlekedtek utoljára menetrend szerint, utolsóként a 47-es vonalon.
1993–94-ben a BKV 20 kocsit felújított, ezek a Ganz MUV típusjelzést kapták (Modernizált UV). A villamosokat az Óbudai kocsiszín állományába sorolták, majd annak bezárása után a Száva kocsiszínbe kerültek. Selejtezésük 2003-ban történt meg.[141]
FVV CSM–2
A prototípus 1961-ben készült el 3720–3721-es pályaszámon (a 3720 a kocsi eleje, a 3721 a hátulja volt).[142] Októberben a kocsi végét is 3720-asra számozták át.[142] 1962–63-ban legyártották a további 28 kocsit, 1101–1128 pályaszámon (az 1101 rövid ideig 3721-es pályaszámot kapott).[143] A villamosok nagy hátránya volt, hogy a később kifejlesztett FVV CSM–4-esekkel ellentétben egy irányban tudtak közlekedni, emiatt csak olyan vonalakra lehetett kiadni, ahol csak szélsőperonos megállóhelyek, illetve a hurokvágányos végállomások voltak.[142] Az FVV összesen 38 kocsit vett volna állományba, azonban az 1129–1137-es kocsik egyből vidékre (Debrecen, Miskolc, Szeged) kerültek.[143] Ugyanerre a sorsa jutottak az 1119–1128-as pályaszámúak 1964–66-ban.[143] A Budapesten maradt kocsikat (1100–1118) 1979–80-ban selejtezték le, ezek közül három Szegedre került.[143]
FVV CSM–4
A kétirányú prototípus 1963-ban készült el 3740-es (rövid időn belül 3722-es) pályaszámon.[144] A villamosnak eredetileg nyolc ajtaja volt, a középső részre a későbbiekben építettek be 1–1 ajtót.[144] A budapesti széria gyártása 1963 és 1965 között történt meg, és az 1201–1236 pályaszámon álltak forgalomba.[142] Ezek a villamosok már tíz ajtósan készültek (5–5).[142] A kocsik selejtezése 1982–83-ban történt meg, ezek közül négy kocsi (1221, 1222, 1231, 1233) vidékre került.[144]
Hungaroplan
A BKV-Ikarus kooperációban készült villamost 1988-ban mutatták be 3750-es pályaszámon. A villamos önhordó vázszerkezetűnek épült meg, ajtajai pedig az Ikarus 400-as családjának ajtajaival egyeztek meg. Utastere az Ikarus buszokhoz hasonlított. A homlokfal fényszórói a Wartburg, a zár- és irányjelzőlámpái pedig a Zsiguli autókkal azonosak. A villamost 2008-ban selejtezték.[145]
Összefoglaló táblázat
Összefoglaló táblázat | |||||
---|---|---|---|---|---|
Kép | Típus | Darabszám | Pályaszámok | Gyártási év | Budapesten közlekedett |
Ganz TM | 75 db | 3600–3674 | 1940–1943 | 1940–1980 | |
Ganz UV | 375 db | 3200–3474, 3800–3899 | 1956–1965 | 1956–2007 | |
FVV CSM–2 | 29 db | 1100–1128 | 1961–1963 | 1961–1979 | |
FVV CSM–4 | 37 db | 1200–1236 | 1963–1965 | 1963–1983 | |
Hungaroplan | 1 db | 3750 | 1988 | 1988–2008 |
Nosztalgiajárművek
L típus (436)
1913-ban gyártották Budapesten és a BVVV állományába került, ahol 436-os pályaszámmal látták el.[146][147] A BSZKRT-nál a 2900-as pályaszámot kapta.[146] 1956–62-ben hegyipálya üzemmódúra építették át 20 társával együtt.[146] 1962-ben ikresítették és a 2993-as kocsival együtt közlekedett.[146] 1980. június 12-én törölték az állományból.[146] A BKV 1987-ben az eredeti állapotára alakította vissza, majd a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba szállította.[148] Az utóbbi években a BKV nosztalgiaállományát erősíti.[147]
FVV CSM–4 (492)
1964-ben gyártották a Füzesi Főműhelyben, és még ugyanebben az évben 1233-as pályaszámon állományba vette az FVV.[144][149] 19 évig közlekedett a fővárosban, a jogutód BKV 1983. december 23-án törölte az állományából.[144] Ezután Debrecenbe került, ahol a 492-es pályaszámot kapta.[150] 2012-től ismét Budapesten közlekedik, ezentúl a BKV nosztalgiajárműveként.[151][149]
S típus (611)
1908-ban gyártotta a Schlick a BKVT-nak.[152] A BSZKRT az 1850-es pályaszámot adta neki, amit 1950 júniusáig viselt.[153] Ekkor ikresítették és a pályaszámát 1715-ösre módosították.[153] Selejtezése 1976. június 10-én történt meg, ekkor már a villamos 68 éves volt.[153] Társa (1714) már 1975 óta a Közlekedési Múzeum védelme alatt át, az 1715-össel nem akartak semmit sem kezdeni.[154] 1987-ben az 1715-öst eredeti állapotára építették át és újra a 611-es pályaszámot kapta.[152][154]
V típus (1074)
A villamost 1912-ben gyártotta a Ganz a BKVT számára.[155] Acélvázasítása 1958-ban történt meg.[155] A villamost a BKV 1984. szeptember 1-jén törölte az állományából, a kocsi egyike volt az utolsó forgalomban lévő 1000-eseknek, melyeket ugyanezen a napon állítottak le.[156] 1991-ben a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum felújította és favázassá építette vissza, ezután a múzeumban állították ki.[155][157] 2009 augusztusában a BKV Budapestre hozatta, azóta nosztalgiajárműveként közlekedik.[155][157]
G típus (2624)
A villamost 1906-ban gyártotta Schlick-Nicholson gyár Budapesten.[158] A BVVV a kocsinak a 270-es pályaszámot adta, ezt a későbbiekben a BSZKRT megváltoztatta 2624-re.[159] A kocsit 1959-ben az FVV acélvázasította.[159] A BKV 1981. április 1-jén vonta ki a forgalomból.[159] A villamos 1986-ban Amszterdamba került és városnéző nosztalgiajáratként közlekedett egy ideig.[160] 2004 júliusában visszatért Budapestre, a Fehér úti főműhelybe.[160] 2010-ben átszállították a Zugló kocsiszínbe és megkezdődött a kocsi felújítása, amely 2012-ig tartott.[160] Azóta a BKV nosztalgiavillamosként közlekedteti.[161]
Ganz UV (3873, 3885, 3888, 3898)
A BKV nosztalgiaállományában jelenleg 4 UV villamos van, ezek csatlás szerint a 3873-as és a 3898-as, illetve a 3885-ös és a 3888-as kocsik. Mindegyik motorkocsit a Ganz gyártotta 1964-ben. A kocsik 2007-ig közlekedtek, azóta nosztalgia villamosként közlekednek.[162][163]
Karácsonyi fényvillamos
A BKV 2009-ben két UV típusú villamosát fényfüzérekkel díszítette fel.[164] A csatolt UV szerelvény „Karácsonyi villamos” néven futott akkoriban, és a 2-es, illetve a 2A villamosvonalon lehetett vele találkozni.[164] Ez a karácsonyi díszbe öltöztetett villamos egyedülálló volt akkor Budapesten, sőt Magyarországon is.[164] A csillogó villamossal az utazóközönség 2009 óta december elejétől január elejéig találkozhat. Ugyanebben az évben mutatkozott be a 19-es vonalon is, ahol kedden és pénteken közlekedett a késő délutáni-esti időszakban.[165] 2011-ben a 2A és a 61-es vonalon járt,[166] illetve különjáratként péntekenként elment Pesterzsébetre, Kőbányára és Káposztásmegyerre, emellett bejárta Kamaraerdőt is.[167] 2012-ben a 2A, a 19-es és a 47-es vonalon fordult meg,[168] majd 2013-ban a 2-esen hétvégén, a 19-esen pedig hétköznap lehetett vele találkozni.[169] 2014-ben ugyanezen a két vonalon járt, annyi különbséggel, hogy a 2-esen járt hétköznap és a 19-esen hétvégén.[170] 2015-ben a 2-esen (általában hétköznap), a 4-esen (december 12-én, 24-én és január 2-án), a 14-esen (december 19.) és a 47-esen (december 11-én) közlekedett.[171] 2016 januárjában fotósmenetet is szervezett a BKV: a villamos megfordult Albertfalván, Zuglóban, Kőbányán és Krisztinavárosban is.[172] 2016 december 5. és 2017. január 6. között ismét közlekedett, hétfőtől csütörtökig a 2-esen, pénteken a 19-esen, hétvégén pedig mindig más járaton.[173]
MWG EP pótkocsi (5869)
Az 5869-es pályaszámú, EP típusú pótkocsit a Magyar Waggon- és Gépgyár gyártotta Győrben, 1951-ben. Az FVV 5974-es pályaszámon állította forgalomba ugyanebben az évben, február 24-én.[174] Pályaszámát novemberben 5869-esre módosították.[174] Korábban egy másik EP típusú pótkocsi közlekedett 5869-es pályaszámmal, ezt ugyanekkor 5861-esre változtatták.[174] A második 5869-est 1964-ben tolóajtóssá alakították, ettől kezdve az UV villamosok pótkocsija volt.[174] 1968-ban levegős ajtóműködtetésű lett.[174] 2007-ig közlekedett utoljára menetrend szerinti forgalomban.[175]
FP pótkocsi (6010)
A 6010-es pályaszámú, FP típusú pótkocsit a Dunakeszi Vagongyár gyártotta 1954-ben.[176] Az FVV ugyanebben az évben, július 9-én állományba vette.[177] 1959-ben UV-pótkocsivá alakították át, majd 1973-ban levegős ajtóműködtetésű lett.[177] 2007-ig közlekedett, azóta nosztalgiajármű.[176]
Összefoglaló táblázat
Összefoglaló táblázat | |||||
---|---|---|---|---|---|
Kép | Típus | Darabszám | Pályaszámok | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik |
L típus | 1 db | 436 | 1913 | 1987 óta | |
FVV CSM–4 | 1 db | 492 | 1964 | 2012 óta | |
S típus | 1 db | 611 | 1908 | 1987 óta | |
V típus | 1 db | 1074 | 1912 | 2009 óta | |
G típus | 1 db | 2624 | 1906 | 2012 óta | |
Ganz UV | 4 db | 3873, 3885, 3888, 3898 | 1964 | 2007 óta | |
MWG EP pótkocsi | 1 db | 5869 | 1951 | 2007 óta | |
FP pótkocsi | 1 db | 6010 | 1954 | 2007 óta |
Villamosvonalak
Budapest jelenlegi villamosvonalai | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Viszonylat | Végállomások | Típus | Megjegyzés | |||||
1 | Bécsi út / Vörösvári út | Etele út / Fehérvári út | Tatra T5C5, Tatra T5C5K2, CAF Urbos 3, Combino Supra Budapest NF12B | Kelenföld vasútállomásig és Aranyvölgy megállóhelyig tervezik meghosszabbítását. | ||||
2 | Jászai Mari tér | Közvágóhíd H | Ganz KCSV7 | |||||
3 | Gubacsi út / Határ út | Mexikói út M | CAF Urbos 3, TW 6000 | |||||
4 | Széll Kálmán tér M | Újbuda-központ M | Combino Supra Budapest NF12B | |||||
6 | Széll Kálmán tér M | Móricz Zsigmond körtér M | Combino Supra Budapest NF12B | |||||
12 | Angyalföld kocsiszín | Rákospalota, Kossuth utca | Tatra T5C5K2 | |||||
14 | Lehel tér M | Káposztásmegyer, Megyeri út | Tatra T5C5K2 | |||||
17 | Bécsi út / Vörösvári út | Savoya Park | Tatra T5C5, Tatra T5C5K2, CAF Urbos 3 | |||||
19 | Bécsi út / Vörösvári út | Kelenföld vasútállomás M | Ganz CSMG, CAF Urbos 3 | |||||
24 | Keleti pályaudvar M | Közvágóhíd H | TW 6000, Ganz KCSV7 | |||||
24G | Keleti pályaudvar M (↓) Orczy tér (↑) |
Mester utca / Ferenc körút | Ganz CSMG, Ganz KCSV7, Combino Supra Budapest NF12B | Mester utca / Ferenc körút felől csak az Orczy térig közlekedik. | ||||
28 | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Izraelita temető | Tatra T5C5, TW 6000 | |||||
28A | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Új köztemető (Kozma utca) | Tatra T5C5, TW 6000 | |||||
28B | Keleti pályaudvar M | Új köztemető (Kozma utca) | TW 6000 | A 28-as villamos időszakos betétjárata mindenszentekkor. | ||||
37 | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Új köztemető (Kozma utca) | TW 6000, Tatra T5C5 | Csak hétfőtől péntekig 6:00–8:00 és 14:00–18:30 között közlekedik, egyéb időszakokban a 37A villamos jár a Sörgyárig. A külső szakaszon az egész nap közlekedő 28-as és 28A villamos helyettesíti. | ||||
37A | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Sörgyár | TW 6000 | |||||
41 | Bécsi út / Vörösvári út | Kamaraerdei Ifjúsági Park | Tatra T5C5 | |||||
42 | Határ út M | Tulipán utca | TW 6000 | |||||
47 | Deák Ferenc tér M | Városház tér | Ganz CSMG | |||||
47B | Kamaraerdei Ifjúsági Park | Deák Ferenc tér M | Ganz CSMG | Csak a Deák Ferenc tér felé közlekedik. | ||||
48 | Deák Ferenc tér M | Savoya Park | Ganz CSMG | Csak szombaton közlekedik. | ||||
49 | Deák Ferenc tér M | Kelenföld vasútállomás M | Ganz CSMG | |||||
50 | Határ út M | Pestszentlőrinc, Béke tér | TW 6000 | |||||
51 | Mester utca / Ferenc körút | Nagysándor József utca | TW 6000 | |||||
51A | Mester utca / Ferenc körút | Ferencváros vasútállomás | TW 6000 | |||||
52 | Határ út M | Pesterzsébet, Pacsirtatelep | TW 6000 | |||||
56 | Hűvösvölgy | Városház tér | Tatra T5C5K | Csak hétfőtől péntekig reggel 6 és 9 óra között, valamint délután 13 óra és 19 óra között közlekedik. Egyéb időszakokban az 56A villamos közlekedik a Móricz Zsigmond körtérig, a Fehérvári úton pedig az egész nap közlekedő 17-es, 41-es és 47-es villamosok helyettesítik. | ||||
56A | Hűvösvölgy | Móricz Zsigmond körtér M | Tatra T5C5K | |||||
59 | Szent János Kórház | Márton Áron tér | Tatra T5C5K | A járat teljes vonalán engedélyezett a kerékpárszállítás. | ||||
59A | Széll Kálmán tér M | Márton Áron tér | Tatra T5C5K | A járat teljes vonalán engedélyezett a kerékpárszállítás. | ||||
59B | Hűvösvölgy | Márton Áron tér | Tatra T5C5K | Csak hétfőtől péntekig reggel 6:00 és 8:30 között közlekedik. Egyéb időszakokban a hűvösvölgyi szakaszon az 56-os, 56A és 61-es villamosokkal lehet utazni. A járat Szent János Kórház–Márton Áron tér közötti szakaszán engedélyezett a kerékpárszállítás. | ||||
60 (Fogaskerekű) | Városmajor | Széchenyi-hegy, Gyermekvasút | SGP | A Széll Kálmán tér és a Normafa felé tervezik a meghosszabbítását. | ||||
61 | Hűvösvölgy | Móricz Zsigmond körtér M | Tatra T5C5K | |||||
62 | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Rákospalota, MÁV-telep | TW 6000 | Csak hétfőtől péntekig 5:30–8:30 és 13:45–19:00 között közlekedik. | ||||
62A | Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) (↓) Kőbánya alsó vasútállomás (↑) |
Rákospalota, MÁV-telep | TW 6000 | Rákospalota felé a Mázsa térről indul. Csak hétfőtől péntekig 5:00–22:00 között közlekedik. | ||||
69 | Mexikói út M | Újpalota, Erdőkerülő utca | TW 6000 |
Budapest megszűnt villamosvonalai | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
Viszonylat | Végállomások | Közlekedés ideje | Megszűnés oka, megjegyzés | |||||||
1A | Bécsi út / Vörösvári út | Népliget M | 2000–2015 | Összevonásra került az 1-es villamossal. | ||||||
1B | Bécsi út | Lehel utca | 2013 | Tehermentesítő betétjárat volt az árvíz idején. Csak hétköznap, a reggeli csúcsidőben közlekedett. | ||||||
2A | Közvágóhíd | Március 15. tér | 2015 | Ideiglenes járat a Lánchíd alatti villamosalagút helyreállítási munkálatai idején. Korábban (1973–2013) a 2-es betétjárataként járt a Boráros tér és a Jászai Mari tér között. | ||||||
3A | Marx tér (Kádár utca) | Újpest, Vasúti híd | 1964–1974 | |||||||
4A | Lágymányosi lakótelep | Császárfürdő | 1963–1972 | A 4-es villamos útvonalának rövidítése miatt megszűnt. | ||||||
4B | Lágymányosi lakótelep | Margit híd, budai hídfő | 1963–1964 | Összevonásra került a 4A villamossal. | ||||||
5 | Flórián tér | Hévízi úti lakótelep | 1950–1974 | Forgalmát a 18Y jelzésű autóbuszvonal vette át. | ||||||
5A | Zsigmond tér | Széll Kálmán tér | 1944 | |||||||
5B | Flórián tér | Nagyvárad tér | 1944 | |||||||
6A | Tompa utca | Népszínház utca | 1944 | |||||||
6B | Rudolf tér | Nyugati pályaudvar | 1944 | |||||||
7 | Margit kórház | Margit híd, budai hídfő | 1950–1961 | |||||||
7A | Vörösvári út | Nyugati pályaudvar | 1931–1935 | |||||||
7i | Fóti út | Rákospalota, Kossuth utca | 1966–1971 | Korábban R jelzéssel közlekedett. | ||||||
8 | Újpest, István tér | Január 10. tér | 1955–1980 | Forgalmát a 147-es busz vette át. | ||||||
8A | Bajcsy-Zsilinszky út | Kossuth Lajos tér | 1946–1947 | |||||||
9 | Batthyány tér | Budafok, Városház tér | 1946–1986 | A BKV kihasználatlanságra hivatkozva megszüntette. | ||||||
9A | Móricz Zsigmond körtér | Albertfalva kitérő | 1961–1972 | |||||||
10 | Rákospalota, Kossuth utca | Megyeri csárda | 1977–1985 | Forgalmát a 104-es buszcsalád vette át. | ||||||
10A | Újpest, Fóti út | Rákospalota, Kossuth utca | 1982–1984 | |||||||
10B | Újpest, víztorony | Egyesült Izzó | 1955–1961 | |||||||
11 | Káposztásmegyer, Szilas-patak | Angyalföld, Forgalmi telep | 1990–1995 | A 14-es betétjárataként közlekedett. | ||||||
12A | Nyugati pályaudvar | Rákospalota-Újpest, MÁV-állomás | 1961–1967 | |||||||
13 | Örs vezér tere | Gubacsi út | 1955–2001 | 2001-ben összevonásra került a 63-as villamossal, az új járat a 3-as jelzést kapta. | ||||||
13A | Nagyvárad tér | Használtcikk piac | 1978–1980 | |||||||
13B | Nagyvárad tér | Mázsa tér | 1980 | A 13-as villamos az M3-as metró építése és a Zalka Máté tér átépítése miatt 1980-ban három részre szakadt. Később a 13B helyett K jelzéssel pótlóbusz indult. | ||||||
15 | Jászai Mari tér | Megyeri csárda | 1940–1977 | Forgalmát előbb pótlóbusz, majd 1978-ban a 79-es trolibusz vette át. | ||||||
15A | Jászai Mari tér | Váci út | 1963–1977 | |||||||
16 | Nyugati pályaudvar | Gyöngyösi utca | 1956–1961 | |||||||
16A | Eskü tér | Rudolf tér | 1932–1942 | Jelzése 2-esre módosult. | ||||||
16i | Petőfi híd, budai hídfő | Újpest, Fóti út | 1966 | Munkásjárat; 1961 és 1966 között U jelzéssel közlekedett. | ||||||
17A | Baross tér | Bosnyák tér | 1941–1942 | Jelzése 27-esre módosult. | ||||||
18 | Széll Kálmán tér M | Savoya Park | 1949–2016 | A Budai fonódó villamoshálózat létrejöttével a 17-es és az 56-os villamos közlekedik útvonala nagy részén. | ||||||
18A | Albertfalva, kitérő | Savoya Park | 2006–2007 | Az M4-es metró építése miatt a 18-as villamos megosztott útvonalon közlekedett. | ||||||
19A | Kelenföldi pályaudvar | Gellért tér (Orlay utca) | 1945 | |||||||
20 | Ganz MÁVAG gyár | Ferenc körút | 1963–1977 | Korábban N jelzéssel közlekedett. | ||||||
20A | Üllői út | Ferenc körút | 1962–1963 | |||||||
21 | Ferenc körút | Nagysándor József utca | 2008–2011 | Korábban 30-as jelzéssel közlekedett, 2011-ben átszámozták 51-esre. | ||||||
21A | Ferenc körút | Ferencváros vasútállomás | 2008–2011 | Korábban 30A jelzéssel közlekedett, 2011-ben átszámozták 51A-ra. | ||||||
22 | Nagyvásártelep | Boráros tér | 1950–1970 | 1975-ig K jelzéssel pótlóbusz járt helyette, forgalmát részben a 79-es busz vette át. | ||||||
22A | Nagyvásártelep | Közvágóhíd | 1967 | A Soroksári úti építkezések miatt a 22-es 1967 nyarán megosztott útvonalon közlekedett. | ||||||
23 | Ferencváros, MÁV-állomás | Ferenc körút | 1945–2000 | Az 1-es villamos meghosszabbítása miatt megszűnt. | ||||||
23A | Népliget | Közvágóhíd | 1976–1980 | Az M3-as metró II/A szakaszának építési munkálatai miatt a 23-as villamos megosztva közlekedett 1976 és 1980 között. | ||||||
23i | Közvágóhíd | Népliget | 1956 | Az 1956-os forradalom kitörése miatt megszüntették. | ||||||
24A | Keleti pályaudvar | Nagyvárad tér | 1955–1957 | Jelzése 27-esre módosult. | ||||||
25 | Állatkert | Thököly út | 1947–1972 | Forgalmát részben a 72-es trolibusz vette át. | ||||||
26 | Akna utca | Orczy tér | 1945–1956 | |||||||
26A | Kőrösi Csoma út | Orczy tér | 1942–1956 | |||||||
27 | Nagyvárad tér | Keleti pályaudvar | 1957–1959 | |||||||
27A | Baross tér | Városliget | 1938 | A Baross téri óvóhely építése miatt a 27-es 1938 októberében megosztott útvonalon közlekedett. | ||||||
28C | Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) | Kőbányai út 21. | 2011 | Ideiglenes járat a 37-es pótlása alatt a 37A hétköznap esti, illetve egyes hétvégi meneteinek pótlására. | ||||||
28Y | Keleti pályaudvar | Újköztemető | 1970–197? | Temetői járat volt. 1963-tól 1969-ig 28B jelzéssel közlekedett. Megszűnésének pontos időpontja ismeretlen. | ||||||
29 | Blaha Lujza tér (Népszínház utca) | BNV főbejárat | 1966–1995 | 1996-ban a BNV 100. évfordulója alkalmából a 100-as jelzést kapta. | ||||||
29Y | Baross tér (Festetics György utca) | BNV főbejárat | 1974–1995 | 1996-ban a BNV 100. évfordulója alkalmából a 100Y jelzést kapta. | ||||||
30 | Ferenc körút | Nagysándor József utca | 1945–2008 | 1994 és 1995 között a közlekedése szünetelt. 2008-ban átszámozva 21-esre, majd 2011-ben 51-esre. | ||||||
30A | Ferenc körút | Könyves Kálmán körút | 2000–2008 | 2008-ban átszámozva 21A-ra, majd 2011-ben 51A-ra. | ||||||
31 | Közvágóhíd | Pestszenterzsébet, Szabótelep | 1945–1995 | A közvágóhídi végállomás elbontása miatt megszűnt. | ||||||
31A | Határ út | Pesterzsébet, Pacsirtatelep | 1978–1981 | Temetői járat volt. | ||||||
31É | Ferenc körút | Pesterzsébet, Pacsirtatelep | 1946–1993 | Azonos jelzéssel autóbuszjáratot indítottak helyette. | ||||||
32 | Boráros tér | Pesterzsébet, Szabó-telep | 1945–1962 | |||||||
32A | Közvágóhíd | Pesterzsébet, Szabó-telep | 1951–1952 | |||||||
32i | Pesterzsébet, Pacsirtatelep | Ganz-MÁVAG | 1966–1975 | 1961 és 1966 között G jelzéssel közlekedett. | ||||||
33 | Marx tér | Óbuda, Forgalmi telep | 1950–1981 | Az Árpád híd felújítása és a mai 1-es villamos építése miatt megszűnt, pótlására 33V jelzéssel villamospótló közlekedett 1984-ig. | ||||||
33A | Váci út | Óbuda, Forgalmi telep | 1954–1979 | |||||||
34 | Közvágóhíd | Kálvin tér | 1949–1951 | |||||||
35 | Móricz Zsigmond körtér | Budafok, forgalmi telep | 1947–1951 | |||||||
35A | Móricz Zsigmond körtér | Albertfalva, kitérő | 1950–1951 | |||||||
36 | Baross tér (Festetics György utca) | Kápolna tér | 1945–1994 | Kihasználatlanságra hivatkozva megszüntették. | ||||||
37B | Keleti pályaudvar M | Új köztemető (Kozma utca) | ?–2014 | A 37-es villamos időszakos, temetői betétjárata volt. | ||||||
38 | József körút | Bajcsy-Zsilinszky Laktanya | 1945–1970 | Az M2-es metró Fehér út – Deák tér szakaszának átadásával megszűnt. | ||||||
38A | Bajcsy-Zsilinszky Laktanya | Mezőgazdasági Kiállítás | 1958 | Sűrítő betétjárat az Országos Mezőgazdasági Kiállítás idején. | ||||||
39 | Keleti pályaudvar | Új köztemető | 1927–1932 | Mindenszentekkor közlekedett. | ||||||
40 | Pestimre, Vasút utca | Pestszentlőrinc, Béke tér | 1947–1975 | Forgalmát a 93Y busz vette át. | ||||||
40A | Kispest, Határ út | Nagyvárad tér | 1945 | |||||||
41A | Batthyány tér | Budafok, forgalmi telep | 2007–2008 | |||||||
41B | Kamaraerdő | Budafok, forgalmi telep | 1972 | Majális járatként közlekedett április 30-án és május 1-jén. | ||||||
42A | Madách tér | Határ út | 1961–1976 | Az M3-as metró első szakaszának átadása miatt szűnt meg. | ||||||
42B | Nagyvárad tér | Tóth Árpád utca | 1970–1976 | Temetői járat volt. | ||||||
43 | Nagytétény | Budafok, Varga Jenő tér | 1963–1983 | Korábban N jelzésű HÉV-járatként közlekedett. Forgalmát a 3-as buszcsalád vette át. | ||||||
43A | Budatétény, Kultúrpark | Budafok, Varga Jenő tér | 1963–1983 | |||||||
43B | Nagytétény | Budafok, forgalmi telep | 1972 | Majális járatként közlekedett április 30-án és május 1-jén. | ||||||
43É | Móricz Zsigmond körtér | Nagytétény | 1963?–1983 | Útvonalát a Varga Jenő (ma: Városház) térig rövidítették és a 47É jelzést kapta. | ||||||
44 | Zugló, Rákos-patak | Baross tér, Keleti pályaudvar | 1945–1995 | Kihasználatlanság és rossz állapotú villamosvágányok miatt megszűnt. Újraindítását és meghosszabbítását tervezték Újpalota felé. | ||||||
44A | Zugló, Rákos-patak | Baross tér, Keleti pályaudvar | 1970–1972 | 1972-ben a 44-es a Keleti pályaudvarig rövidült, ezért megszűnt. | ||||||
44É | Bosnyák tér | Moszkva tér | 1964?–1972 | 1972 végén megszűnt az Erzsébet hídon a villamosközlekedés, ezért megszüntették. | ||||||
44Y | Városliget | Baross tér, Keleti pályaudvar (?) | 1970–197? | Nincs további információ a járatról, a BNV-re közlekedett, lehet, hogy csak 1970-ben. | ||||||
45 | Felszabadulás tér | Keleti pályaudvar | 1952–1963 | Korábban 75-ös jelzéssel közlekedett. 1963-ban a 44A jelzést kapta. | ||||||
45i | Felszabadulás tér | Keleti pályaudvar | 1966–1968 | 1963-tól 1966-ig „D” jelzéssel közlekedett. Csak nyáron, hétvégente közlekedett. | ||||||
46 | Petőfi híd, budai hídfő | Déli pályaudvar | 1958–1962 | 1963-tól „D” jelzéssel közlekedett. | ||||||
47A | Madách tér | Albertfalva, kitérő | 1979 | Tehermentesítő járatként közlekedett. | ||||||
47É | Móricz Zsigmond körtér | Budafok, Varga Jenő tér | 1983–1984 | Pótlására 3É jelzéssel autóbuszt indítottak. | ||||||
48 | Móricz Zsigmond körtér | Albertfalva kitérő | 1954–1957 | |||||||
48A | Nyugati pályaudvar | Albertfalva kitérő | 1957–1960 | Szerepét a 47-es villamos vette át. | ||||||
49A | Madách tér | Kelenföldi pályaudvar | ~1960–1963 | |||||||
49É | Moszkva tér | Kelenföldi pályaudvar | ~1960–1996 | Azonos jelzéssel autóbuszjáratot indítottak helyette. | ||||||
50A | Kispest, Határ út | Kispest, Villanytelep | 1980–1994 | |||||||
51B | Használtcikk piac | Pestimre, Vörös fény utca | 1968 | |||||||
52A | Kispest, Határ út | Pesterzsébet, Gubacsi út | 1981–1983 | |||||||
52B | Marx tér, Nyugati pályaudvar | Kálvin tér | 1976 | Az M3-as metró Kálvin téri építési munkálatai miatt az 52-es 1976 nyarán egy hónapig megosztott útvonalon közlekedett. | ||||||
52É | Kálvin tér | Pestlőrinc, Béke tér | 195?–1976 | Az M3-as metró első szakaszának átadása miatt szűnt meg. A Nagyvárad tér és a Béke tér között 50É jelzéssel új járatot indítottak helyette. | ||||||
53 | Marx tér | Határ út | 1957–1963 | |||||||
53A | Marx tér | Nagyvárad tér | 1957–1963 | |||||||
54 | Nagyvárad tér | Pestimre, alsó vasútállomás | 1957–1961 | Megszűnése után az 51-es útvonalát meghosszabbították. | ||||||
55 | Árpád híd | Rákospalota, Kossuth utca | 1945–1982 | Az M3-as metró III/A (Élmunkás tér – Árpád híd) szakaszának építése miatt megszűnt. | ||||||
55 (Éjszakai járat) |
Árpád híd | Rákospalota, Kossuth utca | 1951–1982 | |||||||
55A | Deák utca | Rákospalota, Kossuth utca | 1971–1974 | Az Árpád úti villamosfelüljáró bontási munkálatai miatt az 55-ös villamos 3 évig megosztott útvonalon közlekedett. | ||||||
57 | Császárfürdő | Csörsz utca | 1971–1972 | A szentendrei HÉV meghosszabbítási munkálatai alatt közlekedett. | ||||||
58 | Budagyöngye | Zugliget | 1955–1977 | Korábban 81-es jelzéssel közlekedett. A Zugligeti úti villamosvágányok rossz állapota miatt megszűnt, 1977 elején két szakaszra vágták. Megszűnése után 58V jelzéssel pótlóbuszt indítottak. | ||||||
60A | Keleti pályaudvar | Szarvas tér | 1965–1970 | |||||||
61A | Móricz Zsigmond körtér | Vitézek tere | 1945 | |||||||
63 | Örs vezér tere | Mexikói út | 2000–2001 | 2001-ben összevonásra került a 13-as villamossal, az új járat a 3-as jelzést kapta. | ||||||
64 | Füredi út | Bosnyák tér | 1933–1979 | 1980 elejéig pótlóbusz közlekedett helyette, forgalmát a 82-es trolibusz vette át. | ||||||
64A | Mogyoródi út | Bosnyák tér | 1960–1964 | |||||||
65 | Rákospalota MÁV-telep | Rákospalota, Czabán Samu tér | 1954–1980 | |||||||
65 (Éjszakai járat) |
Rákospalota, Pestújhely | Thököly út | 19??–1980 | |||||||
65A | Rákospalota, Pestújhely | Thököly út | 1965–1970 | |||||||
66 | Nagyszombat utca | Móricz Zsigmond körtér | 1945–1971 | A Nagyszombat utcai hurok elbontása miatt megszűnt. | ||||||
66A | Török utca | Boráros tér | 1950–1952 | |||||||
67 | Baross tér, Keleti pályaudvar | Rákospalota, MÁV-telep | 1945–1997 | A Mexikói úti villamosvágányok rossz állapota miatt megszűnt, pótlására a 67V jelzéssel pótlóbusz indult. | ||||||
67A | Baross tér, Keleti pályaudvar | Rákospalota, MÁV-telep | 1970–1972 | Az M2-es metró második szakaszának átadása miatt a 67-es útvonala a betétjárat útvonalára rövidült le. | ||||||
68 | Keleti pályaudvar | Örs vezér tere | 1945–1976 | A Nagy Lajos király úti pályafelújítás ideje alatt szünetelt, majd a munkálatok befejeztével a villamos nem indult újra. | ||||||
68 (Éjszakai járat) |
Mogyoródi út | Március 15. tér | 1957–196? | Jelzése 68A-ra módosult. | ||||||
68A | Mogyoródi út | Március 15. tér | 196?–1972 | Jelzése 68É-re módosult. | ||||||
68É | Keleti pályaudvar | Március 15. tér | 1972–1976 | A 68-as járattal együtt megszűnt, helyette a 89A járatot hosszabbították meg az Örs vezér teréig. | ||||||
69A | Mexikói út | Rákospalota MÁV-telep | 1997 | A 67-es részleges pótlására indult. | ||||||
69É | Baross tér, Keleti pályaudvar | Újpalota, Erdőkerülő utca | 1973–1980 | 173É jelzéssel autóbuszjáratot indítottak helyette. | ||||||
71 | Baross tér | Berlini tér | 1915–1939 | |||||||
72 | Óbudai kocsiszín | Margit híd, budai hídfő | 1945–1950 | A Lajos utcai villamosközlekedés felszámolása miatt szűnt meg. | ||||||
72A | Zsigmond tér | Batthyány tér | 1946–1947 | |||||||
73 | Boráros tér | Óbuda, Vörösvári út | 1921–1933 | |||||||
75 | Keleti pályaudvar | Március 15. tér | 1945–1952 | Jelzése 45-ösre módosult. | ||||||
75A | Keleti pályaudvar | Hadnagy utca | 1932 | |||||||
76 | Keleti pályaudvar | Déli pályaudvar | 1933–1944 | |||||||
77 | Nyugati pályaudvar | Szépilona | 1926–1930 | |||||||
79 | Nyugati pályaudvar | Városmajor | 191?–1926 | |||||||
80 | Etele tér, Kelenföldi pályaudvar | Szent János kórház | 1999 | A Déli pályaudvar építési munkálatai alatt közlekedett. | ||||||
81 | Moszkva tér | Zugliget | 1945–1955 | Jelzése 58-asra módosult. | ||||||
81A | Széll Kálmán tér | Szépilona | 1945 | |||||||
83 | Moszkva tér | Hűvösvölgy | 1945–1955 | Jelzése 56-osra módosult. | ||||||
85 | Hermina út | Rácfürdő | 1920 | |||||||
87 | Újpest kocsiszín | Megyeri csárda | 1945–1954 | A 10-es villamos meghosszabbodása miatt megszűnt. | ||||||
87A | Újpest, vasúti híd | Fóti út | 1947–1954 | |||||||
88 | Kálvin tér | Nagyvásártelep | 1947–1949 | Jelzése 33-asra módosult. | ||||||
88A | Boráros tér | Nagyvásártelep | 1943–1944 | |||||||
89 | Kálvin tér | Nagyvásártelep | 1946–1949 | Jelzése 34-esre módosult. | ||||||
90 | Marx tér | Rákospalota, Kossuth utca | 1939–1955 | Jelzése 12-esre módosult. | ||||||
90A | Újpest, Széchenyi tér | Rákospalota, MÁV-állomás | 1950–1953 | Jelzése 62-esre módosult. | ||||||
91 | Marx tér | MÁV Landler Jenő Üzem | 1939–1955 | Jelzése 14-esre módosult. | ||||||
91A | Újpest kocsiszín | Istvántelki főmühely | 1946–194? | Éjszakai járat volt. | ||||||
92 | Nyugati pályaudvar | Újpest, Szent István tér | 1945–1952 | |||||||
92A | Nyugati pályaudvar | Béke tér | 1947–1952 | |||||||
93 | Megyeri út | Újpest, Szent István tér | 1945–1955 | |||||||
100 | Blaha Lujza tér (Népszínház utca) | BNV főbejárat | 1996 | |||||||
100Y | Baross tér, Keleti pályaudvar | BNV főbejárat | 1996 | |||||||
118 | Budagyöngye | Albertfalva, kitérő | 2003–2007 | Lényegében a 18-as betétjárata volt, megszűnése előtt BKV Plusz megjelölést kapott. | ||||||
A | Nyugati pályaudvar | Újpest, községháza | 1896–1939 | Jelzése 90-esre módosult. | ||||||
B | Újpest, Városháza | Megyeri kápolna | 1920–1939 | Jelzése 93-asre módosult. | ||||||
C | Nyugati pályaudvar | Istvántelki főmühely | 1907–1939 | Jelzése 91-esre módosult. | ||||||
D | Petőfi híd, budai hídfő | Déli pályaudvar | 1963–1966 | Jelzése 45i-re módosult. | ||||||
E | Istvántelki főmühely (körjárat) | 1907–1914 | ||||||||
F | Aréna út | Lehel utca | 1907–191? | Megszűnésének időpontja ismeretlen. | ||||||
G | Ganz-MÁVAG gyár | Pesterzsébet, Nagy Sándor utca | 1961–1966 | Jelzése 32i-re módosult. | ||||||
H | Nyugati pályaudvar | Keleti pályaudvar | 1907–19?? | Megszűnésének időpontja ismeretlen. | ||||||
J | Nyugati pályaudvar | Újpest, városháza | 1920–1939 | Jelzése 92-esre módosult. | ||||||
L | Ganz-MÁVAG | Pesterzsébet, Nagy Sándor utca | 1961–1966 | Jelzése 29-esre módosult. | ||||||
M | Baross tér | Mezőgazdasági Kiállítás | 1958 | Ideiglenes járat az Országos Mezőgazdasági Kiállítás idején. | ||||||
N | Ganz-MÁVAG gyár | Ferenc körút | 1963 | Jelzése 20-asre módosult. | ||||||
R | Rákospalota, Kossuth utca | Újpest, Fóti út | 1961–1966 | Jelzése 7i-re módosult. | ||||||
U | Petőfi híd, budai hídfő | Újpest, Fóti út | 1961–1966 | Jelzése 16i-re módosult. |
A villamosvonalak számozása
A budapesti villamosvonalakat 1910 óta számozzák, jelenleg az 1-től 69-ig terjedő intervallumban. (E szabály alól 1955 óta lényegében csak öt kivétel volt: a Déli pályaudvar felújítása idején, 1999-ben néhány hónapig közlekedő 80-as; a korábban 29-es és 29Y-ként ismert, a Budapesti Nemzetközi Vásár 100. évfordulója tiszteletére, 1996 szeptemberében a vásár ideje alatt közlekedő 100-as és 100Y; a 18-as betétjárata, a néhány évig üzemelő 118-as villamos, illetve a 2015 óta az 1956-os forradalom évfordulójához kapcsolódóan október végén 1956-os jelzéssel közlekedő járat.) A betétjáratokat az alapjárat száma mellett egy A betűvel jelölik (pl. az 59-es villamos betétjárata 59A.) Korábban a betétjáratoknál az „Y” jelzést is használták, utoljára 1996-ban (100Y). A „B” betétjárati jelzést 2016-tól azok a vonalak kapják, amelyek csúcsidőben az alapjáratot hivatottak kiegészíteni hosszabb vagy kissé eltérő útvonalon (47B, 59B). A temetői járatok is a B jelzést kapják, melyek csak mindenszentek környékén közlekednek (28B, korábban 37B). A számozott vonalak mellett korábban menetrend szerint közlekedő, betűjelzéses viszonylatok is voltak, jelenleg betűjelzést csak az előre meghirdetett menetrend szerint, egy vagy néhány napig – általában hétvégén vagy ünnepnapokon – közlekedő nosztalgiajáratok viselnek. 2008-ig a Fogaskerekű vasút nem volt számozott vonal, azóta 60-as jelzéssel közlekedik.[178]
2008-ban jóformán a teljes tömegközlekedési hálózatot átszámozták, egyértelműsítették. Így nem fordulhat elő azonos számozású autóbusz- és villamosvonal.[178]
2014-ig a villamospótló járatokat az adott villamosvonal számával és egy V betűvel jelölték, azonban 2014-től a villamospótló autóbuszok csak az adott villamosvonal számát használják, a V betű megszűnt a jelölésben.[97][99] A villamospótlási célú, ideiglenes járat- vagy szakaszösszevonások esetén a járatszámokat kötőjellel kombinálva használják, pl. 18–47 (villamospótló számozása), illetve 2015 szeptemberében az 1–18-as, az 1–41-es és az 1–47-es villamosok közlekedtek összevont járatként.[179]
Kocsiszínek
A BKV által üzemeltetett villamosjáratokat kilenc kocsiszín állítja ki: Angyalföld, Baross, Budafok, Ferencváros, Hungária, Kelenföld, Száva, Szépilona, Zugló,[180] illetve a fogaskerekűt (60) a Városmajor.
Összesen 22 kocsiszín létesült Budapesten,[181] ezekből ma már csak 9 üzemel. Több kocsiszínt új telephelyek létesítése vagy a villamoshálózat felszámolása miatt zártak be, ilyen volt pl. az Újpest kocsiszín, melyet a Váci úti villamos megszűnése miatt zártak be.
Jelenlegi kocsiszínek | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Név | Létesítő vállalat | Cím | Létesítés éve | Viszonylatok | Járművek | Legközelebbi megálló |
Angyalföld kocsiszín | BURV[181] | IV. kerület, Pozsonyi utca 1.[182] | 1896[181] | 1, 12, 14 | •Tatra T5C5 •Tatra T5C5K2 |
Angyalföld kocsiszín |
Baross kocsiszín | BVVV[181] | VIII. kerület, Baross utca 132.[183] | 1889[181] | 1, 17, 28, 28A, 37, 41 | •Ganz CSMG •Tatra T5C5 |
Orczy tér |
Budafok kocsiszín | BBVV[181] | XI. kerület, Fehérvári út 247.[184] | 1899[181] | Jelenleg (2017. január) felújítás alatt[184] | Budafok kocsiszín | |
Ferencváros kocsiszín | BVVV[181] | IX. kerület, Könyves Kálmán körút 7.[185] | 1904[181] | 2, 19, 24, 28, 28A, 37, 37A, 51, 51A | •Ganz CSMG •Ganz KCSV–7 •TW 6000 |
Ferencváros vasútállomás |
Hungária kocsiszín | BVVV[181] | VIII. kerület, Törökbecse utca 1.[186] | 1912[181] | 1, 3, 4, 6, 17, 19 | •Siemens Combino Supra •CAF Urbos 3 |
Hidegkuti Nándor Stadion |
Kelenföld kocsiszín | BKVT[181] | XI. kerület, Bartók Béla út 137.[187] | 1912[181] | 19, 47, 47B, 48, 49 | •Ganz CSMG | Csóka utca |
Száva kocsiszín | BVVV[181] | IX. kerület, Üllői út 197.[188] | 1913[181] | 3, 42, 50, 52 | •TW 6000 •CAF Urbos 3 |
Határ út M |
Szépilona kocsiszín | BKVT[181] | II. kerület, Budakeszi út 9-11.[189] | 1870[181] | 56, 56A, 59, 59A, 59B, 61 | •Tatra T5C5K | Budagyöngye |
Zugló kocsiszín | BKVT[181] | XIV. kerület, Thököly út 173.[190] | 1899[181] | 3, 62, 62A, 69 | •TW 6000 | Bosnyák tér |
Városmajor kocsiszín | Internationale Gesellschaft für Bergbahnen, Basel[181] | XII. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 14-16. | 1874[181] | 60 | •SGP motorkocsi •SGP pótkocsi |
Városmajor |
Megszűnt kocsiszínek | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Név | Létesítő vállalat | Cím | Létesítés éve | Megszűnés ideje | Egyéb | ||
Aréna úti kocsiszín | BVVV[181] | VI. kerület, Aréna út | 1889[181] | nincs adat | Villamosüzemi eredetű kocsiszín. Az M1-es metróvonal telephelyévé, majd főműhellyé alakították át, végül a MÁV kórház tulajdonába került.[191] | ||
Csömöri úti kocsiszín | PKVT[181] | Lóvasúti eredetű kocsiszín. Elbontották, helyén lakóházak épültek.[181] | |||||
Damjanich utcai forgalmi telep | PKVT[181] | VII. kerület, Damjanich utca 15.[192] | 1869[181] | 1997[181] | Lóvasúti eredetű kocsiszín. Volt főműhely, áramfejlesztő telep, sínautógarázs, áramátalakító és troligarázs is. Épületében jelenleg élelmiszer-áruház működik.[192] | ||
Kispest kocsiszín | BLVV[181] | XIX. kerület, Üllői út 266.[193] | 1887[181] | 1976. december 31.[193] | 1947-ben tűz keletkezett a kocsiszínben, a tűzesetben 70 motor- és 6 pótkocsi kiégett.[194] Épületében 1999 óta élelmiszer-áruház működik.[195] | ||
Kőbánya kocsiszín | PKVT[181] | X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 27.[196] | 1868[181] | 1949[181] | Eredetileg lóvasúti kocsiszínnek épült. Megszűnése után teherautó-garázsként üzemelt, míg 1967-ben lerombolták és helyére lakóházakat építettek. 1897-ig Kőbánya forgalmi telep volt a neve.[196] | ||
Nyugati pályaudvar kocsiszín | BVVV[181] | VI. kerület, Teréz körút | 1887[181] | 1889[181] | A nagykörúti próbavillamos ideiglenes kocsiszínje volt.[197] | ||
Óbuda kocsiszín | BKVT[181] | III. kerület, Vörösvári út 111-117.[198] | 1907[181] | 1996. április 1.[198] | |||
Pálffy telep | BKVT[181] | II. kerület, Feketesas utca 3.[199] | 1869[181] | 1990-es évek elején[199] | Eredetileg lóvasúti kocsiszínnek épült. Volt villamosfőműhely, áramfejlesztő telep, villamoskocsiszín, trolibuszfőműhely és áramátalakító is.[199] | ||
Rákospalota kocsiszín | BVKV[181] | Rákospalota, Kertköz utca[200] | nincs adat | nincs adat | A BVKV elődjének állomása volt. 1903-ban villamos-kocsiszínné építették, majd később mozivá épült át.[181] | ||
Újpest kocsiszín | PKVT[181] | XIII. kerület, Váci út 201.[201] | 1866[181] | 1982. július 1.[201] | Eredetileg lóvasúti kocsiszínnek épült. A remiz épületében élelmiszer-áruház működik. Mellette áll az egykori lóvasúti épület, a „Bagolyvár”.[202] | ||
Üllői úti kocsiszín | PKVT[181] | (a mai Üllői út 115. helyén)[203] | 1869[181] | nincs adat | Eredetileg lóvasúti kocsiszínnek épült. Elbontották, helyén lakóházak épültek.[181] | ||
Vágóhíd kocsiszín | BKVT[181] | IX. kerület, Soroksári út 60.[204] | 1887[181] | 1995 | Eredetileg lóvasúti kocsiszínnek épült. Az 1876-ban épült forgalmi telep helyén építették fel. Több funkciót is betöltött üzemelése során: volt UV-főműhely, illetve HÉV-dízelműhely is, ez utóbbi 1998-ban szűnt meg. 2000-ben lebontották a telep épületeit, a déli oldalán 2006-ban meghosszabbították a Kvassay Jenő utat.[204] 2012 óta nyaranta a Budapest Park szórakozóhely üzemel az egykori kocsiszín parlagon maradt területének legnagyobb részén. | ||
Teherszállítási telephelyek | |||||||
Horog utcai telep | nincs adat | X. kerület, Horog utca 1.[205] | 1888[181] | 1995[205] | Az egykori kőbányai gyárakat és üzemeket szolgálta ki.[205] |
A budapesti villamosok a művészetben
A budapesti villamosok számos írót, költőt, zenészt, festőt, stb. ihlettek meg az évtizedek során.
- Babits Mihály: Haza a telepre
- Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán
- Benjámin László: A Vadaskerti úttól a Kálvin térig[206]
- Csákányi László: Hétre ma várom a Nemzetinél…[207]
- Csuhai István: Mi a villamos?[208]
- Első Emelet: Lány a villamoson[209]
- Fenyő Miklós: Csavarog a villamos[210]
- Fodor András: 61-es villamos[211]
- Gallai Péter–Fábri Péter: A híd felé[212]
- Gárdonyi Géza: Villamos kocsin
- Karinthy Frigyes: Mese az eltévedt villamosról
- Kati és a Kerek Perec: Villamos szerelem[213]
- Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról
- Kiss Manyi: A 46-os sárga villamoson[214]
- Kosztolányi Dezső: Özvegy a villamosban
- László Gyula: A csavargó villamos[215]
- Mándy Iván: A villamos[216]
- Nagy Lajos: A villamos-állat (a Képtelen természetrajzból)[217]
- Örkény István: Fohász[218]
- Presser Gábor: Altatódal felnőtteknek (Holnap jön egy villamos)[219]
- Presser Gábor: A villamos kettőt csöngetett[220]
- Szabó István: Budapesti mesék
- Tolcsvay László-Bródy János: Az első villamos[221]
- Tóth Árpád: Körúti hajnal
Képek
-
75-ös villamos az 1930 előtti évekből.
-
Az 1944. november 4-én felrobbantott Margit híd
-
Ganz UV típusú villamos 2005-ben.
-
Combino Supra 2004
-
A Combino Supra Budapest NF12B a Széll Kálmán téren.
-
56-os villamos (típus: Tatra T5C5K) az egykori Széll Kálmán téri hurokban.
-
A 61-es villamos (típus: Tatra T5C5K) a Széll Kálmán téren.
-
A 3889-es pályaszámú UV motorkocsi a Batthyány téren.
-
UV szerelvények a Deák Ferenc téren.
-
KCSV5-ös (1303-as) tanulójáratként a Gubacsi úton
-
TW 6000-esek a Zugló kocsiszín előtt.
-
A tehervillamosok, a Mukik.
-
49-es villamos a Kiskörúton.
Megjegyzések
- ↑ Eredetileg az M3-as metró 1980-ban egyszerre hosszabbodott volna meg mindkét irányban,[70] innen ered a két külön szakasz neve is: II/A: Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest, II/B: Deák Ferenc tér–Lehel tér
- ↑ Eredetileg Ganz CSMG-1 és CSMG-2: 1969–1971, 53–55 évesek
- ↑ Tatra T5C5: 1978, 1980, 1984; 40, 44 és 46 évesek
Hivatkozások
- ↑ a b c d Legát 2008 13. oldal
- ↑ Legát 2008 12. oldal
- ↑ a b c d e f g h Legát–Nagy–Zsigmond 2010 8. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 10., 12. oldal
- ↑ Legát 2008 12–13. oldal
- ↑ a b c d Legát–Nagy–Zsigmond 2010 12. oldal
- ↑ a b A budapesti villamosok négyjegyű pályaszámrendszere. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 15., 72., 98., 118., 128., 142., 166., 188., 198., 200., 207., 216., 224., 244., 246., 254., 258., 262., 281., 284., 286. oldal
- ↑ a b BSzKRt. menetrend – Érvényes: 1930. szeptember 15.-től. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e f g h 120 éves a budapesti villamos vasúti közlekedés. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b A 3600-as motorkocsik állománya. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b 100 éves a villamos Első rész . YouTube
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 40., 240. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 205. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 195. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 213., 219. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 26., 70. oldal
- ↑ a b Legát 2008 74. oldal
- ↑ Változások 1990–1999. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát 2008 76. oldal
- ↑ a b c d e f g Az elmúlt időszak változásai Budapest villamosközlekedésében (2010–2019). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Az 1-es és 3-as villamosvonalak rekonstrukciójához kapcsolódó ütemezett vágányzárak. villamosok.hu/balazs. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Átadták az 1-es villamos meghosszabbított szakaszát. Origo.hu, 2015. március 20. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A BKK bemutatja a budai fonódó villamoshálózat forgalmi rendjét. Budapesti Közlekedési Központ, 2016. január 5. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Teljes a budai fonódó villamoshálózat március 14-étől. Budapesti Közlekedési Központ, 2016. március 10. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e f g h A BKV története 1. rész: A közösségi közlekedés kialakulása. Budapesti Közlekedési Zrt.. [2008. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b A Fővárosi Villamosvasút története - 1. rész. YouTube
- ↑ A Szépilona kocsiszín története. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 6. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 6., 8. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 64. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 42. oldal
- ↑ a b c d e f g Legát–Nagy–Zsigmond 2010 294. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 10. oldal
- ↑ a b c Legát–Nagy–Zsigmond 2010 102. oldal
- ↑ a b c d A dél-pesti közúti vasút krónikája. iho.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Az óbudai kocsiszín története (1907-1996). Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát 2008 17. oldal
- ↑ Legát 2008 17–18. oldal
- ↑ Középbejáratú ikerkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Középbejáratú távkapcsolású motorkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Középbejáratú pótkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 221. oldal
- ↑ A 3600-as kocsik és az UZ-k. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A fővárosban is jobbra hajts!. iho.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 65. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 40. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 32. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 34., 50. oldal
- ↑ a b 120 éve járnak villamosok Budapesten. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, 2007. november 28. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 277–278. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 172. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 21. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 34. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 81. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 261. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 57. oldal
- ↑ UV típusú villamos motorkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 67. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 97. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 192., 199. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 113. oldal
- ↑ A BKV története 1968-tól napjainkig. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 61–62. oldal
- ↑ a b c d Legát–Nagy–Zsigmond 2010 106. oldal
- ↑ a b Változások 1970–1979. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 141. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 279. oldal
- ↑ Pesterzsébet elvesztett vágányai I.. hampage.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ a b Mit rejt egy negyvenéves füzet?. Kemsei Zoltán, iho.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Kispest kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Villanytelep, végállomás. Kemsei Zoltán, iho.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 193. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 247. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 57., 263. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 195., 213. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 75., 174. oldal
- ↑ A Kádár/Visegrádi utcai villamos hurokvégállomás, III. – A vég. hampage.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 26., 241. oldal
- ↑ Újpest kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 226. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 199. oldal
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 70. oldal
- ↑ a b c d Legát–Nagy–Zsigmond 2010 16. oldal
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 87. oldal
- ↑ A Közvágóhíd és környéke I.. hampage.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ a b Legát–Nagy–Zsigmond 2010 180., 205., 270. oldal
- ↑ Az elmúlt időszak változásai Budapest villamosközlekedésében 2000–2009. Fejes Balázs, villamosok.hu/balazs. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010 16., 131. oldal
- ↑ a b c d e f g h i Az elmúlt időszak változásai Budapest villamosközlekedésében (2000–2009). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Változások Budapest villamosközlekedésében 1990–2009. Fejes Balázs, villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Társadalmi egyeztetés – A 2-es és 2A járatok közlekedésének módosítása. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Társadalmi egyeztetés – A 2-es és 2A járatok közlekedésének módosításáról. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ 1-es villamos vonalának felújítása. [2013. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Ütemterv szerint halad az 1-es villamos felújítása. Budapesti Közlekedési Központ, 2013. december 13. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Ütemterv szerint az 1-es villamosvonal déli szakaszán is megkezdődnek a felújítási munkák. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. január 21. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Ismét változott az 1-es villamos pótlása, ütemterv szerint folytatódik a felújítás. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. április 9. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Újra jár az 1-es villamos Óbudán és az Árpád hídon. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. május 4. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Tart a felújítás az 1-es villamos zuglói szakaszán is. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. június 6. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Újra jár az 1-es villamos a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd között. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. szeptember 5. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Gyorsabban, kényelmesebben az 1-es villamos teljes, felújított vonalán. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. november 21. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Villamos jár az 1-es vonal újbudai szakaszán. Origo.hu, 2015. március 1. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Elkezdődött a 3-as villamosvonal rekonstrukciója – Forgalmi változások. Budapesti Közlekedési Központ, 2013. október 31. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Figyelem! Szombattól megváltozott a 3-as villamos pótlási rendje a felújítás alatt. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. április 25. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Megváltozott a 3-as villamos felújítás miatti pótlási rendje. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. június 2. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A Nagy Lajos király útján folytatódik a 3-as villamosvonal felújítása. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. június 27. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Forgalomba helyeztük a 3-as villamos megújult szakaszait Zuglóban és Kőbányán. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. augusztus 29. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ November 9-éig pályakarbantartás miatt változik a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedése. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. október 17. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Péntektől a Nagykőrösi út és a Gubacsi út között is megkezdődik a 3-as villamosvonal felújítása. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. október 29. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ November 10-én átadtuk a forgalomnak a 3-as villamos teljes zuglói szakaszát. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. november 9. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Újra teljes vonalán jár a 3-as villamos. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. november 29. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Budai fonódó villamoshálózat. Budapesti Közlekedési Központ. [2013. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Ne hagyjuk mondvacsinált érvek miatt veszni a budai villamosösszekötést!. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ Jövő nyárig pótlóbusz jár a 17-es villamos helyett – Nyáron a Budai fonódó munkálatai is elkezdődnek. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. április 15. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ a b c A BKK bemutatja a budai fonódó villamoshálózat forgalmi rendjét. Budapesti Közlekedési Központ, 2016. január 5. (Hozzáférés: 2017. január 29.)
- ↑ a b Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Mérföldkőhöz érkezett az „1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig” tárgyú uniós finanszírozásból megvalósuló projekt. Budapesti Közlekedési Központ, 2016. október 17. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A 42-es villamosvonal fejlesztése. Budapesti Közlekedési Központ, 2011. augusztus 25. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ 42-es villamos meghosszabbítása. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d Ganz nyolctengelyes csuklós villamos motorkocsi. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b A korszerűsített hajtásrendszerű Ganz csuklós villamosok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c Tatra T5C5 típusú villamosok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e Tatra T5C5 és Tatra T5C5K járműállomány. Hajtó Bálint. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A Tatra T5C5K2 újdonságai a Villamosoktatás honlapon. villamosoktatas.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A TW 6000-es típusú hannoveri villamos – A BKV 1500-asa. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Újabb hannoveri villamosok érkezhetnek. index.hu. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b c d e f g h DÜWAG TW 6000 és LHB TW 6000 járműállomány. Hajtó Bálint. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ Újabb kontingens Hannoverből. Kemsei Zoltán (iho.hu). (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b A budapesti Combino villamosok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ 37 helyett 47 darab új villamos érkezik Budapestre. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. március 3. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ PDF olvasó. www.magyarkozlony.hu. (Hozzáférés: 2016. május 28.)
- ↑ Újabb akadálymentes villamosok és trolibuszok állnak forgalomba Budapesten. Budapesti Közlekedési Központ, 2015. december 2. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d Ganz CSMG és Ganz KCSV–7 járműállomány. Hajtó Bálint. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Járművek. online.winmenetrend.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Siemens Combino Supra járműállomány. Hajtó Bálint. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Combino-rekord: a világ leghosszabban javított villamosa?. Király Dávid – BKV-figyelő, 2016. június 22. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b CAF Urbos 3 járműállomány. Hajtó Bálint. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c A 3600-as motorkocsik állománya. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A 3600-as kocsik és az UZ-k. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Miért hívták Stukának a villamost?. hamster.blog.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Modernizált UV (MUV) típusú villamos motorkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e Az FVV "házi" csuklós villamos. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d A házi csuklósok listája – Budapest, 1100-asok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e A házi csuklósok listája – Budapest, 1200-asok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ BKV-Hungaroplan kísérleti hattengelyes csuklós villamos motorkocsi. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d e 2900-as kocsik (BVVV L típus). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Nosztalgia járművek – 436. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A 2900-as és 3000-es motorkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Nosztalgia járművek – 492. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ A házi csuklósok listája – Debrecen. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Újra Bengáli Budapesten!. hamster.blog.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Nosztalgia járművek – 611
- ↑ a b c BKVT S típusú villamosok. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b A BKVT S típusú motorkocsija. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c d Nosztalgia járművek – 1074. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ BKVT V típus (1000-es sorozat). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b Nosztalgia villamosok és járműparádé Kamaraerdőben. villamosfoto.fw.hu. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ Nosztalgia járművek – 2624. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c BVVV 2500-3000-esek állománya. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ a b c A 2624-es - Budapest "új" nosztalgiavillamosa. hampage.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Villamosparádé november 25-én (programajánló). hamster.blog.hu. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Nosztalgia járművek – 3898-3873. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ Nosztalgia járművek – 3885-3888. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b c Karácsonyi díszbe öltözött a BKV is. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Karácsonyi „fényvillamos”. Budapesti Közlekedési Zrt.. [2010. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Karácsonyi fényvillamos. Budapesti Közlekedési Zrt.. [2012. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ „Mindig péntek”. Budapesti Közlekedési Zrt.. [2012. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Fényvillamos 2012-ben is!. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Ötödik alkalommal indult útjára a fényvillamos. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Az év utolsó hónapjában is útra kelnek nosztalgiajárataink. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Fényvillamos 2015-ben is. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Január 9-én este fotós nosztalgiajáratként közlekedik a fényvillamos. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ Még több vonalra visz ünnepi hangulatot az idei fényvillamos. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 4.)
- ↑ a b c d e 5800-5900-as sorozatú pótkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ Nosztalgia járművek – 5869. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b Nosztalgia járművek – 6010. Budapesti Közlekedési Zrt.. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b A 6000-es sorozatú pótkocsik. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
- ↑ a b BKV Zrt. (2008. augusztus). „Változások Budapest közlekedésében 2008 augusztusától” (PDF). tájékoztató füzetek, 2. o. [2008. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Szeptember 21-e és 27-e között vágányépítési munkák miatt jelentősen változik több dél-budai villamosjárat közlekedése. Budapesti Közlekedési Központ. (Hozzáférés: 2016. december 31.)
- ↑ Villamos kocsiszínek. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax Másfél évszázad III. 1987 278–279. oldal
- ↑ Angyalföld kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Baross kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b Budafok kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Ferencváros kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Hungária kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Kelenföld kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Száva kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Szépilona kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Zugló kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ A Milleneumi Földalatti Vasút felszíni szakasza a Városligetben. hampage.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b Damjanich utcai forgalmi telep. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b Kispest kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Legát 2008 32. oldal
- ↑ Villanytelep, végállomás. Kemsei Zoltán, iho.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b Kőbánya kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ A Hungária kocsiszín története. Budapesti Közlekedési Zrt.
- ↑ a b Óbuda kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b c Pálffy telep. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Fodor Illés (2007. november). Minden kezdet nehéz. Indóház vasúti magazin: Balkán a végállomás (Magyarország) 3 (11), 66. o. (Hozzáférés: 2017. január 31.)
- ↑ a b Újpest kocsiszín. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Újpest kocsiszín – a múlt. Kemsei Zoltán, iho.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Az Üllői úti villamosközlekedés. hampage.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b Vágóhíd kocsiszín és UV műhely. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ a b c Horog utcai teherszállítás telepe. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
- ↑ Benjámin László: A Vadaskerti úttól a Kálvin térig. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Csákányi László – Hétre ma várom a Nemzetinél. zeneszoveg.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Csuhai István: Mi a villamos?. es.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Lány a villamoson. YouTube
- ↑ Csavarog a villamos. YouTube
- ↑ 61-es villamos. inaplo.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Gallai Péter–Fábri Péter: A híd felé. zeneszoveg.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Kati és a Kerek Perec: Villamos szerelem. zeneszoveg.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Kiss Manyi – A 46-os sárga villamoson. zeneszoveg.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ László Gyula: A csavargó villamos. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Mándy Iván: A villamos. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Nagy Lajos: A villamos-állat (a Képtelen természetrajzból). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Örkény István: Fohász. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Presser Gábor: Altatódal felnőtteknek (Holnap jön egy villamos). villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Presser Gábor: A villamos kettőt csöngetett. zeneszoveg.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
- ↑ Az első villamos. villamosok.hu. (Hozzáférés: 2017. január 18.)
Források
- ↑ Másfél évszázad III. 1987: Bálint – Bíró – Gadanecz – Eperjesi – Juhász – Káposztás – Keller – Koroknai – Kumor – Lovász – Medveczki – Petrik – Szabó – Szekeres – Várnagy: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada. Franklin Nyomda, Budapest: Budapesti Közlekedési Vállalat. 1987.
- ↑ Legát 2008: Legát Tibor: Közlekedik a főváros. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó. 2008. ISBN 9789637052774
- ↑ Legát–Nagy–Zsigmond 2010: Legát Tibor – Nagy Zsolt Levente – Zsigmond Gábor: Számos villamos. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó. 2010. ISBN 9786155009150